Reggel korán keltem, bár nemhezen aludtam el tegnap, magányomon gondolkoztam, és azon, hogy mi végre vagyok ezen a világon. Aztán legyőzött a fáradtság, és a vágy, hogy regeneráljam a sejtjeimet és a gondolataimat. Nem álmodtam félelmeteset, mint ahogy újabban nincsenek rémálmaim, azok többnyire betegséget jeleznek előre. Reggelre a tegnapi fogfájás is elmúlt, talán kapok újabb hónapokat és sikerül halasztani a fogászatot.
Ébredés után kellemes kádfürdőt vettem, aztán bekapcsoltam a zajládát, hallgatom a híreket és reggelit készítek. Nem ötöztem fel, úgy meztelenül mászkáltam. Szoktam néha. Ha nem lennék annyira szégyenlős, lehet, hogy nudista lennék. Nudista barátom csalogatott már meztelen rendezvényre, mondván nem baj, ha gátlásos az ember, ha meg van ijedve, nem áll fel a cerka az első alkalommal. Otthon, mikor csak magam vagyok, szívesen teszek veszek, főzök ruha nélkül. Csak a tükröket kerülöm.
Nem siettem el a munkába menést, kakaós kávét kevertem, telefonáltam, rendet raktam, levittem a szemetet (addigra felöltöztem). Kellemesen esett így indulni munkába, nem kapkodtam, nem rohantam, volt időm másra is figyelni. A vonaton az embereket néztem. Vajon boldogok-e? Ha nem, mivel tudnék nekik segíteni? Vajon tudják-e, mi végre vannak a világon?
Lehet, hogy el kellene mennem szeretetszolgálatra, mondjuk Mombasába?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése