Az úszással már hatkor végeztem, nem akartam haza menni, beültem egy hangulatos kiülős kávézóba, friss levegőre, piris finn faházak közé, 150 éves épületek udvarára. Közel van, olcsó, mégis ritkán járok ide, a tengerpart vagy a tópart jobban vonz, bár ez is jó, de máshogy. Olyan országúti pihenő lehet, de már elvitték az országutat messzebb, új autópálya épült, mint a 66-os útnál, ez a hely mégis megmaradt.
Lefőztem a kávét, feltettem a hétvégi sztahanovista csetre, hogy kész van, hadd lássa mindenki, hogy már reggel 7-kor a munkát nyomom. A terv az, hogy munka után, amíg a nap hevesen
Tavaly nem volt rendes szabadságom, minden nap, munka után mentem el sétálni a skanzenbe, vagy a rózsakertbe, vagy a városba, meg a tengerre úszni. Idén is lehet ezt csinálni, bár most a nyakamba szakadt hirtelen egy csomó legális, fizetett szabadság is, amivel még nem tudom mit kezdek. Jönnek vendégek, de hova megyünk?
A hétvégi munkát jól megfizetik. Ritka, nem lehet kérni, de most, projektzárás előtt nagyon kell a kéz, vagy agy, most szinte könyörögtek, hogy jöjjünk be befejezni a végét, a nehezét, ami senkinek nem akaródzott. Miért van az, hogy a nehezet, a bonyolultat mindenki elodázza? Szerintem ez a munka izgalmasabb, kihívás, csak ne kellene annyit adminisztrálni. Tudom, a betegek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése