Hinni vagy nem hinni

Ez a téma folyton elõjön, mióta a tudatom ébredni kezdett. A test hosszútávon halott, porból leszünk, és tudjuk mi lesz belõle. Tudjuk azt, hogy a test számára nincs feltámadás, elporlad (János bácsi testét kukacok eszik). A test csak ezen a világon, ebben az életben tudja jól érezni (és telezabálni) magát. De még ebben az életben is folyton lecseréljük a testünket, hátra hagyjuk, mint a kígyó a levedlett bõrét. A krisnások így mondták: gyerek testünket felváltotta az ifjú testünk, azt a felnõtt testünk, és majd ezt is felváltja a középkorú meg az öreg meg a vén test. Azt is biztos olvastátok, hogy minden hetedik évre minden sejtünk lecserélõdik, tehát a 84 éves (legalább) 12x születik újjá.

 

Ha a test halandó, nem jobb azt hinni, hogy ebben a halandó atom-masszában, vagy körülötte van valami, ami maradandó? Mondjuk valami szellem, vagy lélek, vagy karma, vagy mémek, vagy bármi, ami halálunk után is fennmarad? Hát nem jobb hinni a lélekvándorlásban, a feltámadásban, a reinkarnációban, mint nem hinni benne? Nem jobb azt gondolni, hogy fennmarad belõlünk valami, mint tudni, hogy véglegesen megszûnünk? Azt hiszem, racionálisabb hinni... (a kép innen)