Apák napja

Olyan ez, mint az anyák napja, csak apáknak. Tudom, illik utálni az anyák napját, mert mi az, hogy csak azon a napon kapnak virágot, hogy csak azon a napon gondolunk rájuk, pedig milyen fontos a szerepük a családban, meg az egész társadalomban. Ha nem lennének anyák - nők, akik gyermekeket szülnek, etetnek, és nevelnek - akkor kihalnánk, és nem lenne aki adót fizessen, és nem lenne akit a kormány kormányozzon. Sőt, kormány sem lenne, ha anyjuk nem szülné meg a bele való embereket.

Na de mi van a férfiakkal, az apákkal? El szoktuk viccelni, hogy az év 364 napja meg apák napja, vagy jobb helyen a fizetésnapot nevezik annak, amikor az apa elmegy, és jól elissza azt amit haza kellene vinnie.

Feminista ismerősömmel beszélgettünk róla, hogy milyen is az az egyenjogúság, s rá kellett döbbennem, hogy az országban, amit otthonomnak választottam, ez sokkal jobban megvalósul. S nem csak abban nyilvánul meg, hogy a nők bent vannak a kormányban meg a parlamentben, hogy lehetnek sorkatonák, vagy csomagfutárok és beteghordók, hanem abban is, hogy férfiak is lehetnek óvónők. Sőt, mióta az eszemet tudom, itt mindig is volt apák napja.

Ami épp ma van.

Most kiverhetném én is a balhét, mi az, hogy az apákról az évben csak egyetlen egy napon emlékezünk meg, pedig milyen nagy szerepük van az anyák támogatásában, a gyerekek felnevelésében, és - ha a feminizmustól most eltekintünk és a hagyományos családmodellt vesszük - az anyagi feltételek és a biztonság megteremtésében.

Igen, lehet tiltakozni, de ha belegondoltok, még az elvált apák is támogatják a volt családjaikat, nevelik a gyermekeiket, már amikor engedik nekik. Sajnos ezt a jogot az anyák szeretik kisajátítani maguknak. Tisztelet a kivételnek. (Láttatok már olyan válófélben levő anyát, aki a bíróságon azért harcol, hogy ő is, és az apa is egy hétig nevelje a közös gyermeket?)

Normális helyen az anyákra és apákra egyformán szükség van, nem csak a fogantatás pillanatában, és erre időnként meg is emlékeznek.

Igen, itt Finnországban kicsit jobb a helyzet. Tegnap, mikor apás hétvégén nálam volt a gyermek felköszöntött, kaptam apák napi üdvözlőkártyát, meg egy festett táblából és gombokból álló saját keszítésű társasjátékot, amit azonnal ki is próbáltunk. Ma kávézni hívtak, társasozni, és pónikkal játszani. Ma apák napját ünnepeltünk a templomban is, s bár az enyém nem volt ott, azért bemondásra elhiszik, innen a virág.

Hálás vagyok érte, hogy egy ilyen országban élhetek. Remélem, hogy ezek az értékek a gazdasági válság, a kormányválság, a bevándorló válság, és Európa válsága ellenére megmaradnak.

Itt köztudottan jó gyereknek lenni, de jó apának lenni is. Ha máskor nem, legalább ezen a napon.

The Leftovers

Múlt vasárnap elõfizettem a HBO-ra. Pontosabban regisztráltam egy 2 hetes ingyenes próbaidõre. Már rég akartam sorozatokat nézni, és itt találtam egy pár érdekeset. Az elsõ, amit végignéztem a The Leftovers volt (elhagyottak). Azt hiszem jól beleválasztottam. Most végeztem ki az elsõ évadot, és természetesen a végén elbõgtem magam.

Kicsit több, mint 1 évvel ezelõtt ugyanúgy tûnt el a családom, mint a filmben az elveszettek. Munkából próbáltam elérni a feleségem, nem válaszolt. Nem tudtam, mi történt vele, talán valami baja esett? Hívtam az óvodát, hogy kell-e mennem a gyerekért, ott sem válaszoltak. Rohanok haza, sehol senki. Aztán elérem az óvoda vezetõt, a feleségem 3-kor elvitte a gyereket. De hogy hova, hogy történt-e velük valami, errõl semmi információ. Este hétkor hív egy szociális munkás, hogy most már biztonságban vannak. De hogy hol, és miért, errõl nem mondtak semmit.

Kétségbe estem, és kerestem volna õket, de azt sem tudtam, hol. Ugyanúgy összezavarta az életem az elköltözésük, mint a Leftoversben az emberek eltûnése. Apró mozaikkockából próbáltam összerakni, mi is történt, megérteni az egészet. Elég annyi, hogy elvették a feleségem és a gyermekem, a családom, az életem értelmét, a biztonságom.

Azóta nem találok magara.

Ezért járok templomba, hogy megtaláljam a lelki békémet, hogy legyen legalább egy biztos pont az életemben. Egyelõre hiába. Ezért dohányzok, hogy a beszédülés átmenetileg törölje a gondolatokat. A miérteket. De ez csak pótcselekvés.

A film felkavart. Olyan dolgokat hozott elõ, amirõl már azt hittem, hogy leülepedett. Hát nem. Nem tudok felejteni.