2011. szeptember 2., péntek

A gyűlölet evolúciója

Gondolkoztam pár hónapja a gyűlöleten, a gyűlölet evolúcióján, vajon hogy alakult ki, miért, s hagytam, hadd érjen a téma bennem, hagytam a gondolatot szabadon fejlődni, evolucionálni, vagy evolválni magamban, mire el is feledkeztem róla, s eszembe nem jutott volna visszatérni rá (talán azért, mert magamban már lejátszottam az evolúciót, és nem tartottam a kimenetelét annyira fontosnak, vagy mert feladtam, vagy mert további hasznos gondolkodnivalót találtam közben, amitől letértem egy mellékvágányra), ha egy kedves olvasóm nem kérdez rá, mi is lett belőle. Azt hittem írtam már róla, de mégsem. Most mégis közzéteszem, ha gondoljátok, gondoljátok tovább, s írjátok meg, mire jutottatok, miért is volt jó, hogy lett a gyűlölet.

Szóval azon gondolkoztam, hogy itt van ez a gyűlölet, ember az embernek farkasa, képesek vagyunk gyűlöletből borsot törni egymás orra alá. Azon gondolkoztam, ahogy olvastam Moon szerzetes, az egyesítő egyház alapítója könyvét, amiben a szeretetről ír, és mindjárt a bevezetőben egy gondolat, hogy bár az állatok megeszik (megölik) egymást, azt nem gyűlöletből, hanem ösztönből teszik. Mert a farkas éhes, megeszi az őzikét. De nem haragszik rá. Ha jól következtetek a mondanivalójára, az állatokban nincs gyűlölet. Na ezen gondolkoztam, meg azon, hogy ha az állatok nem képesek gyűlölni egymást, miért alakult ki ez a képesség bennünk, emberekben. Akarom mondani bennetek, mert mint tudjuk, bennem nincsen, mindig csak másokban.


Először arra jutottam, hogy a félelem az, ami miatt képes egyik ember a másikat félrevezetni, megtéveszteni, becsapni, bántani. Félünk valami ismeretlentől, s az előle való menekülésünkben, hogy magunkat mentsük, dobjuk oda áldozatul a másikat. Mondjuk, éhesek vagyunk, ellopjuk a másiktól amije van. Vagy a másik hatékonyabb a párkeresésben, mert szőkébb a lova vagy hosszabb a kardja, s ő szerzi meg az áhított hősnőt, bemérgedünk, és kárpótlásul befestjük a lovát, dögöljön az ő tehene, leeresztjük a kocsija kerekét. Vagy feljelentjük az Apehnél. Az állat ilyet nem csinál, ha szaladnak is a zergék az oroszlán elől, az egyik nem fogja felgáncsolni a másikat, hogy magát mentse, az ilyen szemétkedés csak az ember sajátja.

Szóval azt hittem, a félelem az, ami az evolúció során kialakult, de rá kellett jönnöm, félelem van az állatban is, hát mikor ott szaladnak, mit szaladnak, száguldanak azok a zergék, át a száraz sztyeppén, nyomukban az éhes oroszlánnal, tele vannak (kell legyenek) biztos adrenalinnal, félelemmel, tehát az állatban is kell legyen félelem (hogy Mensás nyelvész kollegáimtól begyűjtsem a jópontot, soháranikói magasságokba emelem a fordulatosságomat). Meg gondoljatok arra a szerencsétlen nyuszira, hogy (mennyire) be van szarva, ha valami zajt hall. Félelem az van bennük is, a gyűlöletet valamiért később fejlesztettük ki magunkban.


Emberré válásunk a tudat, a tudás kialakulásával pecsételhető meg. Vagy mint egy mérföldkő, a tudássá válás jelentheti a pillanatot, mikortól emberről beszélhetünk. (Tudjuk, hogy a pillanat túlzás, de gondolom, értitek, hogy nem a szavakon kell, hogy lovagoljatok, hanem a lovon.) Ott van a kígyó, adja az almát, s lőn mindjárt fügefalevél. És kialakul a gyűlölet. Mert az egyiknek nagyobb, a szomszédnak meg zöldebb. A fügefalevele. S hogy ezt megbosszuljuk, kell kialakuljon a szerszám, a kőbalta, amivel fejbe lehet vágni a szomszédot.

Vagy nem is, az emberré válással az öntudat alakul ki, hogy tudunk róla, hogy vagyunk, hogy az ami van, és ergo gondolkodik, az az én, s ha én fenn akarok maradni, az énem fenn akar maradni, akkor bizony áldozatot kell hozni, és mindaz, ami nem én vagyok, az áldozható. Az én az, az egó az, aki élni akar. Az én, az egó kialakulása hozhatta be a képbe a gyűlöletet. Gyűlölöm a másikat, mert fenyegeti a fennmaradásom, a szaporodásom, az életem, fenyegeti az énemet. És már ki is alakult a férj-feleség, főnök-beosztott, szomszéd-szomszédnő viszony, és az anyósülés. És a villamosszék. És a háború.

Hiszem, hogy a gyűlölet a félelemből adódik, abból kell adódnia, és minket, embereket az tesz képessé a félelemtől gyűlölni, hogy tudjuk, hogy létezünk, van énünk, van egónk.


Ha Moon szerzetes célja, az egyháza célja az emberiséget megszabadítani a gyűlölettől, vajon hogy teszi, hogy tudja az emberiséget megszabadítani a félelemtől, ha az már az állatban is megvan? Hogy tudja legyőzni az ént, a tudatot, aki miatt a gyűlölet van? Mert ha megszüntetjük, ha legyőzzük az ént, és visszavezetjük az emberiséget a paradicsomba, az alma előtti időbe, akkor a tudatunk is elvész, s lehet, hogy nem lesz gyűlölet, de nem lesz tudat sem, aki azon gondokozzon majd, hogy "de jó, hogy nincs gyűlölet a világban", s kezdődik minden előlről, mint a holdciklus.

Boldogok a lelki szegények. Szegények a boldog lelkek.

8 megjegyzés:

Negra írta...

Az enyém általában önvédelemből kitenyésztett, combos kis gyűlölet.

Az ép eszem, tovább élésem záloga, lásd: az amputált.
Ha nem adott volna okot rá amiért meggyűlölhettem, most is épp annyira szenvednék, mint X hónapja.
Mert vannak dolgok, amikbe vagy belepusztulsz, vagy túllépsz rajta, de túllépni csak úgy tudsz, ha visszavonhatatlanul végzel magadban vele.
Pl. meggyűlölöd.
Jó ez az érzés, végszükség esetén.
Lehet gyáva vagyok, de nekem ez kellett....

Vera Linn írta...

mi lenne ha a nagy ego helyett sikerülne kifejleszteni valami közös öntudatot?

Levena írta...

Aki gáncsol, mindig gyűlöletből teszi? Lehet, hogy közömbös. Aki segít: fel- vagy előre, az szeretetből teszi? Lehet, hogy önzésből. A kutya, aki otthon vár, eléd megy, hűséges szemmel néz rád, megment, megvéd - szeret téged? Ha szeret, akkor gyűlölni is tud. Jól hangzik, amit írtál, valóban bármilyen esetbe gondolok bele, amelyben el tudom képzelni a gyűlöletet, a félelmet megtalálom mögötte. De mi van azzal elképzeléssel, hogy minden csak az ellentétes párjával együtt létezik? Ha megszűnik a gyűlölet, nem lesz szeretet? Ha a gyűlölet mögött a félelem van, akkor a szeretet mögött mi áll? A béke, a belső nyugalom?

Betond írta...

Negra érdekes megvilágításba helyezte a gyűlölet kérdését. Gyűlölöm, mert bántott. De ez nem feltétlen félelem.

Levena, azt mondod a gyűlölet ellentéte a szeretet? Mensa tagként tudjuk, a gyűlölet ellentéte a nem gyűlölet (tehát a semleges is). A szeretettel talán helyettesíteni lehet, kiszorítani a gyűlöletet (ha azt a vegyértéket, azt a kapcsolatot szeretet jellemzni, akkor nem lehet ott gyűlölet, de lehet ott más egyéb is). Bár olyan is van, hogy szeretni és gyűlölni is egyszerre, gyűlölöm, mert nem tudom nem szeretni. Ki írta? Talán Krúdy.

Veralinn, mit érnék azzal, ha közös lenne az öntudatom valaki máséval? Egyébként a (régi) társadalom értékrendjébe bele tartozott a közösségért vállalt felelősség, mint valami közös öntudat, de a mai társadalom az egyént, az ént favorizálja, s a közösséget rombolja (több mosógépet lehet eladni önálló, szingli embereknek mint 8 tagú családnak).

Ma felmerült társaságban a kérdés, hogy a farkas is marakodik a másikkal. Van versengés az állatok között is (két szarvasbika is megvív a tehénért, a fennmaradás érdekében), és van ott is önfeláldozás (altruizmus) a közösség (vagy a gének) fennmaradása érdekében, lásd kacsamama, aki hangos lármával vonja el a róka figyelmét a kicsinyeiről.

koevi saara írta...

A konfliktuskezelés biológiai alapjáról Tóth Péter írt ebben a kötetben: http://www.communicatio.hu/publikaciok/beres_horanyi_tarsadalmi_kommunikacio/tartalom.htm

Betond írta...

Te ilyeneket olvasol/ik kend?

koevi saara írta...

muszáj nekem :)

Névtelen írta...

Nem kell hozzá félelem, hogy gyulölj. Elég ha megaláznak, vagy megsértenek, vagy: elég ha korlátoznak....