Néztem a görbéket - a vonalaimat - a koordináta rendszeremben, és rájöttem valamire. Nem vagyok motivált. Fogyni szeretnék, de úgy, hogy nem teszek meg mindent érte. Nem fogom vissza az evést, nem mozgok annyit, mint korábban. Mintha azt mondtam volna magamnak, hogy ennyi szenvedés elég, úgyis minden mindegy már, az életem egy nagy rakás sz*r, én meg egy nagy rakás szerencsétlenség, semmire nem vagyok jó, nem kellek, az önbizalmam a tovatűnő múlt homályába vész, jöjjön a megváltó halál, vagy a vogonok. Ma arra ébredtem, hogy nem fáj a derekam, de szerencsére hamar magához tért, s most is itt van velem, mint hűséges jó útitárs.
El is ment a kedvem mindenféle gondolatom megosztásától. Nincs semmi értelme semminek.
Vajon miért van az, hogy Marvint, a szuperintelligens robotot lehangoltsággal ruházta fel a szerzõ?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése