Vérpiros

Vérpiros ingben jöttem. Komoly ing, tudod, amelyiknek a gallérjában kis műanyag merevítő van. Most kiszedtem belőle. Tesztelem a környezetem. Volt, aki észre sem vette, mert pulóver van rajta. Volt, aki észrevette. Ez az első lépés. A következő az lesz, ha leveszem. Mármint a pulóvert. Aztán majd lassan jöhetek nem-farmer nadrágban is. A farmer a beolvadást segíti. A mimikrit. Szóval, ha így haladok, előbb-utóbb megszokják, hogy jobban öltözködöm.

Nem a külső a belső fontos. De Síklaki óta tudom, számít az első benyomás. (Síklakinak köszönhetően egész jó eredményt értem el azon a netes teszten, ahol a hamis és valódi mosolyt kellett megkülönböztetni.) Éljen a suli!

Hiába a belső a fontos, ahogy anyukám szokta volt mondani, az mégsem megy, hogy megismerek valakit, szakadt ruhában, és majd meglepődik, milyen okos is vagyok. Nem, az első benyomáson már nem igen lehet javítani. Azt csak kiszínezi minden továbi információ. Azt fogják mondani: nem elég, hogy topis (honnan ered? talán a Topo Neurock Társulat nevéből), még okoskodik is. Na meg nem is igen jönnek a csajok, ha szokásos módon öltözködöm. Vagyishát nagyon nem jönnek. Tesztelem ezt is, vajon az ingek miatt jobb lesz-e az önbizalmam, és lesz-e észrevehető hatása?

Ma egy jól öltözött finn úriember ebédelt ott, ahol mi is. Ebédjeggyel fizetett, rezidens lehet. De azt nem tudta, hogy a nyakkendőtű most nem divat. Mert állítólag nem, velem is leszedették a lányok a hétvégén. Ráadásul azt használta arra, hogy megfogja vele a nyakába rakott kendőt. Fura volt, de kinézetre nagyon elegáns finn pasas. Telefonon beszélt, és azt mondta, hyvää jatkoa! Hát akkor jó folytatást! Vagy magyarosabb úgy, hogy további szép napot! Vagy hogy csak így tovább!

Még valami. Ma olvastam egy fiú blogában, hogy már majdnem felnőtt, amikor a szülei elváltak. Hogy mennyire megviseli. Vajon mennyire megviseli a gyerekeket a válás, ha még csak 11-13 évesek? A fiaimon valami fura változást látok. Mintha elveszett volna az irányítás, a Runescape fontosabb, mint a tanulás. De legalább táncolnak, nem is akárhogy! A lányom meg a táncot hagyta ott, begubózott, olvas. Ő legalább tanul, kitűnő tanuló. Féltem, hogy hasonló lesz a lelki beállítottsága, mint nekem. Nem lesz neki sem könnyű.

Én meg csak magamra figyelek... és nem látom a végét.