Történt, hogy... nem is történt, hanem ez egy állapot, adottság, az évnek ebben a szakában, mint volt hét évvel ezelõtt is. Tél van. Hideg van. A bõröm száraz, vakarom. Beleakadt a kezem valamibe, aminek olyan érzése volt, mint egy elszáradt pattanás. Nézem a tükörben: egy körömnyi méretû anyajegy. Fasza. Na ez volt a pofon. A pozitív mellékhatása, hogy az izgalom hasmenést, az meg fogyást okoz. A sorozatos idegbajok, fájdalmak, ide-oda bújkáló problémák valamit üzenni akartak, erre nesze, ennél konkrétabb üzenetet már elképzelni sem tudok. Meg kell állni, ott egy kalózhajó, az életemet akarják.
No para, gondolom, foglaltam idõt bõrgyógyászhoz, majd jól átnéznek, majd kivagdossák azokat a mócsingokat, azokat a tüskéket, kapaszkodókat, amiket növesztettem, s majd megint hét évre aláírják a papíromat. Valaki azt mondta, hogy hét év egy menet, hét években élünk, minden hetedik év végén új élet kezdõdik. Na most itt a hét. Megint február, megint tél, megint hideg, megint száraz.
Aztán egy kicsit egyedül maradtam, a család elment a hóviharban baba-mama klubba, én meg várok a heti squash adagomra. Érdekes lesz majd így, hogy a világ forog körülöttem, a falak majd mozognak, megtalálom-e a labdát, és nem futok-e fel véletlen a falra meg a plafonra, ha elvesztem az egyensúlyom. De a squash fogyaszt, oda menni kell, még akkor is ha bokáig ér megint a friss hó, és akkor is, ha ez az erõs szél arcomba és a kabátom alá fújja is a porhót.
Hogy hívják a finn síelõt? Porhó Hessinnen.
Szóval ott tartok, hogy egyedül vagyok, és relaxálok egy kicsit, mikor kezembe akad egy könyv. Ott hevert az ágyon. Felütöm valahol, véletlenre hagyatkozva, hagyva, hogy az Univerzum, vagy ki, vezesse a kezem, erre a reinkarnációnál nyílik ki, s megtudom, hogy a világnézetem szerint a reinkarnációt ebben az állapotomban nem érhetem el. Elõbb végig kell mennem azon a triszmegisztoszi ösvényen, s akkor talán szóba állnak velem.
Legszívesebben beidézném azt az oldalt, mert annyira belém mart a felismerés, hogy hé, hát ez az az út, amin elindultam, s amin naponta mennem kellene elõre, én meg leakadok a való világot nézegetni, azt a kevés idõt, ami megadatik itt nekünk a földön, azt is ilyen hülyeségekre pocsékolom. Naszóval, megvan a felismerés. A könyv oldalt meg ha tudom, bepötyögöm, hadd tanuljatok belõle tik is, de most szaladni kell, mert a vekker már harmadszor sipákol, hogy szaladni kell skvassolni. Vajon a sport, a mozgás is a felesleges dolgok között szerepel, vagy a földi testem karbantartása miatt szükségem van a mozgásra?
---
Nem is tudom, melyik a nagyobb pofon, az hogy újra reszkethetek, hogy vajon vége-e már, vagy az, hogy megtudtam, jelenlegi formámban nem reinkarnálhatok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése