Koszorú

Húgom intézte a temetés ügyesbajos dolgait. A katonazenekart, a papot, a temetõt, és hívta egyenként a vendégeket. (A kolozsvári "rokonokat" nem érte el, velük ma én beszéltem.)

A koszorút is intézte. Kérdezte, az enyémre milyen szöveget írasson. Akkor hirtelen felindulásból azt mondtam, hogy "Viszlát, és kösz a halakat!". Akkor jó viccnek tûnt, hisz nem sok saját temetésem lesz, s csak egyszer tudom elsütni, de most úgy gondolom, hogy szánalmas.

Persze a köszönet, a viszontlátás vágya, és az útravaló sokat jelent, aki olvassa a bibliát, tudja, hogy a hal a bõség jelképe (Jézus megsokszorozta, hogy a násznép jól lakhasson). Nekem beletartozik az is, hogy taníttatott, és olyan dolgokra kényszerített (pl kultura) aminek most örülök, mert sok hasznát veszem. 

A másik tanács úgy szól, hogy ne halat adj neki, hanem horgászni tanítsd, ezzel szembe megyek. De a könyvben a hal (bábelhal) egy minden nyelvrõl fordítani tudó, fülbe dugható állat, mondhatom, hogy apám világnézetet adott, mikor estimese után azzal a kérdéssel gyötört, hogy mi volt a tanulság. Nem tudtam válaszolni, mert nem tudtam mi az elvárt jó válasz, rosszat meg nem akartam mondani.

Ma második napja, hogy nem gyújtottam rá. Mikor kicsit elõjött az érzés, hogy megint minden üres belül, elhessegettem a gondolatot, hogy hiszen döntöttem, nem kell, aztán megint boldognak éreztem magam, hogy legyõztem az egyik démont.

Ma nem voltam annyira lehangolt, mert volt rengeteg tennivaló a munkában. Pedig hullafáradt voltam, 5-kor felébredtem, és nem tudtam visszaaludni. Mivel 4 napos bérletem van, metróval mentem be, miután a kocsit felvetem, és letettem egy ingyenes parkolóba. Aztán este elmentem a gyerek öltönyét elhozni, neki nem lesz feladott csomagja, akkor visszacsináltam a metrózással elõidézett spórolást. (Mondtam már, hogy rossz döntéseket hozok?) 

Anyám ma megint elmondta, hogy parkinzont diagnosztizáltak nála. Nem tudom, hogy az utóbbi 2 évben hányadszorra. Kérdezte, hogy mivel várjon, mit fõzzön. Még azt is elfelejti, hogy a remegõ kezeivel már nem tud fõzni. Aztán mondja, hogy a papa nincs otthon, alhatok az ágyában. Ilyenkor sokszor heccelem, visszakérdezek: miért hova ment, elment csajozni? (Ja, elment az elsõ felesége után. Mondjuk attól nem kell félteni, ez anyám default válasza, mert útálta. De azért egy gyereket csak összehoztak.)

Basszus, mi lesz, ha tovább romlik az állapota? Lehet, hogy karácsonykor már meg se ismer?

Kollegám mondja, hogy ha haza akarok költözni, fel tudnak venni a pesti irodánkba managernek. Hát, ezek után nem hiszem, hogy hosszabb idõre oda költöznék.