Majdnem

Majdnem lekéstem a gépet. Annyi mindent sikerült elintézni tegnap, olyan jól haladtam az idõvel és a feladatok kipipálásával, hogy lazán egy órát adtam magamnak, meg a taxinak, hogy kiérjen a reptérre. Mindezt Békásmegyerrõl, hétfõn délután ötkor, mikor is a Szentendrei út, a rakpartok, a Körút, az Üllõi út és a gyorsforgalmi mind araszol. Aztán, mikor a taxis látta, hogy igen elkeseredtem, rákapcsolt (már a Malévot hívtam, hogy tegyük át a jegyem egy nappal késõbbre), és indulás elõtt 30 perccel odaértünk. A check-in már zárva volt, de a gép nem volt tele, egy telefon után beengedtek, és már szálltam is a gépbe. Rossz fiú voltam, a finnek, mint a türelmes birkák, mindenhol beállnak sorba (még a buszmegállóban is), így a reptéren is mindig hosszú sor alakul ki a beszálló pultnál, én, meg a késõn érkezõk nyugalmával odaálltam a sor elejére. Itt finnországban valószínûleg nem mernék beelõzni, de otthon volt pofám hozzá. Tudva, hogy a busz melyik oldala nyílik a gépnél, jól pozicionáltam magam, utolsó csekinelõbõl elsõként léptem a fedélzetre. Rendes voltam, segítettem két párnak, hogy egymás mellett ülhessenek (az elsõ párt két sor választotta el, helyet cseréltem az asszonnyal, egymás mellé kerültek, az új helyemen meg mellettem ült a férj és elõtte a feleség, azzal is cseréltem), így szinte a business osztályra kerültem, lássák a finnek van szív a magyarokban.
Frizurám végül is kipipálva, vizsgák is mind, számítógépem is kihoztam, a szakdolgozathoz való könyvek is elõkerültek, könyvtárakat elintéztem, számítógépet javítottam, az is megvan, gyerekeim ottfelejtett ruháit, dolgait is visszavittem. Most egy ideig pihi (ma este magyar kedd az M-bárban), aztán szakdolgozat, aztán beadás, aztán vizsga, lám vannak megint céljaim. Nem igazi célok, csak majdnem, mert azt már megint nem tudom, hogy lesz aztán. És aztán?