Madár, szív, szárnyal, pihen...
Kétlaki életet éltem eddig is, és most is. Eddig a két lak között a legrövidebb út a repülő volt. Most, hogy a sulinak vége, és a hangsúlyok áthelyeződtek, ez a távolság mintegy két-és-fél kilométerre csökkent. Nem is igazán kétlaki, itt már ugyanolyan otthon érzem magam, mint ahol a ruháimat tartom. Itt kapok reggelit, ebédet, vacsorát, itt alszom, és ébredek, egy kedves, csinos, fiatal hölgy időnként odabújik mellém az ágyba :p, szeretném megkeresztelni, abban az értelemben, ahogy Kisherceg elnevezi a rókát, mert a megszelidítésen már túl vagyunk. Vele teremtőnek érzem magam.
Ma zöldséges egytálételt adott ennem, olyan játszi könnyedtséggel forgatta a fakanalat, majd elcsöppentem, lesem minden mozdulatát, és minden kívánságát, legszívesebben örökre összeforrnék vele. És ha rám néz azzal a csillogó szemével...!
Egyébként minden OK. Kedvesem pihen, a szívem forr, gondolat szárnyal, kint madár csiripel.
4 megjegyzés:
Eddig azt hiszem, nem szóltam semmit, de egy ideje már az olvasód vagyok. :)
Szóval, amit akartam mondani:
Jó ilyen elégedett bejegyzést olvasni ;)
Miért érzem a szavak háta mögött mégis a feszültséged?
Lehet rosszul.
Változás - ha az elején vagy, ha a közepén, az mindig újat hoz...
Érdekes, hogy sokszor arra várunk, hogy az első izgalmak után minden leülepedjen, és megszokássá - kiszámíthatóvá váljon..
Hát nem azért veszik el az Élet mindenből?
Miért írtam ezt, ne kérdezd, lehet nincs itt helye egyáltalán..
Ölellek!
Ez a legjobb pillanat nevadasra. Meglesed almaban es megkereszteled :)
na végre! ;o) Gy.& Z.
Megjegyzés küldése