Teremtett vagy magárahagyva kialakult szépség

Kezemben egy hittel kapcsolatos könyv - újabban érdekel a téma, majd mindjárt idézek a bevezetõbõl pár érdekes kérdést, amit én is feltettem. Mikor kérdeznek, miben hiszek, azt szoktam mondani, hogy hiszem, hogy valami kellett a világegyetem elindításához, egy eredeti energia, vagy gondolat, és hiszem, hogy jobb, ha az emberek hisznek valamiben, mert az lelki nyugalmat ad, és jobb hinni a halál utáni életben, mert annélkül mindenki azt tenne itt a világban a földi életében, amit csak akar.

Hiszek abban is, hogy ha a dolgokat magukra hagyjuk, akkor visszatérnek egy stabil állapotba. Legyen az egy meglökött test, egy eldobott szemétdarab, vagy a test betegsége: ha hagyjuk, akkor idõvel lebomlik, vagy helyre áll (entrópia növekszik).

Aztán hogy hova alakul ez a hit, megjelenik-e valaki álmomban vagy egy csipkebokorban, majd elválik, mindenesetre tovább keresem a bizonyítékokat, és a racionális agyammal próbálom felfogni mindazt, amit a szívvel kellene látni.

---

Ahogy talán már mondtam, a dolgok kezdenek lassan a helyükre állni, leülepszik minden, ha nem kapargatjuk, begyógyulnak a sebek is. Vége a nyári utazásnak, most az õszi utazások sora van, aztán jön majd a téli elcsendesedés. Gyûjtöm a könyveket, hogy kandalló helyett szauna elött miket fogok majd olvasni a téli estéken vastag pamut zokniba csavart lábbal.

---

Mondtam, hogy a múlt hétvégén a Lappföldön jártam, szok szépet láttam, sok szép fotót csináltam. Nem volt szívem válogatni, ezért lett a lapozós album az elõzõ bejegyzésben. Ezen a hétvégén meg magyar ismerõsökkel mocsár-túrán voltunk, ottalvós faházas hétvége, 10 kilométer séta a láposban... Majd lesznek képek, majdnem olyan szépek, mint a lappföldiek. Csak legyen idõm, hogy regenerálódjon az energiám, hogy tudjak majd válogatni a sokszáz közül. A kettõ között is rengeteg dolog történt, anyukám mûtétje, felnõtt hittan, önsegítõ kör, svéd óra, találkozás a lányommal, új megállapodás, ügyvéd, hirtelen betûrendben a fontosabbak, és lehetne még folytatni.

Nem szentimentálok tovább, jöjjön az idézet.

"A hittel kapcsolatos kérdéseket illetõen sokan tartózkodnak a határvidéken. Bár az egyházakat és a kereszténységet igyekeznek nagy ívben elkerülni, ezek az emberek valahol két világ határmezsgyéjén téblábolnak - annak lehetõsége, hogy mégiscsak létezik valamiféle lelki valóság, nem hagyja nyugodni õket. Olykor a szépség valamilyen megnyilvánulása (vö. az õszi lappföldi táj, vagy egy lápos vidék lapos narancssárgás megvilágításban) vagy valamilyen belsõ sóvárgás sejteti velük: az életnek többnek kell lennie a mindennapok taposómalmánál. S életük jelentõsebb változásai - pályamódosítás, gyermek születése, szeretteik elvesztése - nehezen megválaszolható kérdéseket vetnek fel bennük: vajon létezik-e Isten? Van-e élet a halál után? Vajon a vallás csak mankó lenne, vagy valóban járható út? (...) Csupán a látható világ létezik, vagy valami más is rejtõzik mögötte? (...) Értelmes dolog-e a hit a Hubble teleszkóp és az internet korában?"

Szívesen beszélgetnék hitrõl. Miért van hit, ha Istent csak az ember találta ki, akkor miért... Vajon az, aki nem hisz, hisz-e valamiben? Még félek feltenni ezeket a kérdéseket, tartok tõle, hogy kinevetnek, ha felhozom a témát. Azt hiszem az is csak hit (mert nincs rá bizonyíték, ezért nem lehet tudás), ha valaki azt mondja, hogy "nincs Isten". Akkor mitõl van a szépség, a logika, a rend... és miért van az entrópia?

Keresd a nőt

Vasárnap Londonból hazafelé utazva mellettem ült egy finn pár. A pasi annyira sokat beszélt, már vagy fél órája mondta, hogy a mobil alkalmazásnak a programozói felülete (API) így, meg úgy, hogy gondoltam, ezzel halálra úntatja szegény csaj, aki idõnként csak bólogatott rá. A helyzet az, hogy aludni szerettem volna, fájt a lábam, és nagyon zavart, ahogy beszélt. Hosszan, lelkesen. A nõ ült mellettem, megkérdeztem tõle, hogy a párja finn-e? Mert nem hallottam még finnt ennyit egybefüggõen magyarázni. Kiderült, hogy õk nem egy pár, hanem kollegák, és csak udvariasságból érdeklõdött.

Azt hiszem, megmentettem a szoftverfejlesztés rejtelmeitõl, mert aztán velem beszélgetett leszállásig a fotózásról. Kiderült, hogy a finn fotográfiai múzeumban dolgozik. Én meg mondtam, hogy apukám fotós, így volt közös témánk. Mondta, hogy ha lesz idõm, ugorjak be hozzájuk, van egy pár érdekes kiállításuk. Ennyiben maradtunk.

Tegnap a kábelgyárban voltam, ami régen gyár volt, ma kulturális központ mûtermekkel, galériákkal, irodákkal. Olyan mint nálunk a Mom park. Szóval ilyen helyen volt egész napos tanfolyamunk. Ugyanezen a helyen van a fotómúzeum is, és ha már ott jártam, gondoltam, tanfolyam után beugrok megnézni azokat a fotókat.

Ez meg is volt, láttam érdekeset. A legjobban talán az a kisfilm tetszett, amit rendes színészekkel különbözõ Ikea áruházakban vettek fel. Jönnek a szinészek, mintha otthon lennének, szerepelnek, a kamera forog, idõnként betéved egy-egy sárga szatyros vásárló. A bútorokon ott lóg az Ikeás árcédula. Érdekes elgondolás. A film címe: Stealing beauty. Azt, hogy hol lopják el a szépséget, nem tudtam megfejteni, kizavartak az Ikeából. Gondoltam mutatok belõle részletet, fotóztam: (itt meg is nézhetõ az eleje)

 

Utána láttam kiállítást a nõkrõl, azt hiszem, az igazi nõt szerették volna ábrázolni képeken. Azt már fejtegettem valahol, hogy az igazi nõ szerintem nem az, aki az újság címlapján virít frissen photoshopolt sminkben, hanem olyan, mint ezeken a képeken. Valódi. Ha jobban megnézitek, a háttérben ott áll a férfi is, gondolom a fotós. Máshol épp fordítva szokott lenni: minden hadvezér mögött ott van egy (okos) nõ. Cherchez la femme - keresd a nõt - szokták erre mondani a franciák.

Azt mondják, a francia nõk igazi nõk, akik pl felnõttként is büszkék a testükre, Na ezt megnézném, amikor legközelebb Párizsban járok, mert a jelenlegi barátnõm, aki remélem a leendõ 3. feleségem is egyben (vagy hogy is becézzem ;-) ), õ is igazi, csak nem francia.

 Ez itt kést tart a lábai között

Ez meg nagyon élvezi a szoptatást

Mind a kettõ nagyon nõies, szerintem. A következõ kiállításon a nõk nehéz sorsát mutatták:

 
Megnéztem a kiállításokat, és mennék ki, mikro látom, hogy nagy csoportosulás van az egyik teremben, ott, ahol félmellû, fürdõruhás nõkrõl készült képeket láttam. Kiderült, hogy épp akkor volt a hivatalos megnyitó.

Arról van szó, hogy kb 2 éve egy mellrákkal mûtött nõ melltartót keresett volna. Akkor jött az ötlet, hogy felkérjenek finn dizájnereket, tervezzenek ruhákat, melltartókat, fürdõruhákat egymellû nõknek. A szlogen: ki mondta, hogy kettõnek kell lenni? és a kiállítás címe Monokini 2.0 lett.

A kiállítás döbbenet. Elgondolkodtató, figyelemfelkeltõ. Szerintem egy kiállítás akkor jó, ha elgondolkodtat.

Ezek a betegségbõl felépült nõk, akik pontt a nõiességük szimbólumát vesztették el, szépen, nõiesen viselik a fürdõruhát. (Ezzel a mellrákra, és a szûrésre akarják felhívni a figyelmet.) A testi hibájuktól független azt mondanám, hogy vonzóak. Éppen ez a bizarr benne. Ha már divat tolerálni a másságot, toleráljuk ezt is. A megnyitón ott volt a 10 "modellbõl" 8, s nem mondtam volna meg róluk, hogy mi van a ruhájuk alatt, ha nem látom...

Tavaszi kirándulásom és megmenekülésem története

A szombati nap a sportolás jegyében telt. Hajnalban elmentem a fiúkkal szkvassolni, onnan egyenest az uszodába, mert ki akartam áztatni elgémberedett tagjaimat. Úsztam is, de a lényeg a jakuzzi volt, meg a szauna, meg a gõzszauna. Szépen sütött a reggeli nap be a medencébe, kedvet kaptam elmenni kirándulni. A közeli nemzeti parkba akartam menni, sétálni, kolbászt sütni, és fotózni a tavaszt, a nyíló (hó-)virágokat, a dúdoló madarakat. El is mentem, de nem úgy alakult, ahogy gondoltam. Odafelé az erdõbe vezetõ földúton tükörjég, a parkolóban és az erdei ösvényen tükröjég, a kirándulók korcsolyáztak, vagy a bátrabbak a fák között az aljnövényzetben mentek árkon bokron át. A jég ellenére, a szép idõ miatt nagy volt a tömeg.

Amilyen szerencsém van, találtam a parkolóban egy szabad helyet. Beálltam, de a tükörjég beszakadt alattam. Amint kiderült, egy 10-15 centis pocsolya lehetett ott a parkoló szélén, ahol már lejtett a talaj, s az befagyott, arra álltam rá. A kocsi kereke bele a jeges vízbe. Sem elõre, sem hátra nem mozdult, a kerék kipörgött, és locsolta a vizet. Hiába tettem alá fadarabokat, követ, fenyõágat, meg sem mozdult. A másik hajtott kerék a tükörjégen, a beszakadt a vízben, a jégkátyúban pörgött.

Hívtam telefonos segítséget, a szomszédot, rá mindig lehet számítani, de mire odaért, az arra túrázók megsegítettek. Vagy hatan-nyolcan tolták a kocsit a jégen, jópárat lelocsoltam a pocsolya vizével. Mikor kikerültem a parkolóhelyrõl, megálltam egy biztonságosnak látszó helyen a tükörjégen, kiszálltam hálálkodni a segítõimnek, akartam nekik adni a süteménybõl, amit magammal vittem köszönetképpen, de a kocsi elkezdett csúszni - lejtett a tükörjég alatt a talaj. A kocsi oldalra csúszott, neki a szomszéd kocsiknak, tehát nem a kézifék volt a ludas, hanem a lejtõ, és a jég, amin megálltam. Egy pasi meg akarta fogni a csúszó kocsit, majdnem alá került. Aztán a parkoló szélén, a lejtõ alján, a jég szélén a havas-sáros part fogta meg a kocsit.

Jött egy fiatalokból álló túracsapat, õk tolták végül vissza a kocsit a domb tetejére, vigyázva, hogy a szomszéd kocsiknak ne csússzak már neki. Tolták oldalra és hátra, és a szöges gumi ellenére olyan könnyen csúszott az autó a jégen, mint a szánkó, bár az nem csúszik oldalra, a kocsi meg mint a korcsolya, minden irányba tolható volt. Végül nem álltam meg, csak az ablakon kiabáltam nekik hálás köszönetet, elhajtottam. Csak 3 kilométerrel odébb, az erdei múzeum parkolójában mertem megállni, és megenni a vega kolbászt, meg a görögsalátát.

Azért egy kicsit sikerült fotózni is. Amíg felhívtam a szomszédot, hogy ugyan jöjjön már értem egy vontatókötéllel, addig megpróbáltam eljutni a tûzrakó helyig, de hamar feladtam, az erdei ösvényen lehetetlen volt közlekedni, a bozótosban meg süllyedtem a saras hóba. Csináltam pár képet, és feladtam a túrát, majd 1-2 hónap múlva, ha a finnek szerint is megjön a tavasz, majd akkor elmegyek a nemzeti parkba, addig ezt a vágyamat jegelem.

Tükörjég miatt a bozótoson át

Még rá lehet menni

Nyoma sincs a tavasznak

Csúszkálnak

Mondom tükörjég

A képeknek most elég unalmas színük lett, most ennyire tellett csak. Nézzétek fekete-fehér tévén, úgy szebb.

Ez is Helsinki

Ma szépen sütött a nap, fotóztam.

Tónál - lopott kép

Fyakynál találtam egy képet, csináltam vele valamit, és ezt kaptam. Annyira tetszett, hogy elküldtem neki, remélem, nem baj, ha én is bemutatom. Találjátok ki!

42

...