Csepelke kommentjére.
Hazaköltözésünk után V* fiam kérdezte, hogy mi most magyar finnek, vagy finn magyarok vagyunk. Nekik akkor természetesebb volt a finn környezet, az iskolában mindenkivel finnül beszéltek, majdnem anyanyelvi szinten, és csak otthon hallottak bennünket magyarul beszélni. A gyerekek egymás között finnül beszéltek, még otthon is. Az volt a természetes, mert azt mindenki értette, még a más magyar családok gyerekei is. Ezért volt nekik fura helyzet a hazaköltözés.
Emlkékszem, 9 éves voltam mikor Budapestre költöztünk. Elvesztettem a barátaimat, mert ők nem akartak velünk költözni. Új iskolába kerültem, és mire kicsit megbarátkoztam, 3 hónap mulva vége lett a tanévnek. Ősszel új iskola nyílt, és az osztálytársaimat megint elvesztettem.
Bele tudom élni magam, milyen lehetett a gyerekeknek a hazaköltözés. A helyzet az, hogy nekem is ugyanolyan volt. Ott lettem igazán családfenntartó, el tudtunk menni tengerre, és tudtunk megtakarítani. Megtanultam egy nyelvet, sok barátom, ismerősöm lett, akiket a hazaköltözéskor megint elvesztettem. Voltam valaki, lettem kicsoda? Itthon újra kellett kezdeni az építgetést, nem csak a házat, a baráti kört is, mert 5 év alatt kikerültem a régi osztálytársak, barátok látóköréből.
Most megint szakítottam, a volt feleségemmel, és a munkahelyemmel, de ezt már könnyebben viselem, mert vannak barátaim. Nekik üzenem, hogy az ünnepi gyomorgörcsök elmúltával házavatót tartunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése