Azt mondják, az ember személyisége nem változik, hiába pszichológus, meg coach, az ember alap természete nem változtatható meg, a pszichológus feladata is leginkább az, hogy az adott személyiséggel tudjunk boldogulni a világban, hogy a vágyaink és a lehetõségeink közötti különbség csökkenthetõ, vagy elfogadható legyen.
Tegyük fel, hogy horkolok, vagy álmomban a tetõn mászkálok, vagy kényszeresen blogot írok. A fentiek szerint erre nincs orvos vagy orvosság, aki változtatni tudna.
Mi van a hipnózissal? Mérõtõl tanultuk, hogy hipnózisban olyan parancsokat tud adni a "terapeuta", amirõl az egyén felébredve nem tud, mégis a parancs szerint cselekszik. Mondjuk, ha azt mondanák neki, hogy nyissa ki az ablakot, akkor hipnózisból felkeltve nem tudja miért, de olyan meleg érzése támadna, hogy kénytelen lenne az ablakot kinyitni, és nem tudná miért.
Mi lenne, ha elmennék egy hipnotizõrhöz, és hipnózisban megparancsoltatnám magamnak, hogy 1) ne aggódjak, 2) ne horkoljak, 3) ne mászkáljak a tetõn, 4) ne blogoljak, 5) ne csúzlizzak 6) ne szopjam az ujjam, satöbbi, a sor folytatható a végtelenségig. Mi lenne, ha ezek a parancsok beválnának, és mûködnének, ha bevésõdnének tudat alatt, és mindig, amikor blogolni támadna kedvem, valamiféle megmagyarázhatatlan (tudjuk, tudat alatti) parancsnak engedelmeskedve nem jutna eszembe semmi épkézláb gondolat, amit megosztani érdemes lenne?
Ha ez a hipnózisos buli mûködik, akkor a pszichológusok és coachok miért nem alkalmazzák a rossz tulajdonságok megváltoztatására? Az oka az lehet, hogy mégsem mûködik, vagy pedig az, hogy ha olyan dolgokat akarnának megparancsolni, ami az ember értékrendjével ellentétes (pl tolja le a nadrágját, csókoljon meg egy békát, stb), az nem mûködik, a hinpotizált felébred, kijön a hipnózisból, és nagyobb károkat szenvedhet.
Bár többet tudnék az agy mûködésérõl, lenne egy-két szubrutin, amit átírnék magamban.
4 megjegyzés:
1.) Mi bajod van a kényszeres blogírókkal??? :D
2.) Valószínűleg nem is olyan egyszerű a hipnózis, nem minden pszichodoki alkalmas rá, hiába kapott orvosi diplomát... És egy nem hozzáértő lehet többet árt, mint használ.
3.) Nem tudom milyen szabályozás alá esik a hipnotizálás orvosi szinten, de pl. vannak "rossz" dokik, akik az orvosi hivatásukat "rosszra" használják fel, és a hipnózissal képesek lennének "rosszra" programozni a pácienst...
Nem?
1. Nem tudom, hogy negatív parancsot ki lehet-e adni. Ez olyan, mint a "Ne képzelj most el egy lila elefántot."
2. Komoly etikai és filozófiai kérdéseket vet fel. És szerintem veszélyes is lehet az ilyen irányú alkalmazása.
3. Szerintem ezzel sem lehet jellemvonásokat megváltoztatni, hanem cselekvéseket. Pl. a kényszeres blogírás egy szokás, mögötte lehet az a vágy, hogy figyeljenek rám, vagy hogy az eseményeket a leírásukkal kontrolláljam, vagy a stresszt az élet értelmezésével csökkentsem.
Ezeket nem lehet hipnózissal befolyásolni, úgy gondolom.
4. A hipnózis külön pszichoterapeuta képzés: a pszichoterápiás iskolák egyik spec fajtája, nemhogy egy orvos, vagy egy pszichiáter, de egy ezenkívül még pszichoterapeuta szakvizsgájú ember sem képzett ebben automatikusan.
5. A hipnózis ma nem olyan divatos: inkább a rövid, racionálisabb terápiákat szeretik (kognitív és viselkedésterápiák stb.),de pl. fájdalomcsillapításban alkalmazzák, mondjuk fogászok között van, aki foglalkozik ilyesmivel.
6. Ha alkalmazzák, akkor is úgy, hogy emlékezz rá, miután felébredsz, illetve előre megbeszélik Veled, hogy mi legyen a célja. És általában nem utasítást adnak, hanem pl. elképzeltetnek valamit.
Bocs a hosszú szájtépésért, de elgondolkoztatott a kérdés. Amiket leírtam, a véleményem, nem biztos, hogy minden pontosan így van, de bízom benne, hogy nagyot nem tévedtem.
Köszi, érdekes, hihetõ amit írsz.
Természetesen a célt én magam mondanám meg. Vagy a legjobb lenne megtanulni az önhipnózist.
Az a mondatod tetszik a legjobban, hogy adott személyiséggel tudjunk boldogulni a világban. Igen! Vegyük mondjuk ezt a blogírás dolgot, habár én először ugyanerre más témával kapcsolatban gondoltam jóval korábban... Lehet, hogy nem normális naponta blogot írni, és kiadni az érzelmeim, a belső világom, erre rászánni az irdatlan sok időt. Lehet, hogy ki lehetne kutatni, hogy ez miért van így, mi történt a gyerekkoromban, hogy ilyen lettem, és ki lehetne terápizáni belőlem - de akkor az már nem én lennék. Egy másik ember. Én így szeretnék boldog lenni, ahogy vagyok. És nyilván boldog is leszek, ha elfogadom magam, így, ahogy vagyok, és örülök, hogy vannak nem egészen normális emberek a másik oldalon, akik meg elolvassák, amit írok :) Mert lássuk be, mások életébe folyton belesni, blogok olvasására rendszeresen időt szánni... az hasonlóan "problémás", mint írni. Már amennyiben, annak tekintjük... Ugye mindenki érti, a fő kérdés: végül is mi a normális, és honnantól kezdve problémás valami?
Megjegyzés küldése