to-i-let

Az egyik szobára ki van írva, hogy toilet. Gondolkodtam, honnan jön ez a szó. Lehet, hogy a "to I let" kifejezésből alakult ki, ahol az elengedést gyakoroljuk? Vagy a magyarból jön (toi - toj)? Inkább ez lehet az eredete, mi mondtuk is a saját tájszólásunkon, hogy megyek tojni. Innen ered a Toyota is (neked mit tojota a nyuszi), mint, ahogy a magyarból ered a hallo (hallod? hallom) és a coach (kocsi) kifejezés is.

Világnyelv vagyunk.

S gyakorolom az elengedést, újra élem a 30 évvel ezelőtti emlékeimet, olvasom az egyetemi tananyagot, nézem a beadandó feladatokat, hogy jé, én ilyet tudtam programozni (kitojni magamból)? meg nézem a gyerekek gyerekkori rajzait és fotóit (jé, én valaha ilyen tökéletes gyerekeket tudtam csinálni)? És ahogy megyek vissza az időben, már az 1990-es évek elején járok, mikor a (leendő) feleségem megcsalt, s azon gondolkoztam, amin most, hogy menni vagy maradni, s látjuk, annak mi lett a vége.

Sok olyan pont volt az életemben, amikor próbáltam megsaccolni előre a jövőt, de nem igazán sikerült eltalálni. Az jó döntésnek bizonyult, hogy visszamentem az egyetemre, s most talán az is, hogy a gyerekek fogantatása előtt nem léptem le (van 3 tökéletes gyerekem, akik a maguk lokális problémáikkal együtt is tökéletesek, s a negyedikből is lehet még akármi is, akár feltaláló vagy művész).

A tegnapi podcast is azt mondta, hogy nem tudjuk megbecsülni a jövőt, vagy a döntéseink következményeit, csak a bizonytalanság biztos, s az lesz sikeres, aki biztos lábbal tudja meglovagolni a kiszámíthatatlan hullámokat. Meg aki jókor van jó helyen. Na ez elég pocsékra sikeredett, de most nem próbálom kijavítani.

Hát ilyen gondolatok, és ehhez hasonlók jutnak eszembe, a Toyotámban, vagy elengedés közben. A legtébb gondolat elszáll, de most installáltam egy hangrögzítőt, amire akár fel is vehetem a gondolataimat, és ha majd 30 év múlva, ha visszahallgatom, akár blogbejegyzést is írhatok belőlük. Mit és mennyit engedtem el eddig, és mit fogok elengedni leközelebb. Anyám lesz az? Anyósom?

Emberek, híres emberek, jönnek és mennek. A mennek inkább érvényes, mert akik jönnek, azokról nem tudhatjuk, azok lesznek-e. Mikor egy híres ember meghal, s a párom kiakad rajta, nyugtatom, hogy ez a mi életünket nem befolyásolja, de ha anyáink meghalnak, akkor azzal az életünk is változni fog. Az lesz az utolsó pillanat, amikor kötelezően fel kell nőnünk, felnőtté kell válnunk. Bár ő ezen már szerintem túl van, én 50 felett sem érzem még magam elég felnőttnek.

S mi kellene ahhoz? Az, hogy fel merjem vállalni, hogy tudom kontrollálni a világot magam körül, legalább lokálisan. S hogy vannak olyan dolgok, amiken nem tudok változtatni. Azokat el kell engedni.