Ma az uszodában jövök ki a zuhanyzóból, és megyek az öltözőbe, mikor valaki szembe jött. Félre álltam, akkor nem ismertem meg ki az. Még mondom is magamba, gyere te majomember, mert úgy nézett ki. Szőrös volt mindenhol, a feje is. Mivel félreálltam, nem láttam, de hiába adtam utat, nem jött. Gondoltam indulok akkor én, hátha õ is udvariaskodik. Akkor vettem észre, hogy az a majomember én vagyok. Ott a zuhanyzó ajtajában van az első öltözőszekrény, annak az oldalán egész alakos tükör. Így kisebb pocakkal és szakállal nem ismertem meg a tükörképemet!
Az "eljövendő új ember", íme megszületett. Reinkarnálódtam vajon?
Épp ma olvastam Vera Linn-nél egy korábbi posztot. Arról írt, hogy az utazás kicseréli az embert. Az utazás és a megérkezés között az ember változik, az új helyre már egy új ember érkezik. Ennek kapcsán elgondolkodtam, hogy 1) a helyzet meghatározza az ént? 2) van reinkarnáció, méghozzá ebben az életben. Minden utazás, vagy változás után. A reinkarnáció ilyetén megtestesülésében képesek vagyunk emlékezni az előző "életünkre"
Most egy kicsit élvezem ezt a helyzetet, hogy a tükörbe nézek, és egy új ember néz vissza. Mintha én lennék (belül), de ez az új külső szokatlan.
Szoktam mesélni, ha valaki előadásra készül, főleg, ha sok ember előtt kell színpadon beszélni, tegye át a karóráját (vagy a karikagyűrűjét) a másik kezére. A megváltott érzés "kicseréli", és más emberként könnyebben túlteszi magát a lámpalázon, kevesebbet izgul, könnyebben beszél.
Azt hiszem, mégis inkább jobb hinni a reinkarnációban (ezt is szoktam mondani), de most már abban a reinkarnációban is, hogy az ember kicserélheti magát még ebben az életében. Ezt nevezik a gnosztikusok újjászületésnek?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése