Az elõzõ bejegyzésrõl jut eszembe. Készült egyszer egy fotó a karakallioi leikipuistoban (játszóház, de mi csak lelkipusztának hívtuk). 3 terhes anyuka között ültem, hasonlóan gömbölyödött a hasam, mint nekik. Jól mutattunk négyen együtt. Nekik a babától, nekem a haspóktól, aki bennem lakott. Nem is a sörtõl volt, nem ittam sok Lapin Kultát, sem Koff-ot, sem Karhut. Sokat ettem akkoriban. Hol is lehet ez a fotó vajon, a nagy fejetlenségben, válásban nem is tudom hogy mimet hova tettem.
Jut eszembe a volt kollegám is. Lassu evõ, de öröm volt vele ebédelni, az étkezés új értelmet nyert mellette. Minden falat egy negyed óra. Persze vele nem kapkodtunk, ráértünk, megvártuk illedelmesen. Közben meg lehetett figyelni az étel minden molekulájának a szerkezetét, ízét, szagát, színét. Na meg a sorban álló holgyek fenekét. Ez a kollegám csodát tudott mûvelni: azok a kolleganõk, akik vele gyakran ebédeltek, sorra teherbe estek. Hogy ezt hogy csinálta, nem tudom. Na nem a gyerekcsinálás mikéntjét nem értem, nekem is van egy kisebb rakás, hanem azt, hogy hatott rájuk, mikor nem is ültek egymáshoz elég közel. Meghozta talán a lányok étvágyát az esti huncutkodáshoz? Mindenesetre volt olyan kolleganõm, aki szívesen ebédelt volna vele...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése