Amikor a karmester hegedül

Munkáról keveset, lenne a jelszavam, de ha nem panaszkodhatok itt, be is zárnám a blogot. Karmester vagyok, egy csomó különbözõ hangszert vezényelek. Van itt IT, van SAP, van projektvezetõ, egy csomó teszter, programozó, koncepció alkotó. Az én feladatom csak a hangolás lenne, az összehangolás, hogy mindenki akkor fújja a trombitáját, amikor kell. Mindenkinek megvan a maga kottája, a maga szólama, de hogy ki mikor mit játszik, azt a karmester dolga integetéssel jelezni. Integetek is rendesen, sokszor hiába. A brácsa leejtette a kottáját és a földön kaparászik, nem látja, ha jelzek, a harsona kiszaladt pisilni, az elsõhegedûs lebetegedett, hárfást meg nem kaptunk, ritka az ilyen madár, az meg mind elfoglalt. Próbálom átírni a kottát, áthangszerelni a darabot, de annyi minden hiányzik, hogy szinte lehetetlen, és nem is a karmester feladata lenne, hanem a zeneszerzõé. Vagy a zenekarvezetõé, aki nincs. Néha magam is beállok a próbákon, hol a zongorához, hol a hegedûhöz szaladok, de mikor szaladok, nem tudok integetni, és akkor a többi hangszer tanácstalanul leáll. Arról nem is beszélve milyen hülyén mutat majd az elõadáson, ha el-elmászkálok a helyemrõl. A producernek meg hiába dumálok, nincs pénz, nincs ember, nincs hangszer, én meg legszívesebben azt mondanám, akkor ilyen bandával nincs zene, legfeljebb csak kamaramuzsika. Ejh, hogy mászok ki innen? Még szerencse, hogy jövõ hét utántól új cégnél vagyok bérben. Ott nem vezényelni kell, ott "csak" kritikus leszek. Vájtfülû.