Meg vagyok rökönyödve

A fiam mondta, hogy a kedvenc Hesburger éttermem, ahol a Chuck Norris reklámokat forgatták és amelyiknek a falán kint volt az emléklap, amivel Chuck jóváhagyta az éttermet (Chuck Norris approved restaurant), bezárt. Tegnap arra vezettem, és láttam, hogy nem láttam, vagyis nem csak bezárt, már le is bontották, a helyét beszántották és bevetették sóval vagy fûvel. Kb 2 hónapja még megvolt. Lecsekkoltam az interneten, mert az internet mindent is tud, és azt mondta, hogy 2 hónapja döntött úgy a város, hogy a helyet másra fogják használni, és 2 hete kezdték bontani, és mára teljesen el is tüntették a nyomát. Azért furcsállom, mert az 1-es autopálya elején volt, ahol beér Helsinkibe, rengeteg forgalom van ott, sok busz megállt elõtte, és ez volt az egyik legnagyobb éttermük. A gyerekeket oda hordtuk kicsinek játszani, volt egy jó játszó sarkuk. Nekem meg ez volt a kedvenc helyem megállni hazafelé, ha rámjött a prosztata.

Volt nincs, eggyel kevesebb. A Sello áruházban is megszûnt, mondja a fiam, most már kénytelen vagyok neki ezt is elhinni, pedig azt hittem, hogy nem mond igazat.

Mind meghalunk, a lovakat is lelövik, az éttermeket is ledarálják.

Megyek eszek bejglit.

Isteni lett.

(Jó volt a recept.)

Cikk a reklámokról

Így készült a reklámfilm

Reklám amiben Chuck Norrisnak nem kell sorbaállni

Reklám amiben Chuch Norris két dupla hambugert rendel de csak egyet fizet

Chuck Norris approve-olja

RIP

Kicsit jobb mint terveztem

14 éve ezen a napon zumba születésnapot szerveztek nekem az ismerõseim. Ott, ahol akkor squash-oztunk Espoo központban. Ami azt jelenti, hogy már legalább 14 éve járunk össze rendszeresen keddenként sportolni. Ami azt is jelenti, hogy közben k-vára megöregedtem.

Nagyon szerettem volna - bár nem kerek az évforduló - méltóképp megünnepelni, a karácsonyi idegbajt félre téve. De a kedves megtrollkodta, rászervezett eme nemes napra. De ne szaladjunk elõre, mindjárt elmesélem. Azt is, hogy lehet, hogy ez az utolsó születésnapom, amibe beleszól. Erre is tervezek még visszatérni.

Erõsen gondolkodtam, hogy lehetne az éveim számát felírni kerek vagy legalábbis elegáns formában. Ezt sikerült kiokoskodni, szerintem elegáns:

1*2*3^4

Szóval, az volt, hogy mivel a gyerekei elutazgatnak karácsonyra, a lánya pasijának 10 tesvére van, és a lappföld szélén, Ouluban jön össze a család, õk oda már holnap elutaznak. Mondjuk erre kiváncsi is voltam, hogy mekkora háza van a szüleinek, hogy 11 gyerek + párjaik és gyerekeik mind elférnek. Õk az udvarban, lakó autóban fognak tanyázni. Az szép baleset, tekintve hogy ott már hó van, és hideg, és sötét is. De legalább nem zargatják õket a kisebbek.

Mivel a gyerekek elmennek, õk elõre hozva ünneplik a karácsonyt, már 20-án. Az is érdekes, mert hogy lehet egy egyházi ünnepet elõre hozni, hogy lehet karácsonyi halat meg sonkát enni és csendes éjt énekelni annélkül, hogy a naptár 24-ét mutatna és kihirdetnék a karácsonyi békét. Mondom neki, hogy a böjtöm alatt én nem akarok sonkázni. Amúgy sem.

Aztán elõbb én betegedtem meg, s most elkapta õ is. Már azt hittem, hogy a betegségre hivatkozva itthon tudok maradni, míg õ elmegy elintézni a saját családja karácsonyát. Az egyiket. Mert aztán lesz neki egy másik is, a meghalt férje testvérével és szüleivel, akik a gyerekei nagyszülei. Szentestén. Ami azt jelenti, hogy a szentestét egyedül töltöm itthon. Nem bánom én, ha odamegy, de oda én biztos nem. Meg nekem ez egy jelzés, hogy a több mint 12 éve meghalt férje családja az igazi családja. Elvégre mi nem is vagyunk még összeházasodva (és ha csak valami csoda nem történik, már nem is leszünk). Ahogy most állnak (bennem) a dolgok. Mivel beteg lett a mai családi karácsonyt le kellett mondani.

Ha ment volna karácsonyozni, akkor akaratom ellenére nekem is illett volna vele menni. S mivel miatta marad el, meg az egyik fia is beteg, nem kellett nekem mentegetõznöm. Így viszont, míg õ dögrováson volt, én meg már majdnem teljesen okés, el tudtam menni vásárolni, s onnan már csak egy ugrás a sugár a squash, ahol diavetítéssel egybekötött moldáv palacsinta étel (mule?) kóstoló volt. S én voltam a meglepetés vendég. Vittem tortát és kaptam cserébe fülhúzogatást és köszöntõ éneket.

Közben rájöttem, hogy elszúrtam a fenti képletet, de kijavítva már nem olyan elegáns, ezért így hagyom. Kiváncsi vagyok, feltûnik-e valakinek.

A dolgok úgy állnak, hogy erõsen közeleg az év vége, és jönnek az újévi kívánságok. Meg hogy mit szeretnék elérni az új évben. Merthogy ez független a kívánságtól. Èrted, a kívánság és a cél nem ugynaaz. Ami nem is kívánság, hanem fogadalom, de ezt megintcsak a kavintonomnak köszönhetem, hibásan dobja a gép a szavakat. Szóval az egyik terv, hogy ha lejár az összeköltözéstõl számított 2 év, valaki költözik. Vagy kivásárolja a részem a lakásból, és akkor visszaköltözök a korábbi városba, ahol alacsonyabb az adó százelék (de drágábbak a lakások), vagy én vásárolom ki õt (nekem biztos ad annyi hitelt a bank, neki talán nem), és mehet ahová akar. (Ennél a pontnál betolakodik az agyamba a fülbemászó dallam, a csipkés kombinés 3+2 számból. Nem tudom, hogy van-e összefüggés, nem kívánhatom azt, hogy a híd alá menjen.)

Azt mondják addig vagyunk együtt, amíg mind a kettõnek több pozitívot okoz, mint negatívot. Hogy is mondta Márk? Van 7 tényezõ, amibõl max 2-ben lehet eltérés, annyit tud tolerálni egy kapcsolat. Nálunk az anyagi lehetõségek, a közös élettel kapcsolatos gondolatok vagy értékek, de most már a világnézet is eltér, s mivel kijelentette, hogy nem kiváncsi a hülye sztorijaimra (így kell ezt ragozni?) már nem is nagyon beszélek neki, ma pl nem mondtam el hogy hova megyek és miért jöttem haza 11 után, ha csak boltba indultam.

Most néztem vissza 2004-bõl és 2007-ból napló bejegyzéseket. Mind a két esetben válás/szakítás elött álltam, és nem mertem meglépni, vártam, hogy a másik fél tegye meg. Inkább kezdtem kellemetlen élettárs lenni, de ne kelljen felvállalni a konfliktust. A jövõ év elején legalábbis meg kell próbálnom elé állni, és elmondani, hogy nem hiszem, hogy ezen sokat tudunk javítani. Avagy lemondok a finn családomról a szabadságom érdekében. Felszabadítom magam, mint legutóbb 15 éve.

Hát, jó kis évnek nézünk elébe.

Meghalt a lakás

Voltam otthon, a szokásos karácsony elõtti vizit. Most annyival több volt, hogy 3 napra szabadságot vettem ki így nem kellett távmunkázni. A közüzemi számlák még mindig apám nevére érkeznek, ezeket akarjuk átiratni, és ez ügyben intézkedtem. Díjbeszedõ intézi a vizet, csatornát és a szemétszállítást. A Fõtáv a fûtést. Az áram és a gáz megint külön. Szerencsére fizikailag csak 2 helyre kellett menni, de minden ablakban más és más iratot kérnek. Valakinek kell a halotti anyakönyvi kivonat, amit nem találtunk, ezért az önkormányzaton kezdtem, kértem egy másolatot. Van, akinek tulajdoni lap másolat elég, van, akinek a többi tulajdonostárs (anyu+örökösök) meghatalmazása is kell, hogy valaki a nevére veheti a számlákat.

Amit magam el tudtam intézni, az internet, tévé, és vezetékes telefon megszüntetése volt, korábban Digi, ma One szolgáltató. Halotti anyakönyvi elég volt. Le kellett adni a modemet és a wifi routert, ez utóbbit nem tudtam, másnap vissza kellett menni, de elintéztem.

Aztán haza mentem, és kapcsoltam volna be a tévét, hogy bámuljak valamit. A tévé nem hoz adást. Ja mert a modem, amin a tévé adás is jött, már nincs. Akkor hozom a tabletem, hogy azon nézek valami streaming szolgátatást. Nincs wifi, az is megszûnt.

Olyan érzésem lett, hogy a lakás meghalt. Ha valaki nem kommunikál, akkor a halál állapotában van. Aztán ahogy ott hallgatóztam a csöndben, legalább 2 óra ketyegett ütemesen. Mondom is magamba, hogy nem halt meg, csak agyhalott, mert a szíve még dobog.

Aztán hazautazás elõtt jött a hír hogy közeli rokon anyukája meghalt. Aztán itthon a másik, hogy a párom volt férjének az anyja is (a gyerekei nagyanyja).

Hát ilyen idõket élünk, bár korábban sem éltek örökké az emberek. Arról beszélgettünk, hogy még nincs vége, felkészül anyám, és a párom anyja.

---

Úgy volt, hogy a születésnapomat megünnepeljük családi körben, de a szombati munkanap bekavart. Nem tudtdam, hogy a napok cserélgetése miatt van, aki szombaton dolgozott. Mindig, minden évben karácsony elõtt van a születésnapom - a szüleim jól elbaszták - pont akkor szeretnék egy kicsi figyelmet kapni, és köszöntést, leülni a családdal tortázni, amikor mindenki a karácsonyi last minute bevásárlást intézi. Kapkodás és stressz. Felbasztam az agyam azon, hogy a bátyám a hugom pasiját kapacitálja, hogy a mamát hozza ki az étterembe, de nem tudja, hogy a hugom új autója szervízben van, mert amint megkapta, 1 hétre rá összetörte, de nem mondhatja el a bátyámnak, mert a vallása etikája nem engedi most, hogy beszéljenek, így a bátyám nem tudja, hogy nincs autó, s a hugom engem oktat ki, hogy hogy viszem anyámat trolira fel, troliról le, és trolival a lefoglalt étterembe kerekesszékkel, s mivel az étterem elõre kérte volna leadni a kiválasztott menüt, mert teltházuk van és segít, ha leadjuk, az öcsémék lemondták, aztán én is lemondtam, és kiiratkoztam a családi csoportból.

Mostanában nagyon érzékeny vagyok.

Például a hasam. Az indulás elõtti napokban nagyon fájt a hasam, nem a gyomrom, inkább a májam és a beleim (ettem cukrosat), de keddre elmult, és azt mondtam, hogy ha elmúlt, akkor repülök, mert ezeket az iratokat valakinek el kell hozni az önkormányzattól és a szolgáltatóktól, és nekem is jót tesz az év végi projektek hajrájában 3 nap pihenõ.

Aztán, hogy az idegtõl-e, vagy a cukros ételektõl (dobos tortát ettünk anyámmal, mert az a gyengém, és hát születénsapom van, meg másnap hatalmas cukros vízzel vagy mézzel átitatott baklavát) nagyon nagyon megfájdult a gyomrom, annyira, hogy nem tudtam aludni. Kis hasmenés után javult, de még hazarepülés után is fájt. Persze mindjárt a legrosszabbra gondolok.

Szóval nem voltam olyan hangulatban, és kösz, a karácsonyból sem kérek.

A párom a volt férje családjával és a gyerekeivel ünnepel, a család még összejár. Ahol épp most halt meg a mama, és a papa alig mozog és majdnem teljesen vak, egyetemi tanár volt, s ott fog segíteni takarítani meg fõzni, és csak 4 után jön haza. Mondanám neki, hogy ne jöjjön haza, mert itt sötét lesz és csend lesz, és kösz, de nem kérek fát, és nem kérek ünnepet és ajándékot, és amúgy is, rohadjon meg mindenki, aki ezt a halandó életet feltalálta.

Azon elmélkedtem, hogy ki hoz ajándékot. A finneknél szimpla, a télapó. Nálunk a jézuska, a kicsi frissen leszületett csecsemõ. Hát azon csodálkoznék, hogy tud egy újszülött ajándékot hozni, mikor neki inkább neki hoznak a 3 királyok, tehát az ajándékot azoktól kell várni, nem a jézuskától. Hacsak nem átvitt étteremben az örök életre szóló megváltás igéretét hozza el azoknak, akik hisznek az ilyen 2000 éves legendákban. Hát én elmondom, ti is mind meg fogtok halni, mint a lakás. Kalap.

Rájöttem

...hogy a túrógombócba nem kell cukor, ugyan van benne dara, de azt tudom csökkenteni, és a tejfölt tudom ízesíteni steviával, tehát ma tudtam hódolni káros szenvedélyemnek

...hogy hiába keresem apám halotti anyakönyvi kivonatát, mert az akárhol is lehet, de az önkormányzaton a jegyzõ vagy az anyakönyvvezetõ tud adni róla másolatot, így ha karácsony elõtt otthon leszek be tudok menni a szolgáltatóhoz és lemondani a telefont meg a tévét, és ha már lúd, legyen kövér, az internetet is, ezzel megspórolunk valami kis összeget

...hogy ha karácsony elõtt haza utazok, akkor nem lesz idõm lejárni a 3 akciós mozijegyet, amit a nyáron vettem, így hirtelen el kell mennem megnézni barátokkal a Bugonia-t, mert azt még egyszer-kétszer meg akarom nézni, mielõtt kimegy a mozikból.

Megvan a mai kaja, megvan a mai program, és megvolt a mai ügyintézés. Sikeres nap.

Hát nem

Gyerekek lakást vesznek a közelben. Nem akartak ide költözni, mert szerintük ez a város biztonságtalan, de csak itt kapni ekkora lakást ennyiért. Ha a bank is rábólint, akkor mind a két fiam itt fog lakni a lakótelepen, és már semmi sem menthet meg minket attól, hogy majd hozzánk passzolják le az unokákat. Mondhatni alig várom.

Mikor az öcsémnek unokája lett, ecseteltem neki, hogy nem akarok megöregedni. Apukából hirtelen nagypapává válni. Nem akarok még botot, rollátort, derékfájást és pelenkát. Azt mondta, hogy mióta nagypapa lett, nem megöregedett, hanem megfiatalodott, mert mehet a gyerekkel homokozni, csúszdázni, és mindenféle mászókákon mászni, mitha maga is gyerek lenne. Hát, én valahogy erre sem vágyok még.

A lengyel takarítónk a múlt héten ment nyugdíjba, betöltötte épp a kereket, majdnem 2/3 évszázadot. Na ha arra gondolok, hogy nekem még 13 év a nyugdíj, vagy 15, megnyugtat, mert azt jelenti, hogy még visz. lag fiatal vagyok. De azt meg is kell (tudni) érni.

A hétvégén hallottam, hogy egy ismerõsöm kemoterápiája már nem mûködik, átkerült palliatív ellátásra. Ami a tünetek csökkentését jelenti. Ami azt jelenti, hogy a betegség gyõzött, már csak az ima segíthet. S közben azon gondolkodik, hogy ha hisz a csodában, szabad-e szembenézni a másik lehetõséggel is (rendbe tenni a pénzügyeket és a jelszavakat), vagy akkor az azt jelenti a fentieknek, hogy nem hisz eléggé? Komoly dilemma.

A párom erre azt mondja, hogy aki szabad meghalni (felkészült rá, megbékélt vele), az szabad élni is. Ehhez nem tudok mit hozzátenni. Az én mottóm most ez: "Ha a halálban élsz (félsz), nem élsz. Ha az életben élsz, élsz. Huoli pois!"

Elmúlt a november, itt a december, itt van mindjárt a születésnapom. Pont arra a napra tervezi a párom a gyerekeivel az elõkarácsonyt, mert karácsonyra minden gyereke elutazik. Hát nekem kicsit korai. Szentestére általában egy kocsmába szoktak menni a tesóival, így úgy néz ki, szenteste egyedül leszek.

A céges kiskarácsonyon is túl vagyunk. Mindenki kapott 3 kis cédulát, lila papíron fehér "drink ticket" felirattal. Azon tudtunk italt venni. Lila, mert az a cégünk színe. Mikor elfogyott a 3 jegy, pénzért lehetett (volna) venni. Én 2 italt ittam, az egyik egy vörösbor volt a húshoz, a második egy kóla. A harmadik jegyet odaadtam a kolleganõmnek, aki tovább maradt, hogy legyen hangolóvize a karaokéhoz. Itthon vettem észre, hogy az egyik drink ticket a telefontokomban maradt, ahová ezeket a bulin elrejtettem. A gáz az, hogy ugyanoda tettem, ahova a munkahelyi parkolóba szóló parkoló engedélyt is. Az is ilyen kis öntapadós lila cetli volt, amit a kocsi ablakába kellett volna ragasztani. De mivel most egy hónapig vonattal járok, csak betettem a telefonom tokjába, hogy ne vesszen el. S mivel az egy igen biztos hely, oda kerültek a pia cédulák is. S úgy néz ki, hogy az egyik piát a parkolóengedéllyel fizettem ki... Majd elmesélem ezt a hülye sztorit a portásoknak, hátha beveszik.

Szerintem is hihetetlen, de hát az élet néha dob furcsa eseteket.

Mikor ma a kocsihoz mentem, eszembe jutott valami vicces, amit le akartam írni, hogy kitegyem ide a blogra. Tényleg frappáns volt. Csak épp nem emlékszem, hogy mi volt az. Kezdem elfelejteni a kavintonom nevét... Ami azt jelenti, hogy vagy öregszem, vagy nekem is az agydaganatom kezd kialakulóban lenni. Mert asszimpótikusan mindegyikõnknek van, csak mire kifejlõdne, már nem vagyunk életben.

Hát nehéz ez. Az ismerõsöm annyira jó ember volt (még mindig az), annyi sokat segített mindenkinek, hogy biztos rá ott a túloldalon van most nagy szükség. Hátha ez vígasztal. Hát nem.