2023. július 16., vasárnap

Ablakon kiugrani

Az ikrek születésnapjáról elszaladt a legkisebb. Anyám hívná őket, de úgy remeg a kezek, hogy az okosképernyős érintőtelefonon nem tudja megkeresni a kontaktot és megnyomni a hívás kezdeményezés gombot. A zöldet.

Ma egész nap alaphangon voltam. Finnül "alakuulo", ami kb annyit jelent hogy lehangolt. Ennek ellenére mostam 4 adagot, a szigetről hazahozott (dohos és izzadtságszagú) ruháimat, és az ablakok cseréje miatt leszedett függönyöket. Főztem is, kávét és ebédet (Feri kolbásza volt pityókával), takarítottam, porszívóztam és felmostam a parkettát. Sok port szedtem össze. Meg három legyet gyilkoltam halálra, az ő hibájuk, miért jöttek be, és miért nem mentek ki időben, mikor kinyitottam a felmosott parkettát kiszellőztetve felszárítani az ablakot. Buták ezek az állatok, amíg lehet, nem menekülnek. Lehet, hogy üvegházhatás-menekültek, azért jöttek be a lakásomba, mert kint hőgutát kapnának? Aztán megszámoltam a pénzt a kincstárban, aztán év végégi terveztem, hogy hogy tudom év végéig visszacsinálni a számlán a tartalékot. Ebben a hónapban 5 repjegyet vettem, kicsit mínuszba mentem. Hitelkártyáról fogom visszafizetni a hitelt, csak bele ne essek megint a hitelspirálba.

Aztán beszéltem anyámmal, és aztán annyira elkeseredtem, hogy ki akartam menni a szomszéd ismerős thaiföldi csajjal az erdőbe ibolyát szedni (*), de elutazott. Aztán arra gondoltam, hogy senkinek nem kellek, ma kiugrok az ablakon. Két dolog akadályozott meg, nem, három. A szembe szomszéd fekete macskája folyton figyelt a szembe házon azonos magasságban lévő ablakból. Még valami szerencsétlenséget okoz a balszerencséjével. Láttad a Szuperzsarut? Amikor a rendőr másodszorra szándékosan kiugrik a toronyház sokadik emeletén az ablakon, hogy megmutassa, hogy csinálta először, hogy nem halt meg, meglát valamit, ami elveszi a szuper képességét. Na olyan az a macska ott szemben, ha szembebámul. A másik az, hogy a konyhai szellőztető ablakra, amin ki tudnék ugrani, korábban nem volt, de most tettek szúnyog hálót. Azt nem akartam tönkre tenni. A harmadik meg az, hogy nem sok értelme van, mert a földszinten lakok.

Azt meséltem, hogy elmentünk az Iitti nyári színházba (finnül nyári, azaz "kesäteatteri", amiben a teatteri a színházat jelenti, kesä meg a nyarat). Na közben kikérdeztem a fiam, aki színész volt mielőtt szakács lett, azt mondja, hogy ezek amatőr színjátszók, úgy kell őket hívni. Az előadás kicsit gagyi volt, az énekeseknek nem mindnek volt hangja, volt, aki sokat affektált, volt, akit ha beszélt, alig lehetett hallani. De a lelkesedés, meg az egész légkör nekem nagyon tetszett.

Na abban a darabban volt egy olyan jelenet, hogy a hotelt, ami csődbe készült menni, megmentették az orosz oligarchák, akik menekültek otthonról Finnországba, és ki akarták venni a hotel összes szobáját, de csak azokat, amik a földszinten vannak, mert nem szeretnének meghalni, ha véletlenül kiesnek az ablakon. Hisz menekülőben voltak, és a főni trolljai folyton a nyomukban voltak.

Na ezen annyira felvidultam, hogy nekiálltam valami krimit nézni, s közben kivasaltam a (sötétítő-) függönyöket.

(*) Mûegyetemi ivós nóta: "Erdõs réteken árnyas fák között azt mondtad, hogy szedünk ibolyát..."

2 megjegyzés:

Agyrágóbogár írta...

Mi a Dunába szoktunk ugrani... ha erre folyik... (Ha a Duna mellett vagyunk, ott nem ugrálunk).

Betond írta...

Haha :)