Repülőn, hazafelé...
Mi Atyánk, ki (itt) vagy a mennyekben (a felhők felett), legyen meg a te akaratod, miként a mennyben, úgy itt a földön is. Azaz levegőben.
Hazaérek, lemosom magamról a hosszú út porát. Vagy a felhőket.
Míg egyhelyben áll a gép, elfordul alattunk a Világ.
Lentről nézve (lassan mozgó) csillag vagyunk.
Jó lenne a felhők felett élni. Itt soha sincs dugó, tömeg, vagy sorbanállás.
Belehuppannék egy bolyhos, puha felhőbe.
Felhőkről horgásznék madarakat, és integetnék minden arra járó repülőnek.
A csillagok a felhők felett repülő repülők csöpp világítótornyai.
A kivilágított városok fentről tintapacáknak látszanak csillogó arany festékből. Nincs két egyforma, alakról megmondható melyikük Ákombákom.
Már értem, Isten miért szeret itt fent lenni. Innen szép a kilátás, és soha nem esik az eső. Ha únja a városok nyüzsgését, eltakarja maga elől néhány felhővel. (Esőben az utcák is kiürülnek, és lám, megszűnik a nyüzsgés is.)
Macskaköves úton repülünk. Nagyon döcög a gép, zörög a sárhányó.
A leszállás olyan, mint az ébredés. Lemászunk a felhőkről, nyújtózkodunk, és úgy érezzük, de jó lenne még egy kicsit maradni (álomországban).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése