Utálom a nap-cserélgetéseket, mikor a szombatot kedden ledolgozzuk azért hogy pénteken megünnepeljük a szerdát. Vagy valahogy így. De akkor is, ha csütörtökre esik az ünnep, legyen a péntek egynapos mini-munkahét. Ennek ellenére jól esett egy mini szabadság, 4 nap munka nélkül, esküszöm, nem hiányzott egy cseppet sem, kisdobos becsszó. Na de eltelt, holnap munka. Sok minden történt.
Ünnep. Nekem nem igazán. Nem járok temetőbe, szerencsére nincs közeli hozzátartozóm a látogatandók között. Nagy-, déd- és ükszüleim sírja meg messze. Van, aki hétvégente is kimegy a temetőbe, visz virágot, emlékezik, nekem ez egy kicsit távoli. Mondhatni nagyon messze van, nem szeretem a temetőt, sem az ünnepet, mert arra emlékeztet, hogy a halál az élet része. Ez biztos. Nekem ez nem tetszik, megpróbálok nem tudomást venni róla, kiverni a fejemből, és messze kerülöm a temetőt. Hárítom. Popper Péter beszélt ma szépen a dologról, azaz a halálról, így egy kicsit közelebb került, el tudom majd talán egyszer fogadni, hogy mind oda. Na de addig... Arra gondoltam, mi lenne, ha majd akkor messze lennék én is, hogy hozzám se kelljen jönni látogatni? Mondjuk Finnország, elég messze van.
Kirándulás. Voltunk korházban látogatni, aztán voltunk vadasparkban állatokat nézni, úgy rohantam hogy a másfél órába minden állat beleférjen, mintha egy hatalmas lakodalmas menüt kellett volna végigennem ennyi idő alatt. Meg is kaptam a fejmosást érte. A diákigazolványom, amit az ilyen kiruccanások miatt váltottam ki, egy nappal korábban, éves bélyeg hiánya miatt érvényét vesztette, újra felnőttként kellett fizetnem és viselkednem is. Két fiam és ex2 velem.
Másnap másik kirándulás, Zsuzsivonat, erdei túra, Jánoshegy, Normafa, rétes. Szép időben, jó társaságban, jól esett. Akkora kedvet kaptam a rétestől, hogy harmadnap újfent rétest sütöttem. És most is, bár már késő, de a káposzta lereszelve várja a sorsát. Honlapra, nem, holnapra, ebédre.
Harmadnapba belefért még egy kis foci a fiúkkal, kis takarítás, meg egy kis vendégeskedés. Rétes volt a menü. Meg ananász. Láttam egy olyan kütyüt, amivel meg tudom mondani pontosan a címem északi szélesség és keleti hosszúság vonatkozásban, és kanyarról kanyarra elmondja hogy jutok el a házamhoz, ahol most ex1 tervez új gyereket szülni. Jó mi?
Negyednap délelőtt nagyot úsztunk, a szauna talán végleg kiírtott minden bacilust meg tüdőgombát meg veszettséget belőlem, oly síma lett a bőröm, és oly szelíd a lelkem, hogy a gyerekeim is pityeregve búcsúzkodtak. Féligmeddig ki tudják rakni a bűvöskockát, dagad a májam, vagy a pajzsmirigyem, na és tanulni sem kellett nálam. Tök jó fater vagyok. És mert jó fej vagyok, rétes ment kóstolóba a leányomnak, aki a hétvégét megint csak virtuálisan töltötte velünk. Délután-este meg filmet néztem, Büszkeség és balítélet, a 6 részes verzió, sokkal jobb mint bármilyen más feldolgozás. Van még 2 rész amit meg kellene nézni, de a vendégsereg, aki a filmet hozta, már haza is ment, s közös megállapodás értelmében talán többet nem is jön, gondolkodik. Egy éve volt az első randevúnk, ma volt esedékes a Károly napi virág. Keserű volt a chips, meg a kóla, meg a hamburger, meg az ananász, a dxxxx, meg minden. És a mosógép örzi örök emlékét (még mindíg csak kézi programra hajlandó).
De jó lenne egy feleség, aki ilyenkor a konyhából bekiált: Drágám, megsült a rétes, most kéred melegen, vagy csak a sör után? És elmosogassak előbb, vagy kimossam az ingeid? Holnapra van vasalt nyakkendőd? Gyere már, inkább velem törődj, ne azzal a 4-5 olvasóval.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése