Kovászos kenyér nr 3

Ma megint sütöttem kenyeret, és kivételesen jól sikerült. Annyi baja lett csak, hogy egy kenyér formájú porcelán tálban kezdtem sütni, és hiába liszteztem be, abból úgy kellett kivésni, az alja kicsit összetört, meg még vissza kellett tenni, hogy alul is átsüljön, de a végeredmény szív és pocak melengetően finom.

Story. Az úgy volt, hogy hajnali fél négykor felébredtem, és mivel nem volt jobb program, sem nem volt itt a lányom, sem a barátnőm , a tévében meg csak a tenyérjós programok mentek, gondoltam olvasom a feminista könyvem, de 5 órára ezt is meguntam, elővettem a kovászt, kivettem belőle annyit, amennyit nevelek, és mivel szépen buborékozott (tegnap vagy tegnap előtt szaporítottam), gondoltam megpróbálok most egy türelmes, lassú receptet. Bekevertem a tésztát, hagytam állni, megdagasztottam, elég hígra hagytam, és betettem a hűtőbe. Munka után rohantam haza, gyúrtam, dagasztottam (?), és beraktam a szaunába, másfél óra múlva már kezdett növekedni, adtam hozzá lisztet, átgyúrtam, hajtogattam, de mivel még hideg volt a tészta, nem vette át a szauna helyiség 32 fokos melegét, gondoltam még kelesztem, másfél óra múlva a kelesztő kosaramban már kezdett formás lenni, kitettem a porcelán tálba, betettem a sütőbe, bevizeztem a tetejét, betettem a melegedő sütőbe, amit 100 fokosra állítottam, és vizes tál volt az aljában, negyed órát folytattam még a kelesztést így, aztán felvettem 230 fokra, sütöttem kb 20 percig, meglocsoltam vízzel, megpróbáltam kiborítani a tálból nem ment, a szélét késsel elválasztottam, de az alja még tartotta, visszatettem, sütöttem kb 15 percet, aztán mérsékeltem a meleget 180 fokra (és kivettem a vizet), így ment még 20 percig (összesen 55 percet volt bent), ekkor kiemeltem a tálból, egy hajlékony pengés késsel nyúltam alá, aztán mivel az alja még világos volt, visszatettem a sütő aljába, 10 perc után elzártam, és kinyitottam az ajtaját, ott a rácson hagytam kihűlni.

Az biztos, hogy ha így folytatom, annyi a diétámnak, egyszerűen nem tudom megállni, és bár voltam már 97 kiló, ma újra 101 vagyok. De most már nem érdekel. Kipróbáltam, szenvedés a fogyás, nem akarok szenvedni, nem akarok szép lenni, nem akarok sokáig élni, hol egy cigi. A kenyérben van minden vigaszom. Ketten vagyunk a kenyérrel egész hétvégén, nincs gyerek, nincs utazás, nincs semmi, csak zuhog az eső, meg nyomott az idő. Meg gondolom a hangulatom is.

Ejh, nem panaszkodok, az élet szép, és most boldog vagyok, mert tudom, hogy ha akarom, képes vagyok erre is. És képes voltam lefogyni is, leszokni is, és majd lesz ez még így sem. És boldog vagyok, hogy demokratikus, feminista országban élek, ahol a férfiak is szabadon csókolózhatnak az utcán, vagy sétálhatnak kézenfogva, nem tudom ezt közép-európa mikor fogja elmondani magáról, a  kétfarkú kutyák is csak ugatják a narancs színű mennyeket.

Orbán jó, mert megóvja a magyar népet a fejlődéstől. Úgyis fél mindenki a változásból, a technika a biztonságra ösztönöz, telefonálunk, ha elveszünk a boltban, meg tudjuk kérdezni az ismerősöket, ha szükségünk van egy megbízható kőművesre v fogorvosra, szerencsére már nem kell vakmerőség az élethez, lehet mindent biztonságosan, s milyen jó, hogy van valaki, aki megmondja, mi a jó. Éljen a magyar szabadság, éljen a haza. Név változtatáson gondolkodok, finnesítem a nevem, elköltözök, törlöm magam, nővé operáltatom magam, s örökre elfelejtem, honnan jöttem. Ha kérdik, finn vagyok, akinek az anyja magyar volt.