Anyukám házikolbászt csinált. Megvette hozzá a húst (jó zsíros volt, az kell a kolbászba), a belet, és a húsdaráló elejére szerelt hurkatöltő előtéttel megtöltötte. Afféle munkaterápia volt: a balesetben sérült kezét erősítette vele.
A két kiló darált sertéshúshoz két csapott evőkanál sót, 2 púpos evőkanál paprikát, 1 kanál őröltborsot, fél kanál őrölt köményt adtunk. 4 gerezd összetört fokhagymát 2 deciliter meleg vízbe áztattunk, és 1 órát ázni hagytunk, majd leszűrtük, és a hagymás vizet a húshoz kevertük. Ez volt a töltelék. Ez ment a bélbe, majd több helyen megszurkáltuk, hogy ne legyen levegős. A kész kolbász tekercseket 2 órára vízbe áztattuk. Másnap sütőben megsütöttük. Nyami. Ebbe a kolbászba tudjuk, mi került. Finomabb is lett, mint a bolti.
Megjött bátyám, és meséli, az egyik ismerősének boltja volt. A megmaradt, határidős (vagy lejárt) húst este ladarálták, és másnap eladták házikolbászként. Ha nem ment a házikolbász, a szomszéd étteremben lett belőle gulyásleves. Ha az is megmaradt, ment a disznóknak, vagy a kutyáknak. Ki tudja, mi kerül még abba a bolti házikolbászba! És hova lett a szomszéd ugatós kutyája?
Erre megszólal a hugi: hallottátok, hogy nálunk (mármint Magyarországon) nincs kínai temető?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése