A következő címkéjű bejegyzések mutatása: coaching. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: coaching. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. szeptember 4., csütörtök

Mózes követõ volt, nem vezetõ

Machiavelli írja az Uralkodóban, hogy nem érdemes Mózesen filozofálni, mert õ nem saját elgondolása, hanem isten akarata szerint cselekedett. Magyarul Mózes nem vezetõ volt, hanem manager, ha Baracskai Zoltán Követõ nélkül nincs vezetõ c. könyve alapján okoskodok. Azt hiszem, ezen elgondolkodok egy kicsit.


A fentiekhez az idézetet egy tanulmányban (1) olvastam, ott elég mélyen belemennek, hogy vajon Machiavelli mit gondolt a vallásról, Istenrõl, és az uralkodókról (angolul herceg), és vajon szatíra-e a könyve, vagy komolyan gondolta. Ezek szerint, ha mindent és mindenkit Isten irányít, akkor a világon egyáltalán nincs szükségünk (karizmatikus) vezetõre. Vagy, a fentiek értelmében gondolkodhatom úgy is, hogy a karizmatikus vezetõ az, aki képes meghallani Isten akaratát, irányító szavait. Ilyenbõl valószínûleg elég kevés lehet a világon. De ha így van, akkor õk csak médiumok, közvetítõk.

A mûvész is a látomást, az ihletet veti papírra vagy vászonra, õ is csak közvetítõ lenne a spirituális és a reál világ között? (Akkor mégsincsenek olyan kevesen ezek az isteni gondolatra fogékony közvetítõk.)

Ha így van, akkor a karizma és a kreativitás összefügg egymással.

---
1) (...) "although one should not reason about Moses, as he was a mere executor of things that had been ordered for him by God…" He does not expressly argue, for and against, the question of whether faith sets limits to reason, as a philosopher who wanted to make himself obvious might do, but leaves a contradiction that is blatant when exposed. Now why should one not reason about Moses?

Source: Mansfield, Harvey: Machiavelli's enterprise. New Criterion. Oct2013, Vol. 32 Issue 2, p4-11. 8p.

2013. március 26., kedd

A tiszta gondolkodás mûvészete

Kezembe akadt egy finn nyelvû könyv (*), a címe magyarra fordítva kb "A tiszta gondolkodás mûvészete". A szerzõ, bizonyos Rolf Dobelli nevû volt bróker azt írja, valamikor együtt reggelizett Talebbel, sokat hivatkozik is rá. Nem teljesen tiszta, milyen kapcsolatban állnak, bár azt lehet sejteni, ki a követõ. Mindenesetre ebben a könyvben az emberi gondolkodás hibáit gyûjti csokorba.

Az egyik ilyen érdekes "hiba", hogy jobban elfogadunk és megjegyzünk olyan tényeket, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak egymáshoz. Például az, hogy "meghalt a király, s hamarosan meghalt a királyné is" kevésbé érdekes és kevésbé maradandó, mint az, hogy "meghalt a király, s hamarosan meghalt a királyné is bánatában". Pedig a logika azt diktálná, hogy a rövidebb, tömörebb mondatra jobban emlékezünk, de a két esemény kapcsolata miatt ez utóbbi ragadósabb, mert az agyunk történetre (máshol igy írják: drámára) éhes. Itt jó példaként említi a Google 2010-es Superbowl reklámját a párizsi szerelemrõl.

Persze ennél sokkal ismertebb gondolkodási hibákat is említ, mint az elveszett költségekhez való ragaszkodást, vagy a tekintélytiszteletet, amirõl Mérõ vagy Síklaki tudna sokat mesélni...

*) Eredeti kiadás: Rolf Dobelli: Die Kunst ds klaren Denskens. 2011

2012. november 20., kedd

Validálás

Azon gondolkodtam, milyen szégyennek számít, hogy egyes helyeken az olvasni tudás még nem mindennapi. És milyen szégyen, hogy mondjuk a középkorban alig páran tudtak olvasni. Aztán eszembe jutott, hogy akkor még nem igen volt lámpa, és nem volt mi mellett olvassanak, akkor minek is kellett volna nekik olvasni tudni? Nap közben kint kapáltak a mezõn, vagy tehenet legeltettek, aztán mikor este hazamentek, inkább meséltek, táncoltak, minthogy népszabadságot vagy e-bookot olvassanak.

Anyukám mesélte, hogy gyerekkorában tiltották az olvasástól és a könyvtártól, és tehénpásztorkodás közben titokban olvasott a réten, s ha nem figyelt oda és a tehén legázolta a szomszéd veteményesét, jól kikapott. Lám, az olvasás káros az egészségre. Nagyapám nem értette, mire jó a tudás. Például arra, hogy az embernek ne kelljen élete alkonyáig tehenet fejnie. Hogy aztán a nagyapai pofonok mit értek el? Anyám egyetemre ment és könyvtáros lett belõle, s a mai napig utálja a tejet.

A fentebbi gondolatmenet tanulsága: ha valamit állítunk, vagy értékelünk, akkor meg kell vizsgálnunk annak az adott dolognak a környezetét, validálni kell, hogy akkor és ott az a felállított hipotézis vagy szabály vagy tiltás igaz-e.

2012. november 16., péntek

Lean vagy agile?

Már rég írtam szakmait, most itt az ihlet megint. Nyomatják ezerrel az IT cégnél a Lean filozófiát és ugyanakkor az Agile bevezetését. Jó ott lenni és látni, hogy mennyit megbotlanak. Mert az újnak az érvényességét nem validálták, mindenkire rá akarják adni a fûzõt, arra is, akire nem kellene, meg akire nem lehet. Egyszerûen van, ahol nincs értelme.

A másik gond az, hogy a lean-t (folyamat-optimalizálás, alkalmazási terület: gyártósor, tömegtermelés) és az agile-t (nóvum elõállítás, alkalmazási terület: mûhely) egyidõben akarják bevezetni ugyanott. Nem olvassák el a könyveket és tanulmányokat - a karcsúsításban nem jut rá idõ. Hol vannak ilyenkor a tanácsadók?

Ime egy 2000-es tanulmány (Bruce, Daly, Towers: Lean or Agile, Manchester Business School), ami rávilágít arra, hogy a két dolog tök más célra való:

Szívesen.

2012. november 14., szerda

Taleb: Fekete hattyú

Magyarországi coach évfolyamtársaim és tanáraim mind Taleb könyvérõl beszélgetnek, amiben olyan kiszámíthatatlan világot ír le, ahol bármelyik pillanatban a fejedre eshet a zongora, vagy megváltozhat a gravitáció. Mit is mondott az ilyenrõl Mérõ? Csak az biztos, hogy minden bizonytalan. Na jó, ezt nem mondta, de szokott ilyeneket mondani (az teljesen racionális hogy irracionális döntéseket is hozunk). Most szervezik a második könyvkubot, ahol megint ez lesz a téma. Kicsit elszomorít, hogy ezekbõl a bulikból kimaradok.

Erre ma megjött a várva várt házassági évfordulós ajándékom, és nézzétek mi volt benne:


Azt hiszem, nem is kell mondanom, mennyire hálás vagyok az én drága kis feleségemnek! És azt hiszem lesz egy pár kialvatlan reggelem, meg egy pár átolvasott éjszakám.

2011. szeptember 10., szombat

Furcsa Finnország

A természet gyönyörû színekkel, érdekes formájú felhõkkel, dupla és tripla szivárvánnyal és vörös naplementékkel örvendeztet meg minket. Ma friss levegõ volt, és elfogadhatóan meleg, 18 fok. Azért kellenek a kabátok, meg a sapka. A szomszéd gyerekeken már kesztû is volt. Nézzétek a felhõket.


Itt meg a könyvtár hirdetése, a szagostündérrõl. Svédül jelent valamit. Ugye mondtam, hogy a magyar inkább a svéddel rokon?


Ez meg itt a finn gyerekek kedvenc szórakozása: feldobálják a cipõiket a villamos felsõvezetékekre.


Nokia telefonnal fotóztam.

2011. május 17., kedd

Unatkozni fontos

Angol nyelvű posztjában Peter Bergman arról ír, mennyire fontos, hogy néha unatkozzunk. Akkor ugranak be a legjobb megoldások, akkor áll össze a kép. És mivel elvette tőle az unatkozás élményét, visszavitte a boltba az új iPad-ot. És azóta is boldogan unatkozik.

My best ideas come to me when I am unproductive. When I am running but not listening to my iPod. When I am sitting, doing nothing, waiting for someone. When I am lying in bed as my mind wanders before falling to sleep. These "wasted" moments, moments not filled with anything in particular, are vital.

Csak azt tudnám, miért menekülök mindig az unatkozás elől?

2011. április 19., kedd

Kézimunka

Párom kézimunkázik:


Én is, csak másképp:


A gyerek születésnapjára megcsináltam a saját kedvencem. Egész jól sikerült.

Ez meg csak úgy (végre megvan a 2. rész is)

2011. február 25., péntek

Kvíz - laterális gondolkodás

Ha ez egy béka:

ez meg egy dinoszaurusz:

akkor ez mi ez?

Megfejtéseket a kommentbe "Laterális gondolkodás" jeligére. Sorsolkodás hétvégén.

2011. február 19., szombat

Kukucs

Bújócskáztam a lányommal. Érdekes volt: megmutatta, hova bújjak. Aztán elszaladt a konyhába számolni, s mikor visszajött, nem talált ott, ahova bújnom kellett. Keresett még, hallom "nincs itt apa, itt sincs", aztán visszaszaladt a konyhába, mondja "megyek számolni", és elkezdett újra számolni, és újra jött megkeresni. Aranyos.

A problémamegoldás alap tétele: ha nem megy, menj vissza a kályhához, és kezdd elölről.

2011. január 31., hétfő

11o2 I 2o11

Megint egy tökéletes dátum, ha finnesen írom palindrom, azaz tükrös. Tökéletes dátum házasodni, és nagy stratégiai bejelentéseket tenni. A jelek szerint valami nálunk is készül, az új vezérigazgató sajtótájékoztatót tart. Mindenki tudja, hogy nagyot, radikálisat kell mondania, csak azt nem tudja senki, mi lehet elég radikális, mert a költségcsökkentés és a leépítés nem az. Az business as usual.

Ha a helyében lennék, eladnám a cég egy részét, vagy társulnék valakivel.

Van olyan társaság, aki egyetlen telefonnal is sikeres tud lenni. Nem értem, miért hiszik azt, hogy az emberek nagy tömegei hajlandóak 5oo eurót adni érte. Ha engem kérdeznek, a telefon egy kalapács, esetleg svájci bicska, de mindenképpen olcsóbb termék kell legyen, mint egy laptop. Max. 15o eurót adnék érte, esetleg 2oo-at, ha le is (CENZÚRA - K18).

Na az egy radikális funkció lenne, attól biztos felállna a részvényárfolyam.

2011. január 26., szerda

Gáz van, leépítünk

A finn vasút szélnek ereszt 38o munkatársat, írja a helyi újság (cikk angolul), mert csökkent a bevételük. Csökkent a bevételük, mert senki nem bízik a vonatokban, annyit késnek és kimaradnak, inkább mindenki autózik, még ha lassabb is, de nem marad ki. 

És mivel elküldenek 38o munkást, karbantartót, akik a vágányokat (és annak berendezéseit) szerelik, még rosszabb lesz a műszaki állapot, még megbízhatatlanabb lesz a szolgáltatás, még többen szállnak le a vonatról, még kevesebb lesz a bevétel, és még több embert kell majd elzavarniuk.

A problémamegoldás radikális kell hogy legyen. Mekkora radikális gondolat lenne nem elzavarni ezt a sok karbantartót, hanem felvenni még százat, hogy helyre tegyék a vonatokat, a menetrendet, hogy visszaszerezzék az emberek bizalmát, mert a vonatot nem kell reggel kapargatni, hogy beindujon, a vonat barátságos és megújuló szélerővel megy, nem fogyasztja a kőolaj tartalékokat, és meleg, és a vonaton lehet olvasni, pihenni, ismerkedni, kinek mire van szüksége, osszátok be.

Ha mégis el kellene zavarni valakit, akkor az a kókler vezérigazgató kell legyen, aki tönkre akarja tenni a finn államvasutakat. Az is radikális megoldás lenne.

Esetleg tanulni a finn reptértől a hótlanításról, jégtlenítésről, üzemeltetésről.

2010. október 7., csütörtök

Erdőt! Fát!

Nagyot kirándultunk a szép időben, közben a faházakat látva az jutott az eszembe, hogy a legjobb befektetés ínség idején nem az arany, nem is a termőföld, hanem az erdő. Az erdő fát ad, amiből lehet építkezni, megvéd a széltől, a naptól, a fa meleget ad, az erdőben megterem a gomba, a bogyók, amit lehet frissen enni, lehet lekvárt főzni, s az erdőbe bejönnek lakni az állatok (ja, az nem ennivaló). Fával lehet cserekereskedni, és ha nagyon kell a kert, kevés fát kivágva máris van tisztásunk.

Gubanc


Érdekes tetőszerkezet



Évek

Élő fa halott árnyéka a halott fán


Érdekes tetőszerkezet



Fából nagyon nagyot is lehet építeni

2010. szeptember 14., kedd

Hatékony projekt titka

Egy ismerős projektben fokozatosan lecserélték a külsős fejlesztőket, és belsősökkel helyettesítették őket. A cég megspórolt egy rakás korábban alvállalkozóknak kifizetett pénzt, ráadásul munkát tudott adni a más projekteken felszabadult alkalmazottaknak, akik gyorsan betanultak. Úgy nézett ki, hogy az akció sikeres volt.

Pár sprint után viszont kiderült, hogy a fejlesztés lelassult: alig volt új funkció. Korábban 4 hónap kellett egy termék kifejlesztéséhez, most ugyanennyi idő alatt 2-3 apró új funkció készült csak el.

Az okait kutatva kiderült, hogy a product owner korábban aktívan irányított, megmondta, mikor mit kell a csapatnak fejleszteni, mit akar a 2 hetes sprint végén látni, és az alvállalkozó csapat sokszor megcsinálta a lehetetlent is. Nem akartak leégni. Ráadásul hasznosan, hatékonyan dolgoztak.

Amint a csapat saját emberekkel telt meg, a belsősök belszóltak a célokba, a funkciókat megkérdőjelezték. Az alkalmazottakat felbátorították és felhatalmazták, hogy aktívan részt vegyenek a készülő termék kitalálásában, javasoljanak hasznos funkciókat, végülis az ő termékük lesz.

A parancsvezérlést felváltotta a demokratikus igazgatás, és csak olyan feladatot tudtak elfogadni, amivel mindenki egyetértett. Természetes módon kerülték a kihívásokat. Ha egy belső alkalmazott azt mondja, ezt így nem lehet, a főnök inkább mondja másként. Az alvállalkozó ilyet nem mond, mert ha ilyet mondana, repülne, ezért az alvállalkozó megcsinálta a lehetetlen kérést is.

A lassulás oka: a cégkultúra beszabadult, és az irányítás-végrehajtás viszonya megváltozott. A sikeres projekthez erős napi irányítás kell, a megvalósításhoz alvállalkozók, akik megcsinálják a lehetetlent is. A belsősök bevonása a projektet lelassítja. Az alvállalkozót le lehet cserélni, a belsőst nem lehet kirúgni. Fontos az is, hogy a vezetőnek határozott elképzelése legyen, és azt képes legyen átadni a csapatának is.

Coach tanács? Megszűntetni a demokráciát, kézi vezérlésre áttérni, alvállalkozókat visszahozni.

2010. augusztus 31., kedd

A személyiség nem változik?

Azt mondják, az ember személyisége nem változik, hiába pszichológus, meg coach, az ember alap természete nem változtatható meg, a pszichológus feladata is leginkább az, hogy az adott személyiséggel tudjunk boldogulni a világban, hogy a vágyaink és a lehetõségeink közötti különbség csökkenthetõ, vagy elfogadható legyen.

Tegyük fel, hogy horkolok, vagy álmomban a tetõn mászkálok, vagy kényszeresen blogot írok. A fentiek szerint erre nincs orvos vagy orvosság, aki változtatni tudna.

Mi van a hipnózissal? Mérõtõl tanultuk, hogy hipnózisban olyan parancsokat tud adni a "terapeuta", amirõl az egyén felébredve nem tud, mégis a parancs szerint cselekszik. Mondjuk, ha azt mondanák neki, hogy nyissa ki az ablakot, akkor hipnózisból felkeltve nem tudja miért, de olyan meleg érzése támadna, hogy kénytelen lenne az ablakot kinyitni, és nem tudná miért.

Mi lenne, ha elmennék egy hipnotizõrhöz, és hipnózisban megparancsoltatnám magamnak, hogy 1) ne aggódjak, 2) ne horkoljak, 3) ne mászkáljak a tetõn, 4) ne blogoljak, 5) ne csúzlizzak 6) ne szopjam az ujjam, satöbbi, a sor folytatható a végtelenségig. Mi lenne, ha ezek a parancsok beválnának, és mûködnének, ha bevésõdnének tudat alatt, és mindig, amikor blogolni támadna kedvem, valamiféle megmagyarázhatatlan (tudjuk, tudat alatti) parancsnak engedelmeskedve nem jutna eszembe semmi épkézláb gondolat, amit megosztani érdemes lenne?

Ha ez a hipnózisos buli mûködik, akkor a pszichológusok és coachok miért nem alkalmazzák a rossz tulajdonságok megváltoztatására? Az oka az lehet, hogy mégsem mûködik, vagy pedig az, hogy ha olyan dolgokat akarnának megparancsolni, ami az ember értékrendjével ellentétes (pl tolja le a nadrágját, csókoljon meg egy békát, stb), az nem mûködik, a hinpotizált felébred, kijön a hipnózisból, és nagyobb károkat szenvedhet.

Bár többet tudnék az agy mûködésérõl, lenne egy-két szubrutin, amit átírnék magamban.

2010. augusztus 12., csütörtök

Coaching félreértések

A coach, főleg a vezetői coach független kell hogy legyen, aki a problémát kívülről látja. Akiben a vezető megbízhat, akinek elmondhatja dilemmáit. Ilyen ember nem jöhet a cégen belülről, a vezető nem fedheti fel alkalmazottai előtt gyengeségeit. Ezért a belső coach fogalma értelmetlen, a belső coach képzés lehúzás, mint az "add meg a jelszavad, hogy kiderítsük, mi a hiba" levelek, mégis lesznek, akik belelépnek.

"1o éve állunk rendelkezésre többféle készségfejlesztő tréninggel, coachinggal." Csúsztatás. A coaching újkeletű fogalom, 1o éve még nem futhatott ezen a néven, de nem is igen ismerhették azokat a technikákat, amit coachingnak hívunk. A 1o éves tapasztalat trénerkedésre, csoportépítésre igaz, a coachingra biztosan nem.

A coach nem coachtól tanul. A coaching új szakma. Aki az első coachokat tanítja, nem rendelkezhet coach diplomával. Már csak a definíció miatt sem (nem lehetne első, akit tanít). Ha a tanárnak nincs coach diplomája, honnan tudhatná, mi az a coaching? Hogy akkerditáltathat valaki valamit, amiről nem tanult? A coach tananyagot ki állította össze? És ha neki nem kellett coach diploma, hogy coach lehessen, másoktól miért követelik azt meg a jövőben? Ez a kérdésem érvényes mindenféle akkreditációra, pl. az ECDL-re is.

"A coach támogatja a vezetőt a cél felé, nem ad tanácsot, hanem segít felismerni a vezető rejtett erőforrásait." (innen) Erről Juhász Lacival beszélgettünk a 320 fokban Siófokon. Szerinte a vezetőnek nem az kell, hogy maga izzadhassa ki az eredményt, az elég mazochista vezető lehet, hanem az, hogy valaki elhárítsa a hibát. Mindegy, hogya, és mindegy, milyen áron. A vezetőnek megoldóember kell, nem versenyló az, hogy edző kelljen mellé. És ha a vezető egyszer megszokta, hogy az ő kezében az ostor, miért adná oda azt valaki másnak, hogy őt ostorozza?

2010. augusztus 11., szerda

Coach definóiciója

Komócsin Laura, az egyik nagyobb coach iskola vezetője (mondanám, hogy a Baracskai Zoli féle iskola konkurense, de hát Zoli is azt mondja, nem konkurenciák vagyunk, hanem kollégák, akik máshogy állunk a coachinghoz) volt az MTV Záróra vendége, és adott egy (szerintem) jó definíciót a coachingra, vagyis pontosabban a coach-ra:

Ha egy vezető azt akarja, hogy más izzadjon meg az ő sikeréért, akkor tanácsadót hív, ha ő akarja kiizzadni (a megoldást a problémájára), akkor coachot hív.

A videó itt (augusztus 10).

2010. augusztus 7., szombat

Jó a Rushkoff könyv

Jókat ír Douglas Rushkoff a Get Back in the Box c. könyvében. Most amire megint felizgultam, az volt, hogy miért nem érdemes távolkeletre vinni a gyártást. Ez nekem is fájó pont, mert megszűnnek a helyi állások, a helyi ipar és kompetencia elsorvad. Szerinte a vezetőnek ott kell lennie, ahol a dolgok történnek, mert ha nincs ott, akkor csak excel táblát vezet, és nem gyártást. Ráadásul van abban egy nagy adag romantika, kellemes érzés, mikor a vezető felmegy az irodájába, és végig kell mennie a gyártósorokon, az üzemcsarnokon, de legalább a telefonoskisasszonyokon, és érzi a gyár szagát. Ez teljesen kimarad, ha messzire viszik a gyártást. Azt írja, egyetlen egy esetben indokolt és tudná elfogadni a gyár messzi telepítését, ha a munka és a gyár büdös lenne.

Na szerintem itt van a kutya elásva. Az átlagos vezető, akinek mindegy, hogy bankot vezet, vagy kórházat, vagy gyárat, mindenféle munka büdös, és azért viteti jó messzire a gyártást, nehogy kiderüljön, hogy a vállalat eredeti kompetenciájához még csak hozzá se tud szagolni. A kínai munkaerő, meg hiába kiskorú, meg alulfizetett, meg büdös rabszolga, legalább jó messze van, és innen nem érzik.

Majd ha elfogy az olaj, amivel a kínai bóvlit idehozzák, majd akkor lesz szükség megint szakemberekre, meg igazi vezetőkre. Mert az, aki nem ért ahhoz az iparághoz, ahol vezetőnek nevezi magát, az nem igazi vezető. Az excel tábla bűvész maximum, és nem érdemli meg a vezetői bónuszokat sem.

2010. július 20., kedd

Outsourcing = béna HR

Már próbáltam megfejteni, hogy miért éri meg a cégeknek kiszervezni, outsource-olni a munkát. Arra a munkára gondolok, amikor a cég saját irodájában dolgoztat külső konzulenseket, mintha saját alkalmazottak lennének. Mondtam már, hogy nagyon mérges vagyok az ilyenért, mert nem vállalják a felelősséget a munkatársért, a kockázatot inkább áthárítják a bedolgozó (munkaerőközvetítő) cégnek, aki nem lehet akárki, csak valami hatalmas mammut, akinek ugyanúgy nincs a feladatra szakképzett embere, aki szintén bérbevesz, kisebb munkaerőkölcsönzőtől vagy fejvadásztól, aki meg már szóba áll akár 1-2 fős vállalkozásokkal is, és így a munkára kifizetett óradíj 2-3-4 cég között elvész, mire a "konzulens" megkapja. Vajon milyen konzulens az, aki a belső alkalmazott fizetésének töredékéért is el kell vállaljon "tanácsadó" munkát.

A megoldás, hogy miért csinálják ezt a nagy cégek (hogy kifizetnek többet az óradíjért azért, hogy az a munkaerő kevesebbet kaphasson) csak az lehet, hogy a cégnek béna a HR-ese, nem tudja kiválasztani a megfelelő szakembert, ezt a feladatot inkább rábízzak külső cégre, és nem tudja megtartani a szakembert, mert nem mer neki akkora óradíjat ajánlani, mint amennyit a külsős cégek amúgy is elkérnek. Annyiért biztos találna megbízható belsőst, aki örömmel elvégezné a feladatot, és lojális is maradna.

Vagy ha nem is béna az a HR-es, akkor megnyirbálták mindenféle jogosultságait, és nem dönthet önállóan, nem kap meg minden támogatást és erőforrást a munkája elvégzéséhez: a szakemberek felkutatásához, kiválasztásához, megtartásához, és a nem megfelelők kirúgásához.

Coachként tudnék nekik (is) tanácsot adni...