Lecsó

Van egy elméletem a lecsó fázisairól, egyszer majd elmesélem. Régóta szeretnék róla esszét írni, de ha azt nem is, fényképes blogbejegyzést. Onnan jutott eszembe, hogy ma reggel lecsót meséltem magamnak, kolozsvári szalonnával (vajon..., nem vajon, zsíron..., de vajon miért kolozsvárinak hívják?), sonkával, szép piros paradicsommal (aminek csak a színe igazi, az íze már erősen őszi, tehát lecsónak sütve még elmegy, de vajas kenyérrel és sóval már fanyar), paprikával, és tojással. Hozzá friss bécsi rozskenyeret, amit frissen sütöttem. Hogyan? Ahogy Helsinkiben láttam: a friss kenyeret felszelik, zacskóban lefagyasztják, és ha éhesek, pár szeletet mikróban felmelegítenek, így meleg lesz és friss és pompás. Vajjal és paradicsommal isteni, de csak ha jó a paradicsom. Mikor elfelejtek boltba menni, és 12 óra munka után nem kapok már kenyeret, meg szoktam magam ajándékozni Reissumies vagy más hasonló finn feketekenyérrel, ott állnak lefagyasztva, a reinkarnálódásra várva.