kész a szakdolgozatból. Hogy ez még csak a nulladik változat, hogy ez még többször át lesz írva, nem érdekel, elõbb legyen meg 30-40 oldal, s akkor elkezdek gondolkozni, hogy mi marad és mi megy a kukába, de addig csak írok. Úgy írok, ahogy szoktam, ahogy ide vagy a naplómba, s nem foglalkozok azzal hogy tudják-e majd követni, akik olvassák, mert nem olvassák majd sokan, kevesebben mint a blogot, nekik nem kell lehajolnom vagy visszafognom a gonolataimat, áramolnak szabadon. Úgy írom a szakdolgozatot, mint a blogot, elbeszélõsen, próbálok azokra a kifejezésekre koncentrálni, amit mondani szeretnék, és még térképet sem rajzoltam hozzá. Lesz térkép, a fogalmakat összeboronálom, összekötöm, de csak késõbb, mikor már látom, mim van, és mi az amim még nincs. S most még több a mi nincs, mint ami van.
Kitaláltam, hogy interjút fogok csinálni volt kollegáimmal, meséltetni szeretném õket, mondják el, nekik mit jelent mentorálni vagy coachni, tanácsot adni és fogadni. S most akkor minden rendben, se stressz se idegesség, csak az esték nem akarnak még jobbak lenni, és a hasam kissebbedni.
Ma este autót bérlek és a hét végén kicsit autózunk. Hogy hova, azt még nem tudom, térkép nélkül, tervek nélkül szeretnék útnak indulni, de hát ez is egy terv, egy elhatározás, hogy nem lesz terv. Azért lehetséges irányok vannak, helyek, ha arra tévedünk, betérünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése