Mikor visszajöttem, azt gondoltam, hogy majd a gyerekeim, ha befejezik az iskolát, eldönthetik, hogy hol akarnak tanulni, ők is visszajönnek, vagy maradnak. Ha apuka itt, anyuka ott, akkor kettőből lehet választani.
Most, hogy haza nem igen akarózik menni, itt meg nem igen érzem "otthon" magam, mióta nincs család, megint azon kesergek, hogy hazamennék, de oda mégse, akkor mégis mi lesz.
Az eheti események (Iránnal szövetkezünk, iskolát zárunk be - még ha jogos is, antidemokratikus) miatt megint keresnem kellett egy érvet, hogy miért maradok. Aztán eszembe jutott a fenti.
Bár az iskolának már vége, és eddig mind a 3 otthon próbált szerencsét, de ha majd az élet teljesen ellehetetlenül, és a gyerekeim úgy döntenek, hogy lelépnek, akkor lesz hova jönniük. Én vagyok a biztonságot nyújtó sziget. Heh? Akkor majd a nagypapázás meg unokázás mégiscsak megoldódik.
Most komolyan, azon szurkolok, hogy menjen tovább otthon az illiberális antidemokrácia, hogy minél előbb legyen otthon lehetetlen élni, és minél hamarabb jöjjenek a gyerekeim, feleségestől, férjestől, unokástól. Majd innen megyünk a nyáron EU körútra, nem onnan. (Addig lenne érdemes ide jönniük, amíg van EU útlevelük, mert aztán megint szarakodni kell a Kelával meg a vízummal.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése