Befejeztem a könyvet, ami 10 író magánéletét, elsősorban házasságát, szerelmi életét tárgyalja és annak hatását az alkotásaikra. Volt benne Tolsztoj, Shaw, Hemingway, Virginia Woolf. Ami érdekes tanulság, hogy a nagy írók mellett mindig volt valaki, aki
- vagy megteremtette a családi élet biztonságát
- vagy állandó ellentéttel fokozta az író késztetését hogy egy másik, elképzelt világba meneküljön.
El is készítettem elméletem az alkotásról: Ahhoz, hogy valami újat hozzunk létre (káoszból rendet, semmiből sorokat, entrópiát), nagy energiára van szükség. Ehhez az alkotónak olyan állapotba kell jutnia, ahol ekkora energiával rendelkezik (magasabb energiaszint), amit úgy érhet el, hogy valaki támogatja, vagy mintha a hullámokon lovagolna, egyszer fent (ekkor alkot) máskor lent (ekkor züllik). A párunkkal való veszekedés (pl. féltékenység), vagy a világtól való elvonulás (aka. elefántcsonttorony) és emiatt való szenvedés (megértetlenség, társtalanság) megteremti a szükséges energiát (ihlet).
(Hemingway pl. minden nagyobb könyvéhez elhasznált egy feleséget. Volt, aki meg teljesen megbolondult.)
Most valami kellemesebbet olvasok, jah, a romantikus lelkem is szellemi táplálékra vágyik: Szederbor Joanne Harristól. És sorban vár egy csomó angol nyelvű Jane Austen, meg Coelho. Az ő életükről nem olvastam (még).
1 megjegyzés:
jane austen, yummie!
az ihlet sztem nem csak a magánélet folyósóin terem, hanem mindenfajta élményből, ami kint, bent, fent, lent éri az embert (asszonyt).
Megjegyzés küldése