Kijöttünk az autószalonna ajtaján, és fellélegeztem. A fazon nem csak lyukat beszélt a hasamba, de azonnal elkérte a kocsink kulcsát, beleült, megsaccolta, aztán árajánlatot adott a sajátjára, a hondás a Hondára, a nissanos a Nissanra, a toyotás a Toyotára. Mind ugyanazt tette, mielőtt hozzáfogott volna a saját portékáját dícsérni, előbb kiváncsi volt a miénkre, mi az, amit levetünk. Hogy ennek mi értelme, azt nem tudom, de az egész folyamat után folyton úgy éreztem, mintha nekem az az autó kellene. Pedig annyit kérdezet mindegyik, és mindegyik kérdésre, amire igennel válaszoltam, növekedett a kijelzőn a kocsi ára, de hát valamire igent is _kellett_ mondani.
Kellett a frászt. Autót sem kell venni újat, vagy ha veszünk is, nem biztos, hogy itt kell. Hát, van valami kényelem azokban az új autókban, ami a miénkből már kikopott. Biztos nem mernék 60-nal átszáguldani egy fekvőrendőrnőn az újjal, és nem ujjonganának a lányok hátul, hogy lassabban, mert lobog a hajuk.
Érdekes, Bubukát nem cikizte egyik sem. De fizetni sem akartak érte sokat, csak az új autó 4-5 százalékát.
Azt sem emlegették, hogy milyen nehéz manapság eladni egy autót, és hogy ha veszünk, mekkora nagy kedvezményt tudnának adni. Az egyik arab eladónak megjegyeztem, hogy az ő országukban ha valaki 1o dollárért ajánl egy szobrot, akkor azt 3-ért megveszem. Nem értette a hasonlatot. Ezekkel nem lehet alkudni, azt a toyotás isofix gyerekülést is pofátlan módon kellett erőltetnem, két fontos telefonhívás közben, mire végre megigérte, 3,9%-os fix kamatú hitel mellett. Kérdeztem, svájci frank alapon nem lehetne-e hitelt felvenni, de csak nézett mint Rozi. Aztán megegyeztünk, hogy a jövő heti szállítmányból milyen színűt tetessen félre, aztán kijöttünk, és eldobtuk az ajánlatokat, mert hogy ugyanezt máshol féláron is megkapni. Ha engednek 2o%-ot az árból, érdekel, ha nem, nem.
A gyerek meg türelmesen végigpróbálta az összeset, aztán egy metálszürkére rámutatott, hogy az tetszik. Az nekem is. Egy BMW volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése