Más

Tegnap skandináv rövidfilmeket néztem, valahogy mind a mássághoz kapcsolódott. A finn film írója és fõszereplõje meg is jelent a film után, szerencsére a beszélgetés vagy interjú 10 perc volt, és még odaértem a következõre, ami igazán szerethetõ francia film volt. Az agydaganatos vidéki orvos helyére érkezik egy talpraesett nõ. Mindenki azt hiszi, hogy a doki pótolhatatlan... A film címe Irreplaceable.

Az érdekes az, hogy ez is (legalábbis számomra) az idegenkérdéshez kapcsolódik: nem elég beengedni az idegent, és várni, hogy beszokjon és beletanuljon az új környezetben adott feladatokba, igenis kézen kell fogni és meg kell neki mutatni, hogy mi hogy szoktuk. Amikor a doki az autóban ülve várja, hogy a csaj átvágva a baromfiudvaron megtalálja a beteget, aki elzavarja, hogy a rendes orvost akarja, akkor az integrálás nem mûködik. Amikot bemegy vele és bemutatja, elmondja, kirõl mit érdemes tudni, hogyan kell leszerelni az ugatós kutyákat, meg bánni az öreg nénikével, akkor elfogadják. A film vége is aranyos, tetszett, nálam ez 10 pontos volt.

Ha már a másokról írok, ezt is meg kell említeni: természetesen én is azon az oldalon állok, hogy a szerencsétlenen segíteni kell, de ha nem hajlandó elfogadni a befogadó ország szabályait és itt rendben élni, akkor ki kell dobni. A burkás fürdést is tiltanám, ennek inkább praktikus oka van, mint a szaunában meztelen fürdésnek. Szóval megyek haza, fel a hegyre, van egy kanyar, ahol utána nagy emelkedõ jön, tehát már a kanyar elõtt szoktam nyomni, hogy felmenjen az autó. A kanyar elõtt buszmegálló, úgy, hogy a buszt nem lehet elkerülni. Hülye finn építészet. Látom áll a busz, se fel, se le senki, vagy legalábbis akkor még nem láttam, hogy az az egy személy egy percen keresztül próbált leszállni. Vagy felszállni, de a vezetõ nem engedte. Az illetõ szemmel láthatóan bevándorló, kb 6-8 éves, koszos, enyhén barna bõrû, kócos gyerek - miután a busz elment és utat engedett a kanyarhoz - megáll elõttem a zebra közepén, és áll, és bámul. Nem tudok elhajtani. Jelzek neki, hogy mehet, elengedem, erre semmi, aztán 10 másodperc mulva elindul lassan, én meg mögötte elhajtanék utamra, mire visszafordul, megfenyeget az öklével, és leköpne, hál ég az ablakom nincs leengedve. Legszívesebben megmutattam volna neki, hogy mi itt északon hogy szoktunk az utcán viselkedni, de mivel nekem is megmutatták, megtanították, hogy a finn tojik az ilyenekre, és mi nem szoktunk móresre tanítani idegeneket, hagyom szegényt, hadd induljon el a bûnözõvé válás és a kirekesztõdés útján. Talán nehéz volt az útja, talán fáradtak a szülei, de ha nem tetszik nekik az, hogy a buszjegy pénzbe kerül, vagy hogy idegeneket nem fenyegetünk, akkor leisút, felisút.

Aztán este jött a szokásos templomi koncert, ahol Bach orgonáit akarták összepárosítani a soul-os és popos citerával, akarom mondani kantelével. Iida Elina szépen játszik, de 1) nem lehetett látni, a mozdulatait, meg a táncát, mert a karzaton volt az orgonista mellett 2) nem a templomba való 3) és a hangosítást is elcseszték. A két zene annyira más volt, nagyon nem illett össze, és már a második szám alatt kénytelen voltam fészkelõdni... Amiért mégse bánom, hogy végig ott maradtam, az a ráadás volt, ahol a kantelés könnyûzenét az orgonista kísérte. Na az katarzis volt.

Majd megpróbálom bedigitalizálni.