Ezer

"Elárulok egy titkot. Óriási nagy titkot, hatalmasat. Persze amit mondok az még nem a titok, ugye ezt még elé mondom, majd akkor mondom a titkot, mikor már nem tudom visszatartani, amikor kibuggyan belőlem. Na most már mindjárt elmondom, nem tudom visszatartani, kérem. Juj, képzeljék el..."

Ez az ezredik bejegyzés. Gondoltam nem lövöm el ma, várok vele, tartogatom, fokozom az izgalmat, és majd akkor használom el, mikor már nem bírom magamban tartani ((C) Bókember). Hát, olyan nagyon nem voltam felizgulva, de most ni, kitört belőlem. Túl is vagyok rajta, és még itt vagyok. Ez ám a csoda!

Hogy minek blogolok még? Mert még nem úntam meg. Lehet, hogy a kétezredik bejegyzést már nem éri meg a blog, addigra kigyógyulok a beszélhetnékemből. Az utóbbi időben változom, vagyis változik a világ bennem, és minnél inkább másként látom a világot, annál kevésbé akarom megváltoztatni, annál kevésbé akarok hatni rá. Most jobban érdekel a gó, a póker, a kockázás, az olvasás, a pszichológia, kapcsolatok, a sörtávolság. Meg a filmek is még. És lassan érzem, a világom nagyot változik bennem, azaz körülöttem.

Ma egy kedves ismerősöm telefonált. Nagyon jól esett 3 hónap után a hangját hallani. Ma is élénken bennem él az a pár pillanat, ameddig egymás kezét fogtuk, bekötött szemmel. Mindketten egymást választottuk a szimpátia szavazásnál. Valami ilyenre vágyom most is.

Játszottunk egy játékot. Egymás szemébe néztünk, és megpróbáltunk üzenni egymásnak, kizárólag a szemünkkel, a gondolatainkkal. És bejött, az üzenet átment. Hogy az arcunk, vagy a testünk volt árulkodó, nem tudom, de amit visszamondott, az pontosan egyezett az üzenetemmel. És az övé is. Mondjuk az rövid volt, ennyi: Én is. De tisztán értettem a gondolataim.

Ennek már jó egy éve. Lehet kevesebb. Hogy akkor miért nem hittem benne?

Ahogy végig nézek a gyerekkoromon, a serdülőkoromon, az egyetemi éveken, mindig ott volt valami hasonló érzés. Mintha valaki segíteni akart volna. És én hülye, folyton elhessegettem az ilyen segítséget. Mintha legyek, vagy ami rosszabb, darazsak támadtak volna meg. Hamarosan lesz egy gondolatátvitellel foglalkozó előadás. Ezek után már alig tudom kivárni. Nem tudom visszatartani, mindjárt kirobban belőlem...

"Féltelek. Te, fél telek? Normális, Margit? Hát hogy lennél te egy fél telek? Te sokkal jobban hasonlítasz egy egész, nagy, elhanyagolt legelőre egy ilyen bámészkodó kóválygó bocival."