Moziünnep

Vége a hétnek, vége a moziünnepnek. Fáradt vagyok. A legjobb filmeket ma láttam, mind a kettőt melegen ajánlom a vígjáték, a dogma és a művészfilmrajongóknak.

Az álom tudománya szürreális mese, ahol a plafonra feldobélt felhők fenn is maradnak. (Milyen szép, hogy épp ma felhőztem itt a blogon.) Nagyon jól sikerült, és még akkor is szórakoztat, ha nem értesz belőle mindent. Ezt biztos megveszem, ha kapható lesz. A poénokat a moziban nem lehet felírni... Mindenesetre volt benne egymásodperces időgép, gondolatátvivő készülék, magántévé, álom, szerelem.

A Főfőnök meg dogmafilm, el is ejtenek egy mondatot benne: az élet olyan unalmas mint egy dogmafilm. De nem unalmas, inkább nevetős, aminek a végén a rendező (akinek a nevét a dogmafilm végén nem lehet kiírni) bocsánatot kér mindazoktól, akinek esetleg ne tetszett volna. Ebben ráismerünk a multiknál ismerős meetingelésre és bullshitelésre, ahol a nagyfőnök azt sem tudja mi az a HR vagy IT. Elmondani nem lehet, meg kell nézni. Nem halivúd, a végén a betűk alatt nincs zene (dogmafilmben nincs utólag hozzáadott trükk vagy hang). A skandináv filmekben soha nem csalódom.

Jó volt még a Csapatleépítés és az új Menzel film. A férjhez mész és a Láthatatlan elmegy. Csalódás az Evan, meg talán a Tini Ninja Teknőcök, de azt a fiaimmal, miattuk néztem meg.