Hang verseny

Hétvégén koncerten voltam. Nem olyan Cure, vagy Madonna, hanem igazi koncert volt. Nem mintha a Cure vagy Madonna nem lenne igazi, de ezen a koncerten volt sok sok hang mester, meg hang szer, meg voltak hangok, meg volt kar. Nagy. Karnagy. Vagy ahogy mondják, kar mester. Gondolkoztam, hogy miért hívják hang versenynek. Mert versenyeznek? Kik versenyeznek? Az a halom hegedűs egymással? Pedig az egy hierarchikus organizáció, az első kezet fog a kar mesterrel, a többi meg vele, és adják tovább hátra a kézfogást. Minél kövérebb valaki, vagy minél fiatalabb, annál hétrébb ül. Aki hátul ül, kellemesen,lágyan húzogatja a vonót. Aki elöl, és közel a kar mesterhez, határozottabban, idegesebben, jobban beleélve rángatja a vonót. Vonatkozik ez az egész együttesre. Nem együttes, csapat. Vagy zene kar. (Áh, megvan, miért kar mester, nem a saját karjának, amivel hadonász, hanem a zene karnak a mestere.) Elöl vannak azok a hangszerek, amit a kar mester jobban szeret. Van ott hegedű, fuvola, és van ott brácsa vagy cselló. (Mi a különbség a brácsa és a cselló között?) A dobos, meg egyéb ütősök, akik szerintem a legmókásabb emberek, hátra kerülnek. Talán azért, hogy nehogy a kar mester elnevesse magát a verseny közben. Pedig ők is fontosak, lehet rajta jót mulatni, mikor ütőt cserélnek, mikor egyszer-kétszer cintányéroznak, vagy játszanak a triangulummal. Mérő mondta, hogy a Himnuszban kétszer ütik csak össze a cintányért, mégsem lehet kihagyni, annak akkor ott van jelentőssége. Közben az ütősök, mikor nincs dolguk, halkan bohóckodnak. Vigyázva, nehogy megnevettessék a többieket, mert akkor az egész bandának meg a hang versenynek lőttek. Ide mindjárt még visszatérünk. Nézzük tovább a versenyt. Szóval nem az egyes hangszerek versenyeznek egymással, mindenki mást játszik, mintha az egyik futna, másik lőne. Ja, hogy ezeket összevonták? Mindegy, akkor sem igen tud versenyezni egymással egy zongorista meg egy fuvola. A hangok versenyeznek egymás ellen? Jut eszembe, mi lenne, ha egy pillanatra megfagyasztanánk a koncertet, minden játékos megmerevedne, minden hang abban a pillanatban úgymaradna, csak zengene a sok egyidőben megszólaló hangszer és hagn. Vajon megmondható egy szinfónikus, vagy szimfónikus műre, hogy melyik a legszebb hang, össz hangzat benne? Engedjük őket tovább. Rájövünk, hogy vannak művek, amit sokan el tudnak játszani. Például Mozartot. Még akkor is, ha az egy requiem, aminek több különböző vége van, ha odaadják neki a térképet, vagyis a kottát, akkor egy jól nevelt zenész le tudja játszani. De egy Webber requiemet már nehezebb. Mig Mozart alatt kedvesen mosolyogtak a zenészek, Webber alatt keményen izzadtak, dolgoztak. Csak néha kellett belépni, de hogy mikor, arra oda kellett figyelni. Egymásnak mutogatták a vonósok, a vonóval, hogy hol kell folytatni. Akár kardozhattak volna is, hogy szerintem meg itt. Ehhez, meg az ijesztő dobütésekhez (lövések), meg a disszonáns hangokhoz, ehhez idegek kellenek. Nem is csoda, hogy az idősebb zenészeket a szünetben kivitték. Helyettük behoztak egy csomó fiatal énekest, a MR gyerekkórust, meg mókás ütősöket. És volt valami 400 énekes. Érdekes. A webber műre először azt mondtam, pocsék, hogy lehet ilyet írni? Na igen, itt a szerzővel versenyeznek a játékosok. Ki tudja úgy előadni, hogy az kellemes összhatást adjon a nézőben? Egyáltalán, egy Webber requiemnek kell-e hogy kellemes emléke maradjon. Állítólag azért olyan disszonáns, ezt Levena magyarázta el, mert a halál fájdalmas (hogy kinek, ebbe ne menjünk bele, jaj, eszembe jut az a blog), legyen a nézőnek is ilyen kellemetlen a mű. Perverz élvezet. Naszóval, verseny volt, hang verseny. Ott integetett a kar mester, akinek elég erősnek kell lennie, hogy két órán keresztül hadonásszon. Ugyanilyen erősnek kell lenni a hegedűsnek is, mert a bal kezét végig tartania kell, a jobb kezével meg huzogatni, elég emberes munka. Mikor elhallgattak egy kis időre, azonnal leesett a hegedűt tartó keze. Szóval akkor erő is kell a versenyhez. Vajon doppingolnak-e a zenészek? Az énekesek biztosan, egy másik koncerten hallottam, hogy könnyen be lehet rekedni, olyankor forró tea, és nyers tojás sárgája cukorral kikeverve szokott segíteni. Még egy ilyen furcsa szóösszetétel maradt, ezen gyerekkoromban már gondolkoztam, a zene szerző. Nem kiötli a zenét, nem feltalálja, hanem szerzi. Kész, nem ragozom.

Nade volt még egy furcsaság. A frakk. Vajon miért vannak frakkban a zenész urak? Ahogy leültek, hátra dobták a frakkjuk két felét. Na erre is rájöttem, mikor a mellettem ülő a szünet után elkezdett büdös felhőket eregetni. Először is megtiltanán a koncert büféjében a tejes és tojásos ételeket, italokat. Majdnem kiszaladtam, olyan büdös volt. Nem szólhatok rá, hogy tessék kimenni, nem akarom a belét szagolni. Vissza a frakkra. Nem megyünk túl messze, mert szerintem azért van rajtuk, hogy a büdös gázok könnyebben eltávozhassanak. Mert milyen muris is lenne, ha a bűz a kabát belső oldalán felterjedne a nyakukig, és röhögésben törnének ki? Az egész versenyt le kellene fújni. Hangokkal, mesterekkel, énekesekkel együtt.

Mi van olyankor, mikor az énekesek nem látják a kar mestert? Olyankor nem énekelnek? Vagy nem tudják, mikor kell belépni, és ülve maradnak? Minek az énekeseknek szék? Nem tudják végigállni? Vagy jobban terjednek a hangok, ha időnként soronként leültetik őket? Megvan! Az új karmester ugrált a pódiumon. A Mozart közben is, pedig ott nem kellett volna, de a Webber darabban nagyon sokat. Felugrott időnként. Nagyon tetszett, néha nem is tudtam rendesen figyelni a xilofonost, mert a kar mester elvonta a figyelmem. Talán azért ugrált, hogy az ülő énekesek is meglássák.

Egyébként a koncert klassz volt, webbert újrahallgatva már tetszik is. Csak azok a váratlan, erős dobütések ne keltettek volta fel olyan gyakran.