Ritmus LB27

A zene elvarázsol. Megvan, hogy mi hiányzott már régóta: az élõ zene. A héten olvastam, hogy a kedvenc zenekarom fellép a ZP-ben. Elhatároztam, hogy megnézem õket, és átadom magam a mozgáskultúrának. Másfél órán keresztül egy voltam a tömeggel, éreztem a zene és a körülöttem állók lüktetését, a reggae ritmusát, a zenekar kisugárzását. Feltötöttem magam. Medvetánc. A reggae az egyetlen olyan tánc, úgy végig lehet járni, hogy az ember fel sem emeli a lábát a földrõl.
Már rég láttam õket, a tavalyi céges Summer party-n, ahol csak ketten táncoltunk a zenéjükre, én és az asszisztensem. Kapcsolatunk valahol a gyerekkor végén, 1988-ban gyökerezik: a SKA zenével ismerkedtem (Madness, Specials, Selecters, Bad Manners). Piros zokniban, fémbetétes cipõben, bõ fekete nadrágban, kockás ingben és nadrágtartóban jártunk diszkóba, sokunknak piros nyakkendõje is volt. Érdekes és látványos mozgáskulturális elõadás volt minden tánc, fapofával, szögletes karmozgással, a csillaghegyi pártházban és a békásmegyeri gimnáziumban. Tetszett ez a boldondos dallam.
Egy hétvégén nagyanyámnál voltunk, vályogfalú házában az egyetlen szórakozás a rádió volt, ahol felhangzott a három Ladánybene 27 rádiófelvétel: Új Ska, Próbababa, és 07. Az elsõ magyar SKA zene. Beleszerettem, kerestem, ki lehetett az elõadó (akkor még nem hallottam sem a GM49-rõl, sem más SKA zenekarról). Történt, hogy egy vagy két hétre rá a XIII. kerületi iskolai évzárót, vagy valami hasonló nagy ünnepet a Kossuth moziban tartottunk, és fellépett a LB27. Ott volt a helyem. Utána kezdtem LB27 klubba járni, elõször az angyalföldi mûvházba, aztán a Poscherbe, ahol Patyó hangosított. Gyüjtöttem a koncerteken osztogatott Ladánybene Füzeteket. Az elsõ balatoni turnéjukon Patyó hangosított, akkor a még alig ismert, kezdõ zenekarral együtt jártunk faluról falura, ott voltunk az elsõ sorban az esti koncerteken. (Egy ilyen este láttam elõször live szex showt.) Csodáltam a profi beállást (ott döntöttem el, hogy hangmérnöknek jelentkezem az egyetemre), és tanulgattam a reggae sikálás csínját bínját, az akkordokat, amit Tádé és Tibi játszottak.
Késõbbi is több koncerten ott voltam, iskolai szalagavatókon, Balatoni fesztiválon (Zánka), volt, ahol már a leendô feleségemmel együtt, aki csúfolt azért, ahogy istenítettem a zenészeket. (Tibi a király.) Azt hiszem mindenkinek van ilyen kedvence, valakinek Pataki Edda Attila, vagy Pierrot Hintaló, Hevesi Abo Trabant Tamás, és van akinek Szikora Robi-go. Egyébként befutott zenekart nehezebb megközelíteni, de az LB27 még mindig emlékszik minden régi koncertlátogatóra. Csak azok a fránya kézfogások ne változnának olyan gyakran!

Mindegy, hogy az elõbb mit írtam. A lényeg az, hogy az élõ zenének van egy megmagyarázhatatlan varázsa, ami ha elragadja az embert, feltölti engeriával.

A koncert mellékhatása, hogy az unicum és hubertus rendbe teszi az emésztést, a több korsó sör pedig szorongást csökkent, és reggelre átmossa a vesét. Hajrá válás, szabadság, koncertek!

"Mindig új nap, s újabb kalandok
furcsa helyzetek megszokott kudarcok
minden napra más és más
nem ismered csak várod minden nap a folytatást"

Új SKA (és a végén Kossuth nóta)

Személyes kedvencem az elsõ Rastafari szám volt.