Otthon itthon

Újra itthon vagyok. Itthon? Erősen gondolkoznom kell, ha arról beszélek, jövök Magyarországra, vagy megyek vissza Finnországba. Vajon haza megyek-e? Épp megérkeztem, hoznak kocsival "haza", mikor rápillantok egy kocsira, és felkiáltok: Jé, magyar rendszám! Aztán rájövök, hogy itt ez a megszokott.

A vizsgák megvoltak, mindent megtanultam, mindenre felkészültem, csak arra nem, hogy a vizsga előtt nem lesz időm átállni szociálpszichológiáról döntésre. Pont abból vizsgáztam, hogy mások jelenléte gondolkodást igénylő (nem rutin) feladatok esetében gátló hatású, erre produkálom is a tüneteket: leblokkoltam, nem jutott eszembe, hogy vezettük be a cél és értékracionális fogalmát, és ezen annyira beparáztam, hogy a jelentésüket sem tudtam elmondani. A bevezető szöveg hiányzott. Pedig nekem is tágították a fejem MLM előadásokon (hunyd be a szemed, képzeld el azt az autót, azt a tengerpartot, azt a házat), és velem is megtörtént, hogy elértem az összes célom (kocsi, család, ház, gyerekek), s aztán mind elvesztettem, és céltalan hajósként tévelyegtem. Most megint volt egy célom, nevezetesen munkahely külföldön, azt is elértem, barátnő ügyben is kedvezően állnak a dolgok, csak ugye a távolság... Mégis, értékracionális lennék. Aztán jött a mentőkérdés, inkrementális, amiről minden beugrott, értem, pedig ez lenne a nehezebb fogalom. Keresek, és amint látok egy megoldást, ami az addigi igényeimet kielégíti, fogalmazódnak meg újabb elvárások. Még nincs vége, hétfőn újabb vizsgák, aztán diplomabeadás, aztán államvizsga.

Lógattam a lábam a margitszigeti "tengerparton", fagyiztam a gyerekeimmel, részt vettem az alumni megalapításán. És a végére 39 fok fölé ment a lázam, most azon vagyok, hogy a holnapi vizsgákra lemenjen, és aztán repülök - haza. Haza?