Epret eszem

Eszem vagy eszek? elment az eszem, hogy ezen leállok gondolkozni? De tényleg, epret eszek (legyen tárgyas ragozás, amúgyis az eszik ikes ige), Finnország egyik nagy előnye, hogy még augusztusban is van friss eper. Bár az íze nem olyan, mint otthon áprilisban, de cukrozva elmegy.
Úgy érzem igazságos volt a teremtő, és ha valahol valamiből kevesebbet adott, ott adott valami mást. (Lám, nekem is több kedvet adott barátkozásra mint tanulásra.)

Az eperrel kompenzálom a dinnye hiányát. Mert itt nincs dinnye. De van finom eper, meg vannak a finom bogyók, itt az erdőszélen is megterem málna. Sok minden van, ami itt nincs, hiányolnám például a kulturát, van, csak igen kimérten, nincs zöldpardon, ezért is jár az eper cserébe. Itt nincs túró, csak fagyasztott otthoni, abból nem olyan jó a körözött, viszont van rozskenyér, meg aludttej.

Most panaszkodok a zenére, mikor pont tegnap este volt hatalmas ünnep, tele város emberekkel meg sokfelé zenével. Na de kicsit fura ünnep volt ez, a 68-as év jegyében, Rock, Rytmi, Rakkaus (rock, ritmus, szeretet) szlogennel hirdették, és öreg zenészek, meg fiatal zenészek a hatvanas évek rokkzenéjét játszották. Volt népzene, meg jazz is.

Csak azt nem értem, hogy jön ide 68. Hogy jönnek ide, Finnországba a hippik. Mi közünk nekünk 68-hoz? Tudom, történt egy s más, most kértünk épp elnézést Csehszlovákiáért, és épp olyan képeket vetítettek két szám közötti szünetben. 68 mégcsak nem is Woodstock éve. Nem tudom, ezt kell unnepelni? Igaz, a régi amerikai kocsik, Cadillac-ek, szóval itt amerika-mánia van, de nekem ez fura.

Az eperrel most nem jutalmazom magam, energianak kell, meg ket nap iras, aztan remelhetoleg kesz vagyok a nagy muve, aztan lehet komolyabban is unnepelni.