Betegek

Az irodaházból kiköltözött az egyik gyógyszeres cég, már csak mi vagyunk, az IT, meg a kórház, ők lassan elfoglalnak minden emeletet, terjednek, mint a rák. Egyre több idegsérült és menthetetlen rákos beteggel találkozom. Beindult a para, hogy rám ragad valami kórság.

Nem volt igazán nyár, bár most is süt a nap, de csak 20 fok van. Kijöttem az épület előtti rózsakertbe, hogy terápiázzam magam, tároljak D vitamint ínségesebb időkre. Hát nem ez is tele van kezelésre váró betegekkel?

Valami nem jó, változást akarok, de amíg nem tudom mi nem jó, addig nem tudom, milyen változás lenne jó. Mennék, utaznék, társaságot szeretnék, úszni is szeretnék, mozogni, repülni, boldognak lenni. Hogy figyeljenek rám, hogy fontos legyek, hasznos.

Olvasom a feminista csaj könyvét, azt írja régen az élet munka volt, mindenért meg kellett dolgozni. A fennmaradásért küzdeni kellett. Aki nem dolgozott, nem hajtott hasznot a közösség, a társadalom számára, arra nem volt szükség, az elsüllyedt, max megtűrték. Most úgy érzem rám nincs szükség, negyedik éve nem találom a helyem, és minden erőmmel kapálózok, hogy fennmaradjak, hogy ne vesszek el. Próbálom kiérdemelni, sőt kierőszakolni az emberek figyelmét, törődését, szeretetét... hiába.