Zsírdiéta

Hallottatok a minõségi éhezésrõl? Van egy elméletem az egészségtelen kajákról. A haverjaimnak nem merem elmondani, mert hülyének néznek, azt hiszik teljesen meghibbantam öregségemre. Nektek el merem mesélni, mert tudom, hogy nem adjátok tovább. Mert mi van, ha nincs igazam, és miattam gyógyulnának ki a betegek? Igen, nem WC papír, meg lázcsillapító, meg fecskendõ kell a kórházba, hanem disznózsír.

Egy ismerõs, legyen a neve A*, kért, hogy hozzak neki Magyarországról sertészsírt, mert most olyan diétát kezd, amiben csak zsírosat eszik. Nem hízni, fogyni akar. Eljött érte, és látta, hogy a hûtõmben van még egy alig megkezdett kilós dobozzal, azt is elvitte. Hmm.. valamit tudhat. Itt van L* is, aki mikor itt járt, újjnyi vastagon kente a kenyérre a majonézt. Talán nem véletlen. Gondolkoztam és rájöttem valamire.

Van ez a minõségi éhezés dolog. Meg van ez a dagad a világ tünet, hogy Angliában és Amerikában megállíthatatlanul hízik a népesség. Én is, pedig itt vagyok az egészséges északon, a fókazsír hazájában (érdekes, egyáltalán nem láttam olyat, hogy fókazsíros kenyér, pedig lehetne). Mi lenne, ha ott lennék a donuts-ok országában?

Szerintem az élelmiszer és egészség lobbi áldozatai vagyunk. Lám apám, akinek idõnként 14 a cukra, 10 a koleszterinje (ebben nem vagyok biztos), és 200 a vérnyomása, õ is vígan él, sõt akkor igazán aktív, amikor ezek az értékek magasok. Én is élek az 5,7-6,2 koleszterinnel. Akkor volt a baj, mikor valami sztatint elkezdtem szedni, és az lepucolta az érfalaimat, és elkezdtem szédülni. Abba kellett hagynom. A kolleganõnek is mondom, hogy azért olyan aláfutásos a könyöke a jóga óra után, mert vékonyak az érfalai, könnyen kap velsõ vérzést. Ha a pasija keményen elkapja, akkor máshol is. Mondom neki, hogy egyen zsíros kenyeret, hozok neki, ha itt nem kap, attól megerõsödnek az érfalai, és csökken a véraláfutás.

Na, szerintem bedumálják nekünk, hogy zsír, cukor és fehér liszt mentesen kell étkezni, és kerülni kell a koleszterint. Meg, hogy együk azt a sok gyógyszert. Kérdezd meg bármelyik szientológust, õk ismerik az igazságot, mind megmondja, hogy a C vitamin a gyógyszer mindenre. Meg a nézz jobbra, nézz balra. De nem asszisztálok nekik.

Nézzük elõbb a koleszterint. Természetes anyag, benne van a szervezetünkben, abból lesz több hormon, pl a boldogságért felelõs valamelyik, lehet, hogy épp a szerotonin. (Látod a rokonságot az õsmagyar szeret - szerot szóval? Aki szereti magát, boldog.) Meg a melatonin, ami az alvásért felel. Ha csökkentjük a koleszterin bevitelt, boldogtalanok leszünk, és alváshiányosok, ami boldogtalansághoz vezet. De hát ez a fõ, hogy az ember boldogtalan legyen, és keresõvé váljon, mert akkor sokan rátalálnak a maszlagot etetõ, sok pénzt felmarkoló gyógyszerészekre (aki meg valami szektára vagy ezoterikus irányzatra talál rá, annak elõbb ellopják az énjét, az akaratát, az önbizalmát, meg a pénzét a vidám vasárnapokon, vagy tanfolyamokon, vagy tisztító kúrákon, aztán mikor végre orvoshoz fordul a lelki bajaival, beadják nekik a drága gyógyszereket, meg az egészséges életrõl szóló mesét, amin még a konditermesek és futócipõ gyártók is meggazdagodnak.

Kicsit elkalandoztam.

Vegyük a minõségi éhezést. Azért eszünk sokat, mert valamilyen ásványi anyag vagy vitamin nem jut be elég, ezért annyit kíván a szervezet, hogy ezeket valamibõl végre ki tudja vonni. Mivel a bölcsek tanácsára kevesebb cukrot, zsírt, fehér lisztet eszünk, a szervezet ezeket az alapvetõ élelmiszereket nem kapja meg, és éhezik, és addig esszük a sok salátát, meg csirkehúst, amig el nem hízunk. (Lám a háborúban meg a régi idõben csak kenyér volt és szalonna, nem is voltak elhízva.) Mivel nincs energiánk (cukor, liszt), nem is tudunk mozogni, kitalálunk mindenféle autót, buszt, repülõt magunknak, hogy cipeljük a redvás seggünket, ahelyett, hogy esténként eljárnánk a haverokkal vadászgatni (ennek a romantikáját mutatta be a méltán sikeres Alkonyat), vagy szerotonint termelni a kocsmába, vagy a bordélyba.

Pedig a zsírra is szükség van. A koleszterinrõl már írtam, de ott vannak a zsírban oldódó vitaminok. Szegény A, E, és még mit tudom én milyen vitaminok, amik zsírban oldódnak, képtelenek feloldódni és ellazulni bennünk, mert hiányzik a zsír a gyomroból és a bélbõl. Ès máris ott vagyunk az ördögi kör elején, vagy végén, hogy hiányzik az A meg E vitamin, és mindenféle omegákat meg kártágókat vagyunk kénytelenek hallgatni. Enni.

Még a kólát is elmesélem, bár azt hiszem, errõl már meséltem. Èszrevettem, hogy ha vizet iszok, lelassul az emésztésem. Felhígul a gyomrosav, és jön a puffadás. Viszont ha kólát iszok, mivel az savas kémhatású, a gyomorsav nem hígul fel, hanem gyorsabban emészt. Ugye láttátok, hogy az amerikai rendõrök is azzal mossák fel a vért? Na errõl beszéleg. A kóla hasznos, de kerülni kell az aszpartámot, ezért a teljes kiörlésû, cukrozott (natúr) koka kólát ajánlom, amiben jóféle kalóriák vannak. A pepsi gyenge utánzat, attól csak fejfájást lehet kapni.

Szerintem a legjobb az lenne, ha az emberek odafigyelnének mit esznek. Megfelelõ mennyiségû zsírt, lisztet, cukrot, a minõségi étkezés megakadályozására. De azért túlzásba se kell esni, mert a szervezet könnyen hozzászökik a jóhoz (ti is ismertek biztos csokolásdéfüggõ embereket).

Nekem van itthon zsír, normál 80 százalékos vaj, szalonna, téli szalámi (a legjobb, zsírtartalma 48%), és még töpörtyûkrém. Tejbõl is csak a zsíros 3,5 %-osat veszem.Ezeket otthonról hozom, mert a finneknél nem hivatalos tiltólistán vannak (viszont a zsírban tocsogó lazacot engedik).

Már nem tudom, mit akartam ide írni a végére, de a lényeget már tudjátok-

Pók

Még szerencse, hogy a rák nem fáj.

Mert kegyetlen fáj a hátam és a fejem, s mivel a rák nem fáj, most biztos lehetek benne, hogy nem vagyok rákos.

Érzitek a paradoxont (logikai hibát)?

A félelem átfordítása

Azon gondolkoztam, hogy kondicionálással (programozással) be lehet dumálni valakinek, hogy a helyzet, amiben van, nem félelmetes, hanem dicsõséges, és ezzel meg lehet szüntetni a legnagyobb félelmet is.

Mind félünk a haláltól. Vagy majdnem mindannyian. Mi lenne, ha bedumálnánk, hogy a halál jó, nem örökre elmegyünk, hanem csak "haza", mint Elvis (lásd Man In Black), oda, ahonnan jöttünk, vissza a mieinkhez. Ha lenne egy egyház, aki ezt a mesét be tudná adni (van), nagy jótettet hajtanának végre az emberiséggel.

Ott vannak az öngyilkos merénylõk. Õket azzal kondicionálják, hogy dicsõséges, amit tesznek, a túlvilágon fehérmájú szép nõk várnak rájuk. Lássuk be, nagy a csábítás.

Mi lenne, ha ezt a gondolatot egy kicsit megszelidítenénk, és azt mondanánk, hogy ha ebben az életben nem jött össze, kapsz még egy újabb lehetõséget, most haza mehetsz, reinkarnálódhatsz, s a következõ életedben tiszta lappal indulsz. Ha elbuksz, akkor majd megint újra kezded, míg egyszer csak sikerül szépen megélned az életed. Pont mint az Angry Birdsben. Ha nem sikerül legyõznöd a disznókat, újra játszhatod a szintet.

Azt is el lehetne hitetni az emberekkel, hogy a halálos betegség nem átok, hanem csak a szerencséseket megilletõ kötél (vogon ûrhajó), amin idõ elõtt felmászhatnak, és mindenki más elõtt reinkarnálódhatnak. Mint a Toy Storyban a kampó, amitõl a marslakók a megszabadulást remélik.

Igy aztán, ha valaki megöregszik, vagy elkapná a rákot, összejöhetne a család megünnepelni a nagy szerencsét. Nincs szükség nyugtatókra és antidepresszánsokra! Aki hamar megy, biztosabban felfér a szekérre. Mint ahogy ünnepelték az emberáldozatot bizonyos kulturákban. Most azt gondolnám, biztos félt, akit odavetettek a tûzbe, de mi van, ha örömmel várta, hogy önfeláldozásával megmentheti népét? Mint évezredekkel késõbb egy zsidó ács fia.

Igen, ha mind Jézussá válnánk, és megszabadulnánk halálfélelmünktõl, talán megszûnne a Földön minden gonosztett és háború. Mert mindenki áldozat szeretne lenni, és senki gyilkoló. S akkor tényleg az lehetne: többnyire ártalmatlan.

Férjhez akarok menni!

Gazolom a 2007 decemberi bejegyzéseket, és elcsodálkozom mennyire a szingliség és a párkeresés foglalkoztatott akkoriban. Témába vág: két hete volt a megnyitója Gőbölyös Luca kiállításának Helsinkiben, címe: Férjhez akarok menni. Ajánlom.


A művésznő főzőműsorok és szakácskönyvek stílusában ad receptet, hogyan szerezzetek férjet magatoknak, majd ha megúntátok, hogy veszítsétek el. Ötletei között alsódandrágba varrt négylevelű lóhere, teába főzött koszos bugyi, saját körömmel készített sütemény. A módszereket különböző országok néphagyományaiból válogatta. A kiállítás szerves része a szakácskönyvek stílusjegyeivel készült "receptgyűjtemény" és a video "főzőműsor".

Kérdeztem, honnan az ötlet. Azt mondta, ma annyira divat a főzőműsor és a szakácskönyv, bárki lehet sztár, minden villalakó szakácsműsort vezet, és veszik a könyveiket, ezt akarja kifigurázni. Médiasztárként aposztrofálja magát, és máris médiasztár. Belőle meg az által lesz médiasztár, hogy kritizálja a médiasztárokat. Paradox. Aztán megkérdeztem, hány férjet sikerült a módszerekkel fognia, azt mondta, az első férjét "fogyasztja", és korábbról datálódik, mint a receptek meg a kiállítás, de ha megúnja, tudja, mit kell tennie. Nevet. Nekem szimpatikus.

Sörkülönlegesség - Recept

1 pohár vagy korsó sör
1 köpetnyi saját nyál
...

A kiállítás abszurd kor és társadalomkritika. Megtekinthető a Magyar Kultúrális és Tudományos Intézetben április 20-ig.

Orrmány

De jó lenne, ha orrmányom lenne. Az ég felé fordítanám, akkor nem csorogna percenként a számra meg a hasamra.

Világvége

Ma nem 2012-rõl lesz szó, bár arról is lehetne, mert sok ezoterikus írás jósol nagy rosszat erre az évre, bár azt is hallottam, hogy akik nem hisznek a tündérmesékben, sem a vogonokban, azok nem is fogják észrevenni, mert csak egyszerûen vége lesz, és utána már nem lesz senki vagy semmi, ami azon gondolkozna, hogy minek is lett most vége. Mint amikor fut egy program, és elkezd azon agyalni, hogy mi lenne, ha õt most le akarnák állítani, ami ellen mindenféle módon ellent tudna állni, mint mondjuk a beragadt acrobat reader, amit semmi módon nem tudok leállítani, hiába nyomkodom a piros keresztet a jobb felsõ sarokban, hiába próbálom a task barból, vagy a task managerbõl, inkább lefagyasztja a többi programot, de õ tovább fut, de amikor hirtelen áramszünet miatt a gép megszûnik létezni, akkor nincs ilyen elodázott végem van érzés, akkor hirtelen megszûnik az élettér, nem csak az adott program, de az oprendszer is halott, nincs olyan program aki azon agyalhatna, hogy akkor most mi is lesz. Talán a mesterséges intelligenciában voltak olyan robotok, aki, amikor nem volt rájuk szükség, kikapcsolták magukat, aztán feléledtek, és ott folytatták, ahol abbahagyták.

Arról akartam írni, hogy ma a világ végére mentünk, ahol még elõtte nem jártam, a szülõkkel mentünk, meg az unokával, hogy lássunk világot, vagyis annak a végét (a világ végén vajon csak a fél világot látjuk? mert ahol a vége van, onnan vissza nézve a világ látszik, onnan tovább, a világ szélétõl kifele meg a semmi, bár azon is elgondolkoznék, hogy azt a semmit minek nevezzem, az vajon nem a világ része-e). Szóval elmentünk Hämeenlinnába, ahol elvileg még egyszer sem jártam, és felmentünk a világ tetejére, és letekintettünk a világra, és csodás volt, ott a tündérek között, mert ott az aulankoi erdõben élnek. Na de a lényeg az a dézsavû érzés volt, hogy itt már jártam, csak be nem mentünk, és ma is be sem mentünk a várba, mert nagyon köves volt az alja, és a babakocsit nem kockáztattuk, de ott az aulankói kilátóban kiderült, hogy ismerem én ezt a tájat, jártam már itt, csak azt nem tudom, mikor... Tudathasadás. Szép volt, jó volt. Láttuk a Linna Jazz-t is, annak legalábbis egy részét, jó kis ütõs jazz muzsikát játszottak a téren.

Ott vannak a tündérek. Látod?

A világvégére visszatérve: vajon a világnak a vége térben vagy idõben értendõ? Mert lehet a világ vége mondjuk a világ széle, ahonnan elõre semmi, vissza a világ, ez a félvilág, mint mondjuk egy félegyenes vége. De lehet a világ vége idõben értendõ is, a pont, ami után nincs semmi, nincs gondolat. Lehet, hogy a világ vége, akár idõben, akár térben egy olyan pont, vagy határvonal, amit soha el nem lehet érni, mert minél jobban megközelítjük, annál nagyobb erõfeszítés tovább menni, mert vagy kisebbek leszünk, vagy az idõ hosszabbodik meg, vagy a tömegünk nõ közel végtelenre, hogy ne legyen olyan erõ, amit ne kellene végtelenségig növelni, hogy a még hátralevõ távolságot legyõzhessük, de akkor elérkeztünk oda, hogy a fénysebesség, amit nem lehet meghaladni, maga a világvége, mert azon túl nincs semmi, és a 0 kelvinfok, az abszolút nulla hõmérséklet, ami az energiamentes állapot, az is a világ vége, mert az alá sem lehet menni, tehát itt van legalább 4 világvége, az energia mentes 0 K, a maximális energiával elérhetõ fénysebesség, a megközeíthetetlen térvég, és az elgondolhatatlan idõvég, amik szerintem valahol a végtelenben, vagy egy másik dimenzióban egymásnak megfeleltethetõk.

Az étterem a világ végén egy jó könyv, a mondanivaló elgondolkodtató, mert ott is azon agyaltam, vajon a világ szélérõl lógatták le a lábukat a hõsök, vagy a gondolataik válnak semmivé, mert hogy utána már nincs semmi, de aztán kiderült, hogy a világ vége nem is olyan rémületes, mert visszakerülnek véletlenszerûen egy ismeretlen helyre egy ismeretlen idõbe, mintha beleestek volna egy fekete lyukba, mintha átmentek volna egy féreglyukon, aztán valahol kikötöttek, és azon agyaltak, vajon hol is vannak most. Na de mi lenne, ha most kihúznám a dugót, és hirtelen minden gondolat, félig befejezett mondat mind elveszne a semmibe?

Mielõtt ez megtörténne, nyomok egy SAVE gombot.

Ui. A gyerek a franciaágyon (aminek a magassága 62 cm) már eléggé izegmozog, hason rugdos, tolná elõre magát, elõbb utóbb mászni fog, és elõbb utóbb el fogja érni az ágy szélét is. Neki most az ágy a világ, az élettér, és ennek a világnak a határa az ágy széle, ahova ki tudna ülni, ha tudna ülni, és lógathatná a lábát lefele, kifele nézve a világból. Ha odáig kimászna, és onnan, a világ végérõl lepottyanna, akkor elmondhatnánk, hogy átkerült egy másik világba, az elõzõ világból nézve a másvilágba, és onnan gondolna vissza, hogy vajon most hol is van. Ezek szerint mégis csak lehetséges olyan világ, aminek van széle, amin túl is van valami, de az már nem ennek a világnak a vége, ott már más törvények uralkodnak, és ebbõl a világból átjutni oda eléggé megrázó, mondhatni ütõs élmény.

Frankenstein

Tényleg nem kell i a Frankenstein "einstein" részébe, megnéztem.

Jutott eszembe, hogy gyerekkoromban mindig csodálkoztam azokon az üvegdíszeken, ahol az üveg belsejében egy - az üveg szájához mérten - nagy hajó vagy autó modell volt bevarázsolva. Azon a kis lukon bevinni nem lehetett a kész modellt. Egy olyan kishajót összerakni még szárazon is nehéz lehet, nemhogy az üveg belsejében, jó kis munka lehet összelegózni az üveg száján keresztül.

Na most képzeljétek el, a párom esténként ugyanezt csinálja. Hogy hogyan, azt nem árulja el, de napról napra növekszik benne egy új kis modell, sőt, nem is akármilyen, mert a végén élve fog kijönni onnan. Ahogy azt tegnap megállapítottuk, a csillagkapun keresztül. Szóval aFrankenstein mese igaz, szerintem lehet élőlényt létrehozni, csak egy megfelelően táguló üreg, némi hozzávaló, azt mondja folsav, meg sok sok kálcium, meg csokika, meg snickers fagyi, meg ilyenek kellenek hozzá. Szóval ezek mindig vannak itthon. Néha hallom, amint hajnal 4 körül nyílik a hűtő, és reggelre a fagyinak hűlt helye. Vagyis ilyenkor inkább azt mondhatnám, felmelegedett helye. Vagyis van bizonyítékom, hogy ezekből az alkatrészekből ő új emberkét csinál. És a legérdekesebb, azt mondja, hogy az első legókockát én raktam le.

Remélem a végén nem csap bele a villám, és nem fog szikrázni, mint a filmben a Frankenstein.

Tétován

Már megint egy régi dal. Kováts Kriszta jár tegnap óta a fejemben. Átköltve, természetesen.

"Látom tétován mész a hold felé a ködben,
és a villamos visz az ûrön át..."

Tegnap telehold volt. Vagy tegnapelõtt. Egyébként videoklipként az ET forgott a szemem elõtt, ahogy kerékpározik a holdba. Ja, tegnap ET-rõl olvastam, hogy õ legalább haza telefonált.

Szeret(t)em Kováts Kriszta zenéjét. Nem tudom hova lettek a másolt kazetták. Nincs is olyan készülékem amivel másolt kazettákat lejátszhatnék. Floppy meghajtó, a kisebbik, még van a gépemben, de ebbe a laptopba már CD lemezt sem tudok dugni. Csak SD kártyát. Ha így haladunk, búcsút kell mondjunk egy csomó szalagon meglévõ zenének. Ha mindent rögzíteni is tudunk ma már, a technika fogja kiszûrni, mi az, ami fennmarad az utókornak. Mi az amit valaki érdemesnek talál, hogy hanglemezrõl, vagy szalagról digitális formára írjon.

Olvasom elveszett a Yahoo alapítók kezdetben összeállított internet kalauza.

Nekem meg a Ladánybene füzetek kellenének. Meg az a rengeteg sok fotó, amit apám fotózott. Ennyit beszkennelni, vagy reprózni lehetetlen. A filmek meg elõbb utóbb mennek a holdba.

Talán kõoszlopba kellene vésni, vagy piramist építeni és oda hordani a lemezeket, szalagokat, a lejátszóval, generátorral, tartalék alkatrészekkel, kapcsolási rajzzal, magyarázattal 250 nyelven, hozzá szerszámokat, mindent eltenni, mert vajon ha egy CD lemezt hagyok ott, az utánunk jövõk észreveszik-e hogy azon "írás" van? És vissza tudják-e majd fejteni?

Nem lehet, hogy a piramisban is van valami elrejtett írás? Az egész egy bazi nagy memória. Csak nem tudjuk kiolvasni, mert nem vesszük észre. És elveszett a módszer, ahogy kiolvasható lenne...

Körforgalom

Hívom az orvost. Elõbb tárcsázom a kórház telefonszámát, ahol a központostól kérdem a doki mellékét, hogy ne kelljen minden alkalommal rá várni, be tudom én is ütni a melléket. Nem adja, helyette kapcsol. A hívott számon felveszi valaki, azt mondja, hogy az orvos most rendel, megadja a rendelõ mellékét, hogy ott hívjam. A mellék téves, 5 számjegyû melléket kapok, de már a 4. szám után kicsöng. Próbálom a központ elsõ 3 jegyét és utána a melléket hívni. A szám megváltozott, az új szám xxxxx. Hívom azt, ott meg bejelentkezik egy másik központ, fõvárosi bíróság. Zsákutca. Akkor újra a központ. Újra a téves mellék, ahol kérem, hogy ne az 5 jegyû, hanem a 4 jegyû melléket adja meg. Megadja. Hívom újra a központot, nem várom meg, hogy a mama felvegye, hívom a melléket. Sokat kicsöng, nem veszik fel. Lehet, hogy vizsgál. Végül felveszik. A központos csaj az. Mondom kit keresek, de nem ott, ahol õ próbálta, hanem egy másik melléken. Nem várja meg míg befejezem, kapcsol. Megint a hibás mellék. Elnézést kérek. Próbálom újra, és újra, és újra, kicsöng, ha nem teszem le a 7. csengés után, köszön a központos mama, hogy tessék, kórház. Nem mutatkozok be neki újra, nem kérem a rossz melléket, nem magyarázkodom, kiszállok. Majd hívom egy fél óra múlva. Ha el nem felejtem. Persze felírhatnám a noteszembe, hogy ne felejtsem el, de lehet, hogy fél óra múlva nem jut eszembe megézni a noteszem...

Lehet, hogy így próbálnak átterelni a maszek orvosokhoz? Ott mindig pontosan felveszik, ott nem kell az elõzetes idõpont egyeztetés után még külön órákat várni, ott jut idõ az emberre is, nem csak a sebekre...

Add tovább!

Ne add tovább az olyan levelet, ami arra szólít fel, hogy add tovább.

Hason

Hason alszol vagy háton? Esetleg oldalt? Nem mindegy. Össze lehet hasonlítani, mikor melyik jobb. Ha terhes vagy, vagy akkora sörhasad van, mint nekem, hason nem a legelõnyösebb. De nem ezt akarom hason lítani, hanem az agile coachingot meg a business coachingot. Összehasonlító elemzés.

"Az összehasonlító elemzés abban tér el egy hagyományos elemzéstől, hogy itt két mű összevetése: közös és eltérő tulajdonságainak párhuzamba állítása történik.

Az összehasonlító elemzés nem tekinthető azonban két, egymás mellé helyezett elemzés összességének. Az összehasonlításban párhuzamot állítunk két mű és két szerző közé. Számba vesszük egyúttal a művek közös és eltérő vonásait, vagy ha szükséges, a szerzők karakterének egybevetése is megtörténhet." (Sulinet)

Gondolatban mindig összehasonlítok. Koff vagy Karjala, Fradi vagy Újpest, forma1 vagy szex. Mindig két vagy több alternatívát veszek figyelembe, és összehasonlítom, akkor épp melyik elégíti ki jobban az igényeimet. Na de butaság lenne azt mondani, ez a coaching jobb, mint a másik. Mások. Hogy mindkettõ ugyanazt a fogalmat használja? Ma financial coachingról olvastam, a néni tanácsot ad, hogy náluk fektessek be, segít nekem kitalálni, hogy én milyen preferenciákkal rendelkezem, s melyik befektetésüknél érezném kevésbé átbaszva magam. Mert a lényeg: náluk fektessek be, nekik mindegy, hogy hogyan: oldalt-e vagy háton, alul vagy fölül, a pénzem ott esik teherbe, és ott szaporodik.

Mindig hasonlítok, de most írásban is hasonlítani kell, színt kell vallani, meg kell mondnai, miért szeretem a bizniszkócsingot, amit tanulok, és miért nem szeretem az agile coachingot, amivel a pénzem keresem, de akkor lehull a lepel, és kiderül, hogy a hasonlítástól meghasonlottam, meztelenül a király is csak egy sörhasas pasas, s neki sem mindegy hason alszik-e vagy forma1.

Elárulom: a kettõ nem 1forma.

Nem megy

Nem megy ma semmi, sem írni sem gondolkodni nem tudok rendesen, se mosni nem tudtam,valaki elfoglalta a mosógépet akkor mikorra nekem volt lefoglalva, utána meg a szárítót, inkább otthagytam egye meg a fene a b*zi szomszédot, nem mosok, majd alszok takaró nélkül, úgyis leforgolódom magamról, nyugtalan aludtam tegnap is, pedig ha becsuktam a szemem még mindig ölelt, forgott velem a szoba, hempergés, lepedő gyűrés és vad harapások. Ilyeneket álmodok mostanában. Valami fontosat akartam írni az előbb, ügyetlenre, sutára sikerült, érzem, nem megy át, nincs meg az érzelmi összhang köztem és közted, olvasó, nem tudom most úgy mondani ahogy értenéd, mi forog, kavarog, hullámzik bennem, mint mikor a hajóról leszálltam. Agykockáim meglazultak. Ez lenne a vég?

Szeretkeztem az éggel.
Hanyatt feküdtem a napon
és kinyújtottam a karom.
Alattam fű, ég fenn.
Az éggel szeretkeztem.


Repülni akarok ma is!

És akkor újra itt

Helsinkiben jártam, hatalmas cipőben virágot láttam, ebben táncolj, Balettka.


Amugy itt az ars-poeticám:

(A képen a Finn himnusz szerzője, szóval a kép kicsit gáz.)

Be a szervezetbe

Valami abszurd gondolat mászkált reggel a fejemben: beléptem a szervezetbe, mondta a virsli, és elnyelte a sötétség. Na nem a sötétségbe, inkább a fénybe? léptem, bekerültem valami fényes izébe, ahol olyan hasonszőrű emberek vettek körül, ahol nem kell lehajtanom a fejem. Erről most ne többet, mert még a címlapra kerülök, ahol köszöntik az újoncokat, akik a fény útjára léptek. Inkább az asztal tetejére, teszem hozzá. Azért táncolni még nem fogok, de szabadabban (agy-) kockázhatok. Nem kockáztatok, mert akkor hamar kiesek, vagy leesek. Éljen a statisztika!

Péntek estére néptáncozni hívtak ismerőseim, engem, a boltábút, betonalkatút. Azt mondják a fiaimnak vérében van a tánc, és hogy ezt csak genetikailag örökölhették, ergo én magam is táncos őstehetség vagyok. Na gondolom, irigykednek a tanítónénik és táncos anyukák (akik ráadásul a közelemben laknak, és tegnap erősen kapacitáltak a pénteki buliba), lehet, ha lefogytam, nekem is fokhagymagerezd hátsóm lesz, amit már előre vizualizálnak? S akkor mi lesz a szép érett almákkal? A ma esti konditermet előrelátóan lemondtam.

Ja, mit még? Majd elfelejtem. (Vissza a fényre.) Kivégeztem a beszélni nem tudó férfit, és olvasom a Benső mosolyt. Lehet, ezzel kellett volna kezdeni a könyvekkel való ismerkedést? Minden mondatánál aha! élményem van, megvilágosodik valami. Nézegetem az embereket, vajon kinek a fejében van világos, és ki az aki alszik (alvás közben nincs kommunizmus, és talán Sztálin elvtárs is elfelejti álmában, hogy ő Isten), és ki az aki már felébredt. Arra gondoltam, hogy mindenki, akivel a vonaton együtt tolongunk, szóval mindenki egy önálló ÉN. Mégsem vagyunk egyek.

(És kivételesen, a szemem is elkezdett mosolyogni.)

Meghökkentő legyen

Kiderült, hogy oroszlán vagyok. Belül. Aszcendens által. Kívül inkább békegalamb :), vagy húsvéti nyuszi?

Mivel foglalkozik a gasztroenterológia? Tükrözi a gyomrot. Jó, jó, ezt tudtam, de alulról, vagy felülről?

Nem ettem semmit. Sonkamérgezés után beindult a gyomorsavam, és marja a gyomorfalam. Gondoltam enni kéne valamit, de előbb megnézem, milyen belülről.

Szokták mondani, hogy minden hányásban van répa. Nem répa az, hanem a lemállott hurutos gyomorfal-darabok.

Húsvéti locsolásban hányást és székrekedést kapott a barátom kutyája. Jó párosítás. Javasoltam, hogy vigyék el gasztoenterológushoz.

Ma nincs kedvem gondolkodni. Rendezetlenek az agykockáim. Meg a kockahasam is rendetlen.

A legnagyobb kínzás húsvét után böjtölni, mikor jól beindultak a gyomorsavak.

Mondtam, hogy belül oroszlán vagyok? A gyomromban időnként elbőgi magát. És annyit tudnék most enni mint egy oroszlán...

Császármetszés

Tegnap a fotótanfolyamon aranymetszést (a:b = b:c, a = b+c) tanultunk, ma meg megtapasztaltam milyen császármetszés után éledezni, szédülni, hasat fogva köhögni. Meg röhögni. Kegyetlen, fiúk, ne akarjatok szülni. Ime a kép. Hosszú vajúdás következik. Ülni tudok, ölni tudnék, ha valaki viccet merküldni...

Ha már nyavajgok, megemlítem, hogy a múltkor a kórházban bejött a nővér, kezében egyensúlyozott egy tálca gurgulázó narancsot, és elkiáltotta magát: Horváth Ági ajándéka! És 3 féle ételből lehetett ebédet választani, amit tálcán tálaltak fel, és a tálcának hőálló teteje is volt. Ez a haladás!

Kiitos

Kiitos. Azaz kösz. Mindent. Mondjuk azt, hogy van éjjel (ilta) is nyitvatartó bolt (kauppa), ahova az ember beszaladhat megvenni a holnapi (huomispäivän) partihoz valókat. Köret kell, saláta (salatti) kell, salátaöntet kell, meg valami rágcsa, hozzá szósz, úgy mondjuk dippikastike, bor, alkoholmentes italok (limsaa). Szinte minden más kellék megvan itthon (kotona).

És milyen jó, hogy az utolsó gazdaságos busz (bussi) után (jälken, huom: viimeisen bussinis jälken) van még járat, és szerencsére ritkán jár, így van idő gondolkozni (miettiä) iskolán, reformáción, vagy ami aktuálisabban foglalkoztat, férfi-nő kapcsolatokon (suhde), és köszönet a busznak, ami épp akkor jön, mikor már majdnem kiderül, hogy létezik-e ilyen (férfi-nő) barátság, vagy van-e ennek mindig valamilyen felhangja (mint amikor két mágnest közelítünk, nem lehet adott távolságot tartani közöttük, vagy ellökik magukat - ha azonos pólussal közelítünk, vagy ha ellentétes pólussal, és elég közel kerülnek egymáshoz, össze is ragadnak (rakastella)), mert így lehet ezen agyalni máskor is, szóval nehéz ott megtartani a távolságot, ahol férfi (mies) és nő (nainen) alkot társaságot, mert ott az az áldott vonzerő, mert Isten (Jumala) a saját képmására teremtette a világot (maailma), és ami isteni, az a férfi és a nő együtt: így képesek teremteni (új embert), és ezáltal lesznek halhatatlanok (génjeik és tudásuk átörökítése az utódokon keresztül), na de ne menjünk ebbe ennyire bele, mert belezavarodunk, mint a tegnapi hatalmas bogár, aki valahogy betévedt a szobába, köszönet neki, hogy megtornáztatott, és köszönet, hogy meglapult valahol a szekrény mögött, és nem zavart fel tegnap éjjel édes álmomból, és köszönet az álmokért, amik segítenek helyére tologatni a szerzett tudást (agykockákat), és köszönet az esőért, ami lemos (port), és eláztat (ruhát), hogy még több terhet cipelhess, hogy tudd, hogy érezd (hogy elhidd), hogy igenis van értelme, és érdemes kűzdeni, mert minden nap újabb tapasztalás.

És kösz azoknak a nőknek (naiset), akik ma rámnéztek, és férfivá emeltek, és kösz mindenkinek, aki ma szóba állt velem, kösz a pókerről tartott előadást, a munkát, a finom ebédet, a konziliumot, a várakozást, a vérvételt, a korai kelést, a tegnapot, tegnapelőttet, és a kedves csókját.

Hálás vagyok érte.

Egy biztos pont

Szükségünk van biztos pontokra az életünkben. Mint a mama szoknyája, mint az otthon melege, a kályha (a piros fény a színpaddal szemben).

Az időpont egy biztos pont az életben. Egy előre megállapodott alkalom, amiről tudjuk pontosan, hogy mikor, és mi fog történni. Egyébként a jövő kiszámíthatatlan, de az időpont egy biztos pontja a jövőnek. Gyere fel hozzám szerda este 8-ra. És előre tudom, mit fogok csinálni 8-11 között. Találkozzunk szombaton 10-kor a HÉV megállóban. És tudom hol leszek, kivel, és azt is sejthetem, mit fogunk csinálni. Tehát az előre megbeszélt időpont bizonyossá tesz valamit, ami anélkül kiszámíthatatlan lenne. Mint a projekt terv, vagy marketing terv. (Nem az a lényeg, hogy pontosan betartsák, hanem az, hogy valami képünk legyen a jövőről. Hogy tudjuk - nagyjából - hol leszünk és mit fogunk csinálni. Ha nem jönnek közbe váratlan jelek.)

Időpontot kérek, adok, és kapok. Ilyen a kedd este, a szerda este, a csütörtök reggel. Ilyen a hétvége, ilyenek az ismétlődő programok. Minél több időpont van a határidőnaplómban, annál jobban uralom a jövőt.

Teledoktor

Biztos nem új a szó, a kolleganőm ötletét gondoltam tovább. Milyen jó lesz majd, ha elterjednek a webkamerák, fel lehet használni az orvoslásban. Hogyan?

Most ott tartunk, hogy a telekommunikációt elkezdtük használni, betelefonálunk a rendelőbe, időpontot kérünk, és ha kapunk, megyünk személyes megtekintésre. Finnországban ott tartanak, hogy a nővér kikérdezi a beteget, mi a panasz, ha szimpla náthás tünetek, menjen szaunába, ha 2 napig nem múlik, vagy nagyon belázasodik, vegyen be Panadolt, ha az sem segít, netán halálán van, akkor jövő csütörtök délután fél kettő. Ott nem divat az antibiotikum, az "Ezt miért kapom?" "A felülfertőződés elkerülése érdekében." párbeszéd elképzelhetetlen. Előbb mintát vesz, és ha van baci, akkor megy a recept a patikába, az internet felhasználásával. Ha nincs baci, csak vírus, akkor az antibiotikum úgysem használ. Másnap a paciens betelefonál a dokinéninek, hogy mi lett a labor eredménye, kell-e menni a patikába. Akár a futárszolgálattal haza is hozathatom a gyógyszert.

Na most ezt már le is rövidíthetem: nem kell felhívni a doki nénit, csak megvenni (futárszolgálattal kihozatni) egy torok-mintavevő spatulát (mint egy hosszú fültisztító, vagy fülpiszkáló), épp úgy, mint egy terhes-tesztet, mintát veszek a saját torkomból, beteszem a kémcsőbe, lezárom, és a futár már viszi is a laborba. Holnap telefon, és ha kell, jön a gyógyszer, vele együtt az orvosi igazolás a kimaradt napokra. Ami mehet akár egyenest a munkahelyi HR osztályra, oda be se kell telefonálni, hogy otthon maradtam betegen.

Mit lehet itt még fejleszteni? Kamerával lefotózhatom és elküldhetem az orvosnak a torkom képét, ő megállapítja, hogy piros, és folytatódik minden a receptfelírással. Öndiagnosztika? Nem, a diagnózist az orvos állítja fel, de a mintát mi magunk vesszük. Valahogy úgy, mint a fogászati röntgen: a fogorvos kér, hogy hozz magaddal egy panoráma képet, azt meg minden sarkon csinálnak, ha megfizeted.

Ha ez kevés, és kell a személyes kontaktus, akkor majd beskypeolunk a dokinéninek, és a webkamerába mondjuk, hogy ááááá. De szép is lesz! Mikor majd a vakbelünket magunk vesszük ki...

Bal kézzel fogat mosni

Megpróbáltam bal kézzel fogat mosni. (Próbáltad már?) Hát, mit tagadjam, nem voltam valami ügyes benne. Folyton rossz irányba próbáltam koordinálni a fogkefét, annyira, hogy felsértettem a számat. Aztán próbáltam bal kézzel orrot fújni. Az se ment. Nézem néha az embereket, van aki ügyesebb, egy kézzel fúj orrot. Nekem ez sem megy, mind a két kezem használom. Ügyetlen lennék? Na jó, én halkan csinálom, míg sok ember hangosan trombitál. Lehet, ez is egy veleszületett adottság? Van ennek is egy génje, mint a nyelvpödrésnek? Vagy így szocializálódtunk, és tanulható a balkezesség? Azt, hogy lehet ezt máshogy is, jelzi, hogy a fogam csillog, de szenvedések árán, az orrom is kifújtam, sőt, ennél kényesebb helyzetben, a WC-n is megoldottam...

Vigyázzunk magunkra!

Egy régi tanács: Ha előadást kell tartanod, és kellemetlenül érzed magad (lámpaláz), tedd át a karórád vagy a jeggyűrűd a másik kezzedre, és elmúlik. Más érzés, mintha nem is te lennél, mintha nem is neked kellene elmondani azt a beszédet. Előadás után ne feljetsd az órát visszatenni.