Fascia, munkki-kahvi

A hétfõi nap a fascia és a máj jegyében telt. Hosszabb ideje fáj a bokám egy pontban, ha fentrõl simítom rajta a kezem fáj, ha lentrõl húzom, akár nyomva is, nem fáj. Mondom az orvosnak, szerintem visszéér, beletolom a bokámba a vért, az szét akar repedni, s azért nem fáj, ha felfele húzom, mert akkor nem pumpálom vissza. Azt mondja fascia. Elküldött valami fascia manipulációra (kb durva masszázs, amit a könyökével végez a fizikoterapeuta), azóta (ezt csütörtökön írom) sokkal jobban fáj. Nem csak ezt mahinálta meg, a derekam is fájt, a májam tája, azt is jól megnyomkodta, hogy az új fájdalom elnyomja a régi belsõt.

Aztán buszra pattantam, elmentem Tamperébe, mert csak ott volt szabad idõpont belgyógyászhoz, hogy adjon beutalót ultrahangra. Azért Tampere, mert ott szimpatikusak az emberek, szinte mosolyognak, és ott van a Muumi múzeum, gondoltam, majd bemegyek oda.

A dokinéni szimpatikus, meghallgatta és megértette a problémát, a májamra adott ultrahang beutalót. Azt mondja szeretne az eredmény után konzultálni velem, ezért menjek vissza hozzá. Mivel oda érve megebédeltem a Koskikeskusban, a hasi UH elõtt meg 6 órát nem szabad enni, kedden mehettem vissza reggel ultrahangra, aztán a doki nénihez. Nem mertem azt mondani, hogy a fõvárosból jöttem, oda megyek vissza a hatos expresz busszal. Sebaj, ezen a héten szabadságon vagyok, belefér az idõmbe, máshova úgysincs esélyem utazni, országon belül ez a két óra ide-oda semmi. Direkt nem autóval mentem, hogy tudjak korona mintát gyûjteni (odafelé a buszon nem köhögött senki), és pokemon tárat tisztítani.

Tamperében elsétáltam a Pyynikki-re a régi kilátó toronyba, ott a hagyomány szerint illik munkkit (fánkot) enni. Munkki-kahvi az a fánk kávéval. Persze felmentem a toronyba is, ha már ott voltam. Onnan megláttam a másik, nagyobb tévétornyot, nincs is messze, mellette van a Sara Hildén múzeum, gondoltam, a múmik várhatnak, inkább oda megyek. A torony kilátója és a fenti kávézó be van zárva (a vidámpark, Särkäniemi mûködik, a delfináriumot már évekkel ezelõtt felszántották és a helyét bevetették, most Hoplop van ott), ezért felmenni nem tudtam, de a Sara Hidén múzeumot megnéztem, és az udvarán kávéztam, ha már ott vagyok, az úgy illik. Onnan bementem a belvárosba (gyalog), a múmikat kihagytam, holnap úgyis jövök, majd megnézem akkor. Mentem inkább venni egy USB töltõt, mert a pokemonozás és a geocache erõsen megviselte a telefonjaim és a külsõ akkuk energiaszintjét. A buszon meg az ülés alatt volt konnektor, ahonnét töltekezhettem.

Szuper hétfõi napom volt.

A legjobb az volt benne, hogy másnap visszamehettem ugyanoda, folytatni a pokemonozást, na meg egy kicsit ultrahangoskodni, tamperei véres hurkát enni, és találkozni újra azzal a szimpatikus dokinénivel. De ez külön történet.

Ha tehetitek, menjetek Tamperébe, van sok múzeum, látnivaló, kiránduló hely, s hamarosan lesz villamos is. (Bár a városháza elõtt és a Sara Hildén udvarán most is áll egy.)