Ertelmes elet

Mostanaban megint sokat gondolkozok. Elet ertelme, eletcel, eletfeladat, onelfogadas, onszeretet, onbizalom, masokkal valo viszony a tema. Valszeg azert ezzen, mert ezzel van most bajom.

Arra jottem ra, hogy az embernek alapveto szukseglete, hogy fontosnak es hasznosnak erezze magat, hogy valahova (csoportba, kozossegbe) tartozonak erezhesse magat, ahol elfogadjak, ahol megeli azt, hogy szeretve van. Ez biztonsagerzetet okoz. A biztonsag alapveto szuksegletunk.

- fontossag (szamitok valakinek)
- hasznossag (jo vagyok valamire)
- valahova tartozni (hasonszoruek kozott lenni)
- elfogadas (ugy fogadnak el, ahogy vagyok, a hibaimmal egyutt)
- szeretve lenni (szeretheto vagyok)
--> biztonsag, nem vagyok egyedul, hasznos resze vagyok a vilagnak, van ertelme a letemnek

Kirepultek a gyerekek, nincs (kozeli) csaladom, kinek es mikent tudnek jo lenni? Mi a feladatom azon kivul, hogy a gyerekeket segitem emberre valni, leszakadni lassan a szuloi hazrol, elindulni az eletben? Tavolrol ezt hogy tudom csinalni? Hol, mivel tudok feltoltodni, hogy a feladataim elvegzesehez erot szerezzek, hogy a motivaciom fennmaradjon?

(Mert ha nem vagyok jo, ha nem kellek, akkor minek elek?)

Keressek valami hobbit? Koltozzek haza? Jobb lesz?

Kihagytam valamit? Gondolkozik ilyesmin rajtam kivul mas is? Mire jutottatok?

Kreativitás vagy reprodukálás?

A kreativitáson és tehetségen gondolkodtam reggel, munkába jövet. Azt mondják, a gyermekszülés a nõk õsi kreatív képessége, a férfi azért kénytelen barkácsolni, faragni, kocsit javítani, hogy a kreativitásbeli hiányosságát kárpótolja és létét ezáltal igazolja.

K* azt mondja nem úgy van az, a férfi igenis kell a gyerekhez, bár a férfi szerepe 2-5 percre törpül, míg az anya 9 hónapig (+ aztán 18 évig) dolgozik a "közös" projekten. A múltkor majdnem összevesztünk azon, hogy az abortuszról (és a testérõl és a 18,75 évnyi "munkáról") ki döntsön: a kormány, a "család" (értve itt a hímivarsejtet adományozó "donor" és a nõ valamiféle "szövetségét"), vagy kizárólag a nõ maga? (Könnyü a férfinak azt mondani: szüld meg.) Ja, amikor az exemnek mondtam, hogy kellene mégegy gyerek, akkor azt mondta szüjem meg én. Annak ellenére, hogy a "statisztikák szerint" a második, sõt a harmadik sokkal könnyebben kijön.

Hol is tartottam? A kreativitásnál. A nõ természet adta képessége, mondhatni tehetsége, hogy reprodukálni tudja az életet. Vajon ez mennyire kreatív?

Szólt valami zene, és azon gondolkoztam, hogy a zene, a zenélés vajon kreatív tevékenység-e? Kell-e hozzá kreativitás, vagy valami más kell hozzá? Arra jutottam, hogy kreatív az, aki valami újat tud alkotni, pl Mozart kreatív volt, mert fekete pöttyökbõl és vonalakból, meg abból a 12 hangmagasságból (jó, plusz az oktávokból), meg a rendelkezésre álló hangszerekbõl valami újat alkotott, ezeknek új sorrendjét, új rendet, új élményt. Ez a kreativitás. Nem?

A zenész, aki elõadja a mûvet, annak kell képesség, és kell tehetség, hogy azt, ami oda le van kottázva, vissza tudja adni, reprodukálni tudja. Én is el tudom játszani, ha van képességem kibogarászni a pöttyöket, bár az ujjaim összeállnak, de ha eleget gyakorlom, akkor talán azt is meg tudom tanulni, max baromi lassan. Van képességem, de nincs tehetségem. A jó visszaadáshoz, a jó reprodukáláshoz kell ügyesség (= tehetség). (Akinek nincs keze, annak nincs képessége zongorázni, akinek nincs méhe, nincs képessége szülni.)

Tehát a kreativitás (zeneszerzés, festés) és a reprodukálás (zene eljátszása, fotózás) két külön dolog. Vajon melyik kell a szüléshez, a kreativitás, vagy a reprodukálás? Vagy mennyire kell hozzá tehetség? Mert nem a nõ találja ki, hogy hogyan kell (és milyen) gyereket csinálni, hanem a biológia, a gének, stb, ráadásul minden nõ tudja ezt, nem is egyedi ez a tudás v képesség. Képesség kell hozzá, tehetség nem (a tehetséget akkor lehetne mérni vagy összehasonlítani, ha zsinórban születnének a gyerekek, mint pl lehet egy tehénrõl azt mondani, hogy jó tejelõ - vajon ez tehetség vagy képesség kérdése, vagy a tyúkról azt mondani, hogy jó tojó, de egy nõrõl nem lehet azt mondani, hogy tehetséges a szülésben). Lehet azt mondani, hogy a nõ csak reprodukál?

Van itt egy kis bibi. Ha nincs gyerek, nincs élet. Ha van gyerek, van élet. Tehát mégiscsak valaminek a létrehozása, kreáció a szülés. Akkor mégiscsak van létjogosultsága kreativitásról beszélni. Hasonlóan a zenész is tud hozzáadott értéket teremteni, ha úgy játsza a darabot, hogy azon elolvad a hallgató. Kreál valami élményt (ha nem játszik, nincs hangzás, a csendbe teremt bele valamit, még ha disszonáns, fület bántó is az).

Ha még eggyel tovább megyek, akkor felmerül a kérdés, hogy vajon isten kreatív volt-e, vagy csak reprodukált valamit? Kellett-e tehetség hozzá, vagy csak képesség? Lehet, hogy felesleges kreacionizmusról (mint az evolúció ellentéte) beszélni?

Az vagy amit megeszel

Az vagy, amit megeszel - szokták mondani.

Gondolkozz!

Mire akarsz inkább hasonlítani: egy gondolkodó, érző, gerinces emlősre, vagy egy zöld, kétszikű brokkolira?

Az emberi test mint anyahajó

Sok helyen mondják, hogy a test és a lélek két különálló dolog, hogy a test csak hordozza a lelket, egyfajta jármû a lélek, az igazi ember számára. (Azt is mondják, hogy ez az igazi ember, a szellemi lény örök életû.) Ezt a gondolatot valahol el tudom fogadni, de vannak kételyeim.

Az evolúció elmélete, pontosabban az önzõ gén elmélete azt mondja, hogy a génjeink úgy alakítják a feljõdésünket, hogy a jó tulajdonságok, a jó gének fennmaradjanak. Az elmélet egyes változatokat nem tud megmagyárázni, mintha hiányoznának közbülsõ lépések, de ez is egy hihetõ elméletnek tûnik.

A múlt hétvégén volt egy mûsor, amiben a bennünk és a rajtunk élõ bacilusokról volt szó. Hogy most kezdik felfedezni, mennyire fontosak azok a speciális bacilusok, s nem mindet kellene kiirtani, mikor az ember megbetegszik. Pl ott a belekben élõ helicobacter pylori, ami ha a gyomorba kerül, gyomorfekélyt és rákot okozhat, de ha hiányzik, depressziót és allergiát okoz.

Meg hogy a természetes úton születõ gyerekeket már a születéskor bevonja az anya testébõl származó bacilus koktél, és védettséget okoz, s ezért már a császáros babákat is megpróbálják szinte a születés pillanatában bekenni az anya hüvelyébõl származó kenettel.

A mûsorban úgy mutatták az emberi bõrön élõ/élõsködõ bacikat, mint a kékemberes filmben a színes lényeket, vagy mint ahogy az aura látó ember láthatja az ember körül a színeket. Érdekes volt. Innen jött az alábbi gondolat.

• Mi van, ha az emberi test tényleg egy jármû, méghozzá a bacilusaink jármûve, és úgy hordozzuk õket magunkon, mint valami goauldokat?
• Mi van, ha az aura-látók nem az aurát, hanem a bacilusokat, vagy a bacilusok által kibocsátott gázokat látják az ember körül?Mi van, ha az evolúció nem a génjeink, hanem a bacilusaink fennmaradását szolgálja?
• Mi történik, ha az életmódunkkal, ételeinkkel, gyógyszereinkkel megpróbáljuk kiírtani a bacilusokat? Vajon fellázadnak-e ellenünk?

És hogy meg ne hazudtoljam magam, kenjük rá a fenti gondolatot valami másfajta táptalajra is: kezdek abban hinni, hogy mégiscsak jó a "poligámia", a párcserés szex (vagy annak az enyhébb változata, a házasság elõtti ismerkedés), amikor az embernek lehetõsége nyílik arra, hogy más hordozókról betankoljon olyan bacikat, amik belõle már kivesztek. Mint ahogy az emésztést probiotikumokkal, bacilus kultúrával "fertõzött" joghurtokkal kezelik, a csókkal, de akár a simogatással legalább ugyanígy lehet pótolni és javítani a baktérium tenyészetünket. Magyarul: a tejallergiás menjen házon kívül és ismerkedjen.

Nyugi, semmi bajom, csak agyalok.

Teremtett vagy magárahagyva kialakult szépség

Kezemben egy hittel kapcsolatos könyv - újabban érdekel a téma, majd mindjárt idézek a bevezetõbõl pár érdekes kérdést, amit én is feltettem. Mikor kérdeznek, miben hiszek, azt szoktam mondani, hogy hiszem, hogy valami kellett a világegyetem elindításához, egy eredeti energia, vagy gondolat, és hiszem, hogy jobb, ha az emberek hisznek valamiben, mert az lelki nyugalmat ad, és jobb hinni a halál utáni életben, mert annélkül mindenki azt tenne itt a világban a földi életében, amit csak akar.

Hiszek abban is, hogy ha a dolgokat magukra hagyjuk, akkor visszatérnek egy stabil állapotba. Legyen az egy meglökött test, egy eldobott szemétdarab, vagy a test betegsége: ha hagyjuk, akkor idõvel lebomlik, vagy helyre áll (entrópia növekszik).

Aztán hogy hova alakul ez a hit, megjelenik-e valaki álmomban vagy egy csipkebokorban, majd elválik, mindenesetre tovább keresem a bizonyítékokat, és a racionális agyammal próbálom felfogni mindazt, amit a szívvel kellene látni.

---

Ahogy talán már mondtam, a dolgok kezdenek lassan a helyükre állni, leülepszik minden, ha nem kapargatjuk, begyógyulnak a sebek is. Vége a nyári utazásnak, most az õszi utazások sora van, aztán jön majd a téli elcsendesedés. Gyûjtöm a könyveket, hogy kandalló helyett szauna elött miket fogok majd olvasni a téli estéken vastag pamut zokniba csavart lábbal.

---

Mondtam, hogy a múlt hétvégén a Lappföldön jártam, szok szépet láttam, sok szép fotót csináltam. Nem volt szívem válogatni, ezért lett a lapozós album az elõzõ bejegyzésben. Ezen a hétvégén meg magyar ismerõsökkel mocsár-túrán voltunk, ottalvós faházas hétvége, 10 kilométer séta a láposban... Majd lesznek képek, majdnem olyan szépek, mint a lappföldiek. Csak legyen idõm, hogy regenerálódjon az energiám, hogy tudjak majd válogatni a sokszáz közül. A kettõ között is rengeteg dolog történt, anyukám mûtétje, felnõtt hittan, önsegítõ kör, svéd óra, találkozás a lányommal, új megállapodás, ügyvéd, hirtelen betûrendben a fontosabbak, és lehetne még folytatni.

Nem szentimentálok tovább, jöjjön az idézet.

"A hittel kapcsolatos kérdéseket illetõen sokan tartózkodnak a határvidéken. Bár az egyházakat és a kereszténységet igyekeznek nagy ívben elkerülni, ezek az emberek valahol két világ határmezsgyéjén téblábolnak - annak lehetõsége, hogy mégiscsak létezik valamiféle lelki valóság, nem hagyja nyugodni õket. Olykor a szépség valamilyen megnyilvánulása (vö. az õszi lappföldi táj, vagy egy lápos vidék lapos narancssárgás megvilágításban) vagy valamilyen belsõ sóvárgás sejteti velük: az életnek többnek kell lennie a mindennapok taposómalmánál. S életük jelentõsebb változásai - pályamódosítás, gyermek születése, szeretteik elvesztése - nehezen megválaszolható kérdéseket vetnek fel bennük: vajon létezik-e Isten? Van-e élet a halál után? Vajon a vallás csak mankó lenne, vagy valóban járható út? (...) Csupán a látható világ létezik, vagy valami más is rejtõzik mögötte? (...) Értelmes dolog-e a hit a Hubble teleszkóp és az internet korában?"

Szívesen beszélgetnék hitrõl. Miért van hit, ha Istent csak az ember találta ki, akkor miért... Vajon az, aki nem hisz, hisz-e valamiben? Még félek feltenni ezeket a kérdéseket, tartok tõle, hogy kinevetnek, ha felhozom a témát. Azt hiszem az is csak hit (mert nincs rá bizonyíték, ezért nem lehet tudás), ha valaki azt mondja, hogy "nincs Isten". Akkor mitõl van a szépség, a logika, a rend... és miért van az entrópia?

Mózes követõ volt, nem vezetõ

Machiavelli írja az Uralkodóban, hogy nem érdemes Mózesen filozofálni, mert õ nem saját elgondolása, hanem isten akarata szerint cselekedett. Magyarul Mózes nem vezetõ volt, hanem manager, ha Baracskai Zoltán Követõ nélkül nincs vezetõ c. könyve alapján okoskodok. Azt hiszem, ezen elgondolkodok egy kicsit.

A fentiekhez az idézetet egy tanulmányban (1) olvastam, ott elég mélyen belemennek, hogy vajon Machiavelli mit gondolt a vallásról, Istenrõl, és az uralkodókról (angolul herceg), és vajon szatíra-e a könyve, vagy komolyan gondolta. Ezek szerint, ha mindent és mindenkit Isten irányít, akkor a világon egyáltalán nincs szükségünk (karizmatikus) vezetõre. Vagy, a fentiek értelmében gondolkodhatom úgy is, hogy a karizmatikus vezetõ az, aki képes meghallani Isten akaratát, irányító szavait. Ilyenbõl valószínûleg elég kevés lehet a világon. De ha így van, akkor õk csak médiumok, közvetítõk.

A mûvész is a látomást, az ihletet veti papírra vagy vászonra, õ is csak közvetítõ lenne a spirituális és a reál világ között? (Akkor mégsincsenek olyan kevesen ezek az isteni gondolatra fogékony közvetítõk.)

Ha így van, akkor a karizma és a kreativitás összefügg egymással.

---
1) (...) "although one should not reason about Moses, as he was a mere executor of things that had been ordered for him by God…" He does not expressly argue, for and against, the question of whether faith sets limits to reason, as a philosopher who wanted to make himself obvious might do, but leaves a contradiction that is blatant when exposed. Now why should one not reason about Moses?

Source: Mansfield, Harvey: Machiavelli's enterprise. New Criterion. Oct2013, Vol. 32 Issue 2, p4-11. 8p.

Ami a kompenzálás mögött van

Ma reggel megértettem, hogy mûködik a kompenzáció. Nem a szeretet helyett eszek, hanem azért, mert a szeretetemet nincs kire pocsékolni, kire kiárasztani. Szeretnék adni, hasznos lenni, törõdni valakivel. Mivel nincs kinek, ezért magamnak adok. Magamról, a saját testemrõl gondoskodom, etetem, hogy az alap szükségletek meglegyenek. És nem azért, mert az evés kielégülést, vagy gyönyört okozna, hanem az adás, a gondoskodás kedvéért veszek vagy csinálok a testemnek finomabbnál finomabb ételeket. Vagy, aki nem tud fõzni, adja a csokit magának. Lehet, hogy ezért nem hiányzik nekem a csololádé meg az édesség, mert annál finomabbat tudok fõzni magamnak...

Az internet felszabadít

Beszélgettem egy biztonsági szakértõvel, és hallottam egy-két érdekes dolgot a számítógépes biztonságról, a trójaikról, meg hasonlókról. Ma már nem az a kérdés, hogy van-e vírus a gépeden, hanem az, hogy ki küldte, mit akar a gépeddel (vagy az adataiddal) csinálni, és mikor aktiválódik. Olyan vírusok ezek, amiket évekig nem vesznek észre, mint az a heart valami volt. Beküldenek egy jól kipreparált PDF-et, ami felépít egy gyenge kaput a gépre, amin már be lehet küldeni egy komolyabb exploitot. A víruskeresõk IP cím alapján szûrnek, ezek a progik meg folyamatosan változtatják a figyelt IP címeket. Szóval akármilyen figyelmes is vagy, ha akarnak, akkor is megfertõznek. Vagy adnak egy ajándék egeret (az usb kulcs ma már annyira snassz), amit megkedvelsz, és beviszed az irodába... máris bent vannak a kínaiak a munkahelyi hálón, és cseresznyéznek a bigdatában.

Magyarul jó ez az információs szabadság, mert minden információt felszabadít, nyilvánossá tesz, megoszt idegenekkel, aminek következtében nem lesz érdemes a számítógépen érzékeny dolgokat tárolni, aminek következtében nem lesz érdemes olyan dolgokat mûvelni (plagizálás, gyerekpornó, megcsalás, lopás, kábszer) amivel zsarolhatóak lennénk, aminek következtében a világ összes bûne lassan megszûnik - mert elõbb utóbb úgyis minden kiderülne. (Ugye emlékeztek Sch. Pali óvodáskori szerelmes levelére? Az is fent van a facebookon. Meg a zoxigénes feltaláló.)

A nem is olyan távoli jövõben az emberek csak törvényes és etikus dolgokat fognak csinálni, és az internet fog gondoskodni róla, hogy aki mégis letér a járható, törvényes útról, azt megegyék a piranhák, vagy a farkasok.

Azt hiszem, nekem nincs titkolni valóm, úgyis mindent kipofázok, örömömet, bánatomat. Aki titkolózik, aki nem blogol, az meg egyszerûen gyanús, valamit biztos rejteget.

Éljenek tehát a magamutogató nárcisztikusok, akik mindig törvényes úton járnak, és ha mégis lelépnek az útról, akkor saját magukat leplezik le, büszkén, és azonnal.

Lehet az eredeti bûnbeesés a kétnemûvé válás története?

Rákerestem, mi az a BNT, ahol az a szexuálbiológus magyarázta a feromonok fájdalomcsillapító hatását, és valami nagyon furcsa oldalra találtam, a bokor közösségre, ami magában nem olyan érdekes, de ott egy olyan magazinra, amiben arról írnak (katolikusok), amirõl egy ideje erõsen gondolkozok. Az eredeti bûnbeesésrõl beszélt a miskolci evangélikus lelkész, aki itt járt Helsinkiben. Hogy amikor ettek a tudás fájáról, hirtelen megijedtek egymás nemi szervétõl (na nem így mondta), és fel akartak öltözni. Tehát addig nem zavarta õket az, hogy egyiknek ott lóg, a másiknak meg felül domborodik. (Hozott a lelkész egy kiadványt, amiben az evolúció ellentmondásait szedték össze, pl a kétnemû élõlényeket, ami evolúcióval nem alakulhatott volna ki ilyen pontosan.)

Lehet, hogy ez a történet (meg az oldalából kivett bordából teremtett nõ) azt próbálja meg jelképekkel elmagyarázni, hogy alakult ki a nõ és a férfi, a kétnemûség? Mert ha korábban ivartalan szaporodtunk, vagy kétnemûek voltunk, mint mondjuk a fák, akkor nem kellett szégyelleni magunkat egymás elõtt, egyformák voltunk. De valahogy ki kellett alakulnia, ha igaz az evolúció, hogy az egyikünknek puncija van a másikunknak kukija (na ez most elég nagy teher volt leírni, ugye a blokk az blokk), és ez fokozatosan nem igen tudott kialakulni, csak egy hirtelen (tervezett?) változással, hogy minden passzoljon egymással, a funkció is, a forma is. Nem nevet! Ez mozgatja a világot. Nemdebár? Ha nem lenne a kétnemûség, meg az az áldott tevékenység, amit ez a két dolog egymással csinál, nem lennél te se. Szóval kuss. (Ezt most csak zavarom leplezése miatt írtam ide.)

"Platón arról számol be, hogy kezdetben gömb - alakúak voltunk, s könnyen gurultunk mindenfelé, de az irigy istenek kettévágtak bennünket, s azóta a gömb egyik fele keresi a másikat... Hamvas Béla Az androgűnosz c. tanulmányában, a kereszténységről beszélő Scientia sacra harmadik kötetében állítja, hogy kezdeti formánk a férfi és nő szétválaszthatatlan egysége volt, s minden bajunk megoldása, ha újra egyek, androgűnosz leszünk."

Lehet, hogy ez a történet arról szól, amit máshol is olvastam, hogy leszületünk ide a földre, mert a halhatatlan szellemi lényünk meg akarja tapasztalni, milyne a fizikai világban létezés? Mert a szellemi lénynek (amit isten belelehellt a halott anyagból gyúrt testünkbe) nincsenek érzékszervei, kezei, nemi szervei, ha tudni akarjuk, milyen a (látható, 3 dimenziós, anyagi) világ, akkor le kell születnünk, és élnünk kell, és tapasztalnunk. Lehet, hogy ez a történet azt akarja elmesélni, hogy ott, ahonnan jöttünk, és ahová visszamegyünk a földi életünk után (=édenkert?) ott mind egyformák vagyunk, egyforma szellemi lények, egynemûek? Isten a maga mintájára teremtette az embert. Isten egy. Az ember kétféle. Lehet, hogy az az isteni ember, ami bennünk, a testünkben lakik, egynemû, mint az isten? A szentháromság sem beszél nõrõl, csak atyáról, fiúról (szülõ, gyermek, ha általánosítani akarok) és szent lélekrõl, vagy szellemrõl.

Lehet, hogy a bûnbeesés az a szexualitásnak, a szexuális vágynak a megjelenése? Amikor tudatossá válik, hogy az örömet okoz? Jelképezi-e a kígyó a férfi nemi szervet, esetleg egy másik férfiét, hogy a bûnbeesés Éva félrelépése miatt van (kivel ott az édenkertben)? Vagy Éva vágyat érzett? Hogy behálózta Ádámot? Vagy a bûnbeesés a szexszel való jutalmazás, sõt visszaélés megjelenése? Gyere Ádám, kóstold meg az almát, nézdd, milyen piros, milyen finom!

Olvasom ezen a bokros oldalon, hogy a 2 Kelemen 12,2-6 -ot idézi. Eggyé válik a férfi és a nõ, ha már nem vágyakoznak egymásra, akkor jön el az isten országa? Egész addig, amíg a szex uralja a világot (értsd: az állati ösztönök, amibe pl a gyilkolás, félelem is beletartozik), addig ne is akarjunk itt szép új világot? Vagy akkor jön el az isten országa, ha megöregszünk, és már nem hajtanak az állati ösztönök?

A fenti, dõlt betûs idézet egy másik érdekes gondolatot is ébreszt. Ha a belsõ ember (a szellem) nemtelen, akkor lehet, hogy a transznemûek, és a biszexuálisak, és a homok is mind "normálisak", csak nem fogadják el azt a földi testet, ami nekik jutott. Bár nem tudom, jár-e büntetés annak, aki nem fogadja el azt, ami adatott, aki tiltakozik az isteni sors ellen.

Rajz

Ma reggel rajzórán voltam, az én jó görög segítõm rajzoltatott, s ez lett az eredmény. Most ne azt nézzétek, hogy a háztetõ lyukas, és bejönnek az egerek, vagy hogy ami felül befolyik, az alul ki, hanem azt, hogy mekkora egyenlötlenség van ebben a házban. A harmadik szereplõt nem rajzoltuk fel, mert a viszonyokat kellett csak jellemezni.

Úgy érzem ez az ember érti a dolgát, ma megint megértettem valamit. Lehidalok közben, lemegyek békába, gyötrtõdöm és gondolkodom - nem mûködnek a szokványos sablonjaim. Nincs kész válaszom a kérdéseire.

Még szerencse, hogy nem egy finnel hozott össze a ... balsors.

---
Ezt valahol máshol olvastam/láttam: aki határozottnak akar látszani, terjessze ki két karját az ég felé két percre, csak utána lépjen be az állásinterjúra. A fizikai nagyság-érzés javítja az énképet, az önbecsülést, határozottá tesz. (Egy TED videóban volt, egy kétperces technikát tanított a néni.)

Innen arra a gondolatra jutottam, hogy a pocakos, kövér embernek baj van az önbizalmával, és azért növeszti magát százkilósra, hogy nagyobbnak, erõsebbnek látszódjon. Folyománya: csak akkor lehet sikeres a fogyókúra, ha elõbb az önbizalmat helyreállítottuk.

Lám mennyi minden összefügg...

Van-e forgatókönyv?

Vannak azok a nehéz napok... ilyenkor mindig elõkerülnek a természetes gyógymódok. Forró tea, lehetõleg gyógyfüvekbõl, mézzel, egy jó könyv, és valami szívet melengetõ romantikus film elalváshoz. Ha visszanézem a blogom, látom, hogy a nehéz idõkben mindig a film segített. Ha megnézem, mikor kezdtem újra ehhez a szerhez nyúlni, mikor kezdtem el zsinórban kivenni a filmeket a könytvárból, sõt, mikor kezdtem el az RTL klubon interneten keresztül Barátok közt-et nézni, elárulja, mikor voltak a kritikus pillanatok, amikor valami változott.

---

Tegnapelõtt egy jehovással, tegnap egy keresztény segítõvel beszéltem. A könyvtárból kihoztam egy rakás buddhista és krishnás könyvet, aztán reggel ébredésnél látom, mégiscsak a jános evangéliumnál esett ki a kezembõl, maradt nyitva a könyv. Nem félek. Tele a konyha vega pástétommal, egy darabig akkor is átvészelem, ha lekapcsolják a villanyokat. A víz, az kicsit nehezebb kérdés, látom MO-n most mindenki a víz miatt paráz. De megnyugtatnék mindenkit, a föld 70%-át víz borítja.

---

Két hét alatt 4 kilót fogytam, most 93 vagyok, a kollegák is elismerõen vették észre a változást. Tegnap éjjel képes voltam kétszer annyit aludni, mint elõtte a héten bármikor. Megadtam magam a sorsnak, legyen ami legyen. Naplóba írom a fontosabb gondolatokat a filmbõl, visszaolvasva hat. Próbáld ki: "Assole tesimhi tesiot äätip taviov tesimhi."

---

Itt van két másik, érdekes idézet:

"- You know, sometimes I think love is just a trick nature place on us. Just a way to make more screaming babies into the world."

"- How am I make a change... I can't go through this again... I swear to god... I lose my mind.
- Shit, Bradley, listen. You just got to stay alert.
- What does that mean?
- Everything we have got to know is going on right in front of our eyes. Yeah, we have our illusions about people, our hopes, and make it blind us. But the end is always right there in the beginning."

Ezt a filmet (Feast of Love) kb 2 hete vettem ki, és már bánom, hogy nem ez volt a legelsõ amit megnéztem. Akkor talán minden másként alakul. Bár, ha a vég benne van már a kezdetben, akkor a sorsunkat nem tudjuk elkerülni. Talán ezért is jobb megadni magunkat, és elfogadni és megélni azt, ami adatik, s nem kapálózni ellene, mert azzal csak többet ártunk, még kárt teszünk magunkban, vagy másokban. Már csak arra lennék kíváncsi, mi is volt megírva abban a nagykönyvben a kezdeteknél?

---

A filmben mindig vannak apró árulkodó jelek, amik elárulják a film végét, de ezt nem vesszük elsõre észre, csak ha másodszor, harmadszor újra nézzük. Szinte bármilyen befejezést el tudunk képzelni a film közben, és sokszor meglepetésként ér a végkifejlet. A sakk is ilyen lehet. A lépéseket nem lehet visszacsinálni, minden lépés közelebb visz, hozzá járul a végeredményhez.

A vicc poénjáról tanította Baracskai (vagy Mérõ volt?), hogy ha tudod a vicc végét, akkor már látod, hogy az elõzmények pont erre az eredményre vezettek, csak nem ezt vártuk. Na de a viccnek lehet más vége is, olyan, ami talán nem csattan akkorát, de ugyanúgy levezethetõ az elõzményekbõl.

A film nézése közben hiába nem tudjuk, mi lesz a vége, hiába szurkolunk a happy endért, azon nem tudunk már változtatni, meg volt írva a forgatókönyvbe. De a sakk esetén az, hogy hogy indul a parti, még nem determinálja, hogy ki fog nyerni. Ha már a megnyitásban benne lenne a végeredmény, akkor E4 mindig nyerne, s nem lenne értelme leülni játszani.

Ergo: talán nem is a kezdet, nem is a befejezés, hanem a játék a lényeg.

Lehet, hogy az, hogy hogyan alakultak a kezdetek, elõrevetítik a végeredményt, de ez nem feltétlen sorsszerû. A sors lehet a sakkozó tudása, vagy pillanatnyi hangulata, ami már az elsõ lépés elõtt adott volt. Nem a rossz lépés, az ütés maga okozza a focista halálát, hanem az, hogy a túlterhelõ edzések miatt a szíve túlterhelõdött.

---

Hát valami ilyen hülyeségeken jár az agyam, mióta túl sok a szabadidõm. Azokon a nehéz napokon. Okos-e vagyok?

Nem elég jó... avagy az élet értelmének keresése folyán elgurult a viagrám

Azt hiszem, akkor szenvedek, amikor úgy érzem nem vagyok elég jó. Ha nem vagyok elég jó a munkában, attól rettegek, hogy leépítenek. Ha megtörténik, akkor jön a következõ, hogy nem vagyok elég jó apának. Vagy nem vagyok elég jó pénzkeresõ. Vagy nem vagyok elég jó blogger. Nem vagyok elég jó coach. Nem vagyok elég jó blogger. Lám, ismétlem magam, ferudi elszólás, biztos ez a legbensõbb félelmem.

Ilyenkor belegondolok, hogy valóban nem vagyok elég jó? Semmiben nem vagyok jó? Vagy van olyan, amiben mégis elfogadhatóan jó vagyok, csak nem veszem észre? Hogy elégedetlen vagyok (magammal), túl magasak az elvárásaim?

Például jó vagyok az evésben. Most ettõl szépen megfosztom magam, mert a rövidtávú élvezetekrõl lemondok hosszútávú célokért. Vagy jó vagyok lustálkodásban. A nem-mosogatásban, a nem-takarításban, a számítógép elõtt ülésben. Meg a négylevelû lóhere találásban. Most például egy ötlevelût találtam, de mivel az semmire nem jó, visszadobtam visszaesek folyton az alapprogramra: hogy nem vagyok elég jó. Bezzeg panaszkodni, azt de szeretek!, de arra meg azt mondják, hogy nem illik...

Ez a blog is arra született, hogy kiteregethessem a szennyest, (meg hogy lássam hogy vannak mások számára használható gondolataim), hogy panaszkodjak, aztán a visszajelzésekbõl látssam, hogy másnak mennyivel rosszabb, s ezért mégiscsak mennyire jó nekem.

(de) Mióta letiltottam a kommentelést, már visszajelzések se jönnek. A pálinkázások is elmaradtak. A kertipartik is. A gyerekek kiröpültek, már csak az összeget mondják, hogy apa, ennyit és ennyit utalj. Már azt sem mindig közlik, hogy mire kell. Persze, hogy cipõre.

---
A kertben füvet akarunk termeszteni, szép zõd gyepet, égig érõt, de csak nem akar sikerülni. Meg paradicsomot, az sem. A répa is apró marad, hiába locsoljuk. Mert ott egy nagy fa, amirõl a mókus dobálja tele udvart, tobozzal, amit tegnap felgereblyéztem, ma már megint tele van.

Eltakarják a napot
Eltakarják a napot
Eltakarják elõlem
mert egy fejjel kisebb vagyok

(Voga-Turnovszky)

De azok a szép sárga vajvirágok, a pitypang, az szépen fejlõdik még nálunk is. Hát miért nem akarunk olyat termeszteni, ami megterem?

Innen jön az utóbbi hetek legnagyobb felfedezése: az élet folyamatos küzdelem (az elemek, a természet, a halandóság ellen).

---
Találnom kellene valamit megint, amiben elég jó vagyok. Azokat a dolgokat kellene virágoztatni, amihez természetes adottságom van. Nagy fenekem pl az üléshez, henyéléshez, tévénézéshez. Pocakom a sörözéshez és kocsmához. Szám és feneketlen belem az evéshez. Türelmetlenségem és izgágaságom, hogy társaságba járjak és kényszersen kommunikáljak. Fejlegyzési, dokumentálási és gyüjtögetési kényszerem, hogy mindent lefotózzak. És azt hiszem elég szemét tudnék lenni mások zárthelyi dolgozatainak a javításához.

Miért nem lehetek étterem és filmkritikus, esetleg vizsabizottsági tag, kérdezõbiztos, vagy beszélgetõtárs? Azért, mert azt mondják, hogy túl nagy az agykapacitásom hozzá, hogy ezt az adottságot valami fontosabb dologra kellene fordítani. Most pl a rákos betegek gyógyításán fáradozok, de ahogy az orvostanhallgatókkal lenni szokott, itt a gyárban kórházban minden halálos vész átmegy rajtam is. Na meg túl bunkó is vagyok a betegekhez.

Mindennapi szenvedésünket...

Mikor azt hiszem, hogy sínen vagyok és hasít a kód, derül ki, hogy a következõ fázisban az egészet az alapjaitól kell újra írnom, mert az objektumomnak nem lehet futásidõben paramétert átadni. Arról nem is beszélve, hogy ha törölni akarok egy adatot, a konstruktor megnézi, hogy az az adat rendelkezésre áll-e, ha nem, akkor létrehozza, csak azért, hogy aztán törölni tudjam. Ergo újra kell írnom a szülõ osztály konstruktorát.

Ugye érted? Ha nem, akkor megnyugtatlak, hogy én se teljesen. Nem a nyelvvel van a problémám, mert értem azokat a szavakat, hogy osztály, objektum, öröklõdés, hanem az objektum és osztályhierarchiával: mi mibõl születik, mikor hal el, minek mi az értelme, ki csinálta, és miért pont így.

A probléma visszavezethetõ vallásos, vagy ezoterikus problémává (vagyis kongruens, ahogy azt NP teljes problémáknál tanultuk), amikor az a kérdés, hogy mi az élet értelme, mikor születünk és meddig élünk, ki és mikor teremtett bennünket (teremt-e a teremtõ minden nap, kell-e minden új ember megszületéséhez újra és újra gombot nyomnia, vagy elég volt egyszer bekapcsolni a "számítógépet", és megy a program magától), és miért így mûködünk. Azt hiszem mégis jobb, ha hiszünk benne.

(Bizalom kérdése lenne? Mert a bizalmat könnyen fel tudom építeni. elég, ha arra gondolok, hogy a természet, vagy az Univerzum mindent elsikál utánunk, és minden kilendülés után visszaáll egy újabb egyensúlyi helyzetbe. A kódomról is elmondható ugyanez, de a kívánt egyensúlyi helyzet nem az, hogy kék halállal elszáll, nem is az, hogy a teszt ismeretlen hiba (tervezési hiba) miatt elhasal.)

Tanulság: Úgy néz ki, a mindennapi kenyerünkért minden nap meg kell szenvednünk. Avagy "Ember, kûzdve kûzdj" (és bízva bízzál)!

Ingyeniskola

Egyszer volt egy nagy csoda,
neve ingyeniskola.
Ki lájkolt és hirdetett,
az kapott oklevelet.
Ki oda se billegett,
megnézte online az interneten.
Így hát egy se ment oda
- csak egy szerver volt az iskola.

Odaadom neked a tréningemet/tanfolyamomat/mûhelyemet/mûvemet ingyen, ha segítesz, hogy ne haljak éhen. (Az alkotó szerény, beéri alamizsnával.) Egyre több kurzus, tudás, tanfolyam elérhetõ az interneten. Elõbb pénzért, az új tudás drága (pl. friss szakmai publikációk). Aztán iskolában, tandíjért. Aztán a volt diákoknak ingyen is. Aztán mindenkinek ingyen, a TEDen, meg hasonló oldalakon. Mióta a tudás digitálisan másolható, alig marad le a követõ, aki az ingyenes verziót várja.

Azon gondolkodom, mibõl élnek az ingyenes oktatást nyújtó internet oldalak? Mert valahogy az iskolának is fenn kell maradnia, meg annak az új tudást elõállító mûhelynek is, és annak a tanárnak/kutatónak is ki kell fizetni a villanyszámlát.

Aztán eszembe jutott. Megnézheted a tanfolyamomat ingyen, ha megveszed a könyvem jó pénzen. Sõt, nem is kell megigérned, hogy megveszed a könyvet, elég, ha meghallgatod, amit mondok, aztán ha kialakult a bizalom, elfogadtál mesterednek, majd megveszed, ha újra és újra akarod olvasni, vagy le akarsz vizsgázni belõle. Aztán elmeséled a haveroknak, hogy milyen jó tanulás (megvilágosodás) élményed volt, és õk is megveszik a könyvet, s akkor lesz mibõl fennmaradni - a tanárnak meg a kiadónak.

De mibõl marad fenn a mûhely? A mûhelybe belépéskor fizetni kell. Hogy ott lehess, hogy a neved bekerülhessen a fotóalbumba, hogy hivatkozhass rá, meg kell fizetni a tanulópénzt. Ùgy hallom, hogy az internetes tudósítók fizetnek is azért, hogy a nevük felkerülhessen egy menõ lap címoldalára, vagy saját youtube csatornájuk legyen. Aztán, ha már elterjedt a nevük, és saját követõik lesznek, akkor ahelyett, hogy õk fizetnének, majd nekik folyik a pénz.

És mibõl marad fenn az iskola, ami a táblát és padokat adja? Hát a büfébõl.

Gondolatok gravitációja

Olvasom Hawking elsõ híres könyvét, az idõ rövid történetét. Azt írja Newtonról: "megfogalmazta az általános gravitáció törvényét, mely szerint a világmindenségben bármely testet vonzza az összes többi; a vonzóerő annál nagyobb, minél nagyobb tömegűek a testek és minél közelebb vannak egymáshoz."

Ha a testek a halott anyagot jelképezik, amikre hat a gravitáció, és ha az egész világ ugyanakkor, az õsrobbanáskor jött létre, és ha mindenre, ami akkor létrejött, érvényesek a természettudományos törvények, akkor az életre és az olyan dolgokra is érvényesnek kellene lenniük, mint a gondolatok.

Vagyis a gravitációnak mûködnie kell az életre: két élet vonzza egymást (gondoljatok a párokra), több élet is vonzza egymást, és az élõ "testek", az élõlények csoportba szervezõdnek, közösségekbe, társadalomba csoportosulnak, mint ahogy a bolygók galaxisokba, és tovább megyek, a gondolatokra is igaz kell legyen a gravitáció: a gondolatok vonzzák egymást, és minél nagyobb egy gondolat (elmélet, mém), annál jobban vonzza a másikakat. Folyománya: a nagyobb elméletek, elképzelések, filozófiák jobban fennmaradnak, mert jobban összegyûjtik és maguk körüli pályán tartják az egyedi gondolatokat...

És ha elfogadjuk azt, hogy az élet nem más, mint a gondolkodás képessége, akkor érthetõ, miért vágyunk annyira közösségre, s pusztán a természeti törvényekbõl levezethetõ a szerelem, a párthûség, de még a gruppenszex is.

Egzisztencia

Április negyedikét zászlólengetés helyett finom havazással ünnepeltük, minden hófehér, mint decemberben, csak még hozzá a nap is süt. Harsan a dal, ropog a hó a láb alatt, menetel a munkába a siserehad, csak hogy a nagy költõt idézzem. Éljetek, és éljek én is, legyen vidám a mai nap.

Be vagyok havazva, tegnap késõ estig tartott mire visszacsináltam a tegnap elvesztett elmentetlen dokumentumot.


Tudjátok, kik a múmik? Behavazott vizilovak, akik azért olyan kövérek, mert elfejetettek nekik feneket rajzolni. Amolyan boldog, filozofáló lények, mindenféle kalandokba kerülnek. (Érdekes, õk nem fogyókúráznak.) Róluk olvasok egy könyvet, amiben azt magyarázza az író, hogy a múmi történetek milyen mély filozófiai rétegeket kapargatnak, Sartre és Kirkegard egisztencialista gondolatait múmi idézetekkel támasztja alá.

Valami olyanokat, hogy az életünket és mindennapi problémáinkat (pl elmentetlen ppt) csak akkor vagyunk képesek más szemmel, kívülrõl nézni, ha valami váratlan esemény üt be, mint amikor Múmimama konyháját elönti a víz, és az emeleti szoba padlójába vágott lyukon keresztül lenézve eszébe jut, hogy tegnap elefelejtett elmosogatni, és a mosatlan edények az árvízben koszosak lesznek.

Azt is magyarázza, hogy az életünk a folyamatos váratlan eseményekre adott válaszok, döntések sorozata, mint a Múmivölgyben: bármikor beüthet egy vihar, egy meteor, egy vulkánkitörés, vagy beállíthat egy fáradt vándor, és ezek a váratlan események mentén megy az élet elõre. Szabad a világ, mert bármikor megtörténhet bármi, és szabadok vagyunk mi is, mert folyton van választási lehetõségünk, hogy mikor merre indulunk.

A jövõ kiszámíthatatlan, és nekünk folyton az ismeretlenrõl kell döntenünk, és a döntésünk meghatározza azt a jövõt, amit végül megélünk. Vagyis választunk egyet a párhuzamosan létezõ jövõk közül. És ez a folytonos választási lehetõség tesz bennünket szabaddá, vagy adja meg a szabadság látszatát.

Párhuzamos jövõk és váratlan események

Nem mindegy, hogy Múmimama elmosta-e az edényeket, ha másnap jön egy árvíz, és az édények ígyis, úgyis, a víz alá kerülnek?

A kérdés, van-e sors, hogy hatnak a dolgokra a természeti törvények, mert hatnak, mint a hangulatunkra a ma reggeli havazás: valakit bosszant, mert a kocsi ablakát megint kaparni kell, nekem most inkább pozitív volt, mert a hóembereim még megvannak, és a ropogós hó mellé ragyogó napsütés társult: jobb, mint a december.

Nem is baj, ha a kutyaszart a hideg konzerválja. Lehet, hogy mire kiolvadna, elönti a világot az ár, s már mind messze járunk.

Élet értelme reloaded

Az mit jelent, ha valaki egy nap alatt legalább tízszer ránéz a blogjára, jött-e új komment, naponta 10-szer végignézi az ismerõsök blogját, vajon írt-e már valaki, naponta 10-szer megnézi az index, a hvg és a sanomat honlapját, mindig ebben a sorrendben, van-e új cikk, naponta tízszer ránéz a cége részvényárfolyamára és az MNB középárfolyamra, az idõjárás elõrejelzésre, a valóvilág videókra, és legalább 20-szor benéz a facebookba, hogy jött-e új bármi? Azt hiszem, ez a kiürülés, és ha a nagytestvér fentrõl figyel, biztos kiszúrja, hogy valakinek valami hiányzik.

Bár tudnám mi, mert biztos nem az a másfél koleszterin érték, amivel most alacsonyabb lett a labor, vegaságom elõtti hetes koleszterinem oda, már majdnem határértéken belül vagyok, lám egy pozitív vonzata az életmódváltásnak, és nem hiányzik a három héttel ezelõtti stressz sem, s hiába a hétvégi határidõ, még el sem kezdtünk igazán tesztelni, az esélytelenek nyugalmával dõlök hátra, hogy ezt már két hónapja megjósoltam, s hol az a híres kapitány? Ma is csak a reggeli pánikszobában találkoztunk.

Ma rájöttem mi az élet értelme. Már megint, de most tutira. Pontosabban arra, hogy mi az értelme csak valami mondvacsinált magyarázatom van, de az élet attól lesz érdekes és értékes, ha élményekkel teli, tehát ha mozi, színház, múzeum, kirándulás, bulik, beszélgetések tarkítják, ettõl lesz kellemes az ittlét, és az értelmére meg azt találtam ki, hogy 1) ilyen élményt nyújtani másoknak 2) tanulni, tapasztalni, felfedezni, gyarapodni, és a megszerzett tudást tovább adni, gyarapítani az emberiséget 3) kapaszkodót adni, utat mutatni annak, akinek szüksége van rá. Mindhárom cél oda mutat, hogy az emberiség gyarapodjon, növekedjen, javuljon, jobbuljon, s emögé oda lehet képzelni a tudományt, a filozófiát, a vallást, az etikát, a szeretetet, bármit, ami építõ jellegû, lám nem voltak hülyék a szabadkõmûvesek, ha értem mi volt a céljuk, s szimpatizálok az alkimistákkal, akik a bölcsek kövét keresték, hogy jobbá tegyék a világot. Csak azt nem értem hogy jön ide a Black–Scholes modell.

A bal lábam meg két napja csöng, na erre lépjetek valamit.

Azért a labor eredmény, annak örülök nagyon.

Nemigen?

A mai nap az igen és a nem körül forgott. Rájöttem, hogy az igen rosszabb mint a nem. Ha nemet mondasz egy felkínált pozicióra, kirúgatod magad. Ha hivatalosan felajánlanak egy helyet, és azt nem fogadod el, akkor azt felmondásnak veszik, és nem jár a végkielégítés. Lám a cég mindent megtett, hogy megtartson, te meg, a hálátlan, lemondtad. A nem tehát veszélyes. Az igen meg azért, mert ha felajánlanak egy helyet, és igent mondasz, azonnal lekerülsz a párosító (kiemelt) listáról. Ha kapsz egy másik ajánlatot, ami jobban tetszik, és elfogadod, azzal csapdába kerülsz. Mert az azt jelenti, hogy az elõzõ pozícióról lemondasz. Mivel már nem vagy kiemelt jelölt, az új helyre nem vehetnek fel (mert tolonganak a kiemeltek), tehát kirúgattad magad. Ez azért veszélyesebb a nemnél, mert bonyolultabb, nehezebb átlátni. Mindenesetre ha a cég két ajánlatot is tesz, csapdába kerülsz, ha az elsõ felajánlás nem tetszik, és úgy repülsz, hogy se csomag, se semmi nincsen.


Nekem sikerült valami hasonlón bestresszelni, aztán végül mégis de.

Semmi?

A semmibõl jöttünk és semmivé leszünk. Kezdetben vala a nagy semmi. Benne létrejött, szándékosan nem úgy mondom, hogy belõle, hanem benne a világegyetem. Kezdetben egyszerû, mint egy kvarkleves, késõbb szofisztikálódótt, mint egy felfújódó muffin, kialakultak benne a mazsolák, s ki tudja, mi van a muffinon kívül, s hogy finom-e. Vala. A világunk egyre bonyolódott, és létrejött benne a kék bolygó, a sarkon túl a harmadik, azon kihajtott és gyökeret vert az élet csírája, s elõbb csak ámultunk rajta, késõbb elkezdtük felfedezni azt a sok felfedezni való mazsolát, hogy most már értjük, hogy kvarkok vagyunk, energia és hullám egy bazi nagy levesben, s a feladatunk az, hogy tovább keressük a kilincset, s minél többet tudunk róla, a levesünk annál komplexebb, annál aprólékosabb, annál felfoghatatlanabb, hogy lassan elveszünk a részletekben... és pontosan ez a cél, hogy elvesszünk, hogy visszatérjünk a kiinduló állapotba, hogy újra semmik legyünk, mert ami elveszett, az nincs, az semmi, mint a lányom rózsaszín elefántja. Tehát semmik voltunk, semmik leszünk, hosszútávon semmik vagyunk, nagy nullák ebben a kvarklevesben, ami maga is egy nagy semmi, talán egy kis fodrozódással.

Ha minden relatív, miért kellett eldobni a geocentrikus világképet? Sõt, az egocentrikusat? Mindenki tudja, hogy Én vagyok középen, körülöttem (a talpam alatt) forog a Föld, a föld körül forog a Nap, aztán hadd forogjon a Nap körül a többi, a bolygók, csillagok, naprendszerek, galaxisok. Ha minden relatív, és nincs a világegyetemben egy kitüntetett pont, akkor miért nem mindegy, hogy a nap-e az vagy Föld, vagy én magam vagyok?

Én vagyok a teremtõ, mert az érzékszerveimmel én érzékelem a világot, s az én fejemben áll össze belõle a kép, én gondollak oda benneteket, olvasók, s ha a gondolataim megszûnnek, megszûntök olvasóim lenni, és ha az érzékszerveim megszûnnek, s a világot többet nem érzékelem, megszûnik a világ köröttem. Természetesen léteznek a párhuzamos világok, azok a világok, amik bennetek alakulnak ki abból, amit ti érzékeltek, és amit ti gondoltok, és amit ti írtok, s lehet, hogy a szemetekben én már semmi vagyok, ki tudja, az én világomat ez nem befolyásolja, hacsak nem találkozunk, vagy gondoljátok tovább, amit írok, s egész addig nem is zavarjátok a világomat, a körülöttem keringõ mazsolákat és egyéb gondolatokat, a köreimet, amíg nem szóltok be itt alul.

S visszatértünk megint a körhöz, a legfontosabb jelképhez, a nullához, a kör a nulla jele, a semmié, ami mindent magában foglal, s mégis semmi se.

Az univerzum rendbehozó ereje

Ha magára hagyunk egy rendszert, az beáll egy egyensúlyi helyzetbe. Van valami rendezõ elv, legyen az Isten, az Univerzum, vagy csak a fizikai/kémiai törvények, ami, ha valamit kimozdítunk egyensúlyi állapotából, egy másik egyensúlyi állapotba viszi vissza.

Ott az élet. Van a nagy semmi (nem-lét), amibõl születik egy gyerek, persze vannak ennek elõjelei, egy férfi meg egy nõ, megtermékenyítésre váró sejtek, egy szándék, egy aktus, aztán 9 hónap érlelõdés, s aztán ott az újszülött, aztán van egy élet, s ha vége, a térnek ez a kis szelete visszatér az eredeti állapotba, a nem-létbe.

Ott a pofon. Elõtte ott a nem-lét, nem-fáj, ha megkapod, ott a piros tenyérnyom, az esemény lenyomata, és ott a fájdalom. Aztán jön a világ/isten/univerzum, aki helyreállítja, elmúlik a piros, elmúlik a fájdalom, és kicsit lassaban, de elmúlik a lelki sérülés is, amit a lenyomat okozott. A természet/isten/univerzum helyreállít.

Ott az emberi kéz nyoma. Felépítek egy betonfalat. Ha nem fordítok újabb erõt a fenntartására, jön a természet/isten/univerzum, az idõ vasfoga, és lekoptatja, lemorzsolja, lassan lebontja azt a falat.

Ott a környezetszennyezés. Eldobom a szemetet az erdõben. Jön az idõ és lebomlik, beépül a természetbe.

Ott a gyomorrontás. Megeszek valami oda nem illõt, a hasam megy, a szervezetem dolgozik, de ha abbahagyom a romlott étel zabálását, visszaáll a rend, és elmúlik a betegség.

---

Ha valamilyen erõhatással valamit kimozdítok eredeti állapotából, és azt az erõhatást (pofozást, környezetszennyezést, káros tevékenységet) abbahagyom, a természet/szervezet visszaáll eredeti állapotába, vagy egy másik stabil állapotba. Helyre áll a világ rendje.

Azt hiszem, ez a visszaterelõ, visszaigazító, rendbetevõ erõ, ez Isten. Ott az erõ, ott az erõtér, ami lehet kozmikus, elektromágneses sugárzás, ami mindent átjár, s minden kitüremkedést, minden göröngyöt elegyenget, visszagereblyéz a helyére.

A fenti példákban az idõ fontos tényezõl. Lehet, hogy isten nem is a térben, az energiában, hanem az idõben lakik?