Majomember

Ma az uszodában jövök ki a zuhanyzóból, és megyek az öltözőbe, mikor valaki szembe jött. Félre álltam, akkor nem ismertem meg ki az. Még mondom is magamba, gyere te majomember, mert úgy nézett ki. Szőrös volt mindenhol, a feje is. Mivel félreálltam, nem láttam, de hiába adtam utat, nem jött. Gondoltam indulok akkor én, hátha õ is udvariaskodik. Akkor vettem észre, hogy az a majomember én vagyok. Ott a zuhanyzó ajtajában van az első öltözőszekrény, annak az oldalán egész alakos tükör. Így kisebb pocakkal és szakállal nem ismertem meg a tükörképemet!

Az "eljövendő új ember", íme megszületett. Reinkarnálódtam vajon?

Épp ma olvastam Vera Linn-nél egy korábbi posztot. Arról írt, hogy az utazás kicseréli az embert. Az utazás és a megérkezés között az ember változik, az új helyre már egy új ember érkezik. Ennek kapcsán elgondolkodtam, hogy 1) a helyzet meghatározza az ént? 2) van reinkarnáció, méghozzá ebben az életben. Minden utazás, vagy változás után. A reinkarnáció ilyetén megtestesülésében képesek vagyunk emlékezni az előző "életünkre"

Most egy kicsit élvezem ezt a helyzetet, hogy a tükörbe nézek, és egy új ember néz vissza. Mintha én lennék (belül), de ez az új külső szokatlan.

Szoktam mesélni, ha valaki előadásra készül, főleg, ha sok ember előtt kell színpadon beszélni, tegye át a karóráját (vagy a karikagyűrűjét) a másik kezére. A megváltott érzés "kicseréli", és más emberként könnyebben túlteszi magát a lámpalázon, kevesebbet izgul, könnyebben beszél.

Azt hiszem, mégis inkább jobb hinni a reinkarnációban (ezt is szoktam mondani), de most már abban a reinkarnációban is, hogy az ember kicserélheti magát még ebben az életében. Ezt nevezik a gnosztikusok újjászületésnek?

Lehet az eredeti bûnbeesés a kétnemûvé válás története?

Rákerestem, mi az a BNT, ahol az a szexuálbiológus magyarázta a feromonok fájdalomcsillapító hatását, és valami nagyon furcsa oldalra találtam, a bokor közösségre, ami magában nem olyan érdekes, de ott egy olyan magazinra, amiben arról írnak (katolikusok), amirõl egy ideje erõsen gondolkozok. Az eredeti bûnbeesésrõl beszélt a miskolci evangélikus lelkész, aki itt járt Helsinkiben. Hogy amikor ettek a tudás fájáról, hirtelen megijedtek egymás nemi szervétõl (na nem így mondta), és fel akartak öltözni. Tehát addig nem zavarta õket az, hogy egyiknek ott lóg, a másiknak meg felül domborodik. (Hozott a lelkész egy kiadványt, amiben az evolúció ellentmondásait szedték össze, pl a kétnemû élõlényeket, ami evolúcióval nem alakulhatott volna ki ilyen pontosan.)

Lehet, hogy ez a történet (meg az oldalából kivett bordából teremtett nõ) azt próbálja meg jelképekkel elmagyarázni, hogy alakult ki a nõ és a férfi, a kétnemûség? Mert ha korábban ivartalan szaporodtunk, vagy kétnemûek voltunk, mint mondjuk a fák, akkor nem kellett szégyelleni magunkat egymás elõtt, egyformák voltunk. De valahogy ki kellett alakulnia, ha igaz az evolúció, hogy az egyikünknek puncija van a másikunknak kukija (na ez most elég nagy teher volt leírni, ugye a blokk az blokk), és ez fokozatosan nem igen tudott kialakulni, csak egy hirtelen (tervezett?) változással, hogy minden passzoljon egymással, a funkció is, a forma is. Nem nevet! Ez mozgatja a világot. Nemdebár? Ha nem lenne a kétnemûség, meg az az áldott tevékenység, amit ez a két dolog egymással csinál, nem lennél te se. Szóval kuss. (Ezt most csak zavarom leplezése miatt írtam ide.)

"Platón arról számol be, hogy kezdetben gömb - alakúak voltunk, s könnyen gurultunk mindenfelé, de az irigy istenek kettévágtak bennünket, s azóta a gömb egyik fele keresi a másikat... Hamvas Béla Az androgűnosz c. tanulmányában, a kereszténységről beszélő Scientia sacra harmadik kötetében állítja, hogy kezdeti formánk a férfi és nő szétválaszthatatlan egysége volt, s minden bajunk megoldása, ha újra egyek, androgűnosz leszünk."

Lehet, hogy ez a történet arról szól, amit máshol is olvastam, hogy leszületünk ide a földre, mert a halhatatlan szellemi lényünk meg akarja tapasztalni, milyne a fizikai világban létezés? Mert a szellemi lénynek (amit isten belelehellt a halott anyagból gyúrt testünkbe) nincsenek érzékszervei, kezei, nemi szervei, ha tudni akarjuk, milyen a (látható, 3 dimenziós, anyagi) világ, akkor le kell születnünk, és élnünk kell, és tapasztalnunk. Lehet, hogy ez a történet azt akarja elmesélni, hogy ott, ahonnan jöttünk, és ahová visszamegyünk a földi életünk után (=édenkert?) ott mind egyformák vagyunk, egyforma szellemi lények, egynemûek? Isten a maga mintájára teremtette az embert. Isten egy. Az ember kétféle. Lehet, hogy az az isteni ember, ami bennünk, a testünkben lakik, egynemû, mint az isten? A szentháromság sem beszél nõrõl, csak atyáról, fiúról (szülõ, gyermek, ha általánosítani akarok) és szent lélekrõl, vagy szellemrõl.

Lehet, hogy a bûnbeesés az a szexualitásnak, a szexuális vágynak a megjelenése? Amikor tudatossá válik, hogy az örömet okoz? Jelképezi-e a kígyó a férfi nemi szervet, esetleg egy másik férfiét, hogy a bûnbeesés Éva félrelépése miatt van (kivel ott az édenkertben)? Vagy Éva vágyat érzett? Hogy behálózta Ádámot? Vagy a bûnbeesés a szexszel való jutalmazás, sõt visszaélés megjelenése? Gyere Ádám, kóstold meg az almát, nézdd, milyen piros, milyen finom!

Olvasom ezen a bokros oldalon, hogy a 2 Kelemen 12,2-6 -ot idézi. Eggyé válik a férfi és a nõ, ha már nem vágyakoznak egymásra, akkor jön el az isten országa? Egész addig, amíg a szex uralja a világot (értsd: az állati ösztönök, amibe pl a gyilkolás, félelem is beletartozik), addig ne is akarjunk itt szép új világot? Vagy akkor jön el az isten országa, ha megöregszünk, és már nem hajtanak az állati ösztönök?

A fenti, dõlt betûs idézet egy másik érdekes gondolatot is ébreszt. Ha a belsõ ember (a szellem) nemtelen, akkor lehet, hogy a transznemûek, és a biszexuálisak, és a homok is mind "normálisak", csak nem fogadják el azt a földi testet, ami nekik jutott. Bár nem tudom, jár-e büntetés annak, aki nem fogadja el azt, ami adatott, aki tiltakozik az isteni sors ellen.

Hinni vagy nem hinni

Ez a téma folyton elõjön, mióta a tudatom ébredni kezdett. A test hosszútávon halott, porból leszünk, és tudjuk mi lesz belõle. Tudjuk azt, hogy a test számára nincs feltámadás, elporlad (János bácsi testét kukacok eszik). A test csak ezen a világon, ebben az életben tudja jól érezni (és telezabálni) magát. De még ebben az életben is folyton lecseréljük a testünket, hátra hagyjuk, mint a kígyó a levedlett bõrét. A krisnások így mondták: gyerek testünket felváltotta az ifjú testünk, azt a felnõtt testünk, és majd ezt is felváltja a középkorú meg az öreg meg a vén test. Azt is biztos olvastátok, hogy minden hetedik évre minden sejtünk lecserélõdik, tehát a 84 éves (legalább) 12x születik újjá.

 

Ha a test halandó, nem jobb azt hinni, hogy ebben a halandó atom-masszában, vagy körülötte van valami, ami maradandó? Mondjuk valami szellem, vagy lélek, vagy karma, vagy mémek, vagy bármi, ami halálunk után is fennmarad? Hát nem jobb hinni a lélekvándorlásban, a feltámadásban, a reinkarnációban, mint nem hinni benne? Nem jobb azt gondolni, hogy fennmarad belõlünk valami, mint tudni, hogy véglegesen megszûnünk? Azt hiszem, racionálisabb hinni... (a kép innen)

Üzenet fentrõl

Ülök a konyhában, eszem, mit eszem, zabálom a gombapörköltet, ami a hétvégi távollétem alatt készült, csináltam hozzá nokedlit. Úgy kívántam már, hogy meggedóztam érte. Ez nagyanyám szavajárása volt, míg élt. Úgy belefeledkezek az evésbe, hogy tiszta flow élményem van, csak arra riadok, hogy szúr, a paprika vagy a hagyma jelez, nem bírja a gyomrom. Kiszaladok az udvarra szívni egy kis fényt, a gyors meditáció csodákat mûvel, még velem is, az intelligenciatúltengéses érzelmi fogyatékossal is. A testi örömök, a fizikai világ... ez abszolút nem fontos. A krisnavölgyben is ezredszer elismételt mondatok járnak a fejemben: nem a materiális gyarapodás, hanem a szellemi/lelki fejlõdés a fontos. A túlvilágra, vagy a következõ életbe meztelenül megyünk, csak a tapasztalatainkkat vihetjük magunkkal. Ergo nem érdemes aggódni, hogy hogy áll a bankszámla, vagy mi kerül a fazékba. Az étel is májá, illúzió, az evés élvezete haszontalan, bûnös...

Mindennapi szenvedésünket...

Mikor azt hiszem, hogy sínen vagyok és hasít a kód, derül ki, hogy a következõ fázisban az egészet az alapjaitól kell újra írnom, mert az objektumomnak nem lehet futásidõben paramétert átadni. Arról nem is beszélve, hogy ha törölni akarok egy adatot, a konstruktor megnézi, hogy az az adat rendelkezésre áll-e, ha nem, akkor létrehozza, csak azért, hogy aztán törölni tudjam. Ergo újra kell írnom a szülõ osztály konstruktorát.

Ugye érted? Ha nem, akkor megnyugtatlak, hogy én se teljesen. Nem a nyelvvel van a problémám, mert értem azokat a szavakat, hogy osztály, objektum, öröklõdés, hanem az objektum és osztályhierarchiával: mi mibõl születik, mikor hal el, minek mi az értelme, ki csinálta, és miért pont így.

A probléma visszavezethetõ vallásos, vagy ezoterikus problémává (vagyis kongruens, ahogy azt NP teljes problémáknál tanultuk), amikor az a kérdés, hogy mi az élet értelme, mikor születünk és meddig élünk, ki és mikor teremtett bennünket (teremt-e a teremtõ minden nap, kell-e minden új ember megszületéséhez újra és újra gombot nyomnia, vagy elég volt egyszer bekapcsolni a "számítógépet", és megy a program magától), és miért így mûködünk. Azt hiszem mégis jobb, ha hiszünk benne.

(Bizalom kérdése lenne? Mert a bizalmat könnyen fel tudom építeni. elég, ha arra gondolok, hogy a természet, vagy az Univerzum mindent elsikál utánunk, és minden kilendülés után visszaáll egy újabb egyensúlyi helyzetbe. A kódomról is elmondható ugyanez, de a kívánt egyensúlyi helyzet nem az, hogy kék halállal elszáll, nem is az, hogy a teszt ismeretlen hiba (tervezési hiba) miatt elhasal.)

Tanulság: Úgy néz ki, a mindennapi kenyerünkért minden nap meg kell szenvednünk. Avagy "Ember, kûzdve kûzdj" (és bízva bízzál)!

Az élő kő

Testvéreim a kövek és a fák, szoktam mondani, mint ahogy pap barátom mondja: testvéreim a Jézus Krisztusban. Ha az ősrobbanásra gondolok, mint a világ teremtőjére, és minden létező közös ősapjára, nem tudom elhessegetni a gondolatot, hogy minden, ami atomokból épül fel, az a testvérem. Ki tudja, hol álltak szolgáltatban korábban az atomjaim, milyen kalandos úton kerültek a szervezetembe, míg kaja lett belőlük, és átkeltek az állkapcsomon, mint Szaturnusz-kapun, hogy új életre keljenek általam, és hova lesznek azután (porból lettünk s porrá leszünk...). Mindenesetre a fák és a kövek is hasonló atomokból állnak, esetleg nekik másak az atomjaik, és máshogy csoportosulnak, hisz lássuk be, teljesen más szerveik vannak a köveknek, mint nekünk, embereknek. Mert én nem láttam még kő-szivet, bár azt mondják, a Dobogókő tényleg dobog.

Azt is magyaráztam már, hogy a köveknek is lehet valamilyen alacsony szintű élete, képesek regenerálódni, öregedni, darabokra hullani, bár gondolkodni nem igen. Talán annak örülnek, ha a nap melegíti őket, vagy ha egy megfáradt vándor leül rájuk szellenteni. Vagy ha valami élet megtelepszik rajtuk. A hét végén viszont igazi élő köveket láttam Svédországban, zöldeket, szimbiózisban éltek növény testvéreimmel.

 Élő kövek

Nem mentem közelebb, és nem fotóztam sokat, de rengeteg ilyen zöld követ láttam, puha kárpitborítással - talán Svédország az olcsó fabútorokon kívül egyben az élő kövek országa is. Nagy lehet itt a mágneses erőtér, ha ilyen sokan élnek itt. Mi más, ha nem ez bizonyítja, hogy a kövek is élnek? Vajon honnan szednék ezek a zöld mohák a táplálékot, ha nem az élő kövek vérét szívnák - szottyadra, mint szúnyog a szomszéd néniét?

És mennyire hasonlatosak az élő fákhoz, akik testükön hordozzák más testvéreinket! Lám, a kövek és a fák hasonlatosak, testvérek, és ha a fák az én testvéreim is, testvéreim a kövek is. Tiszta logika. Az is lehet, hogy az ősrobbanás is puha és zöld volt, pusztán logikai okokból (maga mintájára teremtette...).

Élettel teli fák

Megnyugtatásul most kicsit vissza az atomokhoz:

A fényevés azért baromság, mert bár a napfény energia, és a szervezetnek energiára is szüksége van, de a test atomokból épül fel, és folyamatosan megújul, azok az atomok folyamatosan cserélődnek, és ehhez folyamatosan új atomokat kell bevinnünk, ami nem jön a napsugárral, pusztán az energiával nem leszünk képesek újabb, magasabb rendszámú atomokat előállítani, ahhoz enni kell, néha kicsi szenet, néha kicsi nitrogént, oxigént, hidrogént, vasat a vérhez, meg mindenféle egyéb atomokat, s ha a levegő nem elég szennyezett, ezeket lélegzéssel nem tudjuk a szervezetünkbe bevinni...

Ha a kaját valamilyen módon sikerülne porítani vagy atomjaira bontani, és a tüdőnket sikerülne gyomorrá alakítani, úgy, hogy a levegőben oldott atomokat hasznosítani tudja, akkor elég lenne azt belélegezni. Mindaddig rossz hír a fényevőknek: bele fognak halni a nem-evésbe.

A fák is kapnak atomokat, ők sem érik be a fénnyel, elárulom, a földi ember számára láthatatlan, föld alatti gyökereiken keresztűl szívják fel az ásványi anyagokban teli nedveket, mint a gyerek a szamócaszörpöt szívószállal. Ha sikerülne gyökereket növesztenünk, talán megtanulhatnánk azon keresztül felvenni a szükséges atomokat, s akkor tényleg nem kellene használni a szánkat, és a külső megfigyelőt átverhetnénk azzal, hogy azt higgye, csak fényt veszünk magunkhoz, mint ahogy a mentalista verte át tegnap este DTK-t.


(S lám, az a futó is megvilágosodott, akinek a kezdőbetűi megegyeznek az enyémmel, hogy korábbi életében megmérkezett egyiptomi királyfi volt... Csodálatos ez a B betű, ami úgy néz ki mint oldalára fordított mellek, csodálatos a világ, hogy minden mindennel ennyire összefügg, drümma drümma, ahogy a svéd mondja.) Uff.

Dől a fa?

Géza. Ja, ezt nem ide mondtam. Amíg a három és a hét misztikáján csodálkozom (mindjárt iderajzolom), az jár a fejemben, vajon honnan származhatik ennek az alábbi kézírásnak az elszenvedõje? Olyan kunkoriak az e betüi, hogy azt biztos nem európában tanulta. Valakinek véleménye? Egyébként az egész írásképe olyan furi, vagy muris. (Egy elhagyott füzetbõl vannak kimásolva.)




Na és itt az ígért 3-7 misztika:

Hát nem tökéletes a két mesebeli (misztikus) szám közötti kapcsolat? Egy háromszög, meg egy négyszög, az pont 7. Elemi formák... Vajon milyen szín jön középre?

Evés = boldogság

Még valami ehhez az evés = boldogság témához. Tegnap annyira boldogan és elégedetten jöttem haza, és megvizsgáltam magam, mi okozta ezt a nagy boldogságot. Az biztos, hogy az egyik tényezõje az volt, hogy olyan finom indiait ebédeltem, hogy csak na, végre nem a munkahelyi finn ízesítésû szója vacak, hanem valami tényleg ízletes. Igaz, volt ott még egy biznisz approval, amit a projektünk kapott kínkeserves tesztelés után, és még nincs is teljesen vége, meg ott volt a reggeli örömhír, a református újsághoz semmi köze, hanem inkább a bõrgyógyászhoz, tudjátok, már mondtam. De az evés az ott volt, és tegnap este is boldog voltam, az tény, annyira, hogy türelmem is volt játszani egész este a nyafogós gyerekkel. Beteg lesz, piros az arca, és lerángatja magáról a zoknit. Úgy néz ki neki nem okoz az evés akkora nagy boldogságot, mert csak csokit meg fagyit, vagy leginkább csokifagyit enne, a bablevest alig ette, na de azért a fánk az lecsúszott, hál ég. Szegény gyerek már annyira kövér kezd lenni, hogy még a neuvola néni (védõnõ) is elégedetten csettintett legutóbb. Lám, õ is annak örül, ha esznek a gyerekek és kerekednek, ezért ilyen elhízott ez a mai társadalom, mert kialakult az a sztereotípia, ha valaki jól, él, boldog, akkor az jól eszik, és kövér. Lássátok meg, ott a jóléti társadaloman, ahol bevándorló mégsem lehet elnök leendõ királyunk bánatára, mennyi sok a hamburger, és mennyi sok a hamburger-testû dagadék. Attól a sok hamburgertõl hiszik olyan boldognak azokat a népeket a világ más tájain, hogy irigykednek is szegény éhezõ talibániak, hogy mérgükben odadobnak egy-egy kecskét fejni. Még azt is lássátok meg feleim szemthekkel, hogy a parlamentet (az otthonit) is egy Kövér ember kormányozza, mert a név kötelez, s a nemeseknek mind illik sokat enni, még a Kim Dzsongilnak is, pedig ott a nép az nagyon sovány.

A kormány is kerek, az univerzum is kerek -
a végtelen ûr gnosztikus jelképe
Update: jé, a tányér is kerek!

Utóirat: mai tanulmányaimból megtudtam, hogy az õsi tanok szerint a kerek (a kör) a végtelen és örök tér jelképe, ami a legtökéletesebb, ami elképzelhetõ, mert magában foglal mindent, s bár a végtelent hogy is lehetne egy véges és pici jelképpel jelölni, mégis arra jutottak az okosok, hogy a kör a legtökéletesebb jelképe a tökéletességnek, tehát a kerek arc, a kerek testfelépítés is csak a tökéletesség jele lehet, na ebben az irányban tökéletesen tudok elõre haladni, a boldogságot jelentõ úton, ha a mérleget kérditek.

Újabb pofon

Kaptam egy újabb pofont az élettõl. Az Univerzumtól, vagy bármitõl, felettes hatalomtól. Egy jótékony pofon lehet, amivel figyelmeztetni akarnak, hogy letértem a helyes útról, hogy visszatereljenek arra az útra, amin elindultam. Szembe fúj a szél erõsen.

Történt, hogy... nem is történt, hanem ez egy állapot, adottság, az évnek ebben a szakában, mint volt hét évvel ezelõtt is. Tél van. Hideg van. A bõröm száraz, vakarom. Beleakadt a kezem valamibe, aminek olyan érzése volt, mint egy elszáradt pattanás. Nézem a tükörben: egy körömnyi méretû anyajegy. Fasza. Na ez volt a pofon. A pozitív mellékhatása, hogy az izgalom hasmenést, az meg fogyást okoz. A sorozatos idegbajok, fájdalmak, ide-oda bújkáló problémák valamit üzenni akartak, erre nesze, ennél konkrétabb üzenetet már elképzelni sem tudok. Meg kell állni, ott egy kalózhajó, az életemet akarják.

No para, gondolom, foglaltam idõt bõrgyógyászhoz, majd jól átnéznek, majd kivagdossák azokat a mócsingokat, azokat a tüskéket, kapaszkodókat, amiket növesztettem, s majd megint hét évre aláírják a papíromat. Valaki azt mondta, hogy hét év egy menet, hét években élünk, minden hetedik év végén új élet kezdõdik. Na most itt a hét. Megint február, megint tél, megint hideg, megint száraz.

Aztán egy kicsit egyedül maradtam, a család elment a hóviharban baba-mama klubba, én meg várok a heti squash adagomra. Érdekes lesz majd így, hogy a világ forog körülöttem, a falak majd mozognak, megtalálom-e a labdát, és nem futok-e fel véletlen a falra meg a plafonra, ha elvesztem az egyensúlyom. De a squash fogyaszt, oda menni kell, még akkor is ha bokáig ér megint a friss hó, és akkor is, ha ez az erõs szél arcomba és a kabátom alá fújja is a porhót.

Hogy hívják a finn síelõt? Porhó Hessinnen.

Szóval ott tartok, hogy egyedül vagyok, és relaxálok egy kicsit, mikor kezembe akad egy könyv. Ott hevert az ágyon. Felütöm valahol, véletlenre hagyatkozva, hagyva, hogy az Univerzum, vagy ki, vezesse a kezem, erre a reinkarnációnál nyílik ki, s megtudom, hogy a világnézetem szerint a reinkarnációt ebben az állapotomban nem érhetem el. Elõbb végig kell mennem azon a triszmegisztoszi ösvényen, s akkor talán szóba állnak velem.

Legszívesebben beidézném azt az oldalt, mert annyira belém mart a felismerés, hogy hé, hát ez az az út, amin elindultam, s amin naponta mennem kellene elõre, én meg leakadok a való világot nézegetni, azt a kevés idõt, ami megadatik itt nekünk a földön, azt is ilyen hülyeségekre pocsékolom. Naszóval, megvan a felismerés. A könyv oldalt meg ha tudom, bepötyögöm, hadd tanuljatok belõle tik is, de most szaladni kell, mert a vekker már harmadszor sipákol, hogy szaladni kell skvassolni. Vajon a sport, a mozgás is a felesleges dolgok között szerepel, vagy a földi testem karbantartása miatt szükségem van a mozgásra?

---

Nem is tudom, melyik a nagyobb pofon, az hogy újra reszkethetek, hogy vajon vége-e már, vagy az, hogy megtudtam, jelenlegi formámban nem reinkarnálhatok.

Megváltoztathatatlan?

Negyed ötkor felkeltem, hogy nem tudok aludni. Nem rossz álom, hanem fizikai fájdalom, ki kellett menni. Azóta nem alszom. Olvasok, agyalok. Kezeme akadt egy könyv, talán a párom hagyta az asztalomon, de sorban állnak megint, élükön nem Sárvári, hanem Stephen Hawking Grand Design-je, ami már akkor is tele volt ezotériával mikor beleolvastam. Ez itt nem Hawking, de...

Ugye mondtam, hogy az eredeti irodalmat jobb szeretem olvasni, ők még nem azért írtak, hogy népszerűek legyenek, meg a pénzért, hanem azért, mert fontos mondanivalójuk volt a világnak úgy 1616 körül. Lehet, hogy ők sem tudtak aludni...

Azt is mondtam már, mennyit kerestem a boldogság receptjét (sem az isteni pizzaszósz, sem a csöröge nem az, de még a model drawing sem fedi fel a tiszta igazságot ;-) ), erre nesze, itt van egy bizalomra okot adó mondat:

"Ez a könyv pont annyit mutat meg a dicsõsséghez vezetõ útból, amennyi szükséges, aki ezen az úton szívvel és ésszel közlekedik, szavai mögött észrevehesse a reá váró megváltoztathatatlant, (micsoda szép szó!) a ragyogó világosságot." Kell ennél jobb fülszöveg?

Az univerzum rendbehozó ereje

Ha magára hagyunk egy rendszert, az beáll egy egyensúlyi helyzetbe. Van valami rendezõ elv, legyen az Isten, az Univerzum, vagy csak a fizikai/kémiai törvények, ami, ha valamit kimozdítunk egyensúlyi állapotából, egy másik egyensúlyi állapotba viszi vissza.

Ott az élet. Van a nagy semmi (nem-lét), amibõl születik egy gyerek, persze vannak ennek elõjelei, egy férfi meg egy nõ, megtermékenyítésre váró sejtek, egy szándék, egy aktus, aztán 9 hónap érlelõdés, s aztán ott az újszülött, aztán van egy élet, s ha vége, a térnek ez a kis szelete visszatér az eredeti állapotba, a nem-létbe.

Ott a pofon. Elõtte ott a nem-lét, nem-fáj, ha megkapod, ott a piros tenyérnyom, az esemény lenyomata, és ott a fájdalom. Aztán jön a világ/isten/univerzum, aki helyreállítja, elmúlik a piros, elmúlik a fájdalom, és kicsit lassaban, de elmúlik a lelki sérülés is, amit a lenyomat okozott. A természet/isten/univerzum helyreállít.

Ott az emberi kéz nyoma. Felépítek egy betonfalat. Ha nem fordítok újabb erõt a fenntartására, jön a természet/isten/univerzum, az idõ vasfoga, és lekoptatja, lemorzsolja, lassan lebontja azt a falat.

Ott a környezetszennyezés. Eldobom a szemetet az erdõben. Jön az idõ és lebomlik, beépül a természetbe.

Ott a gyomorrontás. Megeszek valami oda nem illõt, a hasam megy, a szervezetem dolgozik, de ha abbahagyom a romlott étel zabálását, visszaáll a rend, és elmúlik a betegség.

---

Ha valamilyen erõhatással valamit kimozdítok eredeti állapotából, és azt az erõhatást (pofozást, környezetszennyezést, káros tevékenységet) abbahagyom, a természet/szervezet visszaáll eredeti állapotába, vagy egy másik stabil állapotba. Helyre áll a világ rendje.

Azt hiszem, ez a visszaterelõ, visszaigazító, rendbetevõ erõ, ez Isten. Ott az erõ, ott az erõtér, ami lehet kozmikus, elektromágneses sugárzás, ami mindent átjár, s minden kitüremkedést, minden göröngyöt elegyenget, visszagereblyéz a helyére.

A fenti példákban az idõ fontos tényezõl. Lehet, hogy isten nem is a térben, az energiában, hanem az idõben lakik?

Dimenziókapuk

A goauldom már nagyon türelmetlenkedik, most épp a mellkasomban, a szegycsontom mögött bujkál, kaparász, mintha valami patkány vagy mókus szaladgálna ott, s néha megszakítja a kapcsolatot a csakráim között. Érzi, hogy nyílik a dimenziókapu.

Nekem tök mindegy, hogy a dimenziókapu tárja szét szőrös lábait nagyra, vagy a vogonok vesznek fel törölközõvel a nyakamon, mindenesetre itt az újabb bizonyíték a 2012-es világvége eljövetelére. Én csak leírom, járjatok utána:

"George Kavassilas szerint a 2011-es év vége felé (október végén és november elején) egészen 2012. december 21-ig a Földön kinyílnak az úgynevezett dimenziókapuk, amelyeken keresztül az emberek átmehetnek az 5. dimenzióba..."

Havaii hókuszpókusz

Elolvastam valami könyvet egy havaii gyógyítási módszerrõl, valami holopolo vagy mi volt a neve, s összeállt a kép a tudatos és a tudatalatti kapcsolatáról, hogyan is mûködhetnek ezek az alternatív gyógyítások. A módszer lényege: van egy isteni erõ, ami a természetet rendbe teszi, gyógyít, a hibákat kijavítja. Ha beavatkozol a természetbe, aztán magára hagyod, az megint beáll egy stabil egyensúlyi állapotba. Elsimít. Ez az erõ gyógyít. A tudatalattink, az állati lényünk meg ösztönösen olyan dolgokat csinál, ami jó nekünk, amit sokszor megerõszakol a tudatunk, na és itt keletkeznek a feszültségek. A betegség egy ilyen feszültség, vagy ahogy írta emlék fizikai kivetülése. Ha a tudatalattinkat magára hagynánk, akkor ezt az emléket szépen lerendezné, hagyná az istenit, hogy helyre tegye, meggyógyítsa. De a tudatunk felülírja a programot, azt mondjuk, most ne pihend ki azt az izomrost szakadást, hanem menj megint pingpongozni. A gyógyító módszer lényege, hogy bocsánatot kérünk a tudatalattinktól, mert nem figyeltünk rá, és megkérjük, hogy hozza rendbe az emléket (az isteni eltörli a rossz emlékképet, kisimít, elrendez), és megszûnik a fizikai kivetülés, a betegség. Aztán megköszönjük. Köszönöm, szeretlek. Nagy hókuszpókusznak tûnik, de mi van, ha nem az? Más gyógymódok, pl a szientológusok módszere is azt mondja, hogy köszönöm.

Ha a szervezet azt kapja, az állati ösztönlény, amire szüksége van, az az egyensúly irányába indul el, gyógyul, rendbehoz. Hányszor hallottam már, hogy halld meg tested szavát, mire van szüksége, ha zöldséget kíván, ne pizzát meg kólát adj neki. Azért isszuk a kólát, mert a racionális, tudatos lényünk szeme elõtt a színes reklámok elterelik a figyelmét a belsõ hangról. Ezért is jó a meditálás, ezért is jó, ha nincs otthon tévé, mert akkor jobban meghalljuk magunkban azt a kiabálást, vagy halk suttogást, ahogy a tudatalatti üzen. Most almát kérek, most meg spenótot.

Megettem a pizzát, tele a hasam, most egyáltalán nem kívánom az almát, így van ez rendjén, viszont a sör, azt most nagyon kívánja a tudatalattim, mindjárt leküldök neki egy mentest.

Kis tündér

Szemezünk a steineri ovival. Elolvastuk a honlapjukat, és azt írják, vegetáriánus konyhájuk van. Na itt nem kelle magyarázkodni, hogy a gyerek miért nem eszi meg a pipit, böccét, meg nyihahát.

Aztán lehet, hogy euritmia helyett mégiscsak valami verenyistálló kellene neki, amolyan polihisztorképző, mert agyas, már ismeri a sakkfigurákat, ismeri a fontosabb (apa, anya, sajátmaga, tatika) betűket, és a fontosabb számokat (pl 3, mert 3-as lakásban lakunk, mert 3-an vagyunk). Tízig számol, s már finnül is beszél, gyakran kérdi, missä on (hol van), például azt mondta pár napja, missä on ceruzáni? (a ni speciális finn birtokosjelző, azt jelzi, hogy az enyém, kb azt, hogy ceruzám).

Az enyém még hiányzik a szótárából, helyette azt mondja, hogy "megeheted a sajátomat", mikor befejezte az ebédet, és a maradékot nekem adja, vagy azt, hogy apa az a sajátod.

Tudtátok, hogy Einstein is vega volt?

Rám meg hathatott a szellemvilág, amiről olvasok, lehet, hogy tényleg meghibbantam, de ma erős késztetést éreztem, hogy rajzoljak egy kört, bele szabályosan vonalakat, és kifessem, afféle mandula lett, amiket azok a jövőbelátók használnak. Csak el ne kezdjek csillagjegyekben meg aszcendensekben gondolkodni, meg rajzolni olyan kisházas holdas csillagtérképet, azt a szégyent nem bírnám elviselni, amit akkor éreznék. Mert amit az ember korábban megköpködött, abba nem jó belefeküdni. Bár ugyanígy voltam az ételízesítővel (vegeta) is.

Nulla vs. végtelen

Van két speciális számunk, a nulla (o) és a végtelen (oo). A nulla tulajdonsága, hogy ha egy tetszõleges számot megszorzunk vele, az nulla lesz. Lenulláz, mint az energiavámpírok. A végtelen tulajdonsága, hogy ha egy tetszõleges számot megszorzunk végtelennel, abból végtelen lesz, feltölt az energiájával. Bár egy kicsit diverzebb a dolog, ha pozitív számot szorzunk meg végtelennel, abból pozitív végtelen lesz, ha negatívot, akkor mínusz végtelen lesz az eredmény.

A lényeg: hasonló a hatás, a nulla is és a végtelen is önmagával hasonlatossá tesz tetszõleges számokat. Saját képére teremti... Isteni tulajdonság.

Míg a nulla egyfajta nullát tud csinálni bármibõl, a végtelen kétfélét (plusz és mínusz végtelent), kimondható tehát, hogy a nulla semleges (nemtelen), a végtelen kétpólusú, kétnemû (nemes), férfi-nõ, jin és jang tulajdonságú egyben. A két számnak van még egy érdekes tulajdonsága: ha a nullát hozzáadom valamihez, az a számot helybenhagyja (nem változtatja meg), tehát barátságos, ha ugyanahhoz a számhoz hozzáadom a végtelent, abból (pozitív) végtelent csinál (megváltoztat), agresszív. (Ha a pozitív a férfi, érthetõ, miért nincs anya a szentháromságban).

Mi történik, ha hozzáadjuk a nullához a végtelent? Végtelent csinál belõle. Mi történik, ha a végtelenhez hozzáadjuk a nullát? Békénhagyja. Itt is látszik a két isten eltérõ természete (békés/agresszív). Mint a fény és a sötét: ha egy színes tárgyat fénybe teszek, az a saját színét mutatja (fény = o, nem változtat). Ha sötétbe teszem, feketévé válik (sötét = oo, megváltoztat).

A nagy kérdés: ha mind a két speciális szám isteni, vajon melyik a jobb, és ami még fontosabb, melyik az erõsebb? Engedjük össze a nullát és a végtelent, hadd birkózzák le egymást. Szorozzuk meg a végtelent a nullával. Ha a nulla az erõsebb, lenullázza a végtelent. Ha a végtelen az erõsebb, végtelenné teszi a nullát. Ha egyforma erejük van, az eredmény 1 kell, hogy legyen, mint a dirac derta energiája. Más eredmény (1-nél kisebb vagy nagyobb szám) nem lehet. (Ha a szorzást elvégezzük mínusz végtelennel is, az eredmény mínusz 1, és ne felejtsük el, hogy -1+1 = 0.)

0 / 00

Ha jobban megnézzük, hogy jelöljük a nullát: az egy kör, saját farkába harapó szakasz, végtelen. Ha megnézzük, hogyan jelöljük a végtelent: két darab egymással összeérõ nullával. (A két nulla talán a fent említett kétnemû, jin-jang tulajdonságra utal.) Vagyis az egyiket a másikkal jelöljük, és viszont. Nagyon érdekes tulajdonság. (Csak azt nem értem, miért oo-val, végtelennel jelölik a wc-t.)

---

A fentibõl adódó belátást (következtetést) mindenki vonja le magának.

---

Ha van kedvetek, szavazzatok lent a kommentben, szerintetek a nulla vagy a végtelen az erõsebb (hatalom)? (Lenulláz vs maga képére változtat?)

Ima

A fogyást most tegyük félre, 4 kilót sikerült realizálni, a titkos módszerről majd beszámolok, ha újra 100 kiló alatt leszek, remélhetőleg még az idén :). Bár lehet, hogy itt is kiderül valami... :)

---

A mentális programozáson és az imán agyaltam valamelyik nap, és az alábbi nem rövid megállapításra jutottam.

Az ima tudatosítás, hogy mit szeretnénk megkapni. Betesszük a vágyainkat a tudatalattiba, hogy a szem és a fül "keresse" a megoldást a "probélmánkra" és "bevonzza" azt. Mint amikor reggel azt mondom a tükörbe, hogy "sikeres vagyok". Vagy mielőtt fellépek a pódiumra, elmosolyodom, és arra gondolok, ma jó kedvem van, sokakat meg fogok győzni. (Ugye rémlik az MLM előadásokról?)

Ha isten bennünk van, mondjuk valahol a tudat alatt, akkor tudnia kell, hogy mit akarunk. Na ezért kell az ima. Hogy tudja, mi a stratégia, mi a követendő irány. Sárga zsiguli. Zöld kamion.

Miután valamivel foglalkoztunk, a tudatalattinkat beprogramoztuk, szemünk minden ilyet észre fog venni. Úgy, mint mióta eladtuk Bubukát, folyton felkiáltunk, ha a régi autónk ikertestvérét látjuk. Valahogy ráállt a szemünk az ilyen autókra. Meg a hülye babonák. Míg nem szóltak, hogy a fekete macska meg a zongora veszélyes, addig fel sem tűnt, hogy milyen sok van belőlük. Azóta viszont az élet egy rettegés...

A fenti beprogramozás, az ima működik az észrevehető anyagi javakra. Úgy mint: kell nekem egy piros szoknya. Ha meglátom, tudom, hogy ez az. Az agy dolgozik rajta, hogy megszerezzük.

Mi van a más jellegű vágyakkal? A "fogyni akarok" nem valami olyan kérés, amit a szem vagy a fül észre tudna venni az utcán, és jelezni tudná, mint megragadható lehetőség. A fogyáshoz másfajta kívánság kell. Le kell fordítani az agynak, mi is az a fogyás. Az "epret akarok", "gyümölcsöt" már jó. Epret vizionalizálok, és kellemes érzéseket kapcsolok hozzá. (Lebarnulok!) "Istenem, ha egy kis epret adnál, meggedózok érte!" És nesze, ha meglátom az epret, kívánni fogom. Bár nem biztos, hogy az eper-programozás miatt kevesebb pizzát fogok kívánni.

A "nem akarok náthás lenni" valószínűleg azért nem működik, mert a "náthás" szó a kulcs, az raktározódik el. A szem és a fül akkor fog jelezni, ha náthát lát, és mire végiggondoljuk, hogy ez az, amit el akarunk kerülni, már bele is léptünk.

Fogyni akarok! Mit kérjek, miért imádkozzak, mit programozzak? Például azt, hogy "mozogni akarok". Futni, úszni, tekerni. Vagy "gyümölcsöt akarok" (enni). Dinnyét, almát, barackot. De talán az is működik, hogy "Istenem, adjál nekem szűk pénztárcát, hogy ne tudjam megvenni a napi 3x kávét, csokikát és pizzát...". Vagy ez: "Drága istenkém, adjál mán nekem annyi munkát, hogy ne legyen időm elmenni ebédelni!" Köszi.

Az ego elhallgattatása

Osho az Ego c. könyvében írja (*), hogy a meditációval közel kerülünk a belsõ énünkhöz, gondolom az istenire gondol, a forrásra. Azt írja, a meditáció nem-gondolkodás, amikor az én, a belsõ hang elhallgat. Megfigyelünk, de nem értékelünk. (Ezoterkikusként az lenne a célom, hogy képes legyek elhallgattatni az egót.)

Azt veszem észre, hogy sokat jár az agyam, sokszor úgy, hogy nem is figyelek oda, hogy min gondolkodik. Este nem tudok elaludni, mert nem tudom elhallgattatni. Emlékszem, mikor rendszeresen meditáltam, képes voltam ezt a zakatolást megállítani, találkozni a forrásommal, és most, hogy visszaemlékezem arra az állapotra, eszembe jut, hogy olyankor nem gondolkodtam, csak megfigyeltem amit ott benn láttam. Az agyam lecsillapodott, s rendszeresen bele is aludtam. Ezek szerint a meditáció lenne a megoldás a nemalvásra. Mert az kikapcsolja a gondolataimat. És ez a meditáció lenne a módszer, amivel az egót legyõzhetem.

Megfigyeltem, hogy amikor filmet nézek vagy könyvet olvasok, nem gondolkodok, csak megfigyelek. Tudat alatt biztos követem a történetet, de nem agyalok hétköznapi gondjaimon. Másra figyelek, másra koncentrálok. Ezért van, hogy tévénézéssel, olvasással hamar el tudom altatni magam. Mert kikapcsolnak a gondolataim. Lehet, hogy a könyv olvasás (hallgatás) és a film nézés ugyanolyan hatású, mint a meditáció?

Most eszembe jutott a flow, hogy az is valami magasabb tudatállapot. Mikor annyira átadom magam valaminek, annyira elmerülök valamiben, hogy megszûnik a világ körülöttem, észre sem veszi az idõ múlását. Nem-gondolkodás állapot. Lehet, hogy a flow is egyfajta meditáció? Lehet, hogy a flow is elhallgattatja az egót? Bár Osho azt írja, a meditáció nem koncentrálás, hanem annak az ellentkezõje. A flow állapotot, a lebegést meg éppen az erõs odafigyelés, koncentráció, és belefeledkezés hozza létre.

Ha a cél az ego kikapcsolása, akkor a sport, a hobbi, a film és a könyv ugyanolyan jó eszköz, mint a nem-cselekvés meg a mantrák.

(*) Osho: Ez ego könyve. Amrita 2005. 225. o.

Tökéletes

Most tekintsünk el attól, hogy kicsoda, de a világot tökéletesnek teremtette. A tökéletességbe belefér az is, hogy megkérdezhetjük, vajon így lett tökéletes? Az is, hogy felismerhetjük, ami jó (errõl itt bõvebben). De hogy felismerjük, mi a jó, tudnunk kell mihez viszonyítani, léteznie kell rossznak is. Olvasom a kérdést: a rosszat is Isten teremtette? A tökéletes teremtésbe belefér. Máshol azt olvasom, hogy nem, a rossz Isten hiánya miatt van. Ahol nem követik.

Ha az egyik felfogást nézem, akkor azt, hogy ilyen szörnyû dolgok történnek, mind neki köszönhetjük. Azt is, hogy van rák, azt is, hogy elveszik a végkielégítés 98%-át. Ha a másikat, akkor azért van a rossz, mert nem követik Istent.

Ergo: jobb félni az Istent, és megcsinálni, amit mond. Magyarul a félelem is Istentõl ered. Ettõl tökéletes.

A félelem átfordítása

Azon gondolkoztam, hogy kondicionálással (programozással) be lehet dumálni valakinek, hogy a helyzet, amiben van, nem félelmetes, hanem dicsõséges, és ezzel meg lehet szüntetni a legnagyobb félelmet is.

Mind félünk a haláltól. Vagy majdnem mindannyian. Mi lenne, ha bedumálnánk, hogy a halál jó, nem örökre elmegyünk, hanem csak "haza", mint Elvis (lásd Man In Black), oda, ahonnan jöttünk, vissza a mieinkhez. Ha lenne egy egyház, aki ezt a mesét be tudná adni (van), nagy jótettet hajtanának végre az emberiséggel.

Ott vannak az öngyilkos merénylõk. Õket azzal kondicionálják, hogy dicsõséges, amit tesznek, a túlvilágon fehérmájú szép nõk várnak rájuk. Lássuk be, nagy a csábítás.

Mi lenne, ha ezt a gondolatot egy kicsit megszelidítenénk, és azt mondanánk, hogy ha ebben az életben nem jött össze, kapsz még egy újabb lehetõséget, most haza mehetsz, reinkarnálódhatsz, s a következõ életedben tiszta lappal indulsz. Ha elbuksz, akkor majd megint újra kezded, míg egyszer csak sikerül szépen megélned az életed. Pont mint az Angry Birdsben. Ha nem sikerül legyõznöd a disznókat, újra játszhatod a szintet.

Azt is el lehetne hitetni az emberekkel, hogy a halálos betegség nem átok, hanem csak a szerencséseket megilletõ kötél (vogon ûrhajó), amin idõ elõtt felmászhatnak, és mindenki más elõtt reinkarnálódhatnak. Mint a Toy Storyban a kampó, amitõl a marslakók a megszabadulást remélik.

Igy aztán, ha valaki megöregszik, vagy elkapná a rákot, összejöhetne a család megünnepelni a nagy szerencsét. Nincs szükség nyugtatókra és antidepresszánsokra! Aki hamar megy, biztosabban felfér a szekérre. Mint ahogy ünnepelték az emberáldozatot bizonyos kulturákban. Most azt gondolnám, biztos félt, akit odavetettek a tûzbe, de mi van, ha örömmel várta, hogy önfeláldozásával megmentheti népét? Mint évezredekkel késõbb egy zsidó ács fia.

Igen, ha mind Jézussá válnánk, és megszabadulnánk halálfélelmünktõl, talán megszûnne a Földön minden gonosztett és háború. Mert mindenki áldozat szeretne lenni, és senki gyilkoló. S akkor tényleg az lehetne: többnyire ártalmatlan.

Bent van a fény

Régi megosztó kérdés: kint van Isten vagy bent, közel-e vagy távol? Valahol ott a felhők fölött kell keressük, vagy itt körülöttünk és mindig velünk, vagy itt belül, mibennünk. Emiatt különböző vallások képesek voltak hajbakapni.

Van egy nagy dilemmám. Ha azt mondom, Isten fény, világosság, akkor nem lehet bennem, mert bennem sötét van, vagy ha bennem van, és világít, akkor lámpa vagyok, és világítanék. Hogy lehetne belül világos?

Valamikor matematikából tanultunk egy transzformációt, ami a pontot a végelenbe viszi, a végtelent egy pontba, és elvégezve a transzformációt minden zárt alakzat zárt marad, kivéve azt, ami a transzformációs pontot is tartalmazza. Az szingularitás.

Ez a transzformáció kifordítja az alakzatokat és a testeket. Ha veszek egy zárt alakzatot, azon belül egy pontot és egy transzformációs középpontot, akkor a transzformációt elvégezve az alakzatom továbbra is zárt marad, de a kiválasztott pontom az alakzaton kívülre kerül.

Hogy ez miért érdekes? Mert van egy olyan transzformációm, amit oda-vissza tetszőlegesen lejátszhatok, s ha akarom az a pont a testen kívülre, ha akarom, belülre kerül. Fontos, hogy a transzformációs pont a testemnek ugyanarra az oldalára kerüljön, amelyiken a kiválasztott pontom van.

Tehát ha azt mondom, Isten itt van belül, akkor a transzformációval ki tudom tenni kívülre, vagy ha kívül van, be tudom tenni ide belülre, a két elgondolás egymásba átvihető, ekvivalens, tehát felesleges minden vallásháború. Ami érdekes, hogy ha azt gondolom, hogy Isten belül van, akkor a transzformációs pontot is bent kell keresni, ha Istent kívül keresem, akkor a transzformációs pontot is ott kell keresnem.

Azok a vallások, akik az Istent kívülre helyezik (ott ül a menyországban, a felhők felett, vagy a világ szélén), azok a megváltást, a transzformációt, a segítséget (élethez, boldoguláshoz) is kívülről kapják meg. Akik Istent belül keresik, a transzformációt (forrást, támogatást, erőt, akármit) is magukon belül keressék.

A fény problémát meg úgy oldja meg a transzformáció, hogy ha akarom, a fény kint van, s akkor világít, ha akarom, bent van, és felvilágít, sőt, gondolhatom azt is, hogy nappal kint van, este bent van (mert kint sötét van), s este bennem van a világosság.

(Belül tündöklöm, csak kifelé láttok sötétnek.)

Talán ez a magyarázata annak is, hogy miért vagyok este agyilag termékenyebb. (Bár ennek a bejegyzésnek a szikrája még nappal született.)