2017. június 17., szombat

12740 szombat

Tegnap megint elmentem munka után úszni, de nehezen bírta a térdem a mellúszás lábtempóját, úgy néz ki a futás betett neki, oldal irányban nem hajlandó erősnek lenni, vagy tartani, 500 méter után abba kellett hagyni. A gyorsúszás lábtempója menne, csak abban még megfulladok, meg kellene tanulni. Akkor hamarabb letudhatnám a napi másfél kilométert. Ami lehet, hogy kihatással lesz a lelkemre is, mert kevesebb időt töltenék magammal. Élvezem a víz alatti világot, mintha átlátnék egy vortexen, vagy féreglyukon, és egy másik világban, más perspektívában lennék. Az álom jut eszembe, az is ilyen, nem a rendes, megszokott világ, de máshogy nem rendes.

Az úszással már hatkor végeztem, nem akartam haza menni, beültem egy hangulatos kiülős kávézóba, friss levegőre, piris finn faházak közé, 150 éves épületek udvarára. Közel van, olcsó, mégis ritkán járok ide, a tengerpart vagy a tópart jobban vonz, bár ez is jó, de máshogy. Olyan országúti pihenő lehet, de már elvitték az országutat messzebb, új autópálya épült, mint a 66-os útnál, ez a hely mégis megmaradt.







Lefőztem a kávét, feltettem a hétvégi sztahanovista csetre, hogy kész van, hadd lássa mindenki, hogy már reggel 7-kor a munkát nyomom. A terv az, hogy munka után, amíg a nap hevesen süt le az ég tetejéről, elmegyek múzeumba, s aztán, mikor már laposodnak az árnyékok, megyek csak úszni, zárás előtt, mikor már ritkan a nép. Nyár van, mindenki ezerrel megy a strandra. De akár a tengert is ki lehetne próbálni, lehet már 14-15 fokos, friss.

Tavaly nem volt rendes szabadságom, minden nap, munka után mentem el sétálni a skanzenbe, vagy a rózsakertbe, vagy a városba, meg a tengerre úszni. Idén is lehet ezt csinálni, bár most a nyakamba szakadt hirtelen egy csomó legális, fizetett szabadság is, amivel még nem tudom mit kezdek. Jönnek vendégek, de hova megyünk?

A hétvégi munkát jól megfizetik. Ritka, nem lehet kérni, de most, projektzárás előtt nagyon kell a kéz, vagy agy, most szinte könyörögtek, hogy jöjjünk be befejezni a végét, a nehezét, ami senkinek nem akaródzott. Miért van az, hogy a nehezet, a bonyolultat mindenki elodázza? Szerintem ez a munka izgalmasabb, kihívás, csak ne kellene annyit adminisztrálni. Tudom, a betegek...

Nincsenek megjegyzések: