Múzeum nap + szarvas az udvarban

Ma borult, felhős idő volt. Reggel jött egy email, hogy a múzeum kártyám 1 hónapon belül lejár. Gondoltam, akkor itt az ideje, hogy múzeumba menjek. Kipipáltam a finn fotográfiai múzeumot. Az egyik legérdekesebb sorozat a 2007-ben Finnországban megjelent romániai hajléktalan cigány kéregetőket mutatta be, egy másik meg a szegénységet, a szociális hálón tengődő életerős, gyerekeit egyedül nevelő apa, vagy a beteg, depressziós emberek sorsát.. Hát, azt hiszem minden problémánk és nyavalyánk ellenére egy szavunk sem lehet, munkánk van, fedél van a fejünk felett, a hűtőben és a spájzban kaja van, és eljutunk orvoshoz, és anyagi nehézség esetén elsétálunk a hivatalba. Ez az isten hát mögött azért annyira nem egyértelmű dolog (ha nincs pénz benzinre, vagy ha nem indul az autó).

A második múzeum ugyanott a kultúrcentrummá alakított kábelgyárban volt, a színházmúzeum. Mindenféle ruhák, színpadi díszletek, fotók régi és közelmúltbeli előadásokból. Az egyik teremben épp a képeket nézegettem, mikor bejött egy kisgyerek, kérdi az anyját, hogy anyu, melyik képen vagy te, és az anyuka mutatja az Anna Karenyinát, amiben õ játszotta a főszerepet. Ugyanazt a színdarabot vagy jelenetet 8-10 különböző társulat előadásában is lefotózták, hogy össze lehessen hasonlítani a rendezést, a ruhát, és a díszleteket. Kedvet kaptam (finn) színházba menni, hogy jobban oda tudjak figyelni ezekre a nekem eddig lényegtelen részletekre. A ruhák között volt egy két fantasztikus darab is. A Kalevala-témájú Kullervo operából pl szkafander... Lám nem csak nálunk vannak Alföldi Róbertek.

A harmadik ugyanott a Hotel és szakácsmúzeum volt. Inkább a hotel volt előtérben, meg a hotelen belüli konyha, rengeteg régi történet a falon... A 60-as években élõ zenével és lengén öltözött lányokkal próbálták becsalogatni a közönséget az éttermekbe. Kár, hogy ez nem jön át annyira a Kaurismäki testvérek filmjein.

"Olyan is megesik, hogy az ügyfél jön, és mondja, hogy a vécében valaki szekszel, s ezért mások nem tudják elvégezni a dolgukat. Ezt rendzavarásnak tartjuk, felszólítjuk a rendbontókat, hogy távozzanak. Ezért azonban nem tiltjuk ki a vendégeket. #élvezetéhség"

"A táncparketten csókolózni tilos!"

"Miniszoknyában belépni tilos"

"Farmerben belépni tilos!"

"Ne énekelj!"

Egy másik történetben a férj, mikor lement a kocsmába, levitte a (tárcsás, vezetékes) telefont, hogy az asszony ne tudjon utána telefonálni.


Az érdekes az, hogy mind a három múzeumnak van családi vonatkozása: apu fotóművész, M* fiam színésznek tanul, V* fiam meg szakács... A három közül a másodikat és a harmadikat csak azoknak ajánlom, akik tudnak finnül, vagy tolmáccsal mennek, mert a történetek csak finnül vannak kiírva.

Ezek után beugrottam egy kávéra, lerendeztem néhány tinder üzenetet, aztán bementem a mamutos természettudományi múzeumba. Megtaláltam a kétfejű bocit, aki a hetvenes években született, láttam egy csomó kitömött állatot, de olyat, amilyen reggel az udvarba jött be, nem láttam, ezért még mindig nem tudom, hogy ez mi lehetett.

Az úgy volt, hogy ülök a konyhában, eszem a reggelit, de lehet, hogy már a kávénál jártam, mikor látom, hogy egy nagyobb termetű kutya szagolgatja a szembe szomszéd virágait. Majdnem eleresztettem egy káromkodást, hogy a franc essen abba, aki elengedi a kutyáját, mikor látom, hogy felemeli a fejét, kis szőrös agancsa van. Aztán unottan tovább sétál. Mire előkaptam a telefont, már kifelé ment a nézőtérről.

Azt hiszem a finn neve metsäpeura (Rangifer tarandus), amit angolra "finn erdei rénszarvasnak" fordítanak, de nem vagyok biztos benne, hogy akkor ez most szarvas vagy őz.

Az utolsó mai múzeumom a Taidehalli (kb Műcsarnok) volt, ami egyetlen emelt csak, ezzel 5 perc alatt végeztem. Valami mai Secundino Hernandez absztrakt alkotásai voltak, olyan "festmények", mintha a festő-palettát, amin keveri a színeket, azt nagyította volna ki, és tette volna a falra. Persze hatalmas méretben. Vagyis inkább festett plasztika ez, domborzattal...

Vogonok! Beszállás!

Megjöttek a vogonok. Legalábbis valami hasonló, egy Ufo landolt a városban. A futuró lakóházban jártunk tegnap a gyerekkel. Tök buli. Úgy rendezed be, ahogy akarod, amolyan ikea mintára. És hozzá egy retró kép a hatvanas évek végérõl.

Kult

Stresszoldásnak kultúra, mondta Leena Lehtolainen,a kedvenc finn írónőm a minap a munkahelyen szervezett wellness napokon. Ez a hét az én hetem, mondtam otthon, hogy a párom (inter)aktív finn tanfolyamai véget értek. Ma én voltam finn órán, hosszú idő után először, ahol a fazon elmondta, hogy itt mi már nem tanulunk semmi újat. Jó helyre csöppentem? Holnap mozit tervezek, skandináv filmet játszik a szomszéd pláza mozija, (és Aki Kaurismäki új filmjét is), megyek egyedül is, ha R nem jön senki. Szerdán, ha a család engedi, elmegyek pingpongozni, csütörtökön elviszem a lányt zeneoviba, pénteken meg jazz koncert lesz az új helsinki zeneházban, oda szeretnék elmenni.

A jazz zenéhez fűződő viszonyom elég ambivalens. Gyerekként jártunk az egyik zártosztályos művházba, ahol a vacsora, vagy vasárnapi ebéd mellé időnként jazz is járt, nem zavart, bár inkább Boney M-et és Shakin Stevens-t hallgattam a könyvári lemezjátszón. Aztán nagyon utáltam, zenei mindenevőnek tartottam magam, de a jazztól felállt a szőr a hátamon. Aztán jött Finnország, és a Leni Kalle Taipale trió, akik valami tv műsort kísértek, nagyon kellemes, mai popzenét feldolgozó improvizatív zenével, s megszerettem, annyira, hogy kollegákkal ebédidőben szaladtunk ki az Iso Omenába, mert ott húzták a hamburger alá valót. Van olyan jazz, amit szívesen, akár naponta többször is. Ilyen lesz pénteken is.

Most, hogy egyik ismerősünkről kiderült, hogy lánykorában komolyabban énekelt, megkerestem, milyen zenét játszottak. Beat zenét. Kikölcsönöztem pár lemezt, amihez ő kölcsönözte a hangját, s köztük volt a magyarosan hangzó László Süle Band egyik lemeze, Silence Fiction is. Intelligens cím, nemdebár? Akkor megnéztem, ki ez a Süle, s kiderült, hogy a helyi zeneakadémián tanít jazz-t és zeneszerzést, és nagyon nagyon kellemes, számomra is emészthető lemezeket adott ki. Mellette fest. Szerintem mérnök ember lehet, pontosan megtervezett, harmonikus zenéi és rajzai vannak. Már csak egy ugrás volt a honlapja, ahol kiderült, hogy pénteken itt játszik a faluban, az új művészetek palotájában, a Musiikkitalo-ban. Ott a helyem.

Szóval a heti stresszoldás betáblázva, a hétfői backlog item már kipipálva, remélem, a család sem veszi nagyon zokon, ha apuka invesztál egy kicsit az infarktus elkerülésbe. Ugye, szivem?

Babysitter önfeláldozó jelentkezése esetén a koncertre elvinném a párom is.

Hárfa terror

Ma az akadémián hárfa koncertet néztünk és hallgattunk, de ne olyan kellemes dallamokra gondoljatok, ami időnként valami szinfonikus műben felhangzik, hanem olyan szakítós, ütős, meg zajos meg disszonáns valamit, ami időnként halk ciripeléssel keveredik (éjjeli bogarak tánca). Elektronikával, magnószalaggal kísérve (kicsit mint amit a Tulli Lum hegedűse csinált, mikor felvette a hegedűvel az alapot, majd rászólózott). A közönségben szinte mindenki hirtelen infarktust kapott, mikor szegény harmaddiplomás izlandi csajnak (említsük meg a nevét, mert nagy tehetség: Gunnhildur Einarsdóttir) elszakad egy húrja. Aztán mosolyogva kicserélte, és újra a húrokba csapott.

Kulturálódjatok!

(Nagyon jó, mint Björk táncos filmje)

A hárfa mellett dobfelszerelés volt, amin időnként kopogott, a körmével kaparászott (hogy nem szakadt neki rongyosra a húroktól?), csengetett. Aztán Björk módjára énekelt, franciául beszélt, lihegett, elélvezett, közben rángatta a húrokat.

Itt ugyanez a csaj zenél az akusztikus technót játszó kimondhatatlan nevű The Brandt Brauer Frick Ensemble zenekarban, a lemezük Augusztusban jelenik meg. (Aki fogékony az ilyenre, további klipet itt talál. Vicces.)

Holnap ugyanott az a Timo Vaananen (Mr Loituma) zenél, akiről már zengtem itt (meg itt), kíváncsi vagyok, vajon felülmúlja-e a mait. Nekem Budapesten nagyon tetszett.

A hárfa és a kantele közötti kapcsolat maga Vejnemöjnen, aki a finnben kantelén, a pontatlan magyar fordításban hárfán játszott.

Férjhez akarok menni!

Gazolom a 2007 decemberi bejegyzéseket, és elcsodálkozom mennyire a szingliség és a párkeresés foglalkoztatott akkoriban. Témába vág: két hete volt a megnyitója Gőbölyös Luca kiállításának Helsinkiben, címe: Férjhez akarok menni. Ajánlom.


A művésznő főzőműsorok és szakácskönyvek stílusában ad receptet, hogyan szerezzetek férjet magatoknak, majd ha megúntátok, hogy veszítsétek el. Ötletei között alsódandrágba varrt négylevelű lóhere, teába főzött koszos bugyi, saját körömmel készített sütemény. A módszereket különböző országok néphagyományaiból válogatta. A kiállítás szerves része a szakácskönyvek stílusjegyeivel készült "receptgyűjtemény" és a video "főzőműsor".

Kérdeztem, honnan az ötlet. Azt mondta, ma annyira divat a főzőműsor és a szakácskönyv, bárki lehet sztár, minden villalakó szakácsműsort vezet, és veszik a könyveiket, ezt akarja kifigurázni. Médiasztárként aposztrofálja magát, és máris médiasztár. Belőle meg az által lesz médiasztár, hogy kritizálja a médiasztárokat. Paradox. Aztán megkérdeztem, hány férjet sikerült a módszerekkel fognia, azt mondta, az első férjét "fogyasztja", és korábbról datálódik, mint a receptek meg a kiállítás, de ha megúnja, tudja, mit kell tennie. Nevet. Nekem szimpatikus.

Sörkülönlegesség - Recept

1 pohár vagy korsó sör
1 köpetnyi saját nyál
...

A kiállítás abszurd kor és társadalomkritika. Megtekinthető a Magyar Kultúrális és Tudományos Intézetben április 20-ig.

Gehry Guggenheim Helsinki

Ami nem sikerült a siófoki kenyérgyárnak, pontosabban a helyén létesített kulturközpontnak, most sikerülhet Helsinkinek. A Guggenheim alapítvány a hetekben bejelentette, szívesen építenének Guggenheim múzeumot a finn fővárosban. Ezt követően Frank Gehry, a neves építész, akit a siófoki 320 fok kultúrális központ megtervezésére szerettek volna megnyerni, ajánlkozott, hogy szívesen megtervezné a múzeumot. Hajrá hajrá!

Haláli

Megfogadtam egy ideje, hogy nem kopizok mindenféle képeket a netről a bejegyzésekhez. Most sem illusztráció, hanem ajánlás miatt mutatom: tetszenek ezek a grafikák. Most van belőlük (?) kiállítás Helsinkiben a magyar kulturális központban.


Kicsit mint Jacob Böhme képei. Hunyorítsatok!

Kiállítás ajánló

Ajánlom a Munkácsi kiállítást a Ludvig Múzeumban. Jó. Nagyon sokat lehet belőle tanulni, amatőr és profi fotósoknak is. Bár érdekes, hogy szinte épp az emberek feje felett vágja a képet, ő már megengedheti magának. Alatta az elsőn (ugyanazzal a jeggyel ingyen) érdemes megnézni a fény-árnyék kiállítást (Kepes és Frank Malina), bár ott kevesebb a fotó, de szintén jók, és a forgó "képek" is.

Munkácsi Márton: Ludvig Múzeum

Érdekes a párhuzam, hogy ábrázolta Munkácsi a mozgást, ugró, táncoló, futó alakokat kapott el (jaha, sportriporter volt előtte, volt gyors gépe), és hogy forgatja meg a világító képeket Malina, vagyis mindkettő mozgást ábrázol, csak másként.

Az is nagyon tetszett Munkácsinál, ahogy elnevezte a képeket: XY ezt és ezt csinál itt és itt, pont mint egy riporter, megnevezi a szereplőit. Nem csak "az ugrás", hanem "kis lajosné özvegy bán teréz dupla szaltót ugrik a muncheni olimpiai stadionban", vagy hasonló.

A legjobb az a cím volt, hogy "két repülőgép találkozik", de a képen csak egyetlen kétfedelű repülőgép látszik. A nézőben akaratlan felmerül, hol a másik? Hát abban ül a fotóriporter.

Volt egy csomó erősen feminista képe is, nők férfias munkakörökben (reüplőt tolnak be a hangárba), vagy cigarettázva, vagy golfjáték közben (a háttérben a felszerelést hordozó málhásszamár szerepében A Férfi), vagy ugyanaz a kép elkészítve kétszer, úgy hogy a férfi figyeli a táncoló nőt, és viszont, a nő figyeli a táncoló férfit.

Nagyon ajánlom, aki teheti, nézze meg. Apunak jó, nyugdíjas igazolvánnyal akárhányszor mehet ingyen.

Szerettem volna megnézni még a Botero kiállítást (és a Klimtet is) a Szépművészetiben, de nem kockáztattam egy újabb kerékbilincset. Ezen kívül kimaradt az Ibisz hotelben (Váci út - Dózsa sarok) Gálik Erika üvegfestés kiállítása, sajnálom, mert apu fotói alapján nagyon szépek lehetnek, aki teheti, ugorjon be. És szerettem volna megnézni, ez is kimaradt: a Duna galériában Chochol Károly (jól írom?) igazi szép természetfotói láthatók, sajnos nem találom a neten (a hely címe Pannónia utca 95).

Gálik Erika - Bohóclány

Gálik Erika üvegfestő: Hotel IBISZ

Chochol Károly - Úton

Chochol Károly fotói: Duna galéria

Ma a Ludvigban összefutottunk a kecskeméti virtuális galéria alapítójával (nevet ne kérdezzetek, nem vagyok jó benne), aki megerősített hitemben, hogy a wordpress pocsék, azaz a szokásos, csupa vér, halál, lefejezés, na ezt nem ajánlom, kár a pénzt rá.

Erdei művészet

Valakit megáldott az ihlet. Ez a mai kerékpározás közben jutott az eszembe, mikor eltekertünk egy híd mellett. Modern művészet, gondoltam, valaki így fejezi ki önmagát.

---

A múltkor jelenkori (modern) művészek modern műveit néztem a Meilahti művészeti múzeumban. Az egyik nagyon tetszett, Markku Laaksonak hívják, nem a fazon, hanem a képei, mert Kalevalás ihletésű, finn romantikus képeknek látszó tárgyakat fest. Nagyon szép képek, rajta a finn táj, lappföldi és kalevalai emberek, egyetlen bibivel. Ezek nem kacsák, mint Kaj Stenvall (a finn kacsafestő) képein, hanem Elvis.

Vejnemöjnen kantelézik a lapp lánynak című képen Vejnemöjnen helyén a király, Elvis, és nem kantelézik, hanem gitározik. De legjobban ez tetszett:

Markku Laakso: Tango

Élőben gyönyörű színei vannak, most csak egy képeslapról szkenneltem. Viszem is a fiam pénteken a kiállításra, ahol halálfejek, guminők és hasonlók is megfestve vannak, mint modern művészeti alkotások. Felvilágosítandó. Nem is emlékszik rá, ki az a király. Azt hiszi az, aki a szomszédban fejbe lőtte magát. Hát nem.

---

Szóval a modern művészet jutott eszembe, ráadásul modern erdei művészet arról, amit ma az erdőben láttunk: egy fán, és kicsit odébb egy híd mellett egy korláton fellógatva különböző színű és talán méretű melltartók napoznak. Mutatom. Ezért kellett megállni fotózni, a méhek, darazsak és böglyök ellenére.


Lehet, hogy művészeti alkotás ez, de az is lehet, hogy csak abakusz, számolótábla, mint amit a csocsókon lehet látni, amivel behúzzuk a gólokat, és ezekkel a trófeákkal húzza be a strigulát a fazon a meghúzott áldozatok után. Ki tudja?

És ki tudja, mit akarnak jelenteni azok a képek, ahol Vejnemöjnent Elvisre cserélik? Szerintem a kettő egy kategória.

Amorphis Szembeszélben

Lányom egyik kedvenc zenekara az Amorphis, finn zenekar, dallamos rock zenét játszanak, szövegeiben megjelenik a finn eposz, a Kalevala világa. Amúgy valamikor death metál volt, ma folk metált és lágyabb zenét is játszanak. (többet itt)

Ma elõvették a régi énjüket is. Merthogy itt játszottak a szomszéd faluban, a szembeszél fesztiválon, és a lányom itt van, akkor nekünk ott a helyünk. Hadd avassa be apuci a pici lányát a rock fesztiválozásba. (Ez is messze elmarad a szigettõl, a "fesztivál" egyetlen focipálya, egy színpaddal) Persze nekem is tetszik a zenéjük, lopva belehallgattam, melyik gyerekem mit szeret, voltam már Killswitch Engage, In Flames, meg 50 Cent koncerten, most ezt is kipipälhattam.


Hát, érdekes élmény volt. Nem akartunk korán kimenni, mert az Amorphis csak fél tízkor jött, így is láttunk hármat, elõtte a finn Suburban Tribe aztán a svéd Mustasch zenélt. Közönség alig, kb 1000 a színpad elõtt, és kb 2000 az elkerített alkoholos részen. A közönség fele a hideg, vizes füvön ücsörgött, piknikezett. Hideg volt, bár a nap még a vége után sem ment le, de megjelentek a sirályok és a szúnyogok. Aztán erõs balkanyar (C) Nokia Maps, és ismerõs dallamok.


Az Amorphis énekesének hosszú (derék alá érõ) rasztás haja leng a szélben, meg rázza, egy kolomp alakú szerkezetbe énekel, amiben hullámvisszacsatoló csövek látszanak, érdekes jelenség, egyszer énekel, máskor meg hörög, mintha folyton kapcsolgatná a visszacsatolásokat.

Ízelítõnek az egyik kedvencem, hátha megszeretitek a finn rockzenét.



Itt egy másik (Silent Waters), ezt a lányom ajánlja. Jó az ízlése.

Egyébként azért lehettek ilyen kevesen, mert ma játszott a Rammstein Seinäjokiban a Puistorockon. Nekünk az egy kicsit messze lett volna, de majd R, vagy CsTom beszámol, tudtommal oda vannak.

Ma van az Espoo nap

Ma tartják az Espoo napot, ami olyan, mint bármilyen falunap, csak ez város. A helyi múzeumok ingyenesek, mint pl. az EMMA (Espoo Museum of Modern Art). Ez a kép pl. ott van. Nekem tetszik. Szintén ingyenes a Gallen Kallela múzeum, ami még nyugdíjas kedvezménnyel is túl drága volt ahhoz képest, amit ott látni. Na ja, Sibelius szülõháza se volt egy nagy durranás. Ha lenne egy kopott rokkám, egy szövõszékem, és egy öreg tulipános ládám, csinálhatnék belõle múzeumot, és elkérhetnék érte én is 5-6-8 Eurót. Diákcsoportoknak kedvezményesen 4 Eur.

Street art Helsinki 2

Jövünk ki a múzeumból, a korláton rögtönzött installáció.

Aztán megnéztük a Henry Moore kiállítást. Nagyok a szobrok. Szerintem mind meztelen nőt ábrázol. Mint a rorschach-tesztben.

Street art Helsinki

Utcán találtam, vagyis mutatta S, ma a városban mászkáltunk. Egy fal, téglakockákon apró fénykép-darabok, rajtuk ugyanott fotózott emberek. Street art.

Cow parade Lahti, Finland

Mondtam, hogy Lahtiban is volt tehénparádé. Ezek a tehenek kicsit soványabbak, mint Budapesten, azonos formájúak, ami sokkal kevesebb variációs lehetõséget adott, mint otthon. Meg kell jegyezzem a budapesti tehenek sokkal kreatívabbak voltak. Itt viszont a tehenek színezése sokszor a háttérrel, a környezettel egyezett. Megfigyelhetõ, hogy a legtöbb tehén szarvát letörték.

Ez nem pont tehén:
Jellegzetes finn fejfedõ:
Fontos a márkahûség:
Na ez már Lahti után volt:
Ez meg Tallinban, a Kadriorgban: