Csereboginak

Válasz Cserebogi hétfői írására.

Így jó. Ami jó, ne piszkáld. A stilust se tartalmat se, nekem egyik masik írasod maradandó benyomást okozott.

Gyerekkor. Folyópart. Késő éjjel. Éjszakai buszra várva, félig kijózanodva, buli után. Füzet és toll a kézben. Verset kellene írni. Miről? Mindegy, csak jó legyen. Verset kell írni, érted? Kell.

Akkor azt hittem pocsék versek voltak. Nem írtam többet.

Pár évvel ezelőtt kezembe került egy pár sor, amit számítógépre írtam be. Megtetszett. Ezt én írtam? Azóta keresem azt a három tele füzetet. Emlékszem a fogására, a besatírozott figurákra a füzet borítoján, az érzesre, a magányra, a bulikra. Meg a versíráskor átélt élményekre: izgalomra vagy könnyű léhaságra. De a versekre nem. Ha előkerülnének, még élénkebben felidézhetném azokat az éveket.

Nem benne élni (a múltban, emlékekben), hanem erőt meríteni belőle.