Vészhelyzet

Fájdalmasan kezdődik a tavasz, kegyetlen fáj a fejem, bár kérhetnék epidurált, ami nyak fölött hat, mert úgy érzem semmi nem használ. Sem a friss levegő, sem a kávé, sem a kedvesemtől kapott tarkómasszázs, sem a váltott orron lélegzés, sem az ujjak tövének nyomkodása, sem a jobbra-balra nézés (köszönöm), sem az import Algopyrin. Jött a hirtelen tavasz, melegszik az idő, tegnap telihold, meg egy előre hozott határidő, elbocsátások, stressz is bőven, így két egymásutáni este is csak 1-1 órát aludtam, átdolgoztuk az éjszakát.

Tegnap végre kialudtam magam. Azt álmodtam, hogy kórházban jártunk, túl a munka (labor) nehezén, már megtörtént az átadás (delivery), épp babákat nézegettünk, mikor az egyik inkubátornál elkezdett szorítani a bal mellkasom (bal, mint ahogy fájni szokott a bal fejem), és beképzeltem magamnak egy pectorális bigyót. Ha már itt vagyok a kórházban, gondoltam átvitetem magam a vészhelyzetre, vagy hogy is hívják magyarul az ER osztályt. Odafele fulladtam, majd' összeestem. Valószínű jól szimuláltam, mert azonnal gépekre kötöttek (na itt volt zselés öntapadós tappancs, nem kellett borotválni), nézték az EKG-t, a szaturációt, az oxigénszintet, a méhösszehúzódásokat, és a spontán orgazmust. Másfél órát lehettem ott, rettegve a legrosszabbtól (hogy fúrni kell a fogamat, vagy intubálást kapok a végbelembe, vagy hogy nekem kell tisztába tenni a gyereket), közben próbáltam elaludni, de nem tudtam, mert hol valami gépek sípoltak, hol valaki bekiabált, hogy "kiütni!", hol a fejem feletti kikapcsolhatatlan lámpa, hol az ágyakat elválasztó függönyön átszűrődő jajgatás, meg a "most nyomd, most lélegezz", meg az alhasi kontraktusok felébresztettek. A tévén belül voltam, néztem, milyen is a filmben szerepelni, hogy sürögnek körülöttem az ismert arcok, Szova, Brinkmann, Green, Carter, meg Pongrác doktor, zöld és kék köpenyes nővérek, beteghordók, piros ruhás mentősök, Harry Potter szemüveges betegirányítók, egy raszta-hajú szendvicsárus, barna takarítók, falfehér hullaszállítók, és félig áttetsző szellemek. Vért vettek, és míg az eredményre vártam, végre elaludtam. Arra ébredtem, hogy egy megnyugtató hangú orvos (talán Bubó vagy House) a nevemen szólít, és azt mondja, hogy "itt nem lehet aludni, tessék hazamenni a családhoz".

Szóval tegnap este végre sikerült kialudni magam, de gondolom a neheze még csak most jön, ezt jelzi a mai fejfájás is (ahogy elkezdtem írni, abbahagyta, de ha abbahagyom, újra kezdi) (ha azt akarom, hogy ne fájjon, itt kellene írni egész este, de már kifogytam a mondanivalóból), az új másodálláshoz sokat kell éjszakázni.