Az elejtett alma minden egyes pillanatban levitál. Csak egyre csökkenő távolságban a föld középpontjától. Tudom, mert Newton mondta, mikor fejére esett az alma.
De mi köze Newtonnak a levitációhoz?
A gyerekek azt hiszik, hogy a feldobott almára a felszálló ágon felfele mutató erők hatnak, a pályája tetején az erők eredője nulla, míg lefelé egyre nagyobb erők húzzák lefelé. Ez az arkhimédeszi világkép, így lenne természetes. Mint ahogy az elgurított test folyamatosan elveszti erejét (gyorsaságát), és megáll. De ez nem így van. Newton óta tudjuk, hogy a feldobott és elengedett almára csak a lefelé mutató gravitációs erő hat, ettől lassul, ettől áll meg, és kezd esni, mit esni, zuhanni lefelé, mígnem az őt ért erős ütéstől szinte atomjaira hullik. (lásd: Bohr-féle atommodell. Nem puding!)
De állítsuk meg az időt. Vegyünk egy jó fényképezőgépet, fotózzuk le a magára hagyott almát. Mit látunk? Hogy az alma áll a levegőben. Ha több felvételt készítünk, akkor egyre lejjebb és lejjebb látjuk az almát levitálni. De akkor is levitál, ha csak egy-egy pillanatra is. Már csak azt kell érteni, hogy a kép alsó és felső szélén látható függőleges elmosódás is eltüntethető, ha a kamerát az almával egyszerre leejtjük. Newton ugyanis azt is kimondta, hogy a különböző súlyú testek (alma és kamera) egyszerre fognak a padlóra érni (egyet koppan). Együtt mozognak, tehát a kamera számára az alma valóban LEVITÁL. Ez a relativitás elmélete, amire rájönni egy Einstein kellett.
Nekem legalábbis így mesélte öreganyám.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése