Itt ott

Mászkáltam a hétvégén, megint csak a tanulás rovására, bár ma már kész vagyok Mérõvel, jön Síklaki, megy egy beadandó dolgozat stratégiából vagy tervezésbõl.

Tegnap itt a városban, annak egyik központjában, vagy kerületében, vagy lakótelepén, ahogy tetszik, falunapot tartottak, és ezen a falunapon magyar táncosok néptáncot táncoltak. Kis lelkes csoport, minden pénteken találkoznak. Itt a világ vége elõtt egy kicsivel. Hej, a fiaim, ha itt lennének, biztos mutatnának õk is valami motívumot!

Tegnap elõtt beugrottam a nagy boltba, olyan Westend-szerû képzõdmény a vasút és puszpályaudvar mellett. Vettem egy lakatot a kölcsönkerékpárra, lelakatoltam a munkahelyen, és mire indultam haza, a lakat mûanyag része le volt törve, kilógott a bele, még szerencse, hogy nem lopták el a szamarat, na ezt a lakatot szerettem volna kicserélni, meg venni valami hétvégére valót. A boltban ismerõsökkel találkoztam, akikkel régen közös programokat szerveztünk, például bóbita klubot (na jó, ezt nem szerveztük, csak hordtuk rá a gyerekeket), meg a finnországi magyarok szabadegyetemét, vagy önképzõ körét, ahol elõadásokat tartottunk egymásnak a saját szakterületünkrõl. Jó lenne ezt a hagyományt feléleszteni, máris beindultak az agyak, lehetséges témának ott az IQ, meg a coaching, a szociálpszichológia, a konstruktivizmus, hely is akad az egyetemen, bár a fõszervezõ hazament, megvannak még a kapcsolatok. A táncosok között is akadt, aki emlékezett egy elõadásomra, akkor még a minõségbiztosítás volt a vesszõm és a paripám. Vagy erdélyi szomszédom szavával: szamaram.

Péntek este megint megvolt a szokásos sörözés, sokan, 12-13-an összejöttünk, és kivételesen alig fértünk el a kocsmában, mert a finnek is eljöttek óriáskivetítõn megnézni, ahogy kikap hokicsapatuk Oroszországtól.

Szombat este sem maradtam program nélkül: hoztam magyar cigarettát azoknak a srácoknak, akikkel együtt laktam a fõnököm villájában, velük ültünk be egy kocsmába a keleti központban. Zuhogott az esõ, nem volt nagy forgalom, 4en voltunk magyarok, meg a csapos. Nagyon nézegettem, hogy olyan középeurópai feje van, cseh vagy magyar?, meg Unikum a bárpulnál, azt ittunk, magyarul adtuk össze, mennyit kell fizetni, mire megszólal magyarul: kilenc Euro elég lesz, a kóla ingyen van. Aztán odaült közénk, elmesélte, hogy 40 éve vendéglátózik, itt maradt, és néha még besegít az ismerõse kocsmájában. Ha valaki arra jár, keresse Tamást, Itäkeskusban, az Idän Piste nevü helyen. Hétvégén van ott, akkor a jóhangú, helyesarcú ám testes miss Röfi (szõke princessa) karaokét énekel. Nem volt sok vendég annak ellenére, hogy a finnek a bronzért játszottak a nagy ellenfél, Svédország ellen, és az egész heti béna teljesítményüket meghazudtolva 4-0-ra nyertek. Mi meg jól eláztunk, mert a parkolónak csak a bevásárlóközpont túlvégén hagyták nyitva a bejáratát.

Bõrig ázva nem is mentem haza, hanem a fiúkkal a fõnökömhoz mentünk, folytatni a beszélgetést és a meccset, ott is ragadtam estére. Szerencsétlenségemre õk inkább a boxért rajonganak, néznem kellett ahogy ott püföli egymást két hullafáradt tag 12 menetben. Azért ez mégiscsak barátságosabb sport, mint a full contact (TFC?) meccs, ami a bowling utáni kocsmában ment, ott keményen folyt a vér is. Távol áll tõlem az ilyen agresszió, még a bírkózást sem bírtam sokáig. Pedig már a hokiban is mindennapos látvány a pofozkodás.

Ma átutaztam a várost, és reggeli nélkül éhesen maradtam. A virslit meg az omletet leszámítva most fõztem elõször, mióta kint vagyok, összedobtam egy kis tejszínes gombás húst, köret helyett salátával. Ahhoz képest, hogy Buday módra nem volt itthon szinte semmi, fûszerem is csak só, bors, meg paprika (ez nem is kellett bele), elég rendes ebédet adtam magamnak. Tele a has, hasít az agy, megyek tanulni.