A finnországi magyarok összetartanak + alvás

Annyi mindent szeretnék elmesélni, de nincs mindig mindenre idõm. Az idõ szûk keresztmetszet, ritka jószág, gazdálkodni kell vele, mert elfogy, kifut, lepereg. Most az alvás fontos, próbálom rendbe hozni az éjszakáimat, mindjárt menni akarok aludni, de most a nap végén kedvem volt kicsit kiülni az udvarra, nézni az eget. S ha már kint ülök, ölembe veszem a laptopot (nem, nem veszem az ölembe, hanem a lábam elõtt egy szerszámos ládára, mert nem akarom, hogy a lábamra sugározzon a wifi).

A hétvége forró volt, 28 fok, ez augusztusban Finnországban kivételesnek számít. A forró nap után jó érezni, ahogy lehûl az idõ. Ès mivel megyünk bele az õszbe, rövidülnek a nappalok. Pár nappal ezelõtt azt vettem észre, hogy egyszercsak besötétedett, és látszottak a csillagok. Most a perseidákat várom, bár azt mondja a csillagász oldal, hogy majd 12-én este jönnek, de azért a várakozás jó, s akkor lehet, hogy megint felhõs lesz. (Az megvolt, hogy a részeg a lámpa alatt keresi az elveszett kulcsát. Jön a rendõr, kérdi, hogy mit csinál. Mondja. És hol vesztetted el, itt? Nem, hanem ott, mutatja. Akkor miért itt keresed? Mert itt világos van.)

Este 11 óra van. Kb 10-kor kezdett sötétedni, s most olyan majdnem sötét van, hogy nyugat felõl látni lehet az elsõ csillagot. Észak felé még világos az ég allja.

Az elõbb teregetés közben az jutott eszembe, hogy büszke vagyok arra, amit elértem. A diplomáimra, arra, hogy egy demokratikus országban élhetek, ahol befogadtak, aminek megtanultam a nyelvét. A gyerekeimre is, természetesen, bár most a nagyobbakkal a kapcsolat csak virtuális. A kicsi növekszik, kezd nagylányos lenni. Ma ruhát próbált - jövõ héten (csütörtökön) kezdõdik az iskola. Meg büszke erre a kis házra, kertre, udvarra. Kicsit sárga, kicsit savanyú, nem forog kacsalábon, nincs benne asszony, gyereknevetés, de az enyém.

Ritkán élvezem ki a lehetõséget, hogy kiüljek az udvarra. Az augusztusi csillaghullás azért ilyen. Meg most, hosszú utazós hétvége után.

Közben: a szomszédom most lett kész a grillezéssel. Este égetik oda a húst. Kognitív disszonanciát csillapítanak: ha már megvették, használni kell ezt a fene nagy grillsütõt. A gond az, hogy az égett hús szaga bemegy a lakásba a nyitott ablakon keresztül. Gondolhatjátok, hogy esett, mikor vega voltam... Most sem szeretem, minden este (!) becsukom az összes ablakot. Az vígasztal, hogy az ilyen elõbb-utóbb rákos lesz és kihal, ha igaz a darvinizmus. A bántott hústól. Magyar mentalitás? 

Arra is büszke vagyok, hogy magyar vagyok. Tudjátok, itt idegenben a magyarok összetartanak. Még az erdélyivel is lehet beszélni, nem hozza fel minden alkalommal, hogy nem szavaztuk meg nekik az állampolgárságot. Egy egységes Európában nem is kellene...

Azt hiszem, az a különbség az akkori és a mostani kormány között, hogy az akkori Európában képzelte el a jövõt. A mostani keleten. A 90-es években EU-s útlevélrõl álmodtam, szabadságról. Nekem itt megadatott, de a gyerekeimnek, meg a leendõ unokáimnak nem. Vagy legalábbis nagyon kérdéses.

A hétvégén kellemes meglepetésben volt részem. Elindultam a hétvégi házba, a finn családdal. Úgy volt, hogy kevesen leszünk, felajánlottam, hogy fõzhetnénk magyar gulyást. A (finn) gyerekeknek ízlett (elõtte jól telepakolták erõspistával), és a gluténmentesek és a laktózmentesek is ehetik. Aztán mondták, hogy többen leszünk, 3 család. Gondoltam, akkor nem viszem a bográcsot, annyi ember elõtt nem égetem magam, nem olyan jó az, amit én fõzök, õk amúgy is jobb szeretik a bántott húst (mindenféle grillen égetett szart), akkor nem szenvedek vele 3-4 órát a napon, 28 fokban. Betettem magamnak egy zacskós gyors levest, meg egy székelykáposzta konzervet, hogy legyen mit ennem.

Erre mondják, hogy a gulyás miatt nem vettek semmit. Ott állok félúton vidékre menet, és a bográcsom itthon a tárolóban. Honnan tudnék szerezni egyet? Kelet-Helsinkiben ismerek egy pár embert, megkérdeztem, nem tudnának kölcsönadni a hétvégére? Volt, aki úton volt Magyarországra (temetés), volt, aki költözik, nincs ott, ahol a bográcsot tárolja. Volt, akinek nincs is. De jött egy tipp, abban a városban, ahova megyek, van egy zenész, neki van bográcsa, kersessem meg. Lett új ismeretség, lett bogrács háromlábbal, és ismeretlenül is majdnem fél órát beszéltünk, mintha ezer éve ismernénk egymást. Hát igen, itt az isten háta mögött, Helsinkitõl 160 kilométerre is olyanok vagyunk, mint egy nagy család, segíti egymást a magyar.

Közben: épp örültem, hogy a szomszéd bevonult a lakásba a disznóval vagy tehénnel együtt, és elült a bûz, mikor lemerült a laptop. Ez a munkahelyi csoda gép, ami a boltban 1500 euro körül van, nem bírta 20 percig, úgy lefoglalja a processzort a mindenféle titkosító és kémprogram. (Ennyit a szabadságról. Meg arról, hogy mielõtt egy internet oldal tartalmát elérhetnéd, előbb el kell olvasni mindenféle kisbetûket, kiapcsolni a kukikat, s csak ha a felugró ablakot leklikkelted, akkor tudod megnézni, hogy érdekel-e az a hír vagy nem. Rühellem ezeket a szabályokat, meg a kukikat is.)

Bejöttem befejezni. Kifogyott a mondanivaló, úgy felbasztam az agyam ezen a laptop dolgon.

(majd egyszer elmesélem, miért dolgozok itt, mi lesz a cég sorsa (felvásároltak bennünket), és miért nem megyek el managernek - ez mind összefügg a könyvvel, amit olvasok: Why we sleep. Melegen ajánlom!)

Holnap munka, én túl vagyok 250 kilométeren, egy finn baseball (pesapallo) meccsen a tûzõ napon, folyóban úszáson és majd' 1 óra uszodai úszáson, rizottó fõzésen, dokumentum filmen, blog íráson, mé egy gyors zuhany, és éjfélkor ágyban, hogy holnap reggel még munka elõtt el tudjak menni úszni, mert az felébreszt annyira, hogy oda tudjak figyelni a munkára.

(A könyvbõl az is kiderül, miért olyan nehéz egy este aktív embernek a 9-17 óra közötti munkarend. Meg az is, miért nem alszik el éjfél elõtt a 12 éves. Arról nem is beszélve, hogy miért fontos az alvás.)

Ne felejtsétek: 12-én éjjel. Legyenek készen a kívánságok. És imádkozzunk szülõhazánk felvirágozásáért azért, hogy ne legyenek felhõk.

Hajrá világba szakadt magyarok!

Fascia, munkki-kahvi

A hétfõi nap a fascia és a máj jegyében telt. Hosszabb ideje fáj a bokám egy pontban, ha fentrõl simítom rajta a kezem fáj, ha lentrõl húzom, akár nyomva is, nem fáj. Mondom az orvosnak, szerintem visszéér, beletolom a bokámba a vért, az szét akar repedni, s azért nem fáj, ha felfele húzom, mert akkor nem pumpálom vissza. Azt mondja fascia. Elküldött valami fascia manipulációra (kb durva masszázs, amit a könyökével végez a fizikoterapeuta), azóta (ezt csütörtökön írom) sokkal jobban fáj. Nem csak ezt mahinálta meg, a derekam is fájt, a májam tája, azt is jól megnyomkodta, hogy az új fájdalom elnyomja a régi belsõt.

Aztán buszra pattantam, elmentem Tamperébe, mert csak ott volt szabad idõpont belgyógyászhoz, hogy adjon beutalót ultrahangra. Azért Tampere, mert ott szimpatikusak az emberek, szinte mosolyognak, és ott van a Muumi múzeum, gondoltam, majd bemegyek oda.

A dokinéni szimpatikus, meghallgatta és megértette a problémát, a májamra adott ultrahang beutalót. Azt mondja szeretne az eredmény után konzultálni velem, ezért menjek vissza hozzá. Mivel oda érve megebédeltem a Koskikeskusban, a hasi UH elõtt meg 6 órát nem szabad enni, kedden mehettem vissza reggel ultrahangra, aztán a doki nénihez. Nem mertem azt mondani, hogy a fõvárosból jöttem, oda megyek vissza a hatos expresz busszal. Sebaj, ezen a héten szabadságon vagyok, belefér az idõmbe, máshova úgysincs esélyem utazni, országon belül ez a két óra ide-oda semmi. Direkt nem autóval mentem, hogy tudjak korona mintát gyûjteni (odafelé a buszon nem köhögött senki), és pokemon tárat tisztítani.

Tamperében elsétáltam a Pyynikki-re a régi kilátó toronyba, ott a hagyomány szerint illik munkkit (fánkot) enni. Munkki-kahvi az a fánk kávéval. Persze felmentem a toronyba is, ha már ott voltam. Onnan megláttam a másik, nagyobb tévétornyot, nincs is messze, mellette van a Sara Hildén múzeum, gondoltam, a múmik várhatnak, inkább oda megyek. A torony kilátója és a fenti kávézó be van zárva (a vidámpark, Särkäniemi mûködik, a delfináriumot már évekkel ezelõtt felszántották és a helyét bevetették, most Hoplop van ott), ezért felmenni nem tudtam, de a Sara Hidén múzeumot megnéztem, és az udvarán kávéztam, ha már ott vagyok, az úgy illik. Onnan bementem a belvárosba (gyalog), a múmikat kihagytam, holnap úgyis jövök, majd megnézem akkor. Mentem inkább venni egy USB töltõt, mert a pokemonozás és a geocache erõsen megviselte a telefonjaim és a külsõ akkuk energiaszintjét. A buszon meg az ülés alatt volt konnektor, ahonnét töltekezhettem.

Szuper hétfõi napom volt.

A legjobb az volt benne, hogy másnap visszamehettem ugyanoda, folytatni a pokemonozást, na meg egy kicsit ultrahangoskodni, tamperei véres hurkát enni, és találkozni újra azzal a szimpatikus dokinénivel. De ez külön történet.

Ha tehetitek, menjetek Tamperébe, van sok múzeum, látnivaló, kiránduló hely, s hamarosan lesz villamos is. (Bár a városháza elõtt és a Sara Hildén udvarán most is áll egy.)

Falfestmények Pasilában

Ez egy falfestmény (graffiti), pontosabban nem egy, hanem egy egész "kokonaisuus" azaz együttes, a falakra, oszlopokra is van festve, és megfelelő pontról nézve tök jól néz ki. A vicces a képen a boldog család, akik offline mennek kirándulni, nem telefonnal a kezükben. Helsinki Pasia nevű városrészében fotóztam, ott rengeteg hasonló született megrendelésre, hogy az amúgy szürke betondzsungelt feldobják. Érdemes arra sétálni és "bongaa" (finn kifejezés, madár megfigyelést jelent eredetileg, de mindenre lehet mondani, ha valami érdekeset akarunk látni, kb "vadászni" lenne hasonló magyarul), tehát ha valaki szereti a graffitiket, akkor Pasilában érdemes vadászni rájuk.

Színeket és házakat mentünk nézni, és most, mikor rendezgettem a fotóimat a munkahelyi gépemen kerültek elö.

Az OP (bank és biztosító) székháza elég impozánsra sikerült, otthon a Dózsa György úton a Felvonulási térnél van hasonló (volt ING irodaház?).

Múzeum nap + szarvas az udvarban

Ma borult, felhős idő volt. Reggel jött egy email, hogy a múzeum kártyám 1 hónapon belül lejár. Gondoltam, akkor itt az ideje, hogy múzeumba menjek. Kipipáltam a finn fotográfiai múzeumot. Az egyik legérdekesebb sorozat a 2007-ben Finnországban megjelent romániai hajléktalan cigány kéregetőket mutatta be, egy másik meg a szegénységet, a szociális hálón tengődő életerős, gyerekeit egyedül nevelő apa, vagy a beteg, depressziós emberek sorsát.. Hát, azt hiszem minden problémánk és nyavalyánk ellenére egy szavunk sem lehet, munkánk van, fedél van a fejünk felett, a hűtőben és a spájzban kaja van, és eljutunk orvoshoz, és anyagi nehézség esetén elsétálunk a hivatalba. Ez az isten hát mögött azért annyira nem egyértelmű dolog (ha nincs pénz benzinre, vagy ha nem indul az autó).

A második múzeum ugyanott a kultúrcentrummá alakított kábelgyárban volt, a színházmúzeum. Mindenféle ruhák, színpadi díszletek, fotók régi és közelmúltbeli előadásokból. Az egyik teremben épp a képeket nézegettem, mikor bejött egy kisgyerek, kérdi az anyját, hogy anyu, melyik képen vagy te, és az anyuka mutatja az Anna Karenyinát, amiben õ játszotta a főszerepet. Ugyanazt a színdarabot vagy jelenetet 8-10 különböző társulat előadásában is lefotózták, hogy össze lehessen hasonlítani a rendezést, a ruhát, és a díszleteket. Kedvet kaptam (finn) színházba menni, hogy jobban oda tudjak figyelni ezekre a nekem eddig lényegtelen részletekre. A ruhák között volt egy két fantasztikus darab is. A Kalevala-témájú Kullervo operából pl szkafander... Lám nem csak nálunk vannak Alföldi Róbertek.

A harmadik ugyanott a Hotel és szakácsmúzeum volt. Inkább a hotel volt előtérben, meg a hotelen belüli konyha, rengeteg régi történet a falon... A 60-as években élõ zenével és lengén öltözött lányokkal próbálták becsalogatni a közönséget az éttermekbe. Kár, hogy ez nem jön át annyira a Kaurismäki testvérek filmjein.

"Olyan is megesik, hogy az ügyfél jön, és mondja, hogy a vécében valaki szekszel, s ezért mások nem tudják elvégezni a dolgukat. Ezt rendzavarásnak tartjuk, felszólítjuk a rendbontókat, hogy távozzanak. Ezért azonban nem tiltjuk ki a vendégeket. #élvezetéhség"

"A táncparketten csókolózni tilos!"

"Miniszoknyában belépni tilos"

"Farmerben belépni tilos!"

"Ne énekelj!"

Egy másik történetben a férj, mikor lement a kocsmába, levitte a (tárcsás, vezetékes) telefont, hogy az asszony ne tudjon utána telefonálni.


Az érdekes az, hogy mind a három múzeumnak van családi vonatkozása: apu fotóművész, M* fiam színésznek tanul, V* fiam meg szakács... A három közül a másodikat és a harmadikat csak azoknak ajánlom, akik tudnak finnül, vagy tolmáccsal mennek, mert a történetek csak finnül vannak kiírva.

Ezek után beugrottam egy kávéra, lerendeztem néhány tinder üzenetet, aztán bementem a mamutos természettudományi múzeumba. Megtaláltam a kétfejű bocit, aki a hetvenes években született, láttam egy csomó kitömött állatot, de olyat, amilyen reggel az udvarba jött be, nem láttam, ezért még mindig nem tudom, hogy ez mi lehetett.

Az úgy volt, hogy ülök a konyhában, eszem a reggelit, de lehet, hogy már a kávénál jártam, mikor látom, hogy egy nagyobb termetű kutya szagolgatja a szembe szomszéd virágait. Majdnem eleresztettem egy káromkodást, hogy a franc essen abba, aki elengedi a kutyáját, mikor látom, hogy felemeli a fejét, kis szőrös agancsa van. Aztán unottan tovább sétál. Mire előkaptam a telefont, már kifelé ment a nézőtérről.

Azt hiszem a finn neve metsäpeura (Rangifer tarandus), amit angolra "finn erdei rénszarvasnak" fordítanak, de nem vagyok biztos benne, hogy akkor ez most szarvas vagy őz.

Az utolsó mai múzeumom a Taidehalli (kb Műcsarnok) volt, ami egyetlen emelt csak, ezzel 5 perc alatt végeztem. Valami mai Secundino Hernandez absztrakt alkotásai voltak, olyan "festmények", mintha a festő-palettát, amin keveri a színeket, azt nagyította volna ki, és tette volna a falra. Persze hatalmas méretben. Vagyis inkább festett plasztika ez, domborzattal...

Chuck Norris Finnországban

"Mikor Chuck Norris bemegy a Hesburgerbe, nem áll sorba." A kedvenc finn hamburger-lánc alkalmazását reklámozza. Ha azon rendelsz, nem kell sorba állni a pultnál.


Végre kezdenek a finn reklámok is olyanok lenni... Pontosabban voltak korábban is, de ez még lehtne olyanabb. Chuck Norris-osabb.

Bal kézzel

Ebéd közben sudoku-t szoktam tölteni. Reggel mindig valaki hoz be Metro újságot. Itt még mindig van, és még mindég Metro-nak hívják.

Jut eszembe: szombaton indul az új metró vonal. Hogy miért pont szombaton? Azt mondják akkor kevesebb az utas, nem lesz reggeli csúcs, és ha valami gáz van, kisebb az arcvesztés. (Tavaly augusztusban kellett volna elindulnia). A helsinki metró persze nem egy bonyolult állat, egy kétfejû gilisztát kell elképzelni (vagy alternatívan egy kétfarkú kutyát lábak nélkül). Itäkeskusnál (kelet-Helsinki) elágazik két felé, és mindkét ágon van még 2-2 megállója. Az egyik szerelvény ide, a másik oda megy felváltva. A metró kelet helsinki és nyugat helsinki között ment eddig. Most hosszabbították meg úgy, hogy kimegy Espooba, vagyis olyan, mintha kimenne a Budapesti metró mondjuk Érdre. Elõbb érinti az egyetemvárost, aztán Tapiolát, és elmegy az Iso Omenába. Ott lehet majd buszról metróra szállni. Azt hiszem elviszem szombat reggel a gyereket, hogy premierkor végig metrózzuk az egészet, talán még nem is járt Itäkeskusban (ott van egy kb olyan bevásárló központ, mint Pesten a Westend).

Szóval Sudoku. Az újságban mindig kettõ van, egy nehezebb és egy könnyebb. A kollegák szerint csak az 5 csillagossal érdemes foglalkozni, azért én a 3-ast és a 4-est is meg szoktam csinálni, mert hogy az szokott megmaradni ebédre. Ma viszont csak 1-es és 3-as volt benne, a 3-ast valaki megcsinálta. Az egyes túl könnyû, de azért nekiálltam.

Hogy egy kicsit nehezítsek rajta, bal kézzel.

Elfelejtettem

Valahol (azt hiszem a repülõn) (azt hiszem a tönkre ment mobiltelefonban) elkezdtem összeírni azokat a dolgokat, amiket Finnországban szeretek. Mert rendszeresen emlékeztetnem kell magamat rá, hogy ezt az országot valamikor én választottam (nem 97-ben, hanem amikor 2008-ban visszajöttem), bár az is lehet, hogy az ország választott magának engem, mindenesetre akkor azt gondoltam, hogy ez itt a földi paradicsom. De amikor jönnek a számlák, meg az átszervezések, meg a (nem is) fájó fog miatti sorban állás, meg a bizonytalan orvosok miatti agonizálás, hogy vajon akkor mégis mi bajom, akkor hajlamos vagyok elfelejteni. Hogy mit? Az elõbb mondtam, hogy ide jó kedvvel, bõséggel jöttem, itt élnem, halnom kell, satöbbi.

Tehát lista, amin biztos ott volt az erdõ közelsége, az udvarba reggel benézõ õz (a répát ellopó nyulakról, meg az udvarba szotyizó mókusokról nem is beszélve, bár ez utóbbi, mióta kivágták a kertemben álló fát már csak virtuálisan áll fenn), ott volt biztos a szauna, az ezer tó, friss levegõ, meg minden, most nem akarom újra felsorolni, mert biztos valami kimaradna, tehát ez a lista, erre most biztos felkerül a

Elfelejtettem mit akartam oda írni a végére.

Hol a kavintonom?

Hát ez hallatlan.

Hátast dobok az új biztosítási díjakon

Biztosítótól jött egy levél, hogy a kasko-m decembertõl 50 euróval növekszik. Eddig autó biztosításra éves 950 eurót költöttem, ebben a hülye finn rendszerben csak 15%-on áll a bónuszom. Hiába nem volt karambolom az utóbbi 15 évben, ha az autót eddig lízing cég nevére biztosították, nem nekem gyûltek a balesetmentes évek. Most hogy az autó saját, ha lassan is, de biztosan elkezdett növekedni a bónusz és csökkenni a fizetendõ. Na de a kasko mégis emelkedik, mert a neten megkötött biztosításért járó kedvezmény letelik. Basszus.

Gondoltam, ha emelnek 50 eurót, akkor jó magyar módra megnézem, mit ad a szomszéd, a kompetitor. Volt valami jogszabály változás, és most a max bónusz 80% lehet, és a biztosító maga vizsgálhatja, milyen múltam volt, nem kell kikérni a másik biztosítótól az igazolásokat. Azt hittem káprázik a szemem, mikor ugyanerre a kasko-ra meg kötelezõre kihoztak 323,88 eurót. Gyerekek, ha 325 euro lenne évente, akkor is megérné váltani!

Gondoltam beírom az adataimat, bejelentkezek a banki azonosítókkal, hogy megtudjam, mennyi is a valós, a saját bónusz-százalékommal számolt összeg, hogy megéri-e úgy is. Mert eddig az volt a tapasztalat, hogy amint megadom a saját adataimat, az oldal sajnálattal közli, hogy a saját bónusz százalékom szerint... blabla, és ilyenkor feljebb szokott menni a valós fizetendõ annyira, hogy ne érje meg váltani. Fifikások ezek a biztosítók, pontosan tudják, mennyit fizetek az ellenségnek.

De nem, az oldalon nagy betûkkel ott a fizetendõ, ugyanannyi, mint a beharangozó oldalon, és még ez: "Köszönjük, hogy áthozod/áthoztad hozzánk a biztosításodat. Nem kell semmit tenni, mi majd lerendezzük az elõzõ biztosítóddal."

Mondom, ha ilyen rendesek, akkor azonnal aláírom, hol a gomb, hogy elfogadom az ajánlatot. Erre csörög a mail, már jött is a kötvény, hogy mától náluk vagyok biztosítva, és mivel van egy lakásbiztosításom is, ezért már törzsvendég kedvezményt is kapok mindenbõl, ami 15% minden biztosításomból. Hoppá, erre nem számítottam.

Hát én azt hittem, hogy mindjárt hátast dobok.

A pozitív meglepetések mindig felpezsdítenek.

Kommunikare necesse est avagy keresztény döntés

Tegnap a bibliakörben is a döntés nehézségéről volt szó. Ha isten beszél is hozzánk, ahhoz csönd kell, hogy meghalljuk. Valszeg nálam a sok nyüzsgés elnyomja a hangját, ezért le kellene csillapodnom, el is mentem ma úszni (a víz alatt - talán már meséltem - csend van), de csak miután beszéltem az illetékesekkel.

Tanácsot is kaptam, a keresztény döntéshozás 6 pontjában találtam igazán megfontolandót, de szcientológus ismerõsöm is azt mondta (meg a nagyszájú M* is ma ebédkor), hogy ne mondjak egybõl nemet, mondjam, hogy meg kell gondolom, meg azt, hogy máshonnan is várok még visszajelzéseket, és csak utána akarok dönteni, aztán majd megírom nekik, hogy bocs mégsem, és meggyónom vasárnap, hogy nem mondtam teljesen igazat. De isten kommunikált, és utat is mutatott, és mindent elrendezett, de ezt ebédkor még nem tudtam.

Szóval az volt a meglátás, a keresztény döntés lényege, hogy az imába ne eldöntendõ kérdést tegyek fel istennek, hogy menjek vagy maradjak, mert arra a válasz vagy igen, vagy 42, hanem mondjam azt, hogy drága istenem, úgy döntöttem, hogy maradok, kérlek erõsíts meg ebben a döntésemben, vagy görgess akadályokat, hogy meggondoljam magam. Emlékszem, ez volt a mormonok módszere is, ha belül érzem a melegséget, akkor tudhatom, hogy isten velem, és támogat.

A bibliakör után ülök be a kocsiba, és kiesett a kezembõl a lumia telefon. Már meg akartam tõle szabadulni, mert ugyan a kamerája jó, és ezért is tartottam meg, de sem a Here térkép, sem más pontgyûjtõ alkalmazás nem fut rajta, pedig subwayben meg hesburgerben meg kotipizzában de jó lenne gyûjteni a pontot!, és telefonról mutatni a kupont, hogy ni, olcsóbban kérem a mega menüt. Látom elment a kép, gondoltam kikapcsolt. Bekapcsolom, remeg, de se kép, se hang. Aztán megint. Úgy látszik hazavágtam a képernyõt. Most már nem javíttatom, a kolleganõmnek, akinek a héten mutattam meg, honnan rendeltem bele akkut, szóltam, hogy ne rendeljen, mert megkapja olcsón az enyémbõl, az SD kártyáról kimentettem a képeket, és a telefont hamarosan feláldozom a tudomány vagy a mûvészet vagy a sport (távolbadobás) oltárán.

Akkor még nem tudtam, hogy ez az incidens isteni jel. De az volt. Errõl is beszéltünk, hogy az isten által küldött jeleket akkor, amikor történik, nem is vesszük annak. De ma jött a megadott idõ, haza jöttem, hogy csend legyen, kapcsolom be a netet, de nem megy, a laptopom újra indul, a skype nem hajlandó csatlakozni, frissít, forog, de nem csöng. A mobilon levõ skype lenne a B terv, de a mobil megadta magát. A telefon lenne a C terv, de a telefon halott, a másikban meg nincs benne a betárcsázós telefonszám. Majdnem elsírom magam, hogy égetem magam, mikor eszembe jut, hogy ez az interjú most a technika hibájából elúszott, de hát épp ezt akartam, nem? Arcvesztés nélkül kihátrálni belõle.

25 perc bénázás után végre sikerül betelefonálni, meg is beszéltük, hogy most nincs olyan munka, amire annyit tudnának fizetni, amennyiért már megérné menni, szóval huh, megkönnyebbültem, elhalaszthatom a döntést akkorra, ha majd mindent megtettem azért, hogy jobbra forduljon a sorsom, s ha akkor sem leszek boldog, majd akkor belevágok az ismeretlenbe. Gyôzelem.

Ezt megünneplendõ új fogadalmat tettem. Ha jól számolom, ma van az a 20 éves évforduló, mert nem augusztus végén, hanem szeptember utolsó csütörtökén érkeztem, s ha nem csal az öröknaptár, akkor azt ma kell ünnepelni. Vettem rózsát, szép csokor, régen, a válás után szokásom volt, csak úgy, hangulatjavítónak kiteszem a konyhaasztalra, léleksimogatónak (mindjárt gyujtok gyertyát is, és kényeztetem magam, mert megérdemlem). Meg kivettem a könyvtárból (ez is isteni sugallat, épp az orrom elé került) a KonMari könyvet, ami egy mozgalom, hogy szabaduljunk meg a felesleges dolgoktól, amik hátráltatják az életünket. Nálam is rengeteg szemét halmozódott fel, ilyen volt a telefon is. Nem csak a felesleges ruháktól, lyukas zokniktól, és mindenféle eltett iratoktól fogok megszabadulni, de az agyamat feleslegesen elfoglaló emlékektõl és a negatív gondolkodástól is. Aminek egy módját tudom, mindjárt megyek megkeresni a pálinkát.

Mi van még? Ha ünneplünk, ünnepeljünk ezerrel. Megvettem a szilveszteri M bulira a repjegyet, meg ma bementem a boltba, és megvettem a telefont, amit már hónapok óta kerülgettem, a sorszám tépéssel együtt kb 3 percet voltam bent. Biztosra mentem, elõtte megkérdeztem M*-t, hogy neki bevált-e, azt mondta szereti. Szóval Lumia után lett egy Nokiám, életem elsõ androidos telefonja, remélem szertni fogjuk egymást. Érdekes látni, hogy repjegy és telefon kérdésben tudok gyorsan dönteni, tehát nem döntés-impotens vagyok.

Most úgy kb jól vagyok, látom, hogy törõdnek velem (törõdik velem) fentrõl, s tisztára feldobott, hogy nem kellett nemet mondanom, mert õk mondtak. Elmentem svéd órára, aztán úszni, aztán a boltba, és most jó. Töltöm a telfont, holnap tesztelem, hogy mit tud. Mondhatom azt is, hogy validálom.

Éljen a 100 éves Finnország, édes apaföldem, éljek én, éljen az elmúlt 20 boldog év! És az eljövendõ új ember, és a következõ 50 boldog év!

Finn állatkert és a félénk állatok

A finnek félénkek, introvertáltak, a finn állatok is félénkek, ezért a félénk finnek olyan ketreceket vagy kifutókat építenek nekik, hogy ha szégyenlősek, el tudjanak bújni. Egyik másik állatnak ez annyira jól sikerül, pontosabban a többségnek, hogy az állatkert kapujára ki lehetne írni: "nyomokban állatokat tartalmazhat".

(irónia on) Mennyivel jobb lenne egy olyan állatkert, ahol minden állat szűk ketrecben lenne, sőt, úgy, hogy a ketrec közepére lenne láncokkal rögzítve, hogy ne tudjon elbújni, és körbe lehessen nézni. Akkor kevesebb hely elég lenne nekik, és elférnének olyan nemesebb, állatkerti állatok is, mint zsiráf és elefánt. (irónia off)

A finnek azzal oldják meg a kérdést, hogy csak olyan álltatot tartanak, ami itt a természetben is megterem, vagy amit szaporítani lehet/érdemes (ilyenek a macskafélék, mert van oroszlán, tigris, leopárd, meg ezek amúri változatai). Hiányoznak azok a hagyományos állatkerti állatok, mint az elefánt és a zsiráf, de még zebra sincs. Sőt, fóka sincs, mert annyira kicsinek találták a medencéjét, hogy az állatkínzás. Most egy hatalmas homokozó van a fóka medence helyén.

nagymacskák napi ritmusa
(az állatkert nyitvatartási ideje alatt alszanak)

Azért az aranyos, hogy az oroszlános ketrecek elé kitesznek egy táblát, hogy ezek az állatok nappal alszanak. Akkor mi a francnak tartanak ilyen állatot az állatkertben, ha nem lehet látni? (A medve is aludt, a hóleopárdnak csak a farka látszott ahogy a fáról lelógott, a majmok nem ugráltak és viháncoltak a köteleken, hanem bent pihentek az istállóban, szerintem benyugtatózták őket.)

Szerencsére vannak fa állatok, hogy ami nincs, vagy nem látszik, azt is meg lehessen nézni.

Majdnem frászt kaptam ettől a fa tigristõl

Ott alszik

Hiúz, őslakos állat, bár az erdőben ritkán lehet észre venni

Feladat: keresd a pandát!

Az állatkert legjobb helye: grill kunyhó

0 majom

Nyomokban medvét tartalmaz

Vaddisznók helyett vaddisznó szobor

Kellemes kivétel

Éjszaka a nemzeti parkban

Tegnap felmentünk a hegyre, a nemzeti parkba. Csütörtökön? Maargiiit! Igen, csütörtökön. A civil szervezet, akik férfiakon segítenek, és ahol önkénteskedek (ezt már mondtam?) kitalálta, hogy vonuljunk el egy napra elvonulni, tópartra, szaunázni, beszélgetni, barátkozni, és töltsük is ott az éjszakát. És ez tegnap volt. Másnap munka, majd tökéletes lesz füstös ruhával, erdőben átmulatott éjszaka után bemenni reggel dolgozni. Végül havazásban, jégesőben, viharban indultunk el, átvettük a kulcsosház kulcsát, gyalogoltunk 3-4 kilométert az erdőben, megérkeztünk egy csodálatos tópartra, a kis faház mindennel fel volt szerelve, kopott mosatlan edények, nyikorgó tábori emeletes ágyak 3 darab, olajlámpás (nagyapámnál is volt ilyen, de nem használtuk, nem tudtam, hogy ilyen büdös), mert hogy áram nem volt. Tüzet raktunk, szaunáztunk, makkarát sütöttünk, valaki halat hozott, azt alufóliában sütöttük vagy inkább pároltuk meg piros borssal meg kaporral ízesítve (nagyon finom lett), meg krumplit sütöttünk, én meg az import szalonna maradékát lilahagymával kínáltam, csak az amcsi IT igazgató merte megkóstolni, amúgy ínyenc bbq szakértő másodállásban, és nagyon jó fej. A tévés dalversenyen elődöntőbe jutott önkéntes haverom (az első igazi finn haver, aki öleléssel köszönt - nagy szám) hozta a gitárját, és szabadon engedte az erdőben a hangját, az angol énekelte az U2 és ki tudja milyen angol dalokat vele, mi doboltunk és egyéb zajt csináltunk, mert az állítólag távol tartja a medvét. Mert hogy nálunk a múlt héten medve riadó volt, a gyerekeket nem is engedték kimenni az iskola udvarára szünetben, mert láttak a városunkban valamelyik golfpályára bemerészkedett medvét. Azért egy kicsit cidris volt, hideg is, meg félelmetes ott a semmi közepén, de csak a szaunáig, mert aztán már nem fáztam, csak a félelem maradt meg, hogy vajon az a dolog a derekamon pattanás lesz-e vagy valami komolyabb. Az olajlámpa fényénél nem tudtam analizálni, bár még fenn volt a nap is. Jó érzés, hogy ezek a finnek és nem finnek elfogadnak, és nem nézik sem a bőrszínt, sem az anyajegyem, sem a pocsék akcentusom.

Már értem, miért mondják azt a finnek, hogy a szaunában mindenki egyenrangú. Szauna után ugyanis illik megmártózni a tóban, aminek a vize már 8-10 fokosra melegedett, s utána mindenki tényleg egyforma méretű, kicsi is, nagy is mind kicsi :) röhögtem a fekete bőrű angolon, akinek a félméteres szerszáma akkora lett, mint a többié. Na de ezeket a részeket lépjük is át, beszéljünk inkább a medvéről. Jöttek a mindenféle medvés történetek, a kanadai kolléga látott nem egyszer, mikor kimentek horgászni, azt mondta, ha zaj van, a medve nem jön, csak ha éhes. Halat tud fogni, az nem érdekli. Ha a bocsai és közé kerülsz, akkor véged. Gyorsabban fut mint te, és erősebb.

Ennek és a látóhatárt súroló nap fényében gondolkodtam, hogy inkább kitegyem magam ezeknek a jómunkásembereknek a kegyelmének, lelki szemem előtt lejátszódott a jelenet, hogy mivel hangosan horkolok, kitesznek a ház elé medve-lakomának, vagy egyenesen beledobnak a tóba, nem tudom mit művelek álmomban, azt sem akarom, ha kitudódna, hogy orosz titkosügynök vagyok, vagy induljak el még a fagy beállta előtt, át az erdőn, a kocsi 4 kilométer, ha sietek, az 40-45 perc. Gondoltam kellene még valaki, aki velem jön, hogy ha megtámad a medve, legyen aki posztol még egy utolsó szelfit, hogy rip, így boldogult meg Betond, vagy Keke, ilyen névre kereszteltek, mert a medve azt eszi meg, aki lassabban fut, s jelen állapotomban még nem vállalom a futást. Akkor jött egy fél indiai fél finn túravezető, hogy kivisz a dzsungelből, s bár maradtam volna, éjfélkor a parkolóban néztük a naplementét, miközben tuszkoltam vissza az erőltetett menetben kiköpött tüdőmet. Csodálatos az emberi test, hogy mire képes, ha csíkot húz a medve a nadrágjába (ezt Berecz Andrástól gyűjtöttem).

Így zárult a tegnapi esti nemzeti parkos kaland, szuper volt, s ma reggel új rekordot döntött a mérlegem, újra lejt a koordináta rendszerem, aminek külön örülök, 99 alatt vagyok! Ennek örömére megmutattam a habtestem a dokinéninek, aki levetkőztetett, még a gombákat is megnézte, aztán aláírta a garanciás papíromat további fél évre. Mint elmondta, hasi CT után kicsi az esélye, hogy még áttétem legyen. Ez megnyugtató volt (a CT lelet is azt írja, hogy hasi áttét nem látható). Huhh.

Igen, jó dolog valahova tartozni.

De még jobb dolog tudni, hogy nem vagy rákos.

Feels like -32

Ma a bevándorló védencemmel kimentem a tengerpartra. Sokat nem tudtunk sétálni, mert nagyon hideg volt, de érdekes jelenséget láttunk: a tenger még épp nem volt befagyva, de az a forró 0 fokos víz megfagyott a -20 fokos levegőben. Csodás látvány volt. Csak a telefon volt nálam, ezért ezzel kell beérnetek.

Apák napja

Olyan ez, mint az anyák napja, csak apáknak. Tudom, illik utálni az anyák napját, mert mi az, hogy csak azon a napon kapnak virágot, hogy csak azon a napon gondolunk rájuk, pedig milyen fontos a szerepük a családban, meg az egész társadalomban. Ha nem lennének anyák - nők, akik gyermekeket szülnek, etetnek, és nevelnek - akkor kihalnánk, és nem lenne aki adót fizessen, és nem lenne akit a kormány kormányozzon. Sőt, kormány sem lenne, ha anyjuk nem szülné meg a bele való embereket.

Na de mi van a férfiakkal, az apákkal? El szoktuk viccelni, hogy az év 364 napja meg apák napja, vagy jobb helyen a fizetésnapot nevezik annak, amikor az apa elmegy, és jól elissza azt amit haza kellene vinnie.

Feminista ismerősömmel beszélgettünk róla, hogy milyen is az az egyenjogúság, s rá kellett döbbennem, hogy az országban, amit otthonomnak választottam, ez sokkal jobban megvalósul. S nem csak abban nyilvánul meg, hogy a nők bent vannak a kormányban meg a parlamentben, hogy lehetnek sorkatonák, vagy csomagfutárok és beteghordók, hanem abban is, hogy férfiak is lehetnek óvónők. Sőt, mióta az eszemet tudom, itt mindig is volt apák napja.

Ami épp ma van.

Most kiverhetném én is a balhét, mi az, hogy az apákról az évben csak egyetlen egy napon emlékezünk meg, pedig milyen nagy szerepük van az anyák támogatásában, a gyerekek felnevelésében, és - ha a feminizmustól most eltekintünk és a hagyományos családmodellt vesszük - az anyagi feltételek és a biztonság megteremtésében.

Igen, lehet tiltakozni, de ha belegondoltok, még az elvált apák is támogatják a volt családjaikat, nevelik a gyermekeiket, már amikor engedik nekik. Sajnos ezt a jogot az anyák szeretik kisajátítani maguknak. Tisztelet a kivételnek. (Láttatok már olyan válófélben levő anyát, aki a bíróságon azért harcol, hogy ő is, és az apa is egy hétig nevelje a közös gyermeket?)

Normális helyen az anyákra és apákra egyformán szükség van, nem csak a fogantatás pillanatában, és erre időnként meg is emlékeznek.

Igen, itt Finnországban kicsit jobb a helyzet. Tegnap, mikor apás hétvégén nálam volt a gyermek felköszöntött, kaptam apák napi üdvözlőkártyát, meg egy festett táblából és gombokból álló saját keszítésű társasjátékot, amit azonnal ki is próbáltunk. Ma kávézni hívtak, társasozni, és pónikkal játszani. Ma apák napját ünnepeltünk a templomban is, s bár az enyém nem volt ott, azért bemondásra elhiszik, innen a virág.

Hálás vagyok érte, hogy egy ilyen országban élhetek. Remélem, hogy ezek az értékek a gazdasági válság, a kormányválság, a bevándorló válság, és Európa válsága ellenére megmaradnak.

Itt köztudottan jó gyereknek lenni, de jó apának lenni is. Ha máskor nem, legalább ezen a napon.

Teremtett vagy magárahagyva kialakult szépség

Kezemben egy hittel kapcsolatos könyv - újabban érdekel a téma, majd mindjárt idézek a bevezetõbõl pár érdekes kérdést, amit én is feltettem. Mikor kérdeznek, miben hiszek, azt szoktam mondani, hogy hiszem, hogy valami kellett a világegyetem elindításához, egy eredeti energia, vagy gondolat, és hiszem, hogy jobb, ha az emberek hisznek valamiben, mert az lelki nyugalmat ad, és jobb hinni a halál utáni életben, mert annélkül mindenki azt tenne itt a világban a földi életében, amit csak akar.

Hiszek abban is, hogy ha a dolgokat magukra hagyjuk, akkor visszatérnek egy stabil állapotba. Legyen az egy meglökött test, egy eldobott szemétdarab, vagy a test betegsége: ha hagyjuk, akkor idõvel lebomlik, vagy helyre áll (entrópia növekszik).

Aztán hogy hova alakul ez a hit, megjelenik-e valaki álmomban vagy egy csipkebokorban, majd elválik, mindenesetre tovább keresem a bizonyítékokat, és a racionális agyammal próbálom felfogni mindazt, amit a szívvel kellene látni.

---

Ahogy talán már mondtam, a dolgok kezdenek lassan a helyükre állni, leülepszik minden, ha nem kapargatjuk, begyógyulnak a sebek is. Vége a nyári utazásnak, most az õszi utazások sora van, aztán jön majd a téli elcsendesedés. Gyûjtöm a könyveket, hogy kandalló helyett szauna elött miket fogok majd olvasni a téli estéken vastag pamut zokniba csavart lábbal.

---

Mondtam, hogy a múlt hétvégén a Lappföldön jártam, szok szépet láttam, sok szép fotót csináltam. Nem volt szívem válogatni, ezért lett a lapozós album az elõzõ bejegyzésben. Ezen a hétvégén meg magyar ismerõsökkel mocsár-túrán voltunk, ottalvós faházas hétvége, 10 kilométer séta a láposban... Majd lesznek képek, majdnem olyan szépek, mint a lappföldiek. Csak legyen idõm, hogy regenerálódjon az energiám, hogy tudjak majd válogatni a sokszáz közül. A kettõ között is rengeteg dolog történt, anyukám mûtétje, felnõtt hittan, önsegítõ kör, svéd óra, találkozás a lányommal, új megállapodás, ügyvéd, hirtelen betûrendben a fontosabbak, és lehetne még folytatni.

Nem szentimentálok tovább, jöjjön az idézet.

"A hittel kapcsolatos kérdéseket illetõen sokan tartózkodnak a határvidéken. Bár az egyházakat és a kereszténységet igyekeznek nagy ívben elkerülni, ezek az emberek valahol két világ határmezsgyéjén téblábolnak - annak lehetõsége, hogy mégiscsak létezik valamiféle lelki valóság, nem hagyja nyugodni õket. Olykor a szépség valamilyen megnyilvánulása (vö. az õszi lappföldi táj, vagy egy lápos vidék lapos narancssárgás megvilágításban) vagy valamilyen belsõ sóvárgás sejteti velük: az életnek többnek kell lennie a mindennapok taposómalmánál. S életük jelentõsebb változásai - pályamódosítás, gyermek születése, szeretteik elvesztése - nehezen megválaszolható kérdéseket vetnek fel bennük: vajon létezik-e Isten? Van-e élet a halál után? Vajon a vallás csak mankó lenne, vagy valóban járható út? (...) Csupán a látható világ létezik, vagy valami más is rejtõzik mögötte? (...) Értelmes dolog-e a hit a Hubble teleszkóp és az internet korában?"

Szívesen beszélgetnék hitrõl. Miért van hit, ha Istent csak az ember találta ki, akkor miért... Vajon az, aki nem hisz, hisz-e valamiben? Még félek feltenni ezeket a kérdéseket, tartok tõle, hogy kinevetnek, ha felhozom a témát. Azt hiszem az is csak hit (mert nincs rá bizonyíték, ezért nem lehet tudás), ha valaki azt mondja, hogy "nincs Isten". Akkor mitõl van a szépség, a logika, a rend... és miért van az entrópia?