Barcelonáról (hosszabban)

Az úgy volt, hogy már harmadik éve elegem van a finn télből és a kuporgatásból, és utazok, mert utazni érdemes, ilyenkor januárban főleg, oda, ahol vannak pálmafák. A Norwegian 80 euróért adta az oda-vissza repjegyet, ami nekem nem is annyira fapados, mert a sok utazással ingyen van a jobb ülés, a feladott csomag, meg nem tudom mi. Két éve ugyanott voltam, emlékeztet a Facebook, tavaly Alicantéban és Valenciában, de lehet, hogy többször is. Tavaly áprilisra is volt repjegyem, de akkor inkább haza mentem. Szóval szeretem, meleg van, ilyenkor januárban akár 15-20 fok pluszban, jó a kaja, európaiak az emberek, sok a látnivaló.

Általában 3-4 napra megyek, ennyit szoktam kibírni egy helyen, most kivételesen 8 napot voltam. 2 hotel, jobbnál jobb ellátás és programok. A Sagrada Familia ablakai lenyűgöznek, most meghallgattam az audioguide-ot, csomó új dolgot tudtam meg róla, pl a méreteiről. Meg hogy melyik oldalon és miért kékes az ablak színe, a másikon meg miért piros és narancs. Gaudi más házaiba is volt szerencsém bemenni, a parkba is, bár ezt most felújítják. Már valaki mondta, hogy a fizetős park felett van ingyenes rész is, idén azt is sikerült bejárni. A Montjuice és a Montserrat sem maradt ki. Picasso, Miró és Dali múzeumokban is jártam.

Nem egyedül, kanadai ismerősöm ugyanakkor, ugyanott szállt meg - micsoda véletlen. Csomó kanadai ajándékkal jöttem haza, Roots pólók, puzzle, whiskey, juharszirup, kulcstartók... Nézegetem, mennyiből lehetne megúszni egy kanadai utat. Még soha nem jártam a tengeren túlon. Látom képeken, ott is ilyen zord az idő mint itt, de ott legalább köszönnek az emberek egymásnak. Sokkal európaibb, mint Finnország.

Szóval Spanyolország nekem kicsit Kanadáról is szólt az idén. Nehéz volt visszajönni. Mindenféle bajom van (korábban kezdődött), mindenem fáj, gyenge vagyok, talán munkahelyi stressz, talán valami vírus.

Tavalyelőtt a Barcelonában feladott képeslap nem jött meg. Az idén küldtem újat, az megjött. A szüleimnek is akartam küldeni, de nem jutott el a postaládáig, hazajött, itt adtam fel - finn bélyeggel.

A tavalyelőtt vett buszjegy már nem volt érvényes, csak 1 évig jó. Idén kettő is maradt, egyiken 1, másikon talán 4 leutazható út maradt. Ha valakinek kell, szóljon.

Ötlet: Ön-hírlevél

Jó lenne egy olyan facebook, ahol az ember magáról ír, hogy mi van vele, min jár az esze, miben tud felajánlani segítséget az ismerőseinek, és ő maga miben kér segítséget éppen. Az ilyen oldalakra azok a barátok iratkozhatnak fel, akik kíváncsiak rá, és követhetik kivel mi történik. Ahol nem a "média" által készített híreket osztja tovább mindenki, nem orbán kurvaannyát, meg Tibi atyát, hanem a saját fotóit és gondolatait mutatja meg, amire aztán kommenteket lehet írni (áruljátok el, a kommentet miért húzza alá? akár röviddel, akár hosszú m-mel írom. nem magyar szó? ti sem értitek? hogy lenne magyarosan?) Mint itt a blogon. (érdekes, a blogot nem húzza alá) Na ja, csak ez itt nyilvános, mindenki látja, ezért ide nem saját nevemben írok, és nem tudom megszabni, hogy ki követhet, kit avatok be és kit nem. Kicsit olyan ez, mint a nyílt házasság, amiben nem tudod korlátozni, hogy ki kivel kavar. (nesztek egy szép alliteráció. a korlátozni és a megszabni szavakat a kezdő betűk miatt felcseréltem - a szerk.) A blog ezért erre nem jó. Csinálhatnék zárt blogot, de az már nem ugyanaz. Annyira jó lenne feliratkozni rég nem látott ismerősökre, hogy kivel mi történik, hátha tudok nekik valami okosat mondani, vagy ha épp segítséget kér, segíteni. Na ilyen is van: az imádkozás-kérés a templomban, mindenki bedobja egy kalapba, hogy mi a baja, és miért kér imádkozást (esküszöm azt hittem t-vel kell írni, de aláhúzta), és valaki, aki azt a lapot megkapja, imádkozik érte. Kedves ismerős hasonló célból körlevelet küld magáról azoknak, akik erre igényt tartanak. Ez érdekes kezdeményezés, de félek tőle, hogy nagyon egyoldalú lesz, mert mások nem fognak körlevelet írni, meg a feliratkozás módja sem teljesen tiszta. Ilyen körlevél is van már, a gyülekezet(ek) híreit így küldi a pap, ha pl nincs elég segítő kávét főzni, vagy az ültetéshez, vagy a vetítőhöz. Érdekes, a zongorát nem hirdeti, arra mindig van jelentkező, pedig ahhoz szinte képesítés kell. Jut eszembe, holnap után lesz önkéntes képző az egyik (az angol nyelvű) templomban, bent a belvárosban, az öreg csillagvizsgálónál, ha valakit érdekel, és nem rettenti el, hogy ott imádkoznak is, meg néha dicsőítenek, amúgy elég normális társaság, szóval ha valaki nagyon maga alatt van, érdemes jönni, és bár nincs rá ígéret, hogy az ember barátot talál (vagy társat: a legtöbb keresztény már házas és sok gyereke van, és ha jól néz ki, esze ágában sincs elválni, vagy megcsalni a párját), de lehet éltetni a hitet, hogy igen, ennek az életnek van értelme, és hozhat még szépet is, lehetünk még akár boldogok is. És önkénteskén az ember fontosnak érezheti magát... Elkalandoztam. A lényeg az ötlet, az ön-hírlevél, amin egymást tudnánk követni. Meg mint mondtam, ahol segítséget lehetne kérni, meg felajánlani. A barátaimon most nem tudok segíteni, a gyerekek is távol, de az afrikai barátom azért csak megtalál, a hétvégét akkorát ikeáztunk, hogy öröm volt nézni utána a szívritmus-kimaradásokat. Valszeg csak leesett a cukor vagy a magnéznium vagy kálium szintem, bár az is lehet, hogy a frontot éreztem, a gyereknek, mikor be kellett jönni a hintázásból, annyira fájt a feje, hogy tanulni is alig volt hajlandó, ő is érezte a frontot, csak kicsit később. A matek feladatokat csukott szemmel megírta, olyan mint az apja, aztán táncolt, aztán társasoztunk, aztán majd' elaludt. Szóval minden rendben, a föld forog, a nap süt, a tavasz jön, és ma már láttam motorost is kimerészkedni. (ezt kár volt ide írni, neked meg végigolvasni)

Az emberi test mint anyahajó

Sok helyen mondják, hogy a test és a lélek két különálló dolog, hogy a test csak hordozza a lelket, egyfajta jármû a lélek, az igazi ember számára. (Azt is mondják, hogy ez az igazi ember, a szellemi lény örök életû.) Ezt a gondolatot valahol el tudom fogadni, de vannak kételyeim.

Az evolúció elmélete, pontosabban az önzõ gén elmélete azt mondja, hogy a génjeink úgy alakítják a feljõdésünket, hogy a jó tulajdonságok, a jó gének fennmaradjanak. Az elmélet egyes változatokat nem tud megmagyárázni, mintha hiányoznának közbülsõ lépések, de ez is egy hihetõ elméletnek tûnik.

A múlt hétvégén volt egy mûsor, amiben a bennünk és a rajtunk élõ bacilusokról volt szó. Hogy most kezdik felfedezni, mennyire fontosak azok a speciális bacilusok, s nem mindet kellene kiirtani, mikor az ember megbetegszik. Pl ott a belekben élõ helicobacter pylori, ami ha a gyomorba kerül, gyomorfekélyt és rákot okozhat, de ha hiányzik, depressziót és allergiát okoz.

Meg hogy a természetes úton születõ gyerekeket már a születéskor bevonja az anya testébõl származó bacilus koktél, és védettséget okoz, s ezért már a császáros babákat is megpróbálják szinte a születés pillanatában bekenni az anya hüvelyébõl származó kenettel.

A mûsorban úgy mutatták az emberi bõrön élõ/élõsködõ bacikat, mint a kékemberes filmben a színes lényeket, vagy mint ahogy az aura látó ember láthatja az ember körül a színeket. Érdekes volt. Innen jött az alábbi gondolat.

• Mi van, ha az emberi test tényleg egy jármû, méghozzá a bacilusaink jármûve, és úgy hordozzuk õket magunkon, mint valami goauldokat?
• Mi van, ha az aura-látók nem az aurát, hanem a bacilusokat, vagy a bacilusok által kibocsátott gázokat látják az ember körül?Mi van, ha az evolúció nem a génjeink, hanem a bacilusaink fennmaradását szolgálja?
• Mi történik, ha az életmódunkkal, ételeinkkel, gyógyszereinkkel megpróbáljuk kiírtani a bacilusokat? Vajon fellázadnak-e ellenünk?

És hogy meg ne hazudtoljam magam, kenjük rá a fenti gondolatot valami másfajta táptalajra is: kezdek abban hinni, hogy mégiscsak jó a "poligámia", a párcserés szex (vagy annak az enyhébb változata, a házasság elõtti ismerkedés), amikor az embernek lehetõsége nyílik arra, hogy más hordozókról betankoljon olyan bacikat, amik belõle már kivesztek. Mint ahogy az emésztést probiotikumokkal, bacilus kultúrával "fertõzött" joghurtokkal kezelik, a csókkal, de akár a simogatással legalább ugyanígy lehet pótolni és javítani a baktérium tenyészetünket. Magyarul: a tejallergiás menjen házon kívül és ismerkedjen.

Nyugi, semmi bajom, csak agyalok.

Élet a Földön (túl)

Annyira ritkásnak tûnik a világegyetem az élet szempontjából: hiába nézzük a kukkert, csak (forró) csillagokat és halott ûrt látunk magunk körül, hiába hallgatjuk az étert, nem hallunk távoli bolygókról jövõ morse jeleket.

Most olvastam el (pontosabban hallgattam ki) Lucy és Stephen Hawking másik mesekönyvét a kozmoszban kalandozó gyerekekrõl, amiben fizikai dolgokat magyaráznak érthetõen, és valamire felhívta a figyelmet. Arra, hogy a földön akárhova megyünk is, akárhova nézünk, ott biztos találunk életet. Legyen az a legmagasabb hegy, a legészakibb sark, a legforróbb sivatag, vagy a legmélyebb tenger, biztos, hogy valamilyen forma élet van ott. Nehéz lenne a földön életmentes teret találni.

Felmerül bennem a kérdés, akkor az élet ilyen ragadós? (Ilyen önzõ?) Ha egyszer létrejött, hogy a halott anyagból valamilyen módon kiemelkedik valami, ami mozog, táplálkozik, szaporodik, túlélõ programot követ, és gondolkodik, akkor az az élet - ahogy azt Ady mondta - élni akar. Ha ennyire minden él itt a Földön, miért nem találtunk még életet máshol a világegyetemben?

Igaz, még csak "most" sikerült leírni, hogy mi is kell a földihez hasonló élet kialakulásához (adott nap-bolygó távolság, 0-100 fok közötti hõmérséklet, víz, szén, hidrogén, oxigén, légkör, mágneses tér... meg az a bolygó forogjon, hogy váltakozzon rajta a hõmérséklet, legyen holdja, hogy a kialakult életnek legyen rendszeres menzesze, stb.)

Nem lehet, hogy ahogy az anyag a ma ismert világegyetemben egy õsrobbanásban, egy pontból jött létre, és ahogy minden élet (élõlény) itt a földön egyetlen õstõl, egy egysejtû amõbától ered (vallásos alternatíva: egyetlen istentõl), úgy minden élet a világegyetemben egyetlen közös pontban keletkezett, és valamilyen módon szétszóródott a bolygó közötti térben? Mert ha valahol kialakult az élet csírája, miért ne szóródhatott vagy másolódhatott az a csíra messzi galaxisokba is?

Azt feltételezzük, hogy kevés, és ritka az olyan bolygó, ahol élet lehet (mert még nem találtunk ilyet). Mi van, ha mégis rengeteg az ilyen bolgyók száma, csak még nem vettük õket észre? Mert amit a távcsövek látnak, azok nem a bolygók, hanem a csillagok, és a csillagok körül ugyanúgy körözhetnek a bolygók, mint itt a Naprendszerben - rengeteg a csillag, rengeteg lehet a bolygók száma is.

Na meg azért sem láthatjuk integetni a messzi galaxisok Földjein élõ népeket, mert amit most a távcsõben látni, az a jóval korábbi állapotot mutatja, s millió évekkel ezelõtt itt a földön se volt még élet.

Mindenesetre én a világegyetemben (most) élettel rendelkezõ bolygók számát 1-nél többnek tippelem, és ezt a számot inkább a 100-tól 100.000-ig érzem jogosnak, mint alatta.

És ha engem kérdeztek, szerintem van isten, aki szétszórta az élet csíráját a világûrben, lehet az akár egy zöld szemes ostoros, vagy az õsrobbanás, vagy maga a Higgs Bozont.

Az õsz színei

Nézzétek, nálunk már õszül. Gyönyörûek a színek, a gyerek is mondja, hogy zöld, zöldessárga, sárga, sárgáspiros, narancssárga, világosbarna, sötétbordó, zöldespiros. Kék az nincsen. Ma felragasztgattak mindenféle színes leveleket, amit a játszótéren találtak. Ügyes. Most alszik. Zeneovi után, este 6kor aludt el. Éjjel meg majd táncolunk. Sebaj, holnap nemzetközi távmunka nap, itthonról dolgozom.

Egyébként nem tudom miért mondják, hogy az õsz az elmúlás, mikor ilyen vidámak a színek, errõl inkább a tavasz jut eszembe.

Hazafelé jövet azon gondolkodtam, meglepem a párom valami finom vacsorával. Gombás cukkinire gondoltam. Tolom fel az alvó gyereket a hegyre, erre mit látok az erdõszélen: gyönyörû színû, érett gombákat. Kedvet kaptam, míg a gyerek alszik, megcsinálom a vacsorát.

Azt mondják a rádióban, az etetés, az enni adás a szeretet egyik kifejezési formája. Az anya az ölében tartja a gyereket, és eteti. Gondozza, életben tartja. Szereti. Etetés, evés = életben tartás = szeretet. A szeretet új definíciója, tõlem: életben tartani. A nap sugara életben tart. A nap szeret bennünket (vissza a napistenhez). Másfajta istenhit esetén: isten létrehozott és életben tart bennünket, enni ad (termények, gyümölcsök, gombák), etet, tehát szeret bennünket.

Én is szeretem a családom, biztos, ha ennyit fõzök rájuk. A hatodik szeretetnyelv. Én így fejezem biztos ki.

A szomszédban a két gyerek valami nagy puskával a kezében mászkálnak a bokrok között. Na azok biztos nem szeretnek, mert mikor észrevették, hogy észrevettem õket, megijedtek, és a földre ejtették azt a nagy puskát. Ha holnap nem írnék, biztos rám találtak. Kis para van. A lábam rendben. A gyerek felébredt és üvölt. Nincs idöm befejezni a vacsorát. Sebaj, majd holnap ebédre.

Pakoljatok, törölközőt

Épp tegnap, vagy tegnapelőtt szóltam, hogy pakoljatok, törölközőt, erre mit mond az egyik legnagyobb agy, Hawking: el kell hagynunk a Földet. Ugye megmondtam?

Vagy S. Hawking is Betond Blogot olvas.

Ui1: Szellemi gurunk ma reggel becsomagolt, és elhagyta a planétánkat. (Nehogy félreértsétek, magyarázom: a sógornőnk ma repülőre szállt és haza utazott. Vagyis még utazik.)

Ui2: Ha valaki Tisza Katával alszik el, észreveszi, hogy Hawking tojásainak szintén lehet magyar népmesés értelmezése.

Sziget

Úgy látszik akkor sem ugrik meg a blog olvasottsága, ha "blikkes" hírekkel szolgálok, hurrá, ezek szerint akik olvastok, valami másra vagytok kíváncsiak.

A tegnapihoz csak azt akartam volna hozzátenni, hogy előbb utóbb mindenki kiszáll, a kérdés, hogy saját akaratából-e, saját felelőtlenségéből-e vagy valaki máséból. Ezen nem lehet változtatni, és ezen nem is akarok többet gondolkodni.

---

Ma nagyot kirándultunk a nagy boci szigetre, hajóval kell menni, oda-vissza 4 euro a menetjegy, és ott nincs akkora tömeg, mint mondjuk a jövő szerdai Pink koncerten, ahova pakolni hívtak, előzenekar a PMMP, és mentő sem tud oda kijönni (annak is megvan az előnye: nem kell fél órát várni a dia-gnózissal), kellemes az idő, mert a szigetet körbe veszi a tenger, és temperálja, lehet rajta nagyot sétálni, akár röplabdázni, kisebbeknek mászókázni, és ha megéheztünk a kilátóba felmászástól, kolbászt vagy kukoricát sütni. Ma ezt csináltuk.

A gyerekek, a pici is meg a nagy is, bokorról ették az áfonyát. A picur is megtanulta, hogy ami kék, az finom, szedte és tette a szájába. Azt mondta rá, eperke. A nagyobb, mivel már tudja a nevét, és tudja kérni is, áfonyás pizzát kért, valamelyik nap gyúrok nekik. Túróval. Ma epres tortát gyúrtam, mert sok itthon az eper. Esszük esszük, ahogy bírjuk, de napi fél liter körül van a kapacitásunk, liter meg van legalább 10-15. Arra gondoltam, ha már löttyedne, csinálok belőle dzsemet. Vettem hozzá dzsemfőző cukrot, ami már tartalmazza a zselésítő és tartósító szert, finn ízlének megfelelően, még szerencse, mert ami zselatint kaptunk valahol, az állati eredetű, azt nem eszi meg mind.

A zselatint úgy helyettesítettem, hogy pár szem epret szétnyomtam, kevés vízzel feltettem főzni. Mikor forrt, bele öntöttem egy kevés eperszörpöt, meg pár kanállal a zselécukorból, amiben pektin a sűrítő anyag, csak azt ne mondjátok, hogy ez is disznólábból vagy bőrből készült, mert a vörösáfonya is tartalmaz ilyet sokat. Kicsit főztem együtt, és ezzel a kulimásszal öntöttem le az epertortát, aminek a tetejére természetesen epret tettem, alá eper pudingot, Szerbiából hozta még a mamika. A maradék pudingba eperszemeket vagdostam és plazma kekszet törtem, és még a párom is megette, aki már évek óta nem evett pudingot.

Az eperpuding alatt természetesen tortalap volt, bolti, mert már feladtuk, hogy kísérletezzünk, akárhányszor csináltunk piskótát vagy tortát, nem emelkedett meg, szerintem a sütőnk hibájából. Most a hűtőben várja, hogy felébredjen. Nem a torta. Akarom mondani de, a torta, az várja, hogy felébredjen. A gyerek. Mert neki addig fog tartani. A tortának. Úgy számolom, kb 3-5 percet lesz csonkán, aztán teljesen átalakul a gyomrainkban. A többi már az emésztés dolga.

Hogy aztán mi lesz, mikor a csevapcsicsa, ami szerb étel, és nem is így kell ejteni, hanem úgy csevapcsityi, mert azt jelenti, hogy csevapocskák, szóval amikor ezek, meg a mellé leküldött hagyma keveredik az epertortával, azt nem tudom, ez már az emésztés dolga lesz.

A csevapot a Lidl-ben vettem, mert ott találtam olyat, ami finom, de hogy finom, ezt egész addig nem tudtam, amíg meg nem kóstoltam, delegközelebb is ott veszünk majd. Úgy ettük, ahogy a nagytati tanította: fehér kenyérrel és hagymával, máshogy nem az igazi. Szeretem.

Ha egyszer vegetáriánus leszek, a csevapnak is pápát mondhatok, mint a lányom a cicinek, meg a mászókának, mikor befejezi. Az áfonyának nem mondta. A hajónak se, ami hazahozott a szigetről.

---

Ugyanazon a szigeten, egyszer régen, a hajó felé mentünk, mikor szaladt elénk valaki, hogy belecsúszott a fiam a vízbe. Rohantam, mint állat, és látom, hogy egyik fiam a vízben. Nem fulladt meg, szerencsére, mert a mentő nem tudott volna oda kijönni, hogy 30 perc után közölje a rossz hírt. Mind a kettőt jól leszídtam utána.

Az úgy volt, hogy a két gyerek előre rohant a kikőtőhöz. Voltak vagy 4-5 évesek. Az egyik már akkor is két perccel idősebb volt a másiknál. Ez a különbség soha nem változott azóta sem. Nem figyeltem eléggé rájuk. Kimentek a partra, ami egy hatalmas kő, lejt, és a víz felőli vége mohás, vagy lepedékes, csúszós. Azon az egyik belecsúszott a vízbe. V* fiam azt mondja, M* csúszott be előbb. Mert aztán mindketten vizesek lettek.

A víz gyorsan mélyül ott. És csúszik a partja a mohától, vagy lepedéktől, aki becsúszik, a csúszás miatt nem tud kijönni, visszacsúszik. A másik gyerek, ezek szerint V* volt az, utána ment, hogy kihúzza. M* megmenekült, de V* belecsúszott a vízbe, M* helyére, de még mélyebbre, M* nadrágja, V* feje búbja is vizes lett. Aztán volt kussolás, mikor a hajó megérkezett, hazáig.

Most, hogy belegondolok, egyik fiam életmentő érmet kaphatna, ez lenne most V*, hogy a tesóját megmentette, M* meg a tavalyi bodomi strandon kihúzott kreol gyerek után kaphatna életmentő díjat.

Vajon azt a díjat visszavennék-e, ha kiderülne, hogy tegnap ugyanaz a gyerek szállt volna ki végleg?

---

Ugyanezt kérdezte Vonnegut főhőse is a könyvben.

---

Most, a csevap elfogyasztása után, de még az epertorta előtt csak annyit mondhatok, hogy élni jó. Az áfonya is jó. Tessék gondolkozni. Átadjuk-e másnak, vagy a véletlennek a lehetőséget, hogy kilökjön belőle?

Mediheli hiába

Ma kellemetlen élménnyel gazdagodtunk a bodomi tavon. Fürödtünk, kézenálltunk, aztán röplabdáztunk, a fiam beütötte a labdát a bozótosba, ami tele volt csalánnal, szegénynek a bokáját rendesen összecsípte, aztán meg elnyalt a homokon, mert villogtatta röplabdás tudományát, és a homok lekapta a térdéről a bőrt. Hazajöttünk, betadine-nel lekezeltük, jól van. Többnyire jól vagyunk minden, csak a gondolatainkat kell még kicsit kellemesebb dolgokra irányítanunk.

---

Épp elkezdtük a visszavágó szettet, mikor szirénázó mentőautó és tűzoltó, és egy újabb mentő, vagy tűzoltóparancsnoki kocsi ért a part melletti parkolóba. Bejönni a partra nem tudtak, mert ezek az okos finnek láncokkal zárták el a bejáratot.

A mentőket egy integető fazon fogadta futva. A mentősök és tűzoltók hatalmas dobozokkal a hátukon jó 300 métert futva tettek meg a partig, ahol kisebb csoportosulás volt. Hozzá kell tenni, hogy még mindig tart a kánikula, finnül pokol (helle), 30 fok körül lehetett, ragyogó strandidő, a parton rengeteg tömeg. Hogy hova szaladtak ezek az életmentők, csak később derült ki, mikor egy tűzoltó integetve a part közelében segített leszállni a mentőhelikopternek is, aki az autók után 1-2 perccel ért a helyszínre. Gyorsan.

A gyerekek elmentek megnézni, mi történt: egy kreol gyereket, lehetett úgy 8 éves, próbáltak újraéleszteni, vastag műanyag csővel a torkában lélegeztetni. Fulladás lehetett, hogy a tűzoltók (műszaki mentés) is olyan gyorsan érkeztek. Aztán kb fél óra után szirénázva érkezett egy rendőrautó, láttuk a két rendőrt megérkezni, és hallottuk 1 perc múlva hangosan sikoltozni a feketebőrű anyukát. Úgy tűnik, feladhatták, és közölhették vele, hogy késő, mert sem a mentő, sem a helikopter nem indult a fél óra alatt.

El is ment a kedvünk tőle, hogy befejezzük a meccset, lassan mindenki elsuttyogott haza, gondolom, mindenki most próbálja feldolgozni a látottakat. Azon gondolkozom, hogy a rendőr vagy mentősök helyében mit tudnék most mondani az anyukának, mert ha a gyerek megüti magát, fejjel zuhan a csúszda szélére, vagy felakad a kapufa tetején, szoktam viccesen mondani, sebaj, van belőle egy másodpéldány (az ikrekre), vagy hogy majd szülünk egy másikat (a kicsire). Azt hiszem, inkább jobban odafigyelek rájuk ezentúl.

---

Tavaly ugyanott, a móló mellett játszott egy ilyenforma kisgyerek, és a bátyjával együtt, vagy annak bíztatására ugrott a vízbe. De nem tudott úszni, elmerült. M* fiam, aki ott volt a stégen, gondolkodás nélkül ugrott utána és húzta ki a partra. Az anyja később jött hálálkodni. Idén nem volt itt M* fiam, hogy ezt a gyereket kihozza a partra.

---

Igaz, idén jóval jobb az idő, és jóval többen voltak ott a mólónál a parton, akik kihozhatták, és akik értesíthették a mentőket, és akik szaladtak a mentők elé integetve, egyikük még a mentős hatalmas táskáját is átvette, hogy gyorsabban szaladjon.

Azon gondolkozom, vajon az a mentős, 300 méter sprint után a tűző napon, hatalmas dobozokkal a hátán, mikor bevezette azt a vastag csövet a gyerek torkán, vajon nem remegett a keze? Miért nem lehet a partra autóval behajtani?

Ajánló

Ma este 23.45-kor az m1-en vetítik Kim Ki-duk Tavasz, Nyár, Ősz, Tél... és Tavasz című filmjét, egyik kedvencemet. Arról szól, hogy köveinket egy egész életen át cipeljük. Ajánlom mindenkinek. (Az hittem írtam már róla, de nem. Pedig tányleg nagy film, az Íj-jal együtt. Elgondolkodtató.)

Tegnap jól meg lettem...

...dögönyözve. Életemben előszőr, ruha nélül, pénzért, nő által. Fáj a hátam. Nem karmolt, csak az öklével gyúrt belém valami kellemesen csúszós fehér löttyöt. És közben beszélt, és nyugtatott, és lazított. Az izmaim elernyedtek. S most fájnak. De jól esett! Két hét mulva kaptam új időpontot. Masszázzsatok tik is!

Játékbabák

Ezt nem szabad kihagyni! Toy Dolls játszik csütörtök este a Zöld Pardonban. Gyerekkorom vicces punk zenekara, akik Madonnát, Bach-t egyaránt beillesztették a zenéjükbe, még megvannak. Most bukkantam a La Vida Loca c. számra, megosztom. Meg még egy pár másikat is.

Isten létezik!

Ha nem lenne Isten, vajon miért tagadná annyi ember, és miért tiltakoznának ellene?

Ez az egy mondat is bizonyítja Isten létezését. De ha nem lenne Isten, akkor vajon ki találta volna ki a szavakat, betűket, könyveket, könyvtárakat? A könyvek jók, Isten teretményei, valahol az ötödik és a hatodik nap között teremthette őket.

Ha nem így lenne, vajon miért esne ennyire jól az olvasás, mikor úgy érzem része vagyok a világmindenségnek, összekötöm az eget és a földet, és rajtam keresztül áramlik a csí? Ilyenkor teremtek és gyógyítok, hódolok és csábítok, beleélem magam a történetbe. Vagy éppen megfordítom az időt, és felidézem gyerekkorom kedvenc együttesét. Lesz egy csokorra való mindjárt!

Kovács!

A háromfogásos étteremből sétálunk vissza a munkahelyre. Fel szoktunk ugrani a trolira, arra az egy hosszú megállóra. De a héten nem jár a troli, és jól esik az a negyed óra séta ebéd után. Hozzá tartozik, hogy a sétálóutca ilyenkor tele van ebédelőkkel, a kávézók teraszán folyik a társadalmi élet. És mindig belebotlok régi kollegákba. Közel az előző munkahelyem.

Hanem tegnap nagy meglepetésemre "Kovács!" - kiáltja valaki családnevem. Felkapom a fejem. Visszanézek. Sehol egy ismerős. Odamegyek az idegenhez, aki sehonnan sem rémlik, mégis úgy néz rám mint borjú az új kapura. "Igen?" - mondom. Honnan ismerjük egymást? Aszalitenisz? 20-25 évvel ezelőtt? Igen. Volt ilyen. Eszembe jut Horváth, a matektanár kollegám az előző munkahelyen, Paul, Béla bá, és még egy pár név, akikkel együtt jártunk meccsekre. De ez az alak nem ismerős. De meghíztál, mondanám, de nem lehet, hisz én is kerek vagyok.

Összenevetünk. "Hihetetlen!" - mondja. "Hihetetlen!" - mondom én is. Ilyen nincs, hogy valaki így rám szól, megismer annyi év után. Hogy vagy? Hogy vagyok? Nincs idő beszélni. Telefonszámot cserélünk, és rohanok a kollegáim után.

Ritmus LB27

A zene elvarázsol. Megvan, hogy mi hiányzott már régóta: az élõ zene. A héten olvastam, hogy a kedvenc zenekarom fellép a ZP-ben. Elhatároztam, hogy megnézem õket, és átadom magam a mozgáskultúrának. Másfél órán keresztül egy voltam a tömeggel, éreztem a zene és a körülöttem állók lüktetését, a reggae ritmusát, a zenekar kisugárzását. Feltötöttem magam. Medvetánc. A reggae az egyetlen olyan tánc, úgy végig lehet járni, hogy az ember fel sem emeli a lábát a földrõl.
Már rég láttam õket, a tavalyi céges Summer party-n, ahol csak ketten táncoltunk a zenéjükre, én és az asszisztensem. Kapcsolatunk valahol a gyerekkor végén, 1988-ban gyökerezik: a SKA zenével ismerkedtem (Madness, Specials, Selecters, Bad Manners). Piros zokniban, fémbetétes cipõben, bõ fekete nadrágban, kockás ingben és nadrágtartóban jártunk diszkóba, sokunknak piros nyakkendõje is volt. Érdekes és látványos mozgáskulturális elõadás volt minden tánc, fapofával, szögletes karmozgással, a csillaghegyi pártházban és a békásmegyeri gimnáziumban. Tetszett ez a boldondos dallam.
Egy hétvégén nagyanyámnál voltunk, vályogfalú házában az egyetlen szórakozás a rádió volt, ahol felhangzott a három Ladánybene 27 rádiófelvétel: Új Ska, Próbababa, és 07. Az elsõ magyar SKA zene. Beleszerettem, kerestem, ki lehetett az elõadó (akkor még nem hallottam sem a GM49-rõl, sem más SKA zenekarról). Történt, hogy egy vagy két hétre rá a XIII. kerületi iskolai évzárót, vagy valami hasonló nagy ünnepet a Kossuth moziban tartottunk, és fellépett a LB27. Ott volt a helyem. Utána kezdtem LB27 klubba járni, elõször az angyalföldi mûvházba, aztán a Poscherbe, ahol Patyó hangosított. Gyüjtöttem a koncerteken osztogatott Ladánybene Füzeteket. Az elsõ balatoni turnéjukon Patyó hangosított, akkor a még alig ismert, kezdõ zenekarral együtt jártunk faluról falura, ott voltunk az elsõ sorban az esti koncerteken. (Egy ilyen este láttam elõször live szex showt.) Csodáltam a profi beállást (ott döntöttem el, hogy hangmérnöknek jelentkezem az egyetemre), és tanulgattam a reggae sikálás csínját bínját, az akkordokat, amit Tádé és Tibi játszottak.
Késõbbi is több koncerten ott voltam, iskolai szalagavatókon, Balatoni fesztiválon (Zánka), volt, ahol már a leendô feleségemmel együtt, aki csúfolt azért, ahogy istenítettem a zenészeket. (Tibi a király.) Azt hiszem mindenkinek van ilyen kedvence, valakinek Pataki Edda Attila, vagy Pierrot Hintaló, Hevesi Abo Trabant Tamás, és van akinek Szikora Robi-go. Egyébként befutott zenekart nehezebb megközelíteni, de az LB27 még mindig emlékszik minden régi koncertlátogatóra. Csak azok a fránya kézfogások ne változnának olyan gyakran!

Mindegy, hogy az elõbb mit írtam. A lényeg az, hogy az élõ zenének van egy megmagyarázhatatlan varázsa, ami ha elragadja az embert, feltölti engeriával.

A koncert mellékhatása, hogy az unicum és hubertus rendbe teszi az emésztést, a több korsó sör pedig szorongást csökkent, és reggelre átmossa a vesét. Hajrá válás, szabadság, koncertek!

"Mindig új nap, s újabb kalandok
furcsa helyzetek megszokott kudarcok
minden napra más és más
nem ismered csak várod minden nap a folytatást"

Új SKA (és a végén Kossuth nóta)

Személyes kedvencem az elsõ Rastafari szám volt.

Lélekvihar

Tegnap este nem tudtam aludni. Háborog a lelkem. Kavarognak a gondolataim. Legutóbbi barátnőmmel hosszú idő óta először beszéltem telefonon. Leadta a diplomamunkáját, hamarosan túl lesz a főiskolán, neki ez hatalmas sikerélmény. Most volt ideje elgondolkozni talán azon, hogy hiányzik-e neki az együttlét. Lehet, hogy ha most találkoznánk, türelmesebbek lennénk egymáshoz? Többet törődnénk egymással magunk helyett? Nem tudom. Most, hogy kész van a diplomával, hamarosan túl lesz a záróvizsgán, új célokat kell keresnie. Sejtem, hogy mi lesz az.

Neki könnyű, mondom, nem kűzd olyan gondokkal, mint én. Minden, amit fiatalon kitűztem: gyerek, család, kocsi, saját ház, elértem. Sőt, túl is vagyok rajta. Kiüresedett az élet. Új célokat kell találnom és kitűznöm (SMART célokat, jelentsen kihívást, de legyen elérhető), hogy ne legyen hiábavaló az életem. Hogy legyen amiért mindennap érdemes kűzdeni, dolgozni, lenyelni a tiszítóteát, megállni a szallona (vagy csokoládé) csókos csábítását.

Gyerekkoromban volt egy álmom: kiülni a tengerpartra egy üveg sörrel a kezemben, és azon gondolkozni, hogyan tovább. Ez az álom hamar teljesült, talán túl hamar is. Lehet, hogy már akkor céltalan hajóssá váltam, aki sosem ér révbe? A másik álom, hogy az udvaromon kenguruk ugráljanak, elérhetetlennek látszik. De London, Róma, Párizs, Montreál, Sidney, esetleg New York még hátra van. "Amerika London Párizs, maga uram nem normális."

Jó cél lenne ezeket kipipálni. De ezen kívül is szeretnék valamit, sokkal fontosabbat és hatalmasabbat: szerető társat, gyengédséget, törődést. Boldogságot. És természetesen örök életet. És rendesen kialudni magam.

Ősz New Yorkban

"Túl öreg vagyok", mondja a férfi (aki 26 évvel idősebb a lánynál).
"Oh, régiségeket gyűjtök", mondja a lány.

"Nekünk nincs jövőnk", mondja a férfi.
"Tudom. Szívbeteg vagyok", mondja a lány.

Az M1-en megy a film: Ősz New Yorkban. Romantikusan indul, de belejön ez a halál dolog, elkeserít. Kilátástalan a helyzet, és túlságosan beleélem magam. A zene szép.

"Mit kezdjünk ezzel a romantikus pillanattal?" kérdi a lány.

"Tolvaj az idő", mondja az idős hölgy. "14 éve meghalt a szolgálóm, azóta nem tudom pótolni őt."

Nemlét

Ahogy azt írtam, egy ismerősöm, kollegám elment a héten. Azon gondolkodom, mi lesz velünk azután, hogy már nem vagyunk. Nem a halálon túli élet foglalkoztat, hanem a nyomunk, amit itt hagyunk. Fent vagyunk a neten, blogolunk, email címünk van, üzeneteket küldünk és kapunk. Vajon leállnak-e a Viagra reklámok, ha valaki meghal? Mi lesz a betelt postafiókok sorsa? Érdemes-e egy elhunyt ismerősünk nevében levelet írni, vagy out-of-office választ beállítani? Esetleg még halálunk előtt, ha már tudjuk, mindjárt itt a vég? Vagy hagyjunk mindent úgy, ahogy volt? És vajon leállnának-e a spammelők egy ilyen levél hatására?

Mi legyen a jelszavakkal? Megadjuk-e végrendeletünkben az összes email cím, webszolgáltatás, pornóoldal loginját és jelszavát, hogy majd az utódaink törölhessenek onnan bennünket? Egy celeb oldalára tévedtem, a halála után is folytatják a blogját, már mint múzeum fog működni ezután.

Eszembe jutott, hogy egy cég túléli az alapítóját: új személy tölti majd be a tulajdonos vagy a vezető szerepét, ott ez a probléma nem merül fel. Valaki átveszi a céges honlap és email jelszavakat...

És mi lesz az Iwiwen? Hirdetjük magunkról, hogy szeretjük az állatokat, a virágokat, épp mit olvasunk, miközben már nem vagyunk? Kicsit abszurd, a válaszokat a kiadóba várom.

Bio trutyizógép

Ma, azaz tegnap elkészítettem életem első almás répalevét az új gyümölcscentrifugával, amit inkább csak trutyizógépnek hívok. Szerencsére kifelé nem repül semmi, de belül annyira összemocskolja magát, hogy rászolgált a nevére. Na meg amit a répából hagyott, az is egy nagy trutyi. Ettől a géptől remélem az új bio életet, bio hangulatot és bio székletet...

Furi, Finnországban a legtöbb mozit Bio-nak hívták: Bio Illusion, Bio Rex, Bio Jaseka, Bio Bio.