Tegnap este eldőltem az ágyon és visszafordítottam az időt. Síma ügy volt: nagyon akartam, hogy megnézzem mi történt öt perccel korábban. Visszafelé ment az óra. Visszafelé folytak a gondolataim, visszamentem a szobába és visszafele beszélt a TV bemondó. Visszafele csúsztak a sorok a cseten, és megtudtam mi az amiről az imént lemaradtam. Visszaértem időben oda, ahol elhatároztam, hogy visszafordítom az időt. Emlékszem, hogy a szép logikus gondolatsor hogy bomlik vissza egymásután láncolt mondatokká. És a végén nem maradt más, csak a vágy, hogy visszafordítsam az időt. Addigra a technikai megvalósítás apróságait elfelejtettem (azok utána jutottak csak eszembe). És akkor újra indult az idő. Valahogy máskét történt minden. A logikus gondolatsort megtörte a telefoncsengés, így nem jutottam a végére, és nem találtam ki, hogy is tudok visszamenni az időben. Minden elrendeződött, nem kerültem időruhokba (amikor oda-vissza élem át a ugyanazt az öt percet), és nem mentem újra meg újra vissza ugyanakkor ugyanoda. Huh, belegondoltam az időutazás veszélyeibe.
Van-e időutazás? Persze! Ha nem lenne, hogy tudnék beszámolni róla? Vagy ha nem lenne, mi értelme lenne tagadni, hogy mindez így történt? Csak azt sajnálom, hogy elfelejtettem, hogy is csináltam. Pontosabban...
M A T L Á L A T M E S I K
Utána úgy tűnt, mintha az idő rohanna, bepótolandó a visszatekert időt. Nem is vettem észre, hogy 3 óra eltelt egy pillanat alatt. Akkor letettem a telefont.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése